Egy rövidebb, de annál jelentőségteljesebb fejezettel érkeztem most, talán számítottatok erre, talán nem... De itt van.
Szóval... Jó olvasást kívánok és várom a kommenteket szeretettel ❤️

C H A R L I E     W E A S L E Y

Idegesen járkáltam fel, s alá a Szent Mungo Varázsnyavalya- és Ragálykúráló Ispotály folyosóján, folyton a hajamba túrtam, és mikor Bill rám szólt, hogy hagyjam abba, rákiabáltam. Nem bírtam nyugton maradni, leülni és várni. Az orvos azt mondta, átszúrta Dawn tüdejét egy törött borda, több zúzódása is volt és eltörött az orra. Ezek olyan sérülések voltak, amiket egy varázsló, főleg egy kórházban dolgozó varázsló könnyedén meggyógyíthatott egy éjszaka alatt, és semmissé tehette, mintha meg sem történt volna. Mégis aggódtam. És féltem, hogy baja esik. Mellette akartam lenni, de kizártak a folyosóra, és nem mondtak ennél többet. Türelmetlen voltam.

Mikor órákkal később megjelentek az orvosok, lecsaptam rájuk. Hosszasan ecsetelték, mit tettek, hogy Dawn meggyógyuljon, és hogy teljesen rendbe hozták őt. Mikor kimondták, hogy bemehetek hozzá, nem is vártam tovább, kikerültem őt és szinte berontottam a szobába. És ott volt ő. Ott volt Dawn tökéletes épségben, mintha mi sem történt volna. Egy folt sem volt rajta, már nem sípolt a tüdeje, mikor levegőt vett, az arca is kisimult, orra kiegyenesedett, és úgy nézett ki, mintha otthon feküdne az én ágyamban.
- Dawn - leheltem, mikor végignéztem rajta, s az ágya mellé sétáltam. Kinyitotta a szemét, és rám pillantott. Leültem az ágya szélére.
- Charlie - súgta a nevem. Nincs is ennél édesebb dallam. Megragadtam a kezét, s hüvelykujjammal cirógattam meg kézfejét. Haloványan elmosolyodott, de nem engedte át magát az örömnek. Valami járt a fejében.
- Annyira sajnálom, Dawn, nem is tudom, hogyan tehetném jóvá - hajtottam le a fejem.
- Charlie - szólt rám lágyan, és megszorította a kezem. Felnéztem rá. - Elhagylak - mondta halkan.
- Tessék? - grimaszoltam.
- Nem bírom ezt - mondta. - Amióta ismerlek, megtámadott egy sárkány, majdnem halálra taposott egy tömeg, megvetnek, akik olyanok, mint te és nem tudom megvédeni magam, ha olyanok között vagyok, mint amilyen te vagy. Charlie - mondta ki a nevem újra. - Szeretlek. Megijeszt, hogy mennyire szeretlek. De ezt akkor sem tehetem magammal... Az életemmel. Veszélyben vagyok a varázsvilágban, és te a szerves része vagy. Sárkányokkal dolgozol... Ennél jobban nem is lehetnél része a varázsvilágnak. És én bele fogok halni ebbe a világba előbb vagy utóbb. Szóval... Amint kiengednek innen, elmegyek. És kérlek, ne próbálj meg visszatartani. Ha csak egy kicsit is szeretsz... Elengedsz.
- Ne tedd ezt velem - borultam összekulcsolt kezeinkre. Szánalmasnak éreztem magam, egy kisgyereknek, elveszettnek már csak a gondolattól is, hogy nem látom többé. - Nem tudod elképzelni, mennyire szeretlek, szavakat se találok rá! - néztem fel rá. Szemeiben könnyek ültek meg, szája megremegett. - Vigyázok rád, megígérem, többé nem fordul el ilyesmi.
- Charlie - hunyta be a szemét. Láttam rajta, hogy gyötrődik. - Nem lehetsz örökké mellettem, dolgozol és barátaid vannak, és az én lelkiismeretem sem lenne tiszta, ha tudnám, hogy folyton rám ügyelsz. Nem lehetek a kis díszes hógömböd.
- Nem... Nem igazán tudom, mi az, de kész vagyok érted bármire - bukott ki belőlem.
- Engedj el... Kérlek... - remegett meg a szája, s egyenesen a szemébe néztem. - Menj el, Charles.
- Dawn...
- Menj el! - szólt keményebben. Egy darab könnycsepp gördült le mérges arcán, és ebből tudtam, hogy komolyan gondolja.
Kezére borultam, hosszan megcsókoltam, majd felálltam, elfordultam tőle és ott hagytam. Összeszorított ajkakkal, dühösen hagytam el a szobát. Tudtam, hogy Dawnnak van igaza.

D A W N    M E N D E S

Elment. Tényleg elment. Én kértem rá, és tudtam, hogy így lesz a legjobb mindkettőnknek, mégis meghasadt a szívem. Ölelni, csókolni akartam és hogy érezzem a közelségét. De jobb lesz ez így: én nem halok meg, ő pedig talál magának egy fiatal boszorkányt, aki illik is a világába.
- Dawn - hallottam meg egy ismerős hangot hirtelen. Az ajtóra kaptam a tekintetem. Charlie egyetlen bátyja, Bill állt a küszöbön. - Zavarhatok?
- Khm... Persze, gyere - intettem és feljebb tornásztam magam az ágyban.
- Nem tartalak fel sokáig - ígérte. - De beszélnem kell veled. Hallottam, mit mondtál Charlie-nak, és... Megértem - bólintott.
- Micsoda? - grimaszoltam. Na, erre nem számítottam.
- Látom, miért félsz, és hogy akadályok vannak köztetek, más világban éltek, és ez jogos is - vett nagy levegőt. - De tudnod kell valamit.
- Mit? - hallgattam őt figyelmesen.
- Charlie soha nem hozott haza még senkit - mondta ki a szemembe nézve. - Tudtuk, hogy mikor van barátnője, és a Roxfortban odavoltak érte a csajok. De egyet sem mutatott be nekünk, még a nevüket sem mondta el. És mióta beléptél az életébe, másról sem beszél, csak rólad, és hamar be is mutatott nekünk. Halálosan odavan érted.
- Nézd, Bill, szeretem őt, oké? - néztem fel rá. A szívemet vasmarokként szorította az, amit az imént mondott. - De egyszerűen nem megy! Pár hét alatt kétszer haltam meg majdnem, az elmúlt több, mint két évtizedben, a varázslat nélkül soha nem fordult elő ilyen! Soha! És most... Féltem az életem, érted?
- Persze - hunyta be a szemét.
- De meg is érted?
- Meg, Dawn, megértem, de attól még Charlie az öcsém és kötelességemnek éreztem elmondani, mit is érez irántad, mielőtt végleges döntést hozol - mondta, majd felállt. - Legyen szép életed, Dawn - sóhajtott, s elindult kifelé a szobából.
- Neked is - néztem utána.
És kisétált az életemből az utolsó Weasley is.