Sasuke:

Hinatán egy levendulaszínű koktélruha volt középen egy fekete övvel díszítve. Kiemelte a kecses alakját, az emberi szemek egyenesen rászegeződtek. Hinatát ez nem különösen zavarta, magabiztosan lépkedett a fekete tűsarkújával mellettem. Ablak mellé szólt a foglalásunk, ráláttam a forgalmas utcára. Jobban belegondolva Sakura munkahelye a közelben van. Közben kiválasztottuk a rendelésünket, majd Hinata érdeklődően vizslatott.

- Nos? Hogy haladtok? – tekintete lyukat égetett a homlokomba.

Elmosolyodtam. Beavattam Hinatát egy rövidített verzióba az éjszaka eseményeiről, a szaftosabb részleteket kihagytam belőle. Természetesen Hinata átlátott rajtam.

- Szóval genjutsut használtál rajta, hogy a vágyaidat kiéld rajta? – felvonta a szemöldökét.

- Talán baj? – kérdeztem vissza.

- Nem is tudom – körmeit nézegette, ami most már lilára volt festve – Elég a szemeidbe néznem, hogy megmondjam az igazat. Bele is vakulhattál volna, baka! - fakadt ki Hinata. – Nem használhatod a Sharingant ilyen sokáig az emberek világában, magadat teszed tönkre vele.

- Tisztában voltam a következményeivel – erre csak a szemeit forgatta.

- És? Megérte? Történt előrelépés? – egy mindent sejtető mosolyt villantottam felé. Megtette a hatását Hina kitágult pupillákkal nézett rám.

Elmeséltem, hogy túl vagyunk az első csókon és Sakura teljesen megnyílt előttem. Hinata hitetlenkedve hallgatott végig, majd büszkén nézett rám.

- Büszke vagyok rád. Tudsz te romantikus is lenni – rám kacsintott és ivott egy korty édes fehér bort a poharából.

- Hinata én... belészerettem – sóhajtottam – Nekiadtam Itachi nyakláncát – Hinata kezéből kiesett a pohár. A padlón csörömpölve tört szét, szerencséjére a bor nem fogta be a ruháját.

- Mit csináltál?! – kiakadt.

Egy pincér jött feltakarítani, majd néhány percen belül Hinata kapott egy másik pohárral az édesből.

- Nem volt ez még korai? – kérdezte most már nyugodtabb hangnemben.

- Sakura fontos nekem, épp olyan fontos, mint te, Naruto vagy Itachi. Tudom, hogy ott voltál, mikor Akirára támadtam. Készen álltál a megállításomra, de Sakura hangja volt az, ami kirángatott a valóságba. Szeretem őt, Hinata – vallottam be.

Hinata lesütött szemmel gondolkozott, közben az étel is megérkezett.

- Örülök a boldogságodnak. Örülök, hogy megtaláltad a másik feledet – úgy látszott, hogy még mondani akar valamit, de nem tette. Hinatával mindig őszinték voltunk egymáshoz, nem éreztem, hogy hazudott volna.

- Csak? – érdeklődtem.

- Csak azon gondolkoztam, hogy mikor mutatsz be Sakurának. Tudod elég hűvös volt az éjszaka odakint. – tette hozzá szúrósan.

Szóval ez a problémája. Hinatát meg kell győznöm, hogy Sakura tényleg méltó az Uchiha név viselésére.

- Talán holnap bemutatlak neki.

- Egy talánnal nem elégszem meg – pimaszul mosolygott.

Nem akartam veszekedni, megadóan sóhajtottam.

- Jó holnap bemutatlak neki. Most, hogy ezt megvitattuk, mondd miért volt olyan sürgős találkoznunk? – felszúrtam egy szelet paradicsomot a villámra.

Hinata levette a Narutotól kapott jegygyűrűjét és a kezembe nyomta. Értetlenül forgattam az ékszert, majd megláttam, miért olyan izgatott Hinata.

- Egy ékszerész volt olyan kedves és belegravírozta Naruto nevét a gyűrűbe. Gyönyörű nem igaz? Így tényleg olyan mintha velem lenne – kedvesen mosolygott.

Nem tudtam Hinatára haragudni, nagyon hiányzik neki Naruto. Valószínűleg én is így viselkednék Sakura nélkül.

- Most az egyszer gyakorolhatod rajtam a lánykérést – kinyújtotta a kezét, én értetlenül néztem rá – Csak húzd fel a gyűrűt! – kuncogta.

- Tényleg féltékeny lenne rám Naruto – mindketten elnevettünk magunkat.

Sakura:

Épp hazafele tartottam, mikor egy neves étterem előtt haladtam el. Az ablakon keresztül, mintha Sasuke alakja rajzolódott volna ki. Közelebb mentem. Tényleg Sasuke ült bent és ebédelt egy gyönyörű fekete hajú hölgy társaságában. Egy gyűrűt tartott a kezében, azonnal elsápadtam, mikor a nő kinyújtotta a kezét, és Sasuke ráhúzta a gyűrűsujjára az ékszert. Szorító érzés támadt a mellkasomban, úgy éreztem megfulladok.

Ez valami félreértés lehet! Ez nem történhet meg velem!

A könnyeim azonnal kicsordultak a szemem sarkából. Sasuke és az ismeretlen nő együtt nevetett. Ott álltam megsemmisülten, képtelen voltam felfogni a látottakat. Nagyon jó párt alkottak, Sasuke mellé pont ilyen nőt tudtam volna elképzelni. Biztos egy híres színésznő vagy modell. Az üvegen keresztül magamra néztem. Semmi csillogás, semmi nőiesség, egy senki vagyok hozzá képest. Egyértelműen nem egy szinten vagyunk. Én őszintén hittem, hogy Sasuke és én...

Talán...

Egy párt alkothatunk.

A szeretet egy burok, melynek belsejében fájdalom lakozik.

Összetörten álltam. Miért szórakozik velem az élet? Elegem volt ebből, elegem van a menekülésből. Összeszorított ököllel a bejárati ajtó felé vettem az irányt. Velem nem szórakozhat sem a sorsom, sem Uchiha Sasuke! Rögtön egy biztonsági őrbe botlottam. Persze nívós helyről van szó, nyilván hírességek fordulnak meg itt. Egyszerűen keresztül gázoltam az őrön. A düh irányította a tetteimet. Sasuke asztalához tartottam, minden erőmet az öklömbe koncentráltam. A nő vett észre hamarabb, teljesen elsápadt. Helyes. Sasuke pont akkor nézett fel, mikor egy óriásit behúztam neki az arcába. Megfogtam a poharát és leöntöttem a tartalmával.

- Még, hogy sosem volt barátnőd?! Menyasszonyod van és közben félrekacsintgatsz? – ordítottam az arcába – Undorító féreg vagy! Remélem élvezted a mocskos játékodat! – két biztonsági őr jött, ők is megkapták a magukét. Még nem végeztem – Utállak Uchiha Sasuke, pont eleget láttam, hogy milyen ember is vagy valójában – egyszerre üvöltöttem és sírtam a fájdalomtól.

- Sakura, én meg tudom magyarázni – Sasuke az arcát fogva felállt, ami kezdett bedagadni.

- Nem érdekelsz! Ne keress, és felejtsd el, hogy valaha is közünk volt egymáshoz! – síri csend támadt az étteremben, hallottam, hogy a biztonságiak erősítése mindjárt érkezik. – Ég veled! – sarkon fordultam és futásnak eredtem.

Kirohantam az étteremből, céltalanul futottam.

Csak egy dolgot tudtam. Minél távolabb akarok lenni Sasukétól.

Sasuke:

- Sajnálom! – Hinata arcára félelem ült ki – Sajnálom! Az én hibám! Utána kell mennünk és megmagyaráznunk neki a félreértést!

A tömegen átverekedtem magam, nem láttam, merre futott Sakura. Az illatát sem tudtam követni, rengeteg ember illatával keveredett az övé, képtelenség lenyomoznom.

- Ne haragudjon nem látott egy rózsaszínhajú nőt erre futni? – kérdeztem kétségbeesve több idegentől is.

Elég feltűnő jelenség Sakura, így szerencsére mindenki emlékezett rá, hogy épp merre ment. Hinata magassarkújának kopogása egyre közelebbről jött. Gyorsítottam a tempón, és 100 méterrel előttem feltűnt egy rózsaszín hajzuhatag.

- Sakura! – ordítottam.

Nem veszíthetem el őt egy ilyen félreértés miatt! Abba belepusztulnék. Sakura ijedten kapta hátra a tekintetét, majd gyorsítani kezdett ő is. A lámpa pirosra váltott, mikor lelépett az úttestről. Többen felsikítottak, de ő csak futott tovább. Egy kamiont láttam kifordulni a kereszteződésből. Jeges rémület lett úrrá rajtam, a másodpercek töredéke alatt döntöttem. Nem érek oda futva időben. Leguggoltam és lendületet vettem. A beton berepedt a talpam alatt, ahogy elrugaszkodtam. Megragadtam Sakura testét és a túloldalon levő betonoszlopnak ütköztem. Egész testemmel védtem őt a sérülésektől. Sakura zihálva vette a levegőt, rémülten nézett rám, könnyei az arcomra potyogtak.

- Miért? - suttogta a hangját a fájdalom és rémület járta át. - Nem értek én már semmit se! Miért mentettél meg megint? - Sakura remegett.

Közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam.

- Nekem te vagy az egyetlen az életemben. – próbáltam mosolyogni, de Sakura ütése jobban fájt, mint a becsapódás okozta zúzódás.

- Sasuke! Sakura! – kiáltotta Hinata, azonnal odaszaladt hozzánk.

- Jól vagy, Sakura? – értetlenül pislantott, szegény tényleg nem értette, hogy mi folyik körülötte.

- Honnan tudod a nevem? – kérdezte bizalmatlanul.

Hinata szeme könnybe lábadt.

- Sajnálom az én hibámból történt mindez! Megmutattam Sasukénak a jegygyűrűmet. – lehúzta az ujjáról és megmutatta Sakurának a gravírozást – El akartam neki dicsekedni, hogy milyen szép munkát végzett az ékszerész. Narutonak hívják a vőlegényemet. Sasuke az unokatestvérem.

Sakura:

Sasuke kiáltását hallottam, nagyon gyorsan utolért. Ijedten hátranéztem, ezért nem is figyeltem, hogy a lámpa pirosra váltott, mikor leléptem az úttestről. A lendület vitt tovább, ha akartam sem tudtam volna visszafordulni.

Át fogok érni! A zebra közepénél jártam, mikor egy kamion lámpafényével néztem farkasszemet. Leblokkoltam. A halál előtti utolsó pillanatokban azt mondják, hogy az egész életünk egy filmként pereg le előttünk. Amit én láttam, azt csak a kamion neonkéken világító fénye volt. Lehunytam a szemem, összeszorított fogakkal vártam a becsapódást. Hirtelen lökést éreztem és valósággal átrepültünk a túloldalra. Túl gyorsan történt minden, fel sem fogtam mi történik. Egy betonoszlopnak ütköztünk, a karok magabiztosan vettek védelmükbe. A megmentőm arcába néztem.

Értetlenül pillantottam az alattam fekvő Sasukéra.

- Miért? – suttogtam – Nem értek én már semmit se! Miért mentettél meg megint? – remegtem. Féltem a válaszától.

Sasuke közelebb húzott magához és megcsókolt. Tényleg nem értek semmit!

- Nekem te vagy az egyetlen az életemben. – megpróbált mosolyogni, de a fájdalomtól eltorzult az arca.

- Sasuke! Sakura! – kiáltotta egy ismeretlen és kétségbeesett női hang.

- Jól vagy, Sakura? – teljesen elvesztem, mégis honnan tudja Sasuke menyasszonya a nevemet?

- Honnan tudod a nevem? – kérdeztem bizalmatlanul. A nő szeme könnybe lábadt.

- Sajnálom az én hibámból történt mindez! Megmutattam Sasukénak a jegygyűrűmet. – lehúzta az ujjáról az ékszert és megmutatta a belső oldalán a gravírozást – El akartam neki dicsekedni, hogy milyen szép munkát végzett az ékszerész. Narutonak hívják a vőlegényemet. Sasuke az unokatestvérem.

Remélem gyors voltam, és kárpótoltalak titeket az egy hetes kimaradásért. Nem bírtam a véremmel, muszáj volt írnom xD