Hinata:

Köhintettem egyet, hogy Sasuke végre rám figyeljen. Jelentőségteljes pillantással néztem rá, láttam rajta, hogy egy pillanatra elsápadt. Enyhén megrázta a fejét, szemeivel gyilkolni tudott volna. Megforgattam a szemeimet.

Ha te nem, akkor majd én.

- Sakura, lenne valami, amit el kell mondanunk neked – kezdtem bele, de Sasuke azonnal a lábamra taposott, amit fapofával próbáltam tűrni. Sakura érdeklődően nézett ránk. Az egész feszültségből nem vett észre semmit.

- Mi lenne az? – kérdezte, Sasuke homlokán veríték gyöngyözött.

- Arról lenne szó... - nem tudtam befejezni, mivel megszólalt Sakura telefonja.

- Bocsánat, mindjárt jövök – a nő bement a nappaliba, míg én édes kettesben maradtam unokafivéremmel, aki már az aurájával fojtogatott.

„Egy szót se neki róla!" - Sasuke dühös volt. Nem kicsit...

„Most vagy soha! Ez egy kiváló lehetőség!" – bennem is kezdett felmenni a pumpa. Amíg ő fetyeng Sakurával, addig Naruto vért izzad az igazság elfedésével. Az Alvilágban is megkérheti a kezét és én is nyugodtabb leszek, ha látom, hogy vőlegényem biztonságban van.

„Még egy hétre van szükségem. Akkor elmondok mindent és meg is kérem a kezét" – kiakadtam.

„Még egy hét? Sasuke fogjuk a nőt és menjünk haza! Miért olyan nehéz ezt megérteni? – Sasuke szeme megvillant.

„Ha nem tetszik, akkor haza is mehetsz! Nincs szükségem rád!" – meghökkentem. Szemeimbe azonnal könnyek gyűltek. Felálltam az asztaltól.

„Ne feledd, hogy ki segített neked megtalálni Őt" – a középső ujjamat mutattam felé és ki akartam rohanni a konyhából, de Sasuke elkapta a csuklómat.

- Hinata... - láttam, hogy megbánta az előbbit, de én most nem akartam vele beszélni. Ha kidühöngtem magam, akkor majd meghallgatom a bocsánatkérését.

Nem folytatta tovább, ekkor én is megláttam, hogy mi fojtotta belé a szót.

- Sakura? – kérdezte aggódva Sasuke.

Sakura kezéből kiesett a telefon és némán folytak a könnyei. Remegve leült a kanapéra. Mindketten azonnal odarohantunk hozzá.

- Mi a baj? – kérdeztem a hátát simogatva, Sasuke leguggolt elé.

Könnytől csillogó szemeit ránk emelte, majd halkan csak ennyit suttogott.

- Elvitték – Sasukéval értetlenül néztünk össze. Fogalmunk sincs kiről vagy miről volt szó.

- Kit vittek el Sakura? – kérdezte Sasuke.

- Tsunadét elrabolta a maffia – zokogni kezdett – Ma éjfélig 1 millió yent kellene a kikötőhöz vinnem és akkor élve elengedik.

Mindketten magunkban emésztettük a hallottakat, majd Sasukéra néztem. Egyszerre bólintottunk. Tsunade megmentéséig minden nézeteltérésünket félre tudjuk tenni.

- Ne aggódj, meg fogjuk oldani! – mondta Sasuke nyugtató hangon.

Örülök, hogy ennyire tele volt önbizalommal, de azért azt se kellene elfelejteni, hogy embert nem ölhetünk itt tartózkodásunk alatt.

- Nem jöhettek velem, egyedül kell odamennem. A pénz csak ürügy... - Sakura lehajtotta a fejét – Engem akarnak igazából.

- Nem hagyom, hogy bajod essen – Sasuke ezt teljesen komolyan is mondta és tudtam, hogy bármilyen eszközt képes lenne bevetni.

- Ezek állig felfegyverzett vadállatok, azonnal lelőnének téged – aggodalmaskodott Sakura.

Ha tudná az igazat...

- Sakura bízd ránk ezt! Megyek összekaparom egy aktatáskába a pénzt, aztán még van öt óránk megbeszélni mindent. Sietek – azzal otthagytam őket.

Sakura:

Hinata kiviharzott az ajtón, míg Sasuke nyugtatni próbált engem. Letöröltem a könnyeimet és eszembe jutott, hogy Hinata mondani akart valami a konyhában.

- Hinata mit szeretett volna elárulni? – Sasuke a lábamat cirógatta, majd mélyen a szemeimbe nézett.

- Semmi különöst, most inkább tervezzük meg Tsunade megmentését – ezzel egyet kellett értenem.

Hinata fél óra alatt megjelent a pénzzel és négy óra alatt egy egész jó tervet sikerült összehoznunk. Többször elmondatták velem az egész tervet, hogy biztosra megértettem-e. A könyökömből jött már ki minden szó, de tudtam, hogy halálra aggódják magukat miattam. A legnehezebb részét ugye nekem kell csinálnom, amibe Sasuke nagyon nehezen nyugodott bele.

Tizenegyet ütött az óra.

Felhúztam egy csőszárú fekete farmert és egy lezser fehér pólót vettem fel. A farmerhez illő fekete dzsekit öltöttem magamra és a kapucnit az arcomba húztam. Előtte a hajamat egy szoros lófarokba összefogtam, minél jobban el kellett rejtenem az arcomat, főleg a hajamat. A rendőrség is a nyomunkban van és az egyedi hajszínem miatt a zsaruk két percen belül megtalálnának. Felvettem az aktatáskát.

- Készen állok – Hinata felvette a kocsikulcsát és elvitt minket a dokk környékére.

Egy kilométerre álltunk meg a találkozó helyétől. Negyed 12 van, ideje odasétálnom a helyszínre. Sasuke és Hinata is megölelt mielőtt útnak indultam volna. A rakpart környékére érve elég kihaltnak találtam, a sportcipőm puha neszt vert az aszfalton, ami szinte már ordított az éjszaka csendjében.

Rendellenes ez a csend – gondoltam és próbáltam a maradék bátorságomat is összeszedve tovább haladni.

Sasuke:

Amint Sakura alakját elnyelte az éjszaka, Hinata felé fordultam, aki már aktiválta a különleges képességét.

- Szóval 7 perc 35 másodpercem van a környéket kiiktatni és biztosítani a terepet, mielőtt Sakura a dokkhoz érne – bólintottam, Hinata vigyorogva kiroppantotta az öklét – Mókára fel! – egyszerre tűntünk el a kocsiból és elkezdtük végbe vinni a terv azon részét, amiről Sakura nem tudott.

Én a sólyom formámban követtem Sakura minden lépését, míg Hinata sorra kiiktatta az őröket. Hinata nem ölte meg őket, csak kiütötte őket úgy 1-2 óra hosszára. Leszálltam egy fára, ahol jól szemmel tudtam tartani a jövendőbelimet. Sakura megérkezett az adott helyre. Két fekete öltönyös figura lépett oda hozzá és erélyes hangon követelték, hogy az aktatáskát tegye le a földre és lépjen el tőle. Büszke voltam Sakurára, amiért határozott hangon képes volt követelni, hogy mutassák meg előbb Tsunadét.

A luxusjachtból elővezették Tsunadét, akinek látszólag nem esett komolyabb baja. Kezeit hátulról összekötözték, szájába rongyot tettek, hogy az esetleges kiáltásait elnyelje. Tekintetében a félelem és a kétségbeesés tükröződött.

- Előbb Tsunade, utána megkapjátok a pénzeteket – egyként hördült fel a társaság.

- Mégis kinek képzeled magad, nem parancsolhatsz nekünk! – mondta az, aki Tsunade láncát tartotta a hajón.

Összesen 10 ember jelenlétét éreztem. Hirtelen a jachtból tapsolva lépett ki egy olyan negyven év körüli fickó. Láttam, hogy Sakura egy pillanatra elsápadt, de a sötétben ezt a maffia tagjai nem láthatták. A férfi fekete köpenye a földet súrolta, hihetetlen elegancia sugárzott a mozdulataiból. Lesétált a pallón, a lakkcipője kopogott a fán. A tagok meghajoltak, amint elhaladt előttük a titokzatos férfi. A reakciójukból ítélve ő lehetett a maffia vezére.

Aki a múltban fegyvert fogott Sakurára.

A harag végigszáguldott az ereimben. Éreztem, hogy Hinata elfoglalta a helyét, de képtelen voltam elszakítani a tekintetemet a férfiről. Meg akartam ölni.

Sakura elé sétált, aki felszegett fejjel nézett rá a két fejjel magasabb férfire. A férfi a pisztolyát előhúzta és a fegyver csövével hátratolta Sakura kapucniját. A férfi mosolygott.

- Rég volt már. A tekinteted most már más – Sakura továbbra is határozottan tekintett az előtte álló veszélyre.

Dühös voltam magamra, amiért ilyen veszélynek kellett kitennem Sakurát... Ha elmondtam volna neki mindent, akkor emberfeletti erőnkkel könnyűszerrel kiszabadítottuk volna Tsunadét mindenféle veszély és kockázat nélkül.

- Mi ez a nagy hűhó? Elrabolni a mentoromat, majd 1 millió yent követeltek, amikor mindketten tudjuk, hogy mit is akarsz valójában – Sakura a pisztoly csövével nézett farkasszemet.

- Szóval, ha dobtam volna egy SMS-t, kisangyal módjára idejöttél volna? – kérdezte gúnyosan a férfi.

Sakura egy pillanatra elgondolkodott.

- Szerintem tudtál volna olyan ütős üzenetet összedobni, amitől azonnal iderohantam volna. Nem kellett volna emberrabláshoz folyamodnod – Sakura hangja kioktató volt.

A férfi köpni-nyelni nem tudott, én készen álltam arra, hogy bármelyik pillanatban végezzek vele, ha az ujja egy tized millimétert is mozdul a ravaszon. A meghökkent férfi leejtette a pisztolyát.

Nevetett.

A hasát fogta a nevetéstől és könnyeit törölgette.

- Örülök, hogy a pimaszságod még a régi. Hiányoztál Sakura – átkarolta a nyakát, Sakura szemöldöke az egekbe szökkent – Nézz végig ezen a bagázson! Nem mernek rámnézni és úgy állnak ott mintha karót nyeltek volna. Az életem kész unalom mióta elmentél – a hatás kedvéért még szipogott is.

- Remélem nem kell végig hallgatnom az élettörténeted ezredjére, mert ahhoz most nincs kedvem, se türelmem.

- Óó sietnél vissza a gazdádhoz, igaz? Pedig reménykedtem, hogy lehetek én a szerencsés, aki betör téged. Úgy látszik elkéstem – Sakura teste megfeszült.

- Ne beszélj így róla! – a hangja olyan fagyos volt, hogy egy pillanatra én is megborzongtam.

A férfi levette a kezét Sakura nyakáról.

- Ideje a tárgyra térnünk. Az ok, amiért odahívtalak...