Késő délután egy autó hátsó ülésén ébredtem, mellettem pedig ott ült Will. Amint tudatosult bennem, az ajtóhoz tapadtam, és szúrós szemmel néztem rá.
- Mit keresel itt?
- Nocsak, Csipkerózsika felébredt - szólt előre - Kérsz inni?
- Azok után, hogy az előbb is elaltattatok, és elraboltatok, nem!
- Hát majdnem átaludtad a fél napot, úgyhogy ha úgy nézzük, nem az előbb altattunk el.
- Mikor van a szülinapod? Csak mert már tudom mit hozzak neked, ha még nem nyírlak ki addig.
- Na és mit? - úgy csillant fel a szeme, mint egy kisgyereknek.
- Egy vödör cementet, Will. Hátha abba is sikerül belekötnöd.
Először elröhögte magát, majd dühösen rám szólt:
- Nem Will vagyok! Jason. Lebetűzzem? J. A. S. O. N.
- Nem hallottam rendesen, elmondanád mégegyszer?
- Fejezzétek már be! Komolyan, mintha én lennék az óvónéni a 2 lüke gyerek mellett - Angel fordult hátra az anyósülésről, mire teljesen ledermedtem.
Will, jól van, Jason morogva nézett rám, ám nem vágott vissza.
- Angel? Te is? Jó, várom a magyarázatot.

5 percig senki sem szólt csak gondolkodott, hogy mit mondjon, én meg csak tátogtam, mint a hal, mert nem tudtam megszólalni.

Aztán meglepetésemre megszólalt a vezető.

- Mindjárt ott vagyunk.
- David? - kérdeztem hitetlenkedve.
- Igen? - ezt nem hiszem el. Ennek miért kell itt lennie?! Csak elkerekedett szemmel néztem magam elé és próbáltam visszatartani magam attól, hogy az ablakba verjem a fejem, kevés sikerrel.

______________

Miután a kocsi megállt mind a négyen kiszálltunk, habár én vonakodva. Pillanatokon belül a sor elején találtam magam.
- Mi...
- Nem akarunk elveszteni.
- Kösz.

Valaki mondja már meg, hogy mi van! Gondolatban imátkoztam, hogy az "őrangyalkáim" válaszoljanak. Meg is tették.

"Tőlük nem kell félned, segíteni szeretnének neked. Mi nem tudunk mindent elmagyarázni és megtanítani, reméljük, velük megtanulod. Kérdezősködj nyugottan, viszont ezt jegyezd meg: MI NEM VAGYUNK ITT. Ha megkérdeznék."

- Hol vagyunk? - szögeztem neki a kérdésemet Angelnek.
- Sajna nem mondhatjuk meg, a biztonságod érdekében.
- Hogy mi?! Mondjátok el, hogy mi folyik itt! - mondtam miután kulcsra(?) zárták az ajtót.
- Ez egy eléggé hosszú történet lesz, szóval ülj le kérlek - David úgy tessékelt a fotelhez, mintha BFF-ek lettünk volna.
- Tudok járni - azzal lehuppantam.

- Nem is tudom hol kezdjem... - Talán az elején? - A helyzet az, hogy több vagy mint egy ember. Ugyanis te egy külön "faj" vagy, ahogyan mi is, aki fenntartja a békét a Sötétség, a Világosság és az Emberi Világ között. Annyit kell tudni a mi életünkről, hogy van egy védelmező állatunk, aki társunk lesz életünk során, és ő erősít minket. És mivel mindjárt betöltöd a 16-ot fel kell készítenünk téged a szövetség megkötésére, mégpe...

- Nektek milyen állatotok van? - szakítottam félbe David-et.
- Farkas, de jó nagy - közölte büszkén Dave.
- Puma. Az enyém is nagyobb, mint egy normális - mondta Angi.

Vártam, hogy Jason is szóljon, de ő csak nézett maga elé. Csak akkor pillantott fel mikor Angi meglökte a vállát.

- Mi van? - erre csak egy szemforgatást kapott Angeltől.
- Neked mi az állatod?
- Sárkány.
Elmosolyodtam.
- És igazából mi?
- Mondom, hogy sárkány. Egy vörös. Holnap esetleg bemutatom neked.
- Ohh, bocsánat. És Willnek?
- Neki nincs. Ő vadász. A vadászok az olyan állatokat vadásszák le akik társat választanak, és persze az őrzőiket is, mert szerintük veszélyesek az Emberi Világra.
- Értem. És nekem mi?

Hirtelen kínos csönd támadt amit meglepetésemre Jason tört meg.

- Ez a bökkenő... Nem tudjuk, pedig már nekünk egy éve megjöttek, és azóta úgymondd felnőttek és megerősödtek. Ugyanis kölyökként találkozunk velük, de 1-1,5 év alatt teljesen kifejlődnek. De neked ez egy kicsit elmaradt. Csak annyit tudunk róla, hogy egy nagyon erős állat lehet, mert csak úgy sugárzik belőled az energia. Ez az oka amiért Will rád talált, pedig még nem is tudtál semmiről. Amikor megtudod mi vagy, akkor az erőd felébred, és tudod használni, és ha tanítanak akkor is fejlődhet még. Ha pedig megkötöd a szövetséged az állatoddal, akkor az erőtök is összefonódik és együtt használjátok. A 16. szülinapodon. Mármint akkor kötöd meg a szövetséget. Én voltam ott a kis tornádódnál és engem láttál az ablakban is. Will pedig... Hát ő téged próbált megölni.
- És ezért is készítünk fel a harcra, hogy meg tudd magad védeni - tette hozzá David.

Az állam a földet súrolta.

- Csukd be a szád halacska, ha feldolgoztad akkor neki állunk edzeni. A fürdőszobában zuhanyozhatsz, friss ruhák is vannak, az udvaron találkozunk - és már itt sem volt. Hangulatingadozás 100/10...

- Miért ilyen...ilyen, olyan?
- Na ezt jól megfogalmaztad. De tényleg menj, sok a dolgunk - jó, Dave-től nem vártam mást.

10 perc múlva már készen álltam Angel mellett, egy hatalmas kertben, melynek még a végét sem láttam. Előttem viszont egy eléggé nagy asztal roskadásig volt pakolva fegyverekkel.

- Nézzük mivel is kezdjük... - a hideg futkosott a hátamon ahogy a kardok élén végigfuttatta az ujjait.
- Az íjjal elég jól bánik. Hallod Jason? - bökte meg a vállát - Kezdjük az íjjal.

Lassan megindultam a fegyveres asztal felé.
Csak találjak bele a közepébe, csak találjak bele a közepébe, hogy ne szivasson emiatt a dolog miatt is Jason, kérlek!

"Koncentrálj rá a közepére, a könyököd vízszintesen legyen, és a szád sarka legyen a nyíl végén."

Imádom ezeket a kis hangokat...

- Nem kell izgulnod Cassie.
- Nem is izgulok - tiltakoztam.
- Dehogynem, tök remeg a kezed - figyelmeztetett Angi. Fenébe.

Felemeltem az íjat ami könnyű volt ahhoz képest, hogy milyen nagy. A nyilak is könnyebbek voltak, mint a megszokottak.

- Hova lőjek? - fordultam Angelhez.
- Ott a céltábla - mutatott egy fa ágai közé. Furán nézhettem mire elröhögte magát és csettintett mire a céltábla lelebegett(?) a fa törzséhez.
- Én gyorsabban csináltam volna.
- Dave az óvódában vagyunk? - ez volt Jason első megjegyzése amin elmosolyodtam, de ezt sem láthatták mert már a céltábla felé néztem. Lassan feltettem az idegre a nyilat, majd kihúztam. Mélyeket lélegeztem, hogy kitisztítsam a fejem. Próbáltam követni a magasabb hang utasításait, céloztam és már repült is a nyíl. 30 méteren keresztül suhant és beleállt a tábla közepétől megint csak 10 centire.

- Hát úgy látszik még ebben sem jó.

Majdnem felrobbantam dühömben és már kaptam is a következő nyílhoz. Most nem vacakoltam vele annyit. Már engedtem volna el a nyilat mikor megakadályoztak.

"Nyisd ki mindkét szemed! Úgy jobban tudsz célozni, mert látod a táblát."

Elfogadtam az utasítást és most szabadjára engedtem a nyilat.
Köszike őrangyalom! A diadal mámorában fürdőzve fordultam a trió felé majd kinyújtottam a nyelvemet a csodálkozó Jason felé.

- Na mi történt Jason, csak nem lepipáltalak valamiben?

Most még jobban ledöbbenve mutatott a hátam mögé.

Kíváncsian fordultam vissza a céltábla felé, ám az már csak apró darabokban hevert a fűben eléggé távol az eredeti helyétől, míg a nyíl lángolva állt ki a fából. Aztán hirtelen a fa is meggyulladt, ám ott ahol a (most nem lángoló)nyíl állt ki a fából, azt a helyet ovális alakban elkerülte a tűz.

És megjelent a zöld szempár, amit 2 napja láttam. De el is tűntek másodpercek múlva, ahogy a lángok is.
Pár pillanat múlva a nyíl is darabokban hevert a földön.

- Ti is láttátok ezt?
- Én Ywettet láttam a társamat.
- Az nem a lovad? - értetlenkedtem egyből.
- Háát... Nem - húzta a száját Angi.

- Ti kit láttatok? - tértem vissza az eredeti témára, egy-két szúrós tekinttel gazdagítva barátnőm.
- Én Aaron-t - gondolom a farkasa neve.
- Én is az állatomat láttam - igen Jason még véletlenül se mond meg a nevét - Te mit láttál Cassie?
- Csak a szemét. Zöld volt, de nem egyforma.
- Ezt hogy? - Angel felmutatta a hüvelykujját - Egy: hogyan tudsz varázsolni, úgy hogy még csak el se kezdtünk tanítani? Ráadásul ez nem egy kezdő varázslat volt. Kettő: - mutatóujját is felmutatta - Hogyhogy nem egyforma zöld a szeme? Mindig egyforma a szeme az állatoknak, és ráadásul a te szemed sem zöld eredetileg. Három: - már hármat mutatott - Ezüstösen villog a szemed.
- Hogy miiii? - teljesen kiborultam, arról szinte meg is feledkezve, hogy én elméletileg varázsoltam.
- Nézz rám - mérgesen fordultam Jason fele - Azt a rohadt... Semmi baj, ez teljesen normális - aha... A szemed nem igazán ezt mondja - Nyugalom Cassie! - megindult felém.

"Ne haragudj, ez most nagyon fog fájni..."

Alig fejezte be a mondatot a hang a fejemben, olyan volt, mintha ezer tű állt volna a halántékomba. Térdre rogytam és felnyögtem.

Jason olyan aggodalmasan nézett rám, hogy azt hittem röhögnöm kell, de ahogy kinyitottam a szám egy sikoly tört elő belőlem és minden elsötétült. Megint. Komolyan edzenem kéne hogy ne üssenek ki állandóan... Addigis pedig: Üdv sötétség, sütit nem kérsz?

______________

Itt a következő rész is, remélem tetszett.