Arra ébredtem, hogy cseng a telefonom, valaki eszeveszetten dörömböl az ajtón és közben a csengőn fekszik.

Ki az az elmebeteg, aki szombat hajnalban zaklat?! Kelletlenül legurultam a kanapéról, és elbotorkáltam az ajtóig. Igen szerencsétlenül aludtam tegnap el, nem is emlékszem, hogy miért nem mentem a szobámba.
Amint kinyitottam az ajtót nekem rontott valaki, és kimozdítva az egyensúlyomból, elterültünk a földön.
- Mi a...
- Ó, hála Istennek! - és szorosan magához ölelt.
- Angi? Mi a baj?
A hirtelen támadt csendben csak az óra ketyegését lehetett hallani.
- Öhm, hát... Szóval tegnap miután letetted, egy csomót kerestelek telón, és egyáltalán nem válaszoltál, Lily-t sem értem el, és az otthonitok is ki van kapcsolva. Aztán volt valami hatalmas vihar, ott az erdőben - mutogatott a kert vége felé - és mindenki teljesen ki volt borulva, mert az egész viharnak ilyen furcsa színe volt - Olyan gyorsan hadarta el az egészet, hogy kettőt nem tudtam pislogni - Hol voltál tegnap?

- Én... Én... nem tudom...

Olyan mintha az életem filmjéből kivágták volna egy fél napnyi részt... Vajon mikor kerültem a kanapéra? Arra sem emlékszem, hogy hogyan kerültem haza.

Angel egy pillanat alatt halálsápadt lett, de gyorsan lehajtotta a fejét, és mikor felnézett, nyoma sem volt a sápadtságnak.

- Rendben, de azért a csajos napot nem felejtetted el? És ugye az sem baj, ha holnapra is itt ragadok?

- Persze, hogy nem! - most én ropogtattam meg a csontjait egy öleléssel - Várj egy picit, felöltözök, utána indulhatunk.

Felfutottam, lecseréltem a ruháimat egy combközépig érő szoknyát nejlonharisnyával, egy rövidujjút, és már trappoltam is lefelé a lépcsőn. Mostanában rászoktam, hogy csak úgy random elalszok, mint akit baltával ütöttek ki, és még pizsamát se veszek.

Barátnőm már kényelembe helyezte magát a TV előtt és a csatornák váltogatásával foglalta le magát.
- Kész vagyok - rángattam magamra a térdig érő csizmám.
- Hű micsoda fekete vagy.
- Nem is, a pólóm vörös, de tudod mit? - mosolyodtam el és lekaptam a fekete bőrdzsekim - Mostmár majdnem teljesen fekete vagyok.
- Na indulás - úgy tolt ki a házból, mintha gyilkosság helyszíne lett volna.

A délelőttből nem maradt sok hátra, így először beültünk egy kávézóba(inkább én rángattam Angit egy kávéért) és feltankoltuk magunkat kajával.
Szenvedve tűrtem, hogy Angi berángasson egy boltba, hogy "felfrissítse" a ruhakészletemet.

2 óra múlva én nyomtam kifelé Angit a boltból, aki 6 ruhadarab megvásárlása után sem adta fel. Ez minden boltnál így volt, így az ékszeres boltból csak 7-kor tudtam elrángatni vacsizni.
Ha nem rendeltünk 4 fogásnyi kaját, akkor semennyit, és a végén, mint a kismamák cammogtunk hazafele a sok zacsival a kezünkben.

- Na Angi nézünk valami filmet? - kérdeztem már a házon belül.
- Jó, de popcornt nem kérek. Ha egyet is megeszek, kipukkadok.
- Egyet értek - mosolyogtam - De csokiból sosem elég.
Na itt már röhögött: -Most még azt se. Mit nézünk?
- Szemfényvesz... - egy pillanatra elhallgattam - tők.

Angel még időben fordult meg, hogy lásson egy kék villanást. Elégedetten sóhajtott.

- Jól van, hozok egy kis vizet.

Leültem a TV elé és nézegettem a lemezeket... Miután nem találtam körülnéztem a nappaliban, de nem láttam sehol. Ekkor Angel valamit leboríthatott a konyhában, mert szinte semmit sem hallottam a csörömpölés miatt.

- Angel jól vagy?

Válasz hiányába megindultam a hang irányába.

- Angi? - barátnőm előtt egy halom szilánk hevert, keze pedig félúton megállt a polc felé - Jól vagy?

- Persze.. Itt a lemez - benyúlt a szekrénybe és előhúzta a bújkálót.
- Hogy került ide és ...
- Nem tudom. Mindjárt jövök, addig állítsd be - és megint felnyúlt a polcba, valami fura teafiltert vett le és a használatiját kezdte olvasgatni.

Minden simán ment, nem csesztem el a TV-t sem szóval rettenetesen büszke voltam magamra. Tök finom teát készített. Vagy nem tudom mit.
A film felénél már nagyon laposakat pisloghattam és barátnőm világos barnás-sárgás árnyalatú tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, azt üzenve, hogy "el ne merj mozdulni innen". Miután vetettem egy értetlen pillantást rá, felpattant, én nekem meg leragadt a szemem.

______________

Reggel elgémberedett nyakkal ébredtem, így muszály volt kinyújtóztatni őket. Mikor sarkig kitártam a teraszablakot majdnem földig esett az állam. A kert mintha természeti katasztrófa sújtotta volna. Azok a tárgyak amik nem voltak rögzítve, a kert különböző sarkaiban összetörve, használhatatlanul hevertek. Az ütő is megállt bennem, mikor megéreztem a vér jellegzetesen fémes szagát. Ám sehol nem láttam a forrást.

Még mindig ledöbbenve kiáltottam Angelért, ám valószínü még aludt, vagy az emeleten volt.
Na akkor rendrakás hadművelet indul. Előgurítottam a kukát és félig használhatóvá kalapáltam a gereblyét és különböző számokat énekelgetve a növénymaradványokat kaparásztam össze. Megint érezni kezdtem a fémes szagot, és most már láttam is honnan jön. A kerítés tövénél alvadt vértócsa díszelgett, fölötte felirattal ami viszont friss volt.

"Napnyugtakor a tó partjánál"

A pánik utat tört magának, bár fogalmam sem volt, hogy mi lehet ez. Azonnal a mobilomért kaptam, ám annak is mikor kell lemerülnie, na mikor? Hát rosszkor. Légyszi legyen valami megoldás! Könyörgésem gyors meghallgatásra talált, ugyanis az álombéli hang tette a dolgát.

"Semmi baj, a szöveget csak képzeled, az ellenséged vérétől, semmi valóságalapja nincs, mindössze annyi, hogy összetörjenek, és oda menjél ahova ők akarják."

- Te ki vagy? Miért hallak téged mindig? És milyen ellenség? - ezekre egy valamelyest magasabb, de ugyanolyan durva hang felelt.

"Azért kicsi kislány, mert mi vagyunk az úgynevezett őrangyalaid, de igaza van a társamnak" - hanglejtéséből ítélve nem túl gyakran fordul ez elő - "Egy vadász járt itt. És mivel nemsokára 16 leszel, ki kell képeznünk téged alapfokon."

"Ez annyit tesz," - szólt közbe a mélyebb hangú - "hogy minden nap ránk kell szánnodegy kis időt, és napközben ne csinálj hülyeséget, mert a mi erőnk is véges."

"És nem szólsz senkinek sem erről, éled tovább az életedet, leteszed azt a gereblyét, a kukát visszatolod a helyére, bemész a házba, és megvárod amíg visszajön a barátnőd."

- Ha ti mondjátok, de egy pillanat! Ti szerepeltetek az álmomban?

"Lehetséges. És a kupiért bocs, csak így tudtuk megfutamítani..."

A döbbenetet nem sikerült leküzdenem, az meg még rárakott egy lapáttal, hogy átlestem a szomszédba, ahol minden a helyén volt, nem úgy, mint a miénkben. Ezek szerint, tényleg csak nálunk volt világvége.

Úgy tettem ahogy utasították, és a kanapén gubbasztva vártam míg a telóm feltölti magát , és fel tudom hívni Angit. Épp emeltem a fülemhez a telefont, mikor Angi ajtóstul rontott a házba.

- Oh.. Pont most akartalak hívni. Merre voltál?
- Boltban - túl gyorsan vágta rá ahhoz, hogy elhigyjem - De találkoztam az egyik új osztálytársunkkal, és úgy döntöttem bemutatlak egymásnak titeket.

Végszóra előlépett a fal takarásából A FIÚ. Igen A FIÚ.

Az idő szinte megállt, ahogy tekintete az enyémbe fúródott. Kék szemébe helyenként sötét pöttyök keveredtek, mintha sötét viharfelhő lenne. Ismerősek voltak ezek a szemek, az arc berendezése, a hajszálak kuszasága, ám a szeme színe más volt, és a tartása is. Valami kaparta a tudatom felszínét, de nagyon.

Aki fellökött a suliban. Az eltűnt délután.
Éreztem magamon ahogy elsápadtam és biztos voltam, hogy szemem rémülettől tágra nyílva mered a jövevényre. Barátnőm kifejezésemet látva kérdő pillantást vetett ránk, ám mielőtt szólhatott volna kinyögtem a gondom.
- Will... - olyan halk voltam, hogy magam is alig hallottam, nemhogy ők. De mind a ketten úgy néztek rám, mint akik szellemet láttak.
- Jason a nevem.
- Nem, te Will vagy. Ne hazudj! - lassan tértek vissza az emlékeim a kivágott filmrészletről és ijedten távolodtam el tőle. Angelhez fordult.
- Emlékszik. Will-re is. Menj nézz körül, és kerítsd elő Wolf-ot is de sürgősen, nincs több időnk.

Olyan értetlenül meredtem Angel-re aki csak kuncogott egyet, és mondta, hogy hoz egy pohár üdítőt.
Hihetetlenül kellemetlen volt ott ülni a fiúval szemben, aki mérhetetlen fájdalmat okozott, majd barátnőmet is behálózta. Ám amint abba a kék szemekbe merültem, más emlékek kerültek a felszínre. Valószínű sokáig bámulhattam, mert villantott felém egy félmosolyt és megszólalt.

- A végén még lyukat égetsz belém, annyira rám koncentrálsz. Kezd kellemetlen lenni.

Égett a fejem, rendesen, és színemet egy paradicsom megirigyelte volna.

- Semmi baj Piroska, nem harap a farkas.

Erre lefagytam. Hülyül velem. Hát akkor én is megpróbálkozom.

- Pedig eléggé úgy tűnik - kinyújtottam rá a nyelvem, mint egy óvódás.

Feloldozóm már meg is érkezett, egy pohár hideg vízzel a kezében.

- Tessék - és már indult is a teraszablak felé.
- Köszi - már a számnál volt a pohár, mikor a mélyebb hang megszólalt a fejemben.

"NE! Ne idd meg. Először szagold meg."

Óvatosan beszippantottam, azt a levegőt ami a víz és a szám között volt.

"Álompor" - jött a válasz a magasabb hangtól - "Nyugodtan idd meg jót fog tenni a pihenés."

Az egészet megittam egy hörpintéssel, majd egy csalódott pillantást vetve Angelre, aki most rontott be, és hevesen magyarázott valamit, ám nálam már hang nem volt és egy pillanattal később már kép sem.

______________

Elkészült ez is, bár szerintem ez most egy kicsit erőltetettre sikeredett...