Sakura:

Az utam hazafele tartott. Vettem egy nagy levegőt, hogy a szapora szívverésemet lassítsam egy kicsit. Elfintorodtam az ajtó előtt. Akira nem is vette a fáradtságot, hogy bezárja az ajtót. Egy rúgással belöktem azt.

- A szépfiú nincs veled? – hallottam a konyhából a hangját.

Beléptem, Akira az asztalra feltette a lábát, onnan nézett engem. Neszt hallottam a hálóból. Szóval nincs egyedül.

- Egyedül érkeztem, de úgy hallom, te viszont nem. Szánalmas – mondtam neki lekezelően.

- Tudok rólad egy pár dolgot Cica. Több évig veretlen voltál a pankrációban, így természetes, hogy féltem a bőrömet. Hogy tudtál élve a maffia kezei közül kiszabadulni? – kérdezte tettetett érdeklődéssel.

- Ez nem tartozik rád. – a lehető leggyilkosabb pillantásommal néztem felé.

- Majd megered a nyelved. – csettintett és a hálóból három férfi jött elő.

Gyorsan felmértem a terepet, mielőtt Akira csatlósai nekem rontottak volna. Mindhárman tipikus kigyúrt férfiak voltak, akik egyszerre támadtak rám különböző irányból. Több erejük van, mint eszük, aminek igazából örültem. Egy kis csellel áthidalhatom az erőfölényüket.

Egy széket rúgtam a szemből jövő támadónak, aki ettől hátra hőkölt, míg akik oldalról támadtak egyszerre, azok ütéseit ki tudtam kerülni, így egymást találták el. Bal oldalról egy gyors és határozott mozdulattal a hasfalába rúgtam, míg a jobb oldalinak a fejét könyököltem le. Káromkodott egy sort, éreztem, hogy eltörtem az orrát. A szemből jövő felkapta a széket és felém hajította. Félrehajoltam, a szekrénysor üvege csörömpölve tört össze. A vérző orrú kést rántott elő.

Magamban szitkozódtam, ahogy a többiek is előrántották az acél fegyvereiket.

- Az arcát ne bántásátok! – kiáltotta nekik Akira, aki továbbra is a konyhából figyelte a csatánkat.

Hátráltam, amíg neki nem ütköztem az asztalnak. A kezemmel kutakodtam a váza után. A vérző férfi támadt rám először, a vázát felkaptam, és ahelyett, hogy elhajítottam volna, egy laza mozdulattal ráborítottam a benne levő vizet. Lehunyta a szemét, én egy határozott ütést mértem a tarkójára, amitől elájult. A másik kettő erre a pillanatra várt, egyszerre indultak meg felém. Nem tudtam az egyikük támadását hárítani, a kés pengéje súrolta a karomat.

Meg kellene szereznem az ájulttól a fegyverét, akkor már az esélyeim egész sokat javulnának. Valószínűleg tudták mire készülök, direkt úgy álltak be, hogy még véletlenül se tudjak eljutni a kívánt fegyverhez. Mellettem a fürdőszoba nyílt. Egy kockázatos tervet eszeltem ki.

Gyorsan beugrottam a fürdőbe, csapdába csalva magam. A kulcsot még időben elfordítottam a zárban. Hangosan dörömböltek az ajtón, tudtam, hogy csak néhány másodpercem van megtalálni a vízkőoldót, mielőtt betörnének. Lesöpörtem a polcról mindent, mire a kezem ügyébe került a kívánt szer. Lecsavartam a kupakot, az ajtó betört. Szerencsére kicsi volt a fürdő, így csak az egyikük tudott bejönni, akinek az arcába fröcsköltem a sósavat. Felordított a szerencsétlen, kiesett a kés a kezéből. Gyorsan felvettem, hogy a mögötte levő támadását tudjam hárítani. A jajveszékelő férfit nekirúgtam teljes erőből a mosdókagylónak. Nagyot koppant a feje, mint egy zsák úgy terült el a földön. Szerencsémre nem mozdult meg.

Már csak ketten vannak Akirával együtt.

Meg tudod csinálni Sakura! – biztattam magam.

Az utolsó talpon maradt csatlós a kését előre tartva rontott nekem. Az utolsó pillanatban leguggoltam és elgáncsoltam a támadót. Eldobta a kését, a kezét a földre rakva visszanyerte az egyensúlyát és oldalba rúgott, amitől én vesztettem el az egyensúlyomat. A falnak szorított a férfi, én pedig egy gúnyos mosollyal lendítettem előre a térdem a lábai közé. A szorítás enyhült, ellöktem magamtól, és egy jobb horoggal a bordái közé csaptam. Előre görnyedt a fájdalomtól, a tarkója szabaddá vált, így az utolsó támadót is ártalmatlanítottam.

Próbáltam összeszedni magam és felmérni a károkat. Az oldalam nagyon fájt, a karom vérzett. A tükörből ráláttam az ajtóra, tartottam az esetleges hátbatámadástól. Tapsolást hallottam a konyhából. Szóval Akira nem tervez hátulról letámadni. A kést magamnál tartottam, úgy léptem ki a fürdőből. Folyamatosan az esélyeimet latolgattam. A három férfivel még csak-csak elbántam, de Akirával már nem olyan biztos, hogy ennyivel megúszom.

- Még elfuthatsz – összeszedtem minden magabiztosságom, hátha megijed.

Hiú reményeket tápláltam, ugyanis mosolyogva állt fel a székből, nem úgy nézett ki, mint aki meg akarna futamodni.

- Ott vesztettél, hogy nem tudsz ölni édes Sakura – búgta azzal az idegesítő hangján.

- Szeretnél az első áldozatom lenni? – kérdeztem hidegvérrel, de valójában nem voltam ilyen magabiztos. Sosem öltem való igaz, de mivel az életemet kell megvédenem, így szükség törvényt bont.

Egy életre megszabadulhatok így Akirától. – próbáltam győzködni magam.

A kést megszorítottam a kezemben. Pillantásom a nyakára csúszott. Láttam magam előtt, ahogy elvágom a torkát, és a saját vérétől megfulladva huny ki ez a féreg. Lejjebb siklott a tekintetem. A penge elég hosszú volt ahhoz, hogy a mellkasát átdöfjem vele, egyenesen a szívébe. Fájdalmas és fuldokló halál szintén, pontosan olyan, amilyet érdemelne. Rengeteg opciót találtam még a kivégzéséhez. Rengeteg artériát és vénát tudnék ezzel a késsel tönkre tenni, a szerveiről nem is beszélve.

Tettem egy lépést felé, ő magabiztosan állta a tekintetem.

Gyerünk Sakura meg tudod tenni! Csak egy vágás, semmi több.

Az adrenalin fűtötte a testemet, éreztem a tettvágyat magamban. Képes vagyok rá! A düh és gyűlölet teljesen elvette az eszemet, Akirára ugrottam. Mindketten a padlóra zuhantunk.

- Nem szeretem, ha a nő van felül – a kést a torkához szegeztem.

- Utolsó szavak? – kicsit a nyakához szorítottam a fegyvert. A vére kiserkent.

- Nil nocere – mintha villám csapott volna a testembe, mikor meghallottam Akira szájából az orvosi esküm legfontosabb részét.

Soha ne árts!

A kés kiesett a kezemből, orvosként esküt tettem arra, hogy emberi életet soha nem oltok ki.

Én pedig pont erre készültem...

Felcsendültek bennem azok a szavak, melyeket el kellett mondanom az egyetem első napján.

Én Haruno Sakura esküszöm, hogy orvosi hivatásomhoz mindenkor méltó magatartást tanúsítok. Megszegve – könny gyűlt a szemembe.

Legfőbb törvénynek tekintem a betegek testi és lelki gyógyítását, a betegségek megelőzését. Megszegve.

Az emberi életet minden megkülönböztetés nélkül tisztelem. Megszegve.

Orvosi tevékenységem soha nem irányul emberi élet kioltására. Megszegve.

A betegek emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartom, bizalmukkal nem élek vissza és titkaikat haláluk után is megőrzöm. Megszegve.

Tanítóimnak megadom az illő tiszteletet, orvos társaimat megbecsülöm. Megszegve.

A betegek érdekében ismereteimet, tudásomat folyamatosan gyarapítom. Megszegve.

Minden erőmmel arra törekszem, hogy megőrizzem az orvosi hivatás tisztaságát és tekintélyét. Megszegve.

Borzasztó embernek éreztem magam, az orvosi tudásomat, arra akartam használni, hogy egy embertársam életét kioltsam. Undorodtam magamtól. Egy szörnyeteg vagyok.

Akira erre a pillanatra várt, a helyzetünkön gyorsan változtatott. A kés az ő kezébe került, és én kerültem alulra. Ki akartam szabadulni, de minden próbálkozásom kudarcba fulladt. A kés élével elvágta a blúzomat, utána a pengével a melltartómmal kezdett szórakozni. Némán folytak a könnyeim és átkoztam magam, amiért ilyen gyenge vagyok. Az anyag végül megadta magát, a melltartó szétszakadt. Akira elégedetten nézte a testemet, az én arcom lángba borult a szégyentől.

- Ne légy ilyen szégyenlős, jól fogjuk magunkat érezni – lenyalta a könnyeimet az arcomtól, amitől még jobban elfogott az undor.

Kétségbeesve próbáltam kimozdulni alóla, de lehetetlen volt.

- Ne mozogj már annyit! – az ujjaival végigszántott a karomon levő karcoláson, amitől én felordítottam. – Látod ez fog veled történni, ha szökni próbálsz – ördögien felkacagott.

Akira a nyakamat kezdte el harapdálni, a fájdalomtól ismét felszisszentem.

- Senki nem fog meghallani téged. Mindent elintéztem. Nem mintha bárki is meg akarna téged menteni – tudtam, hogy Akirának igaza van.

Már nem ellenkeztem, csak tűrtem, ahogy Akira a kezével a nadrágommal kezdett el vesződni. Minél hamarabb vége lesz, annál jobb.

- Jó kislány – a barnahajú férfi a fülcimpámba harapott.

Féltem.

Akira elégedetten figyelte az arcomat. Elérte azt, amit akart. Sikerült megtörnie, és ráadásul meg is erőszakol pillanatokon belül.

Nincs már semmim, amit elvehetnének tőlem.

A férfi arca közeledett felém, az ajkaink súrolták egymást. Elfogott a hányinger.

- Segítség – suttogtam elhaló hangon.

- Ki segítene rajtad? – kérdezte megvetően, az ajkaimat megnyalta. - Cseresznyés szájfény, fincsi - lehunytam a szemem.

A következő másodpercben mázsás súlytól szabadultam meg, és hallottam Akira ordítását. Azonnal kipattantak a szemeim, és egy selymes anyag landolt az ölemben.

Egy szürke ing.

Sasuke állt védelmezően előttem. A könnyeim kibuggyantak a megkönnyebbüléstől. A feketehajú férfi nem nézett rám, minden figyelmét Akirára fordította.

- Sasuke – san, vigyázz kés van nála! – próbáltam figyelmeztetni, közben kétszer is elcsuklott a hangom.

Akira elsápadt.

- Te szörnyeteg vagy! – Sasuke nekiugrott egy mozdulattal kicsavarta a pengét a kezéből, és ütni kezdte.

Elég egyoldalú küzdelem volt. Akira megmoccanni se tudott, több csontja is eltörött Sasuke ütéseitől. Az ordítást fájdalmas nyöszörgés váltotta fel.

- Elég – remegve felálltam, az ing kiesett a kezemből. – Elég lesz Sasuke-san! Eleget szenvedett.

Sasuke nem hallotta meg a kérésemet, továbbra is folytatta Akira kínzását. Ösztönösen cselekedtem. Hátulról átöleltem a megmentőmet.

- Kérlek állj le! Ne válj miattam gyilkossá! – könyörögtem neki zokogva.

Éreztem, hogy a teste megfeszül, majd elernyed. A támadást abbahagyta, karjai ernyedten hullottak maga mellé, mint aki most eszmélt fel rá a tettére. Percekig így álltunk, Sasuke továbbra sem nézett rám.

- Nincs semmi baj, minden rendben lesz – igazából nem tudtam eldönteni, hogy ezt most magamnak vagy Sasukénak mondom. – Minden rendben lesz – A feketehajú most először nézett rám, de el is kapta a tekintetét.

- Az ing. A földön. – először nem értettem miről beszél, majd leesett, hogy én csak egy szál fehérneműben ölelgettem őt.

- Sajnálom...mármint köszönöm... - zavarban voltam fogalmam sincs mit mondjak neki. Felvettem Sasuke ingjét, ami combközépig tökéletesen takart mindenhol. Sasuke ekkor már teljesen felém fordult.

- Megsérült – fájdalom suhant át az arcán, úgy érezte, hogy ő tehet erről.

- Annyira nem vészes. Nem voltam elég gyors. – kihúztam egy fiókot kötszerért és fertőtlenítőszerért

Sasuke most vette észre, hogy Akirán kívül még három ájult férfi fekszik a padlón.

- Őket... egyedül intézte el? - kérdezte megdöbbenve.

- Önvédelemből egész jó voltam. Megsérült valahol? – kérdeztem és gyorsan megvizsgáltam Sasukét.

- Egy karcolás nem esett rajtam, az Ön sérülései súlyosabbak! – kivette a kezemből a kötszert és a fertőtlenítőt, majd gyorsan le is ápolta a sebemet.

- Köszönöm, hogy betartotta az ígéretét. Megmentette az életemet. – úgy éreztem, hogy soha nem tudom ezt eléggé megköszönni neki.

Sasuke egy mozdulattal megbökte a homlokomat, halványan elmosolyodott.

- Megígértem, én pedig megtartom az ígéreteimet – meglepődve néztem rá, váratlanul ért a pöccintés. Végül én is elmosolyodtam.

Megöleltem Sasukét, most rajta volt a meglepődés sora. Nem nyitottam soha senki felé, mert féltem, hogy elveszítem szeretteimet úgy, mint a múltban. Rengeteg csalódás vezetett ahhoz, hogy szívemet bezárjam mások előtt. A jó szándék mögött mindig valami alantas cél húzódott meg, így soha nem bíztam senkiben. Hamis ígéretek, hamis mosolyok jellemezték a múltam egy rövidke szakaszát. Egyedül Tsunadéban bíztam meg, ismerte a múltam minden egyes részletét. Most pedig remegő lábakkal öleltem azt a személyt, akiben úgy éreztem, hogy mégis megbízhatok.

- Fogalma sincs, hogy nekem ez milyen sokat jelent. Bízom Önben, Sasuke-san.