Sasuke:

Kinyitottam a szemem, hirtelen nem láttam semmit a belenyilaló fájdalomtól. Megtörölgettem a szemem, és szitkozódtam magamban. Még tíz percet igazán kibírhatott volna a genjutsum.

- Sa...su...ke-kun – hallottam meg Sakura hangját egészen közelről.

A látásomat visszanyertem, közvetlenül előttem Sakura kipirult arcával találkoztam.

Sakura:

Kinyitottam a szemem, meglepődtem, hogy Sasuke ilyen közel van hozzám. Eszembe jutott az álmom, és az arcom lángba borult. Ugye nem kiáltottam fel hangosan?! Gyorsan elfordultam tőle, a fejemet a párnába fúrtam. Ekkor viszont egy kellemetlen tényezővel szembesültem, elfintorodtam. Fehérneműt kell azonnal cserélnem. Kikászálódtam az ágyból és a fürdőbe zárkóztam. Lecsúsztam a fal mentén, fejemet a hideg csempének támasztottam. Olyan valóságosnak tűnt minden, a táj, Sasuke és...a szeretkezés is.

Képtelen voltam kiverni a fejemből a jelenetet. A legmeglepőbb számomra az, hogy én...

Élveztem.

Nem undorodtam Sasuke érintésétől, hanem vágytam rá. Azt akartam, hogy érintsen meg és finoman is bánt velem. Sasuke nem olyan volt, mint Akira. Akira a beteg vágyait akarta kiélni rajtam, meg akart törni és a porba akart döngölni. Sasuke pedig ennek a szöges ellentéte volt, minden rezdülésemre odafigyelt, ha akartam volna, leállította volna magát. Nőként kezelt, és most először éreztem úgy, hogy én is a szebbik nem tagja vagyok. Akárhogy is nézem, nekem sincs kőből a szívem, vannak vágyaim, melyeknek a létezéséről eddig nem is tudtam, vagy pontosabban nem foglalkoztam velük. Még sosem éreztem azt a testemet felperzselő vágyat, mint álmomban. Ez az új érzés egyszerre volt édes és ijesztő. Ezek után képtelen leszek Sasuke szemébe nézni, egyből az álmom fog eszembe jutni róla. Arcomat a kezembe temettem, próbáltam úrrá lenni kavargó érzéseimen.

Csak álom volt. Semmi több.

Felálltam és a zuhany felé vettem az irányt. A hideg víz segíteni fog a vágyaim elnyomásában és gondolataim rendezésében. Ledobtam magamról a pizsamát, majd beálltam a zuhanyfülkébe. Megnyitottam a csapot, ahogy a hideg víz a bőrömhöz ért, legszívesebben kiugrottam volna. Összeszorított foggal, de kibírtam a tortúrát. Gyorsan megtörülköztem, és a tükörben megpillantottam tükörképemet.

- Csak egy álom – mondtam megerősítésképpen a szavakat a tükörképemnek – Köztünk soha nem lesz semmi – tettem hozzá magamban némi csalódottsággal.

Tsunade szavai villantak fel előttem.

- Láttam, hogy néz rád az a fiatalember, és megmondhatom neked, hogy vagy itt marad veled, vagy visz magával téged is. Egyet biztosra tudok, hogy nem fog magadra hagyni – ez nem segített az érzelmi kavalkádom rendbetételén.

Kell egy szabad falfelület, ahova be tudom verni a fejem, hogy megszabaduljak a kettőnk kapcsolatát boncolgató gondolatoktól. Kitártam az ajtót, de azzal a lendülettel egy izomkolosszusnak csapódtam.

- Minden rendben? – tette fel Sasuke a kérdést – Majdnem egy órát bent voltál.

Fogalmam se volt róla, hogy így elrepült az idő odabent. Bólintottam, és ekkor észrevettem, hogy Sasuke szemei véresek. A szám elé kaptam a kezet.

- Veled mi történt? – azonnal húzni kezdtem a kanapé felé kivizsgálás céljából – Ülj le! – előkotorásztam egy lámpát a táskámból.

Amint megtaláltam az eszközt, Sasuke elé álltam, lábunk összeért. Melegség járta át a testemet, és erős késztetést éreztem arra, hogy ott folytassuk, ahol az álmomban abbahagytuk. Egy pillanatra az ajkaira siklott a tekintetem. Vajon tényleg olyan jól csókol, mint az álmomban? Elkaptam a tekintetem, gondolatban jól összeszidtam magamat, amiért képtelen voltam koncentrálni a feladatomra. Egy beteg ellátásra szorul, innenstől kezdve minden mellékes.

- Nem lesz túl kellemes – figyelmeztettem előre – Nézz balra – adtam ki az utasítást, a lámpa fényét a szemébe irányítottam.

Rögtön lehunyta a szemét a hirtelen világosságtól.

- Sasuke, kérlek nyisd ki a szemed, orvos vagyok, segíteni akarok neked.

- Ha kikapcsolod, majd kinyitom – szemeimet forgattam, olyan volt, mint egy kisgyerek.

- Figyelj – nagy levegőt vettem a folytatáshoz – Nem tudom neked elégszer meghálálni, amit értem tettél idáig. Megmentettél, az otthonodba fogadtál és védelmet nyújtasz. Nincs semmim, amit fel tudnék neked köszönetképpen ajánlani, de most az egyszer fogadd el a segítséget tőlem. Ha másban nem is, de ebben a szakmában jeleskedem, nem fogok kárt okozni a szemedben. Bízz bennem! – kérleltem suttogva.

Sasuke kinyitotta a szemét, a lámpát nem irányítottam rá.

- Nem arról van szó, hogy nem bíznék benned – szólalt meg halkan – Tökéletesen megbízom a szakmai tudásodban, és mind emberileg. Az előbb említett dolgokat, már mind megháláltad nekem – kérdőn felvontam a szemöldököm, már épp szólásra nyitottam a számat, hogy ellenkezzek vele, de a mutatóujját az ajkaimhoz érintette. Nem szólaltam meg, vártam a folytatást. – Sakura te reményt adtál a szánalmas életemnek, egy egészen új világot nyitottál ki előttem. Színt vittél a szürke hétköznapjaimba, új érzésekkel ismertettél meg. Inkább én tartozom neked köszönettel – csuklómat gyengéden megfogta, tenyeremre csókot lehelt. Forró ajkainak érintése égette a bőrömet, a csók helyén keletkezett tűz szétáradt az egész testemben.

Képtelen voltam a megszólalásra. Nem is tudtam mit kellene reagálnom erre. Kíváncsi lennék, hogy Sasuke milyen új érzésekre gondolt. Vajon őt is olyan érzelmi hullámvölgy kínozza, mint engem? Ha igen, akkor nagyon jól el tudta rejteni előlem. Sasuke mindig olyan magabiztos, pontosan tudja, mit akar, vele szemben én, ha róla van szó, akkor minden magabiztosság elszáll belőlem, úgy viselkedem előtte, mint egy szerelmes tinédzser lány, akinek épp szerelmet készülnek vallani.

Szerelem?

Ismeretlen fogalom számomra, a válasz megfejtéséhez az érzelmi hullámvölgy mélyére kellene ásnom. Akármennyire is próbálkoztam a szerelem, mint érzés megmagyarázásával, csak egyre jobban eltévedtem abban a labirintusban, melynek végén a választ kellene megtalálnom. Eltévedtem érzéseim fullasztó rengetegében, már nem láttam honnan jöttem és hová kellene tartanom, egy helyben tapogatóztam a kiút után keresve.

- Nézz jobbra. Ígérem gyors leszek – semleges színt vett fel a hangom, a lámpát gyorsan a szemébe irányítottam, mielőtt olyasmit láttam volna meg a tekintetében, ami megbánásra kényszerített volna – Tudok egy szemcseppet, ami segíthet rajtad, mindjárt meg is veszem neked.

Kikapcsoltam a lámpát, amit az asztalra dobtam. El akartam gyorsan iszkolni mellette, a közelben láttam egy patikát, ahol meg is szerezhetem a kívánt gyógyszert. A tervem nem jött össze, Sasuke megfogta a csuklómat és maga felé fordított.

- Miért menekülsz előlem? – lefagytam a kérdése hallatán.

Menekülnék? – kérdeztem én is magamtól, a válaszom a fejemben visszhangzott, de képtelen voltam kimondani Sasukénak az igazat.

- Félsz tőlem? – faggatott tovább.

Nem! – de a torkomon akadtak a szavak. Miért tudok álmomban őszintén beszélni az érzéseimről és gondolataimról, míg valóságban egy érzelmi csődtömeg vagyok? Álmomban levetkőztem gátlásaimat, és képes voltam a tetteim útján is kinyilvánítani, amit érzek. Miért nem tudom ledönteni az utolsó falat is, amely évek óta szikla szilárdan áll az érzéseim és a valóság között? Nem akarom elveszíteni Sasukét, egy félreértés miatt. Szükségem van Rá!

Önsajnálatomból Sasuke rángatott ki. Elengedte a csuklómat, megmagyarázhatatlanul nézett rám. Fájdalom torzította el tökéletes vonásait, eltávolodott tőlem.

- Sajnálom, túl tolakodó voltam – megfordult, így nem láthatta, hogy a szemembe könnyek gyűltek.

Mozdulj már! – adtam ki a parancsot a végtagjaimnak, de azok ügyetlen remegésen kívül másra nem voltak képesek.

Szólalj már meg! – nem tudtam mit kellene mondanom, némán tátogtam, hangom cserben hagyott.

Csinálj már valamit! Sakura! – üvöltöttem magatehetetlenül magamban.

Sasuke:

Sakura ziháló légzésére figyeltem fel, amire azonnal odakaptam a tekintetem. Patakokban folyt a könnye, azonnal előtte termettem. Szólongattam, de nem reagált rá. Kezembe vettem az arcát, kényszerítettem, hogy rám nézzen, de üres volt a tekintete, arcából minden szín kifutott. Ötletem sem volt, mit kellene tennem, ösztönösen karjaimban vontam, és fohászkodtam Sakura épségéért. Cirógattam a hátát, ezerszer a fülébe suttogtam a nevét, bocsánatot kértem a viselkedésemért, de semmi nem használt.

Sakura (belső én világa)

Egy ismerős fal előtt álltam, melyet azért húztam fel, hogy megvédjem magam a kegyetlen valóságtól. Egy fal mögé rejtettem minden érzésemet, hogy a fájdalom tüskéi sose érhessék el azokat. A falat rengeteg karcolás borította, melyet az évek hosszú küzdelmei ejtettek. Körbejártam a területet, és észrevettem egy nagy repedést rajta. Egy őrült ötletem támadt.

Kezemet ökölbe szorítottam, és ütni kezdtem az érzéseimet elzáró választékot. Az ütések visszhangzódtak, és mintha csak azt csilingelte volna egy gonosz kacaj, hogy ezek a gyenge ütések sosem fogják ledönteni a falat. Hallani véltem a gúnyt, hogy felesleges minden próbálkozásom, ha Akirának és a maffiának se sikerült romba döntenie, akkor miért pont nekem sikerülne?

- Én húztam fel a falat, és én is leszek az, aki lerombolja. – jelentettem ki magabiztosan.

- Össze fogsz roppanni az elfojtott érzelmek súlyától. – egészen közelről hallottam a figyelmeztetést.

- Nem vagyok egyedül. Többé már nem! – véres volt az öklöm, de a fájdalom nem tántorított el a folytatástól.

- Miért teszed tönkre a saját munkádat? – elmosolyodtam.

- Mert már nem félek a fájdalomtól – körmöm a tenyerembe vágott, és bevittem a végső csapást.

A fal ezernyi darabra hullott össze, az elfeledett és elfojtott érzelmek egyszerre törtek felszínre.

Sasuke:

Sakura keze ökölbe rándult és gyomorszájba vágott.

- Ezt megérdemeltem – sziszegtem összegörnyedve.

Sakura tekintetét elködösítő homályt ezernyi érzelem csillogása váltotta fel, sápadt arcába újra visszatért a szín. Megdöbbenve nézte, hogy miért is vagyok összegörnyedve, aztán észrevette, hogy az ökle még mindig a gyomromban van.

- Úristen! Nagyon sajnálom! – azonnal megölelt, ami elég hirtelen jött nekem – Sajnálom! Sajnálom! Nem akartam! – szabadkozott.

- Hagyd, megérdemeltem – továbbra se engedett a szorításból.

- Mindent sajnálok Sasuke. A kérdéseidre a válasz, nem félek tőled, és nem előled menekültem, hanem a saját érzéseimtől. A megjelenésed mindent felkavart körülöttem, olyan érzésekkel szembesültem, melyeket nem tudtam hova rakni. Tudod felhúztam egy falat, ahova a valódi érzéseimet rejtettem el a világ kíváncsi tekintete elől, emiatt voltam képes életben maradni, hogy egy érzelmileg sivár személyt faragtam magamból, de úgy éreztem, hogy miattad megérte ledönteni a falat. Nem akarom, hogy elmenj! Nem akarom, hogy kilépj azon a nyomorult ajtón, nem akarok egyedül maradni. Szükségem van rád – Sakura mindezt egy szuszra mondta el, alig bírtam követni, olyan hevesen beszélt – Amikor feltettem magamban a kérdést, hogy mit érzek irántad és milyen kapcsolatban is állunk, állandóan összezavarodtam, és menekültem a válaszadás elől. Féltem, hogy újra csalódnom kell, és azt a fájdalmat nem éltem volna túl – Sakura kapkodva vette a levegőt, arcán az öröm és a bánat könnyei csillogtak, tekintetében a düh és a bizonytalanság szikrái tükröződtek.

Gyönyörű volt, ahogy az arcát az új érzelmei vették birtokukba. Előttem most az igazi Sakura állt, egy gyönyörű tünemény ölelt át. Féltem, ha megérintem, akkor elillan és soha többet nem láthatom. Óvatosan a kezemet a derekára csúsztattam, gyengéden megszorítottam, legszívesebben soha el sem engedném. Fogalmam sem volt róla, hogy Sakura ennyire komoly küzdelmet vívott a saját érzéseivel, én pedig ráerőszakoltam a saját érzéseimet, még jobban összezavarva őt. Türelmetlen voltam vele – vontam le a következtetést magamban.

- Sosem hagynálak el – suttogtam a fülébe.

Sakura álla alá nyúltam, bal kezemmel megfogtam Sakura jobb kezét. Vállmagasságban összekulcsoltam az ujjainkat.

- Mi lenne, ha együtt próbálnánk megtalálni a választ a kérdéseidre? – bátorítóan rámosolyogtam.

Elpirulva beleegyezett.

- Ígérd meg! – szemét lehunyta, ajkaival enyhén csücsörített.

Kiszáradt a torkom, el sem hittem, hogy ez a valóságban történik meg velem. Lehajoltam, hogy gyengéden megcsókolhassam, megpecsételve az újabb ígéretet.