Sasuke:

Miután kinevettük magunkat, segítettem Sakurának felállni. Kicsit túl erősen húztam fel, elvesztette az egyensúlyát, így a mellkasomnak ütközött. Azonnal átöleltem a derekát, hogy visszanyerje az egyensúlyát. Sakura mélyen a szemebe nézett, ajkait résnyire nyitva hagyta. Nagyon hívogató látványt nyújtott, képtelen voltam türtőztetni magam. Közelebb hajoltam hozzá, hogy halljam, amit mondani akart, de a torkán akadtak a szavak. Vártam egy pillanatot, hátha befejezi a mondanivalóját, de legnagyobb csalódottságomra kitépte magát az ölelésből, és kirohant a konyhába. Nyeltem egy nagyot, nagyon meg akartam ízlelni az ajkait.

Cseresznyés szájfény, fincsi – hallottam Akira hangját a fejemben, amitől egyből felment a vérnyomásom. Ha legközelebb meglátom Sakura közelében, az lesz élete utolsó napja.

Kimentem a konyhába megkérdezni Sakurát, hogy túl tolakodó voltam-e, de megelőzött a kérdésével. Be kellett vallanom, hogy nem űztem mesterfokon a konyhaművészetet, nem is voltam igazán rászorulva sose, hogy magamra főzzek. Amennyire szoktam szidni Hinatát, pont annyira jól főz. Ha Hinata nem lenne, rég éhen haltunk volna Narutoval a küldetéseinken. Egyszer mentünk el Hinata nélkül, és megfogadtuk, hogy soha többet nem megyünk nélküle. Én leégettem a húst, Naruto meg mérges gombából főzött levest. A hazaút nem volt egy kellemes emlék...

Felajánlottam a segítségem, habár tudtam, hogy leszek inkább akadályozó tényező, mint nagy segítség. Sakura megpróbált kitolni a konyhából, de megmakacsoltam magam az ajtóban. Mosolyogva figyeltem a próbálkozását, majd látszólag feladta. Be akartam lépni a konyhába, de Sakura az utamat állta.

Na de kérlek, ennél több kell a megállításomhoz.

Ördögi vigyort eresztettem felé. Kezemet a formás csípőjére helyeztem, könnyedén felemeltem és arrébb raktam. Sakura morcosan elismerte, hogy ezt most én nyertem. A rózsaszínhajú nő egy kötényt dobott a kezembe, amit csak forgattam a kezeimben. Nem igazán volt fogalmam a viseletéről. Kedves feleségjelöltem segített felvenni, a nappaliból Hinata nyávogó nevetését hallottam. Sejtettem, hogy képtelen látványt nyújtok, de Hinata se segített a helyzetemen. Legalább diszkréten egy másik szobában nevette volna ki magát...

Sakura megmutatta, hogyan kell répát pucolni. Őszintén nem sok tehetség szorult belém, sokkal nagyobb fegyverek forgatásához vagyok hozzászokva, nem pedig apró konyhakés és hámozó használatához. Sakura a hátam mögül próbálta irányítani a mozdulataimat, de ezzel csak ellenkező hatást váltotta ki. Éreztem, hogy a hátamnak feszülnek a puha idomai, én meg minden idegszálammal a zöldségre próbáltam koncentrálni. Zavarom arcomra is kiülhetett, mert Sakura azonnal ellépett tőlem. Szerinte egész elfogadható módon sikerült meghámoznom a répát, és angyali mosollyal közölte, hogy van még mit pucolnom. Nem fogok meghátrálni ennyitől, habár őszintén megvallom, legközelebb inkább megyek Kaguya küldetéseire, minthogy még egyszer hámozót fogjak a kezemben.

Hinata kijött és érdeklődően szimatolt a levegőbe. Felugrott a székre, onnan próbált rájönni, hogy mit is csinálunk. Amint Sakura elárulta, hogy rament készítünk, Hinata befutott a nappaliba. A ramenről Naruto jutott az eszébe, ugyanis az a kedvenc étele. Tudom, hogy Hinata nehéz szívvel hagyta őt egyedül Inerasban és most sikeresen eszébe juttattuk. Megsajnáltam Hinát, én is bementem a nappaliba, hogy előcsalogassuk. Kinyújtottam a kezem, fejét a tenyerembe fektette. Sokszor vitázunk, de attól még szeretem az unokatestvérem.

- Mira nagyon fontos nekem. Mindig megy a maga feje után, elég vad és szeszélyes, de tudom, hogy rá mindig számíthatok. Meghallgat, amikor más nem – Hinata óriási szemekkel nézett rám. Remélem, megjegyezte, mert még egyszer nem fogom ezt elmondani neki.

Hinata hálásan nyávogott egyet. Ezután megebédeltünk, meg kellett hagyni Sakura elég jól főzött, amit nem győztem elégszer kihangsúlyozni. Nem fogok éhen maradni, ha Hinata végre hozzámegy Narutohoz.

Sakura zavarba jött a sok dicsérettől.

- Kitűnő feleség leszel egyszer – kiesett a kezéből a tányér, vizes lett a ruhája. Szúrós pillantással nézett rám.

Valami rosszat mondtam?

- Nem leszek sosem feleség – visszafordult a mosogatóhoz.

Ha csak rajtam múlik az leszel.

Sakura ezután közölte, hogy bemegy a kórházba Tsunadénak elmesélni a történteket, értelemszerűen én is összekészültem és rá vártam. Értetlenül nézett rám.

- Majd gondolod, hogy ezek után hagylak egyedül mászkálni a városban? – rosszallóan néztem rá.

- Meg tudom magam védeni – elpattant bennem valami.

Dühöt éreztem. Szemem előtt az a végkimenetel játszódott le, hogyha nem érkeztem volna meg időben, hogy megmentsem Akirától Sakurát. Az én hibámból történt meg, hisz egyedül hagytam őt. Nem fogok még egyszer hibázni, így akár tetszik Sakurának, akár nem, mindenhova veletartok. Szükségem van Sakurára, nem akarom elveszteni őt.

Szeretem Őt.

Ezt pedig a tudtára kell hoznom.

A falnak szorítottam, és az álla alá nyúltam, kényszerítettem ezzel, hogy a szemembe nézzen.

- Féltem Sakura. Féltem, hogy elveszítelek téged – Sakurával hasonlóképpen nem akartam több szerettemet elveszíteni. Meg fogom védeni őt bármi áron.

- Miért? Mit jelentek én számodra? – úgy éreztem, hogy eljött az érzelmeim bevallásának az ideje. Gyors pillantást vetettem ajkaira, készültem lecsapni rájuk, mikor Hinata hangos nyávogásba kezdett.

„Megijesztetted, te barom, engedd el!"

Megfagyott az ereimben a vér.

Fél tőlem? – kérdeztem magamtól, de a smaragdjaiban ott volt a válasz. Valóban megijesztettem.

Valamit összehablatyoltam, aztán egy kényszeredett mosoly után elengedtem. Remekül elszúrtam. Sakura várt még egy kicsit, aztán érzelemmentes hangon közölte, hogy mehetünk. Az úton nem szóltunk egymáshoz, néma csendben tettük meg a negyedórás utat. Mindketten kiszálltunk az autóból, és bekísértem Tsunade rendelőjéhez.

Sakura:

A rendelő előtt álltunk, ideges voltam, féltem Tsunade reakciójától.

- Bejössz? – kérdeztem a feketehajú férfit, titokban reménykedtem, hogy bejön velem, hátha akkor Tsunade kevesebbet drámázik.

- Kint megvárlak – a váró egyik üres székében foglalt helyet, nagyon el volt a gondolataiban veszve.

Vettem egy nagy levegőt, és bekopogtam.

- Ki van írva az ajtóra, hogy ne kopogj, mert zavarod a munkámat! – hallottam mesterem kiabálását.

- Akkor később visszajövök – feleltem, de azonnal ki is vágódott az ajtó.

- Sakura! – úgy nézett rám mintha szellemet látna.

- Öhm...szia – nem voltam hozzászokva az érzelgős jelenetekhez, fogalmam se volt, hogyan kell ezeket kezelni.

Tsunade a nyakamba borult, azt hittem megfojt az ölelésével. Felszisszentem a fájdalomtól ott, ahol Akira egyik csatlósa a bordámba rúgott.

- Hadd nézzelek! – már fel akarta húzni a blúzomat, de intettem neki, hogy lehetőleg ne itt kint a folyosón vizsgáljon meg. Berántott a rendelőbe. – Te jó ég! Mi történt a karoddal, és az oldalad! – elszörnyedve nézte a sebeimet.

- Semmi komoly, egy kis karcolás a karomon, és lehet, hogy megrepedt 1-2 bordám, de tényleg nem vészes – próbáltam nyugtatni Tsunadét, aki válaszul letépte a kötést a karomról.

- Te ezt nevezed semmiségnek? Tíz centis a vágás a karodon! – közben intett, hogy vetkőzzek le a röntgenhez. – Két bordád meg van repedve!

- Egész jól tippeltem. – felöltöztem közben.

- Sakura ez egyáltalán nem játék! – nézett rám haragosan a tanítóm. – Mi történt?

Elmeséltem neki, hogyan szereltem le a három csatlóst, hogyan tört meg Akira és végül, hogyan mentett meg Sasuke. Könnyek között hallgatott végig. A történetem végeztével gyengéden átölelt.

- Most már minden rendben van. Még szerencse, hogy Sasuke megmentett téged – most már az én könnyeim is utat találtak. Tsunade vállán kisírhattam magam.

- Nagyon féltem – vallottam be – Ha Sasuke nem jött volna, akkor én... - elcsuklott a hangom.

- Ne is gondolj most rá, a veszély elmúlt. Az a fő, hogy itt vagy most már – egy zsebkendőt halászott elő nekem. – Van hol aludnod? – bólintottam.

- Sasukénél vagyok jelenleg

- Ott vagy most a legnagyobb biztonságban. Maradj ott, amíg le nem zajlik ez az egész. Ha vége ennek a kálváriának, akkor visszajössz dolgozni. – értetlenül néztem rá – Ne izgulj, már ledumáltam az igazgatóval.

- Mi lesz, ha Akira megint visszajön, és már téged is belekavar? – kérdeztem aggódva.

- Engem ne félts, másfelől kint vár egy feketehajú lovag, aki biztosan a poklot is megjárná érted – rám kacsintott.

- De nem akarok Sasuke terhére lenni... másfelől három hónap múlva hazautazik, nem tud örökké megvédeni, a saját lábamra kell állnom! – Tsunade lemondóan sóhajtott.

- Sakura láttam, hogy néz rád az a fiatalember, és megmondhatom neked, hogy vagy itt marad veled, vagy visz magával téged is. Egyet biztosra tudok, hogy nem fog magadra hagyni. – pipacsvörös lett a fejem.

- E-ez butaság! Sasuke ő túl... -kerestem a ráillő megfelelő szót.

- Túl mi? – felvonta a szemöldökét a kíváncsiságtól.

- Tökéletes! Én hozzáképest egy csődtömeg vagyok.

Sasuke:

Éles hallásomnak köszönhetően mindent hallottam, amit Sakuráék beszéltek a rendelőben. Nagyokat pislogtam, mikor Sakura a tökéletes szóval jellemzett. Egyáltalán nem éreztem magam annak, annyi mindent elszúrtam a mai nappal. Azonban mégis jóleső melegség járta át a mellkasomat. Van remény egy olyan kudarcnak is, mint nekem.

Kinyílt az ajtó, a szőke nő jött ki rajta. Meghajolt előttem és megköszönte, hogy megvédtem Sakurát.

- E-ez csak természetes – feleltem megdöbbenve.

Sakura ezt a pillanatot választotta ki, hogy kijöjjön ő is a rendelőből. Szeme még enyhén vöröslött a sírástól, és elpirult, ahogy rám nézett. Másképp tekintett rám. Nem úgy nézett rám, mint egy barátra, de nem is úgy, mintha a szerelem tüzétől lobogna a szíve.

Hanem mint egy társra.

Hamarosan jönnének 18 karikás jelenetek, de gondolom az olvasók többsége már elmúlt annyi, de majd a biztonság kedvéért az adott rész előtt teszek ki valami figyelmeztetésszerűséget XD