Sakura

Teljesen lesokkolt Sasuke magánakciója. Nem akartam veszélybe sodorni őt, hisz annyiszor kockáztatta már értem az életét. Nem akartam őt elveszíteni.

„Én megvédelek."

A fenébe is! Én miért nem tudom megvédeni a szeretteimet?! Miért én vagyok az, akit végül megmentenek? – a fegyvert továbbra is a homlokomhoz szegeztem.

- Miért? – suttogtam, szemem könnybe lábadt – Nem kellett volna előjönnöd! – remegett a hangom.

Sasuke fegyvertelenül állt a maffia emberei előtt, bármikor lelőhetik, élete Haruki kezében van. Sasuke csak engem nézett, Harukit figyelmen kívül hagyta.

- Megmondtam nem? – mosolygott – Annyiszor megyek érted tűzbe, ahányszor csak kell. Nem hagylak meghalni – Haruki tapsolni kezdett.

- Micsoda szívszorító drámai pillanatok! – kisimított egy barna tincset az arcából, tekintete megváltozott. A vérszomj és őrület keverékét láttam megvillanni – Elég a nyálas szövegelésből, térjünk a tárgyra! – intett és az összes talpnyaló fegyvert szegezett Sasukéra, aki a körülményekhez képest elég higgadtan tűrte, hogy 9 pisztoly rászegeződik. A 10. fegyvert ugye én szorongatom, ami Harukié – Szóval lennél szíves beavatni, hogyan csaltatok ki tőlem 700 millió yent? – igazából én is érdeklődve füleltem. Amikor Haruki, azt mondta, hogy semmilyen információja nincs róluk, akkor tényleg nem hazudhatott, hiszen a maffia főnök mindenről tudni szokott arról, hogy mi zajlik ebben a városban. Sasuke üzletembernek adta ki magát, de nekem is szemet szúrt, hogy mennyi pénze van. Reméltem, hogy csak a véletlen műve lehet ez. Sasuke továbbra se nézett Harukira, hanem engem figyelt.

- Valóban én és Hinata intéztünk el a részvényeidet – leesett az állam, nem akartam elhinni, amit Sasuke szájából hallottam az imént – A módját megtartanám magamnak – Haruki dühös volt, még sosem láttam ennyire mérgesnek.

- Nem vagy abban a helyzetben, hogy titkolózni merj előttem! - Egy hirtelen mozdulattal mögém került és a pisztolyt kikapta a kezemből. Leengedtem a védelmem, annyira sokkolt a tény, hogy valóban Sasukéék állnak a dolog mögött. Most már Haruki szorította a fegyvert a homlokomhoz, másik karjával a nyakamat szorította – Mondd el vagy búcsút mondhatsz a menyasszonyodnak – valósággal köpte az utolsó szót.

Sasuke tekintete most már Harukira siklott.

- Mi folyik itt? – suttogtam erőtlenül, a lábaim kezdték felmondani a szolgálatot. A dolgok egyre kuszábbá váltak számomra, tudni akartam a teljes igazságot!

- Engedd el, neki semmi köze hozzá – mondta Sasuke hűvösen.

- Majd, ha befagy a pokol! – Sasuke cinikusan elmosolyodott – Mi olyan vicces?!

- Csak ti, emberek olyan könnyen dobálóztok a pokol kifejezésével, mintha már jártatok volna ott. Fogalmad sincs a valódi jelentéséről, de ezen nagyon könnyen változtathatok. Megtapasztaltatom veled a valódi poklot – kiroppantotta a nyakát.

Ez nem az a Sasuke, akit én ismertem meg. Nyoma se volt semmi kedvességnek az arcán, helyét egy rideg és könyörtelen maszk váltotta fel. Haruki vakkantott egyet és az egyik tag meghúzta a ravaszt. Felsikítottam, a golyó Sasuke vállát érte.

- NE BÁNTSD ŐT! BÁRMIT MEGTESZEK, CSAK HAGYD ELMENNI! – ordítottam kétségbeesve a könnyeimmel küszködve.

- Ahogy sejtettem – hallottam Haruki számító hangját mögülem – Te egy szörnyeteg vagy! – meglepődve néztem fel rá és Sasuke arcát nem torzította el a fájdalom.

Lehetetlenség! Láttam, hogy a golyó eltalálta!

Sasuke az én reakciómat figyelte. Remegtem. Ez az egész olyan abszurd.

- Ki vagy te? – a hangom nem volt több erőtlen suttogásnál. Sasuke a vállából kipiszkálta a golyót, ami a földön koppant.

- Nem ilyen körülmények között szerettem volna elmondani – megbánást láttam a szemeiben – Én ... - nem tudta befejezni, Hinata kiáltását hallottam a jachtról.

Hogy került oda?

- MOST SASUKE! – egy pillanatra láttam Hinatát, aki épp Tsunadét szabadította ki és megpillantottam a fedélzeten fekvő ájult őrt.

Visszakaptam a tekintetem és mintha egy lassított felvételt néztem volna. Láttam, hogy Sasuke izmai megfeszülnek és készül felénk iramodni. Haruki gúnyos megjegyzést tett, majd megrúgta a lábamat és zuhantunk a tengerbe. Egy hatalmasat csobbantunk a hűvös vízben, Haruki a kezével betapasztotta a számat.

A következő kép egy hatalmas tűzgolyó volt, amelynek fényét még a vízfelszín alól is érzékeltük. A robbanás hangját tompította valamennyire tenger vize, de a detonáció erejét így is éreztük. Haruki felrobbantotta a jachtját. A lökés ereje a part fele sodort minket, elvesztettem az időérzékemet. Nem akartam elhinni a történteket. Hinata és Tsunade is még a jachton volt, amikor Haruki berobbantotta azt. A maffia vezére a hajamnál fogva rángatott ki a partra, a lenyelt vizet felköhögtem. Amint véget ért a fuldokló rohamon, azonnal a móló felé néztem.

De nem volt a helyén semmi.

- Ez nem lehet – a nedves homokban térdeltem – Sasuke... Hinata... Tsunade... - megráztam a fejem – Nem! – gyomrom görcsbe rándult, ahogy kezdtem felfogni a lángoló látványt, de képtelen voltam elfogadni a szeretteim halálát.

- Meghaltak! Ezt ők sem élhették túl! – kitört belőlem a zokogás, ahogy Haruki a karomnál megragadva felrántott az önsajnálatomból.

- A saját embereidet is megölted! – kiabáltam – Ők mégiscsak a bajtársaid voltak! – a férfi egy kocsi felé húzott, de próbáltam ellenkezni.

- Bajtársak? Ők csak egyszerű feláldozható gyalogok a sakktáblán – megállt – A gyalogok élete egy fikarcnyit sem ér a királyhoz képest. Tudod, hogy melyik a legértékesebb bábu? – félőrülten elküldtem őt melegebb éghajlatra. Elvesztettem a józan eszemet, legszívesebben széttépném ezt a férget! Tönkretette megint az életemet! Ennek nem szabadott volna megtörténnie! Hallottam Haruki szavait, amit a mólónál suttogott nekem.

„Sosem voltál szabad" – a múlt sötét béklyói újra leláncolták a testemet. A remény ezer szilánkra törött bennem. Hiú és csalfa reményekkel áltattam magam, hogy lehet normális életem.

De ez csak egy újabb hazugság volt. Egy tanítás.

A sors újra megpofozott és visszatérített arra az ösvényre, amire valójában születtem. Az utam egy sötét és szeretet nélküli világba vezetett, ahol a pozitív érzelmeket kiirtják az emberből. Vissza akarnak téríteni oda, ahonnan jöttem. Akármennyire is próbáltam ellenállni, a sötétség húzott maga felé.

Miért ellenkezek? Miért küzdök? Már nincs semmim se!

Gyenge vagy! Megölted őket! – visszhangozta egy hang a fejemben.

Én pedig nem tagadtam, csak megadtam magam. Nincs értelme az ellenállásnak. Hagytam, hogy a barnahajú férfi mosolyogva maga elé fordítson. Az állam alá nyúlt.

- Szeretem ezt a tekintetet – lehajolt az ajkaimhoz – Még nem válaszoltál a kérdésemre – lehelte.

Ködös emlékeimből előhívtam a kérdését és színtelenül válaszoltam.

- A király – Haruki megrázta a fejét.

- A királynő a legértékesebb bábu. A királynő nélkül semmit nem ér a király – megcsókolt, a könnyek némán végigfolytak az arcomon – Te vagy az én királynőm. Egy csiszolatlan drágakő vagy, de a kiképzésed végén gyémánt leszel – őrült rajongást fedeztem fel, de nem féltem.

Már nincs mitől félnem. Már elvesztettem mindent.

- Miért? – kérdeztem erőtlenül.

- Miért te lettél a kiválasztott? A kérdésedre nagyon egyszerű a válasz. A lelked akár a fehér lepedő – mélyen a szemembe nézett – És én vérrel fogom bemocskolni a patyolattiszta lelkedet.

Nos, péntekre ígértem, de sikerült összehoznom egy demót, amire azt hittem, hogy a világ hét csodájának ereje is kevés lenne, hogy meglegyen, de sikerült XD A mai résznek az az ára, hogy ugye rövidebb a tervezettnél, de jön pénteken a folyti :)