Sasuke:

Körbevezettem Sakurát a lakásban, aki csak ámult a szobák méretein. A nappaliba érve azonnal kiszúrtam drága unokatesómat, „hát te mit keresel itt" pillantást lövelltem felé, de ő csak lustán megnyalta a mancsát. Azért a pofátlanságnak is van határa. Nehéz így romantikus pillanatokat teremtenem, ha közben Hinata árgus szemekkel figyeli minden mozdulatomat.

- Megsimogathatom? – kérdezte Sakura csillogó szemekkel, képtelen lettem volna nemet mondani rá.

- P-persze... - haboztam a válasszal, ugyanis Hinata engedélyére vártam. Sakura megfeledkezve magáról azonnal ölbe vette Hinatát, akinek még bólintani se volt ideje.

- Mi a neve? – kérdezte, a fülemet dorombolás hangja ütötte meg. Komolyan mondom, az eszemet eldobom tőle. Még sohase dorombolt... legalábbis a jelenlétemben nem.

- Neve? Mira – az első női nevet vágtam rá, ami eszembe jutott.

Azután Sakura mesélni kezdett a múltjáról, amit én is és Hinata is megrendülve hallgattunk végig. Sakura apja iránt dühöt éreztem. Egy szülőnek az a feladata, hogy megvédje és szeretetben nevelje fel a gyermekeit, de az a barom – már bocsánat – képtelen volt megadni azt a lelki támaszt, amire Sakurának nagyon is szüksége lett volna. Nem tudta feldolgozni a felesége halálát, és bántalmazta a lányukat. Ökölbe szorult a kezem. Megbocsáthatatlan.

- ...Immáron tíz éve halottnak kellene lennem – a szavai visszhangot vertek a fejemben.

Egyszerűen nem tudtam volna elképzelni, hogy mi ketten ne találkoztunk volna. Sajgott a szívem, ha csak egy pillanatra is, de arra gondoltam, hogy mi lett volna velem Nélküle? Nem hiszem, hogy találtam volna még egy ilyen nőt, akibe belehabarodtam volna az első pillantásra. Hinata szeme könnybe lábadt, őt is megviselte Sakura sorsa.

Egy dologra tudtam csak gondolni, meg akarom Őt védeni és vigasztalni. Azt akartam, hogy biztonságban érezze magát mellettem. Érezze, hogy rám mindig számíthat, mert én nem fogom őt elárulni! Közelebb húzódtam hozzá, és a derekánál fogva magamhoz húztam. A feje a vállamon pihent, a rózsaszín fürtök csiklandozták az arcomat. Egész kellemes volt így. Sakura kicsit még fészkelődött, de ő is felengedett, nem zavarta a közvetlenségem. Hinata kiugrott Sakura öléből, és a karfára húzódott. Amikor megkértem Sakurát, hogy folytassa a történetet, Hinata tekintete villámokat szórt és még fújolt is egyet.

„Bunkó" – olvastam le a szája mozgásából a sértést. Gondolatban már lábtörlőt csináltam a bundájából.

Sakura vett egy nagy levegőt a folytatáshoz. Én naív azt hittem, hogy az apjánál nem történhetett rosszabb dolog vele. Akira, a maffia és az öngyilkossági kísérlete... hallgatni is megrendítő volt. Sakurát felzaklatták az emlékei, azon gondolkoztam, mivel is tudnám megvigasztalni, mikor Hinata ellopta tőlem a próbálkozás esélyét is. Sakura mögé osont és a fejét az arcához dörgölte. Tudtam, hogy Hinata jót akart, de nem szívesen osztozkodom, ha a feleségjelöltemről van szó. Nekem kell támaszt nyújtanom, nem neki! Sakura próbálta megnyugtatni magát, és a feltörni készülő zokogását visszafojtani. Kezemet a derekáról a vállára helyeztem, cirógatni kezdtem, a fejemet az övének hajtottam. A haja szintén cseresznyevirág illatú volt, mélyet szippantottam belőle.

- Minden rendben van – suttogtam neki a lehető leglágyabb hangomon. A rázkódás abbamaradt.

Hinata az ölembe ugrott, esküdni mertem volna, hogy rám vigyorgott.

„Féltékeny" tátogta némán.

Hinata ezután minden figyelmét Sakurának szentelte, én az előbbin rágódtam. Még hogy én féltékeny? Badarság. Sakura ekkor rámosolygott és megsimogatta őt. Fáj belátni, de Hinata több törődést és figyelmet kap Sakurától, mint én. És ez nagyon is bosszantott. Legszívesebben kihajítottam volna innen, kettesben akartam lenni Sakurával.

- Nagyon szereti a figyelmet – iróniát vittem a hangomba.

- Szerintem imádnivaló – ezzel bevitte a kegyelemdöfést.

Sakura újra belefogott a múlt történéseinek mesélésébe. Nagyon meglepődtem, mikor fény derült, hogy valószínűleg a maffia emberei figyelemmel kísérik minden lépését. Se én, se Hinata nem éreztük, hogy követték volna Sakurát. Valahogy másképp követik le, vontam le a következtetést, vagy csak rá akarnak ijeszteni. Hinatára néztem, vette a célzást. Nyitott szemmel és füllel fogunk mindketten járni. Nem eshet baja Sakurának!

Amikor a harcairól mesélt Sakura, elképzeltem, ahogy a képzett ellenfelei püfölik a törékeny testét. Bele se mertem gondolni, hogy mennyi fájdalmat kellett átélnie. Azonban Sakurának ezt is sikerült túlélnie, nagyon erős akarattal rendelkezik. Tiszteltem, amiért nem adta fel és képes volt felállni, a semmiből újraépítette az életét.

Sakura előtt nem létezik lehetetlen, bármit képes megoldani... egyedül. Azon gondolkoztam, hogy miképp tudnék az ő életébe beilleszkedni, mit tudnék én nyújtani neki a testőrségen kívül? Ő tudatosan kerülte az emberi kapcsolatokat a csalódás és az elvesztésüktől való félelem miatt. Félt nyitni az emberek felé, mert az apja elárulta a bizalmát. Vele ellentétben nekem voltak barátaim, akik kirángattak a fájdalom mély völgyéből és kezüket nyújtották, amikor a legnagyobb szükségem volt rájuk. Sakurának a példaképe az egyetlen különleges személy az életében, a világ szeme előtt egy érzelemmentes álarcot hord. Attól, hogy beavatott a múltjába, amelyet csak Tsunade ismert, különlegesnek éreztem magam. Épp ezért nem akartam elszúrni, mert Sakura fontossá vált számomra, nemcsak az átok feloldásához van szükségem a szerelmére, hanem magam miatt is. Sakurában mindent megtaláltam, ami a tökéletes nőt jelenti számomra. Erős, mégis gyengéd, határozott, intelligens és gyönyörű.

Észrevettem Sakura kíváncsi tekintetét, a válaszomra várt. Valószínűleg nagyon elkalandoztam a gondolataimban.

- Köszönöm, hogy elmondta a teljes történetét Sakura-san. – ezután Sakura megengedte, hogy tegezzem, határozottan kinyújtotta a kezét.

Többet akarok Tőled, mint barátság.

- Örülök, hogy megismerhettem Haruno Sakura. Az én nevem Uchiha Sasuke, de csak hívj Sasukénak. – kezet ráztunk, tekintete komolyságot tükrözött.

- Most, hogy tisztában vagy vele, hogy a maffia figyel engem, még biztosan mered állítani, hogy megvédesz? Nem haragszom meg, ha azonnali távozásra szólítasz fel. Megérteném, hisz ki akarna egy ilyen kétes előéletű nőt lakótársnak – enyhén megremegett a hangja a végére.

Engem, Uchiha Sasukét ennyi aztán nem riaszt el semmitől.

A füléhez hajoltam.

- Nem rémiszt meg a múltad attól, hogy továbbra is betartsam az ígéretem. Soha nem foglak elárulni – suttogtam.

- Köszönöm, hogy meghallgattál és hogy nem taszítottál el – hálásan mosolygott.

- Mindig melletted fogok állni, ki fogok tartani melletted – végig a szemébe nézve mondtam a fogadalmam, Sakura elvörösödött.

- Ennyi erővel feleségül is vehetnél – lányos zavarában csak ennyit mondott.

Ha már a témánál vagyunk, egy próbát megér.

- Miért is ne? – Sakura arca még vörösebb árnyalatba váltott, válaszul egy párna csapódott az arcomnak. – Akkor ezt vegyem egy nemnek? – felvontam a szemöldököm.

- Nem mondhatsz csak így ilyet. Nem is...alig ismerlek téged – habogta.

Én csak arra tudtam gondolni, hogy milyen aranyos mikor zavarban van. Igazából nem tört össze a szívem, a nemleges válasz miatt. Sejtettem, hogy a lánykérés nem lesz ilyen egyszerű dolog.

- Ha már az ismerkedésnél tartunk, akkor...

A nevem Uchiha Sasuke, Adeth örököse, a Sharingan használója, Kaguya rabszolgája, az elátkozott klán utolsó élő tagja. Nem tartozom az emberi fajhoz, démon vagyok. Van egy sárkányom, a neve Ikazuchi. A szüleimet lemészárolták, a bátyám eltűnt. A családom elvesztésébe majd beleőrültem, de Hinata, az unokatestvérem és Naruto, aki a legjobb barátom egyben Hinata vőlegénye mindig mellettem álltak. Nekik köszönhetem a sikereimet. Erőssé váltam, hogy együtt legyőzzük Kaguyát. Azonban van rajtunk egy átok, és itt jössz Te a képbe. Legyél a feleségem, az átok megszűnik, így az alvilág úrnője legyőzetik. Mindenki nyer, szóval hozzám jössz?

Ezt végigpörgettem magamban, és rájöttem, hogy nem most kell az igazság hullámomat rázúdítanom. Nem akartam félelmet kiváltani belőle, de jobb lesz lassan adagolnom az információt magamról.

- Mint említettem üzleti okok miatt vagyok Japánban. Nincs barátnőm, szeretném megtapasztalni a szerelmet. Szüleim már nincsenek az élők sorai között – közöltem tömören a lényeget, az emberfeletti részeket kihagytam belőle.

- Részvétem a szüleid miatt – nézett rám megértő és szomorú szemekkel.

- Régen volt már... - legyintettem, igazából a barátnős részhez kapcsolódó véleményére lettem volna kíváncsi.

- Nehezen tudom, elhinni, hogy még nem volt barátnőd, hisz ilyen kinézettel bárkit megkaphatnál.

Csak rajtad nem működik a sármom.

- Az igazit várom – feleltem könnyedén, de közben végig Sakurát figyeltem.

- Nincs olyan, hogy igazi. Megalkuvás van – kérdőn néztem rá.

- Ezt honnan veszed? - érdeklődtem

- Tudom és kész – felelte magabiztosan.

- Voltál már szerelmes? – tényleg kíváncsi voltam rá.

- Még nem – vallotta be lesütött szemmel. - Egy könyvben olvastam róla – kitört belőlem a nevetés, Sakura puffogva nézett rám.

- Mi olyan vicces? – rózsaszín tincsei az arcába hullottak.

- Csak az, hogy egyikünk se az emberi kapcsolatok szakértője.

Hinata:

A földön összekuporodva figyeltem, ahogy kettejükből kitör a nevetés. Még sosem hallottam Sasukét tiszta szívből nevetni, a bensőmet melegség járta át.

A szerelem megváltoztatja az embert – mondogattam mindig neki, amióta bevallottam Narutonak az érzéseimet, Sasuke azonban csak legyintett erre a bölcsességemre.

Örültem Sasuke boldogságának, de kezdenünk kell valamit Sakura érzéseivel is. Szegény Sasuke már annyi utalást tett a nőnek, hogy tetszik neki, de Sakura nem veszi észre ezeket. A kettejük közti láthatatlan kapocs a törékeny bizalomra épül, az átok levételéhez szerelmi vallomást kell kicsikarnunk Sakurából. Kicsit aggódva figyeltem őket, egyikük se jártas a szerelemben.

Elvigyorodtam.

Még szerencse, hogy én itt vagyok.

Ennyi lett volna ez a fejezet, ééés elértük az 1 k-s nézettséget! Köszönöm nektek <3
ui: a kövi izgibb lesz :)