Sakura:

- Ígérem – suttogta a fülembe, a lehelete cirógatta a nyakamat.

Miért kellene megbíznom benned? Miért védenél meg egy olyan jelentéktelen embert, mint én? Mondd miért?

Ezernyi kérdés cikázott a fejemben, semmi rációt nem találtam a tetteiben.

Tíz éve nem véd már engem senki se. Az élet adott néhány nagy pofont, mire megtanultam, hogy egyedül csak magamra számíthatok.

Felöltöttem egy álarcot, eltaszítottam magamtól mindenkit, aki közeledni próbált hozzám. Nem törekedtem kötelékek kialakítására. Egy kegyetlen játékot űzött velem a Sors. Én pedig megtanultam egy életre a leckét.

A szeretet egy burok, melynek belsejében fájdalom lakozik.

Mindig is úgy képzeltem el, hogy egy macskás néniként fogok megöregedni. Jobb nekem magányosan. Egyedül Tsunade tudott áthatolni az áthatolhatatlannak hitt falon.

Mesterem akarva-akaratlanul sodródott az életembe, de valahogy mindig úgy alakult, hogy ő toldott- foldott össze a kórházban egy-egy utcai harcom során. Pénzt kellett keresnem, de semmi pénzért nem árultam volna el a testem. A pankrációt választottam. Elég gyűlöletet és keserűséget halmoztam fel az évek során, velem pedig elhitették, hogy ennyivel bőven nyerhetek, és sok pénzt kereshetek. Mindhárom munkahelyemet otthagytam, iskolából kirúgattam magam, hogy az edzésekre tudjak koncentrálni. Pénzre volt szükségem. Sürgősen.

Ők pedig ezt tudták, és ki is használták ezt.

Hónapokig nemhogy egy meccset nyertem volna, egyetlen ütést sem tudtam bevinni az ellenfeleimnek, akik röhögve vertek szét, mintha csak egy bokszzsák lennék.

Még most is fájnak azok a pofonok, ha csak rájuk gondolok.

Sasuke elkezdte cirógatni a hátam, amitől magamhoz tértem. Nem akartam a sötét múltam emlékeinek erdejében bolyongani tovább. Tovább kell lépnem az új életem reményének érdekében.

Egy hang kezdett motoszkálni a fejemben, ami nem hagyott nyugodni.

Milyen érzés, ha megvédenek?

A kérdésre a válasz pedig ott állt előttem. Nekem sincs kőből a szívem, igenis jól esett, hogy a karjaiban tartott, hiába próbáltam volna tagadni. Elgyengültem álltam, átadtam magamat az érzésnek.

Végülis egy éjszaka erejéig lehullhat az álarcom, nem?

- Akkor védj meg! – suttogtam a mellkasának dőlve.

Sasuke:

- Akkor védj meg! – suttogta alig hallhatóan a mellkasomnak dőlve. Szemei csukva voltak.

Úgy éreztem, sikerült egy apró lépést tennem a bizalmának elnyerése érdekében. Az órára pillantottam. Fél tizenegy, kedvenc doktornőm biztos fáradt már, ideje lenne ágyba bújni. Nemes egyszerűséggel felkaptam, magam is meglepődtem, hogy milyen könnyű. Vagy én vagyok túl erős...

Szemei rögtön kitágultak a döbbenettől.

- Mit csinálsz? – szegezte nekem azonnal a kérdést.

- Ne gondoljon rosszra, tudom mire van most szüksége. – arca lángba borult.

- A-azt hiszem félreértettük egymást – hebegte, mikor óvatosan leraktam az ágyra.

Felmértem az ágy méreteit. Nem lesz valami kényelmes az éjszakám, de ez legyen a legkisebb bajom jelenleg. Befeküdtem – bepréseltem – magam mellé, Sakura pedig szökni próbált. Megfogtam a csuklóját és magamhoz rántottam, közben átöleltem. Percekig csak néma csendben és mozdulatlanul feküdtünk, csak az eső kopogása törte meg a csendet. Meg egy- két dörgés.

Az éjjeli lámpa fénye halványan megvilágította az arcát, melyen enyhe pír volt már csak látható. Tekintetünk egybefonódott.

- Érdekes ember Ön, Sasuke-san. – tette hozzá mosolyogva.

- Ön sem egy hétköznapi jelenség – erre gyengéden belebokszolt az oldalamba.

- Aludjunk, mit szól hozzá? – kicsit fentebb tornázta magát, fejét az enyém mellé hajtotta. A rózsaszín tincsek az arcába hullottak, én pedig csak csodáltam a szépségét. A légzése perceken belül egyenletessé vált, erre az időpontra vártam. Ujjaim köré csavartam néhány kósza tincset és azokkal játszottam, mielőtt engem is elnyomott volna az álom.

Hajnali öt óra:

Sasuke:

Mindenem görcsölt már, de ez igazából édes fájdalom volt. Az igazi kínt pedig a telefonom rezgése okozta. Odanyúltam az éjjeliszekrényen levő készülékhez. SMS Ördögfiókától...

Told le magad, látnod kell egy dolgot! ui. Remélem nem zavartam meg semmit.

Mi lehet olyan fontos, hogy hajnalok hajnalán zavar, amikor olyan jól alakulnak a dolgok? Magamban szitkozódva kihámoztam magam Sakura alól ügyelve arra, hogy még véletlenül se ébresszem fel. Hangtalanul bementem a fürdőbe a ruháimért. Teljesen megszáradtak, a lepedőt szépen összehajtogatva hagytam a mosógépen, az övet is ráhelyeztem. Vetettem Sakurára egy utolsó pillantást, mielőtt még kiléptem volna az ajtón.

A kocsiba teleportáltam magam, ahol Hinata az anyós ülésen lábát felrakva reszelgette a körmét. Hinata a levegőbe szagolt. Az erek kidudorodtak a halántékomon.

- Még mindig szűz vagy – jegyezte meg szárazon.

Nekünk, démonoknak elég jó szaglásunk van. Ha egy hím és egy nőstény démon egyesül akkor az illatuk keveredik a másikéval. Minél erősebb egy démon, annál dominánsabb az illata. Képletesen szólva hasonló, mint az állatvilágban. Minél erősebb a szagod, annál jobban buknak rád az ellenkező nem tagjai, mert akkor ez egyet jelent. Erős utódokat.

- Hinata egy okot mondj, hogy itt és most ne öljelek meg. – körmeim karmokká alakultak.

Hinata a telefonján mutatott meg egy képet, ami arra késztetett, hogy megkíméljem az életét Szemeim vérvörösen izzani kezdtek.

- Egy harmincas éveiben járó barna hajú férfi kószál a környéken, nagyon gyanúsan méregette az ötödik emeleti lakást, gondolom nem a 80 éves nénire van felizgulva.

- Ez Akira – a dühömet nem is próbáltam visszafojtani.

- Sasuke, csak egy szavadba kerül, és én elvágom a torkát – Hinata szépen kifestett körméről lepattogzott a lakk, ahogy a karmai kinőttek.

Vettem egy nagy levegőt, hogy megnyugodjak valamelyest.

- Hinata, emlékszel a feltételekre? Ha megszeged, akkor azonnal vissza kell menned...

- Nem ölök embert – mondta monoton hangon, pont úgy, mint aki ezerszer elismételte már ezt magának. – De ha Sakura közelébe mer menni, én esküszöm... - vállára tettem a kezét.

- Tudom Hinata. Tudom, hogy jót akarsz, de meg tudom védeni Sakurát. Megígértem neki.

Hinata karmai visszahúzódtak.

- Mi is ígéretet tettünk egymásnak Sasuke. – fájdalmasan csengett a hangja. – Egy szavadba kerül és én bármit megteszek. Érted bármit.

Sakura:

Az ébresztő óra csörgése ébresztett fel. Csalódottan vettem tudomásul, hogy Sasuke már nincs az ágyban.

Mit vártál Sakura? Hisz Te küldted el! Kisétált az ajtón, mielőtt te kinyithattad volna neki.

Sóhajtottam. Ismét bizonyítást nyert a naivitásom. Sasuke tisztában van a testi adottságaival, bizonyára egy nőcsábász, aki ügyesen bánik a szavakkal. Azt mondta, amit hallani szerettem volna.

Egy idióta vagy Sakura. Ki védene meg téged? Csak nézz magadra!

Levettem a pizsamámat, és a tükörben szemügyre vettem a testem. Hófehér bőr, karcsú lábak, megfelelő méretű mellek, feszes fenék. Ez mind vonzó lehetne egy férfi számára, ha nem éktelenkedve egy vágás a csípőmtől a köldökömig. Az ujjammal végig zongoráztam a hegen, beleborzongtam az érintésbe. Kellemetlen emlékek törtek fel bennem.

Szánalmas – vágtam hozzá gúnyos mosollyal a tükörképemnek.

Megpaskoltam az arcomat, hogy egy kis életet leheljek magamba. Arcvonásaimat rendeztem, és készen álltam, hogy szembenézzek a mai nap kihívásaival. Nincs szükségem védelemre! Magam is képes leszek elbánni Akirával, bármit is talál ki ellenem!

Észrevettem Sasuke ruházatát a mosógépen, én egy dühös mozdulattal bevágtam a mosógépbe.

Miért vagyok dühös?

Nem tudtam volna megmondani. A racionális énem nem is várt semmi komolyat Sasukétól, az érzelmes oldalam azonban sajgott a fájdalomtól. Vettem egy nagy levegőt, hogy megnyugodjak.

Mégsem tanultad meg a leckét. – vádolt meg egy hang a fejemben.

Kifújtam a levegőt, és csak magam előtt suttogtam az élet tanítását, ami erőt adott a mindennapokhoz. A túléléshez.

Nincs szükségem szeretetre. – mondtam most már határozottan a tükörképemnek.

Felöltöztem, majd körülnéztem mielőtt bezártam volna a lakást és lesétáltam volna a lépcsőn. Az ajtón kilépve a hajnali első napsugarak egyenes az arcomba vetődtek, teljesen elvakítottak. Hunyorogva próbáltam előre haladni, mikor hirtelen egy falnak ütköztem.

Mikor építettek a bejárattal szemben egy falat? - tettem fel magamnak a költői kérdést.

A fal megszólalt.

- Most már kinyithatja szemét. – hallottam meg az ismerős hangot. Kipattantak a szemeim.

A látvány egyenesen letaglózott. Sasuke a tegnapi ruhájában és napszemüvegével még mindig a szívtipró filmsztár érzést keltette bennem. Hozzá képest én elég alulöltözött voltam a fehér térdnadrágommal és egy virágos halványzöld blúzzal.

- Sasuke-san? Mit keres itt? – kérdeztem hitetlenkedve. – Én azt hittem, hogy...

- Sajnálom, hogy nem voltam jelen az ébredésnél. Muszáj volt kicsit sétálnom. Egyébként még nem túl korai munkába mennie?

El akartam melegebb éghajlatra küldeni, hogy tudatosítsam benne, hogy nincs rá tovább szükségem, egyedül is megbirkózom a kihívásokkal.

Nincs szükségem Rád! – legszívesebben ezt kiáltottam volna az arcába, de ahogy a tegnap esti események eszembe jutottak, rögtön le is nyeltem ezt a hozzászólásomat. A racionális énem csődöt mondott, az érzelmes énem tört felszínre. Még mindig a bőrömön éreztem az érintését, emlékeztem az illatára. Az ölelése biztonságot nyújtott és nyugalmat sugárzott. Nem emlékszem, hogy lett volna valaha is ilyen nyugodt éjszakám.

- Munka előtt még beugrok egy kávézóba, ott szoktam reggelizni. – magyaráztam, amit rögtön meg is bántam. Újabb tényezőt kotyogtam ki az életemről.

- Akkor el is költhetnénk együtt a reggelit. – vetette fel, mintha mi sem lenne ennél természetesebb.

Az égre tekintettem, némán kérdeztem az isteneket, hogy miért kellett Sasukénak visszajönnie. Minden sokkal egyszerűbb lett volna, ha szó nélkül lelépett volna reggel. Igen egyszerűbb lett volna magamat okolni az ostobaságomért, és gyűlölni Őt a hazug ígéretéért.

Kitartóan vártam egy jelre, de szokás szerint nem érkezett válasz az égiektől, ehelyett az előttem álló félistenre néztem. Furcsa fény csillogott a szemében, az elhatározottság tüze égett benne.

Én megvédelek – sugallta továbbra is komolyan a tekintete.

Folytassam? :)