Sárkányok.
Ez az egy szó ismétlődött bennem. Sárkányok...
Csak egy kép. De akkor miért gondolkodok ezen?

Ruha szakadása ébresztett fel, és már ott is voltam az áldozatomnál. A vállán szabta fel az ingét, hogy kiszabadítsa magát. Ugyanis a nyíl félig belefúródott a mögötte lévő fenyőbe.
- Milyen erősen lőtted te el ezt a nyilat?
Az ismerős hang hallatán azt hittem, hogy mindjárt megfolytom egy kanál vízben, egy kanál víz nélkül.
- Eléggé. De ha tudom, hogy te vagy akkor még gyakoroltam volna, hogy ne azon a 10 centin múljon a fejed - néztem megvetően a szürke szempárba, és megpróbáltam egy csavart mozdulattal kirántani a nyilat. Hát gyúrnom kell, hogy ezt megcsinálhassam. A harmadik rántás után diadalmasan vonultam vissza a céltáblához, hogy folytassam az nyilak szedegetését.
- Khm...
- Te még mindig itt vagy?
- Hát ja, miután majdnem kinyírtál, annyit kérnék, hogy fertőtlenítsd a sebem.
Már a hasamat fogtam a röhögéstől, úgy mutatta nekem a sebét, de egy pillanattal később a legkomolyabb fejemet szedtem elő.
- Még a nevedet sem tudom, nemhogy még a házamba is bevigyelek.
- Will, hivatalosan William Wise.
- Jó tudni - újra fordultam a nyilaimhoz, de még mindig nem lépett le - Mit akarsz? Ha nem tűnsz el innen esküszöm, hogy a nyilakkal kergetlek ki a kertből.
- Nyugi, Cassie-ke, a sebem még mindig nincs ellátva.
- Cassie-ke?! Hogy mi van?
- Semmi baj nem lesz ugye, ha tudom az osztálytársam nevét?
- Miért ver engem a sors?! - duzzogva fogtam meg a csuklóját és rángattam a ház felé.
- Jól van Willie-ke, - ha már a becézgetésnél tartunk akkor nesze neki - kemény 5 percig élvezheted a vendégszeretetemet, azt is csak azért, mert osztálytársak vagyunk. Elvileg. Utána jönnek a nyilak - néztem rá.

Miután lefertőtlenítettem, a sebét, raktam rá egy kisebb kötést. Rendkívül büszke voltam az eredményre, ezért megpaskoltam, jelezve hogy kész, de erre csak felszisszent.
- Mi a francért ütögeted, attól hogy van rajta egy kötés még fáj.
A sértettségétől megint elröhögtem magam.
- Jaj Willie-kém gyógypuszit nem kérsz rá?
- Dehogynem, kettőt is - és már tolta is a vállát felém.
- Majd álmodban. Na tűnés van letelt az 5 perc.
Már lökdöstem kifelé az ajtón, mikor hirtelen megtorpant.
- Várj édes, valamit szeretnék mutatni a...
- Édes? Vigyázz a szádra, mert még egy ilyen és 3 napig kórházban leszel. Nyilakkal a testetben.

Teljesen kibújtam a bőrömből. Máshogy viselkedem. Eddig mindig tűrtem mindent, most meg már fenyegetőzök...

- Jó , jó, de azért befejezem a mondatom. Na szóval a vendégszeretedért és a kötésért cserébe mutatok valamit.
- Nem, .... - kezdtem, de hát el kezdett ráncigálni a kert végébe, ahol még mindig ott voltak a cuccaim. Az égre néztem, hogy megnyugvást találjak a csillagokban, mielőtt felpofozom. Ám hatalmas viharfelhők kavarogtak, pedig tisztán emlékszem, hogy mikor bementem a házba még tiszta volt az ég.

Bambulásomból egy erős rántás, majd a hihetetlen sebbességtől, élesen az arcomba vágó ágak zökkentettek ki, először félelmet éreztem, majd értetlenséget, és végül haragot, Will miatt.

Mikor megállt, és szembefordult velem, egy hatalmas pofon csattant az arcán, melynek helyét érintve értetlenkedő pillantást küldött felém.

- Gondolkodj egy kicsit, aztán rájössz, hogy miért kaptad.

Atya. Úr. Isten. Már verekedek is. Rossz hatással van rám ez a gyerek.

- Ja, hogy azért.. Bocs, nem akartam fél órát gyalogolni, így megfuttattalak kicsit.
- Részben ezért. Hát eléggé lassú a felfogásod... - erre csak egy szemforgatást kaptam - Most vihetsz is vissza, ugyanis mondtam, hogy nem vagyok rá kíváncsi.

- Hát én nem egészen így hallottam. Na gyere!

Megindult egy sűrün álló fák vonalához. Hátrapillantott és intett, hogy kövessem. Nemsokára egy tisztásra bukkantunk, ami szinte tökéletes kör alakot formázott. Nos tekintve, hogy fenyőerdőben vagyunk, ez elég fura volt, ugyanis én úgy tudtam, hogy fenyőerdőkben nemigen vannak tisztások sem. Már épp kérdeztem volna, mikor lépett egyett, és egy maroknyi világos pillangó reppent fel a fűből. Megbabonázott a látványuk. Én is léptem előre egyet, hasonló következményekkel. Csak lépkedtem körbe körbe teljesen megfeledkezve róla, hogy nem akartam ezt látni, és mikor a tisztás közepére léptem, egy fekete, és egy szürkés pillangó reppent fel. Csodálkoztam, hogy nem ugyanolyanok, mint a többi, ám csodáltam is őket, hogy milyen varázslatos "táncot" lejtenek a magasban.

- Ez elképesztő!

Nem kaptam választ, ezért körbefordultam. Sehol senki, csak a felzavart pillangók. Mikor teljesen körbefordultam akkor pillantottam meg Willt a földön guggolva, valamit kaparászva a földön. Lassan megindultam felé, ám az utolsó lépésnél ő hátraugrott, és felfénylett egy 5 méter átmérőjű kör, a közepében velem. Na ha eddig nem voltam meglepett, hát akkor most annak is itt az ideje.

- Will ez mi? - én is elcsodálkoztam remegő hangomon, nemhogy a fiú, aki elkerekedett szemmel figyelte, ahogy átlépem a kör vonalát és odasietek mellé.
- Ezt hogy csináltad?
- M..Mit? - dadogtam.
- Semmit, nézd azt a két pillangót!

Éreztem, hogy tereli a témát, így vetettem egy haragos pillantást rá és végül kelletlenül de felpillantottam. A kör fénye megvilágította az egész tisztást, az éppen leszálló pillangókat, melyek most halványrózsaszínek, és a még mindig táncoló 2 pillangót. Azok most arany és sötét lila(már majdhogynem fekete) színekben pompáztak. Megbabonázottan léptem ismét a körbe, mely most zölden csillant meg, elzárva minden külső hangot. A gondolataim most megállíthatatlanul cikáztak a fejemben.

Mindig ez a két szín. Miért különböznek a többi szépségtől? Miért jöttünk ide egyáltalán? Mit akar Will ezzel a zöld körrel? Hogy futott ilyen gyorsan? ...

Mire odaértem, minden lehetséges variációt kipróbáltam, mi miért és hogyan, de egyik sem volt megfelelő. Kezemet nyújtottam a pillangók felé, mikor megszólalt az álimbéli hang a fejében.
Mi vigyázunk rád.
Ne félj tőlem.
... mindentől és mindenkitől.
Hozzáértem a sötét pillangóhoz. Egy dörrenést hallottam, mire megpördültem.

Egy hatalmas tornádó közepén álltam, melynek a széle pont ott volt ahol az előbb a zöld vonal, ám most az is vakítóan fehér volt, ahogy a tornádó is. Leguggoltam, hogy el ne repítsen a földről, és mérhetetlen harag öntött el Will miatt. Éreztem, hogy ő tette ezt, viszont túl hihetetlen volt.

Ne húzd fel magad semmin. Ne bízz senki idegenben.

Hirtelen megértettem, hogy ettől féltett az álomomban szereplő sárkány(még mindig nem hiszem el, hogy sárkány). Aztán jött a fájdalom. Elterültem a földön, és csak sikítoztam. Mintha parazsat nyomtak volna a bőrömhöz, először a mellkasomnál aztán egyre csak terjedt, és végül az egész testem égett.

A tornádó egyre sötétebb zölden villogott, aztán egyszer csak eltűnt.

Reccs. Egy csont roppant néhány méterrel odébb. Fájdalmasan elfordítottam a fejem. Két alak hempergett a fűben.

Csillagosodott a látásom, és felnyögtem, mire az egyik alak felpillantott. Erre kapott egy jobb egyenest az arcába. Csillant egyet a szeme, majd megnyomott egy pontot az ellenfele nyakánál, nem túl gyengéden, mire az lebénult. De a szája sajna nem, az folyamatosan járt, mondta a szidalmatit, és mindennel lehordta az illetőt aki fölé tornyosult.

Szép lassan felállt és felém fordult a bunyó "nyertese". Lassabban sétálni, mint ahogy ő sétált, ember nem tud.
És a félelem megint kezdett eluralkodni rajtam. A zöld fénykör újra felvillant, és a visszatérő fájdalomtól felnyögtem. Az alak szétrúgta a porba karcolt vonalat.

Lépett még egyet. Megnyugodtam. Még egyet lépett. Elálmosodtam. Már csak két lépés. Még egyet lépett és leguggolt. Majdnem felsikoltottam, ám már csak egy nyögésre futotta.

- Ne Will kérlek...
- Semmi baj, nem Will vagyok.

Minden elsötétült. Csak apró villanások. Egy kék szempár, aztán még egy zöld szempár. A szél az arcomba, aztán a lágyan simogató sötétség végleg átvette a hatalmat.

______________

Sajnálom, hogy későn jött(egy ici-picikét😅) nyaralni voltam, de most itt a suli(😭😭) , úgyhogy várhatólag hétvégente kerülnek fel majd részek. ☺️

Kommenteket várom😘☺️