Pár nappal később elindulok a folyosón lefelé, éppen enni készülök. Igen, megmaradt az a jó szokásom, hogy imádok enni. Hmmm... Valami újdonságot akarok kipróbálni most. Még nem tudom mit, majd Hampi segít eldönteni. A végén tuti az lesz, hogy ugyanazt eszem, mint amit szoktam. Ez mindig így van.
Mikor az aulába értem, egy egészen szokatlan látvány tárult elém. Nem volt padló. Egy hatalmas lyuk tátongott az iskola bejárati csarnokában. Vagyis inkább helyette. De nem kell kétségbe esni, hisz sárkány vagyok. Szárnyakkal. Nem akadály egy kis lyuk. Mikor elkezdtem repülni, egy bosszús megjegyzést hallottam valamelyik szobor mögül. Mikor odanéztem nem volt ott semmi, de tuti, hogy volt ott valami vagy valaki. No mindegy is. Még mindig mardos az éhség. Erre rám esik egy háló. Zuhanok lefelé a lyukba. Hirtelen egy burok lett körülöttem. Hé, ez a burok ismerős. És ez a röhögés is. Ez az a gyökér gonosz, akinél még egy zokni is okosabb.
Egy szobában voltunk. Sötét volt. Minden fal mellett könyvespolcok voltak. A szoba terítve volt szeméttel és kevésbé szemétnek tűnő dolgokkal.
-Üdvözöllek újra itt Káoszmester! -kezdte monológját Zircronis.
-Nem, előzőleg nem itt voltunk és még mindig nem vagyok semmilyen káoszmester - mondtam.
-Francba már, már megint elfelejtettem a varázsigét. Lomao bellkrewin ana... khm khm... - és rájött a köhögésroham.
-Ez csúnyán hangzik. Nem vagy véletlenül megfázva?
-Lehetetlen - nyögte.
Az asztalán volt egy pohár víz. Megitta és egyből jobb lett a hangja.
-A pokolban hogy a pokolba lennék képes megfázni?
Megvontam a vállam.
-Esetleg kérsz valami torokcukorkát? Vagy kimondhatatlanul idegesítő nevű gyógyszert?
-Majd a szódám segít. Kérsz?
-Kösz, nem.
Ezzel fogta magát és belenyúlt a köldökébe. A keze megjelent a szoba másik végében és levett egy doboz üdítőt a könyvespolcról. Mikor kivette a kezét a köldök-portálból, nem volt semmi se benne.
-Elejtettem... -mondta a legbugyutább hangján.
Visszanyúlt a köldökébe. Ezúttal nem jelent meg sehol sem a keze. Arcán látszott, hogy megtalálta odabent. Elkezdte kihúzni, de nem jött ki a keze onnan.
-Beszorult! - mondta még mindig ugyanazon a bamba hangján.
Rángatta, de sehogy sem akart kijönni. Pár percnyi szenvedés után sikerült kiszednie... csakhogy az üdítősdoboz helyett egy borospalackot szedett ki, aminek a címkéjén a "ragasztó" felirat állt.
-Ez nem is az üdítőm...
Fogta és visszadugta a ragasztót a köldökébe, majd folytatta a keresést. Ennél a pontnál már a homlokomat fogtam. Hogyan került ez a fickó a gonoszok közé?
Közben meglett az üdítője és azt itta. Mikor befejezte, úgy nézett ki, mint egy jóllakott óvodás. Totálisan elfelejtette mit is csinálunk itt. Meg sem akartam szólalni, mert akkor még emlékezni fog rá. Még a szobában nézelődni is elkezdtem, hátha nem figyel rám. Egy fél óra múlva ezt mondja:
-Várj... Mit is keresek én itt?
Nagyon hezitáltam, hogy válaszoljak-e. Végül nem tettem, nehogy frissítsem zokniagy memóriáját. Ezután a kijelentése után másfél órával jutott eszébe.
-Ja tényleg, Káoszmestert kell idéznem.
-Na végre... - szakítottam félbe epés megjegyzésem és stratégiát váltottam. - Nem, nem ezért vagyunk itt.
És itt fogtam az agyam, egy párszor a gömb belsejéhez vágtam, majd egy törékeny jelzésű dobozban Abu Dhabiba küldtem. Ez a zokniagy tényleg elhitte, hogy nem emiatt vagyunk itt és gondolkozni kezdett. Hátradőltem a gömbben, ami legnagyobb meglepetésemre nem volt kitámasztva, legurult a helyéről, összetört és én már nem is a szobában voltam, hanem a suli ebédlője ajtajában.
-Na, ez fura volt. Zokniagy szerintem még mindig azt hiszi, hogy ott vagyok.
-Te meg kihez beszélsz? - kérdezte Hailee, aki valószínűleg az ebédlőbe tartott. Csoda, hogy eszembe jutott a neve.

-Mondhatnám azt, hogy senkihez, de akkor még őrültebben néznék ki.

-Vicces vagy. Na mindegy, mennem kell órára. Majd talizunk! – Magához ölelte a mappáját, majd rohant is elfelé.

Akkor mégsem enni készül. Na de várjunk. Hiszen most ebédszünet van. Akkor mégis milyen órára siet?

-Várj! – tettem egy reménytelen próbát arra, hogy utána szóljak. Természetesen nem hallotta meg, különben itt lenne.

Rágódtam még ezen egy darabig ebéd közben. Az egyetlen logikus magyarázat, hogy valami különórája lehet. De hogy milyen, arról fogalmam sincs. Ha összefutok vele legközelebb, akkor kifaggatom róla.

Ebéd után felmentem a szobámba és nekiálltam leckét írni. Bioszra a beadandóm már kész van és az előadásom nagy része is befejezve. Már csak szöveget kellene írnom, hogy mit fogok mondani. Az előadásom témája a fény, mint elem. Biológiailag kell bemutatnom. Írás közben nézek kifelé az ablakon és csodálom a tájat. Elmerülök a látványban. Megijedtem, mikor megszólalt az ébresztőm, hogy vége a szünetnek és mennem kell órára. Észre sem vettem, hogy miközben a tájjal voltam elfoglalva, a kezem folyamatosan írt. És a papíron nem csak firkák voltak, mint szoktak lenni, hanem rendes szöveg. Végigolvasni már nincs időm, de meglepő, hogy anélkül sikerült szöveget írnom, hogy fogalmam sincs arról, mit írtam. Gyorsan átvedlettem és már mentem is lefelé labirintusra.

Már várt minket Edzőbá. A suli labirintusának a különlegessége, hogy soha nem fordul elő kétszer ugyanaz a felállás. A téma lehet ugyanolyan, de maguk a falak és a csapdák mindig máshol vannak. A nagy kavarodásoknak köszönhetően, amelyek előfordultak velem az elmúlt 3 hétben, ez még csak a második labirintus órám. Kedden volt az első. Múlt héten ugye halloweenra készült mindenki, előtte a törött farkam miatt és a Káosz-Álom páros okozott nekem kimaradást az első labirintus órákról, előtte héten pedig kezdődött az iskola. Fú, majdnem 4 hét alatt ennyi minden történt. Nem semmi. Van izgalom a sárkányok között, főleg számomra, az tuti.

-Nos gyerekek, üdvözlök mindenkit újra. Remélem sikerült kipihenni a délelőttit és azt is, hogy megjegyeztétek. Ugyanis most szükség lesz rá. A mai labirintus ez lesz – mutatta Edzőbá egy kijelzőn a mai labirintus alaprajzát.

Ugyanis ennyi megengedett a labirintus előtt. Irigylem azokat, akiknek fotografikus memóriájuk van, nekik egy fokkal könnyebb a dolguk. Habár vannak olyan labirintusok, amelyek időnként pozíciót változtatnak. Nem arra gondolok, hogy az egész labirintus arrébb megy, habár az is menő lenne, hanem arra, hogy a falak pozíciója változik a kezdetihez képest. A mai labirintus nem valami nagy szám kinézetre, ugyanis hatalmas sövények a falai és az ellenfelek is mezeiek lesznek. Mezőn élő lények. Habár az nincs listázva, hogy milyen lények lesznek. Mindig más szabályok érvényesek a labirintusra, amiket rövidesen Edzőbá ismertet velünk. Viszont vannak olyan szabályok is, amelyek nem változnak. Például versenyzőkre nem támadunk. Vagy a falakkal nem lehet trükközni és rongálni őket. És még egy pár hasonló.

-Akkor, ha megnéztétek, akkor a mai labirintus szabályai: Először is két fős csapatokban fogtok versenyezni. A keddi legjobb, azaz Moon nyereménye az előny a mai versenyen. Az előny a csapattársakra is vonatkozik. Jelen esetben csapattársra – mindenki Moonra nézett, aki büszkén kihúzta magát. – A nevek ismét a kalapban, mindjárt olvasom őket. Juliet és Fuchsia. Arthemys és Harry. Francis és Kyle. Dylan és Ivory. Végül Moon és Lavender. A szokásos szabályok most is érvényesek, a mai labirintust az a csapat nyeri, amelyik hamarabb kiér. Most nincs más szabály. Kérdés?

Néma csend.

-Akkor Moon és Lavender előnye, hogy kapnak 1 percet, amennyivel hamarabb bemehetnek. Óra indul... Most!

Az előttünk lévő sövényfalon egy rés nyílt meg, ahol Moonnal berohantunk, magunk mögött hagyva mindenki mást. Bentebb mentünk, majd megálltunk megbeszélni a stratégiát.

-Nos, még nem tudom mi ennek a labirintusnak a trükkje, de még túl nagy a csend – kezdte Moon. - Nincs olyan jó fülem, mint a családom többi részének, de közöttük nekem is élesebbek az érzékszerveim, mint egy átlag sárkánynak. És jelen pillanatban semmit sem észlelek. Egy pisszenést sem.

-Moon, mögötted... - mutattam oda, ahova mondtam. Ugyanis öt tenyérnyi méretű színes gömb volt Moon mögött, amelyek akkor még nem voltak ott, amikor jöttünk.

Moon is megfordult, de már fogta is meg a kezemet és rohant el velem minél messzebbre a gömböktől. Amit nagyon nem értettem, hogy hogyan nem futottunk még bele egyetlen zsákutcába sem. Mikor ez megfordult bennem, a falak azonnal mozogni kezdtek. Előttünk és mögöttünk emelkedett 1-1 fal, míg tőlünk balra eltűnt egy. Újra rohanni kezdett velem Moon az egyetlen irányba, amerre mehettünk. Megpróbáltam beszélni hozzá, amikor megláttam még egy csoport színes gömböt, amit elhagytunk. Viszont Moon mintha meg sem hallott volna. Megpróbáltam lefékezni magunkat úgy, hogy előhívtam a fegyverem, a földbe szúrtam és fékeztem vele. Viszont Moon fizikai ereje bőven meghaladta az enyémet, úgyhogy az esernyőm csak útjelzést adott a többieknek, hogy erre jöttünk. Abba is hagytam ezt a próbálkozást. Gondolkozzunk. Mik lehetnek ezek a lények, hogy Moon ennyire menekül előlük? Elvileg ezek szimpla mezei lények. Ez még nekem csak a második, a többieknek a negyedik. Elvileg ez még egyszerű labirintus kell, hogy legyen.

Ismételten abba a hibába estem, hogy annyira elmerültem a gondolataimban, hogy nem figyeltem a környezetemre. Fogalmam sincs, hogy hányszor változtak a falak, vagy hogy egyáltalán merre mentünk. Mi van ma velem? Már labirintus előtt is úgy írtam, hogy nem figyeltem.

Erőt vettem magamon és a másik kezemmel megfogtam Moonnak azt a kezét amelyikkel engem húzott maga után. Na erre már felfigyelt és megálltunk.

-Mivan? – kérdezte értetlenül.

-Én is ezt kérdezem. Miért rohanunk annyira? És mik ezek a színes gömbök?

-Krystipek. Ha meghallod a hangjukat, akkor ideiglenesen megsüketülsz.

-És egy labirintusban miért van szükség a hallásra?

Moon vetett rám egy lenéző pillantást, majd elmagyarázta, hogy ha nem figyeltem volna meg, a falak akkor mozognak, ha hangjelzést kapnak. Jelenleg 4 féle hangjelzés váltakozik. Ha nem halljuk őket, akkor nem tudjuk, hogy merre kell mennünk és eltévedünk.

-Még mindig nem értem.

-Van egy hangjelzés, amely összekeveri a másik négy sorrendjét. Innen belülről esély sincs, hogy megmondjuk, hogy éppen melyik lesz a következő.

-Na így már több értelme van.

-Ne mondd, hogy te nem vetted észre?!

-A gondolataim megint úgy bebugyoláltak, hogy a környezetemről tudomást sem vettem. Nem szándékosan, de ma már ez a második eset.

-Mindegy. Siessünk, és találjuk meg a kijáratot!

És ezzel újból rohantunk. Arra nem kérdeztem rá, hogy egyetlen alaprajzból honnan tudja, hogy változáskor melyik a helyes irány, de bízom Moonban. Kanyarok és hangjelzések követték egymást. Egyenletes tempóban rohantunk, mikor hirtelen megálltam. Moon is megállt és értetlenül nézett.

-Hallgasd!

-Lav-Lav, ez ilyenkor veszélyes. Bárhol lehetnek krystipek.

A szájára raktam a mutatóujjam és hallgatóztam. Egy vékony, halk, de egyenletes sípolást hallottam. Úgy tűnik Moon is meghallotta és ő valószínűleg azt is hallja, hogy merről jöhet. Hiába a sövények, visszhangzik az egész hely és ötletem sincs, hogy merről jön. Egy pár kanyar után meg is találtuk a sípolás forrását. Egy zsákutcában voltunk, amelynek egy láda van a végében. A ládán egy lakat.

-Lav, maradj itt, és kiálts, ha jönnek krystipek. Ez egy zsákutca és arra van az egyetlen kijáratunk.

-Biztos, hogy jó ötlet ez?

-Nyugi, nem időzünk itt sokáig. Nyerni akarok.

-Akkor siess!

És Moon elment a ládához. Először csak ácsorgott előtte, majd a zárral birkózott. Legalább egy 5 percig elszenvedett velem, majd visszajött hozzám.

-Nincs valami a hajadban, amivel kinyithatnánk a zárat?

-Nincs. De szétrobbantani szétrobbanthatjuk.

-Fénnyel meg sötéttel? – nézett rám furán Moon.

-Nem. Az esernyőmmel.

-Mivan? Azt mégis hogy képzeled?

-Összezsugorítom annyira, hogy beleférjen a zár felső részébe, mégis feszüljön benne. Majd megnyomom a gombot, amitől az esernyő egy pillanat alatt kinyílik. A lendület van akkora, hogy szétrobbantsa a lakatot, ezt tapasztalatból mondom.

-Már robbantottál máskor is szét zárat az esernyőddel?

-Nem, de nyitottam már ki az esernyőt. Első alkalommal majdnem levitte a kezemet, úgy kirepült belőle.

Igen. Az is egy vicces történet, de nem most. Odamentem a ládához. A láda tetején felirat volt, valószínűleg moon ezért ácsorgott előtte egy rövid ideig. A felirat annyi volt, hogy: 3-mas láda. Ha kinyitod, tartalma tiéd. Miután végigolvastam, fogtam az esernyőmet és szétrobbantottam a lakatot. Két színes-bolyhos fülvédő volt a ládában. Fogtam őket és odavittem Moonhoz.

-Király! Krystipszőr fülvédők! Ezek alapjáraton kiszűrik a krystipek hangját, de be lehet állítani, hogy mindent kiszűrjön. Ez a későbbiekben is tökre hasznos lesz - húzta nagy mosolyra a száját Moon. – Végre megoldás a problémámra a testvéreimmel. Ha pihenni szeretnék csak felrakom és bumm! Nincs több farkasricsaj.

Én is megengedtem magamnak egy mosolyt, majd föltettük a fülvédőket. Nagyon puhák és kényelmesek voltak. És ami meglepett, pedig Moon az előbb elmagyarázta, hogy csak a krystiphangokat szűrik ki. Teljesen tisztán hallottam a hangokat, mintha nem is lett volna a fülemen semmi.

Rohantunk is tovább, Moon mutatta az irányt. Közben megint elgondolkodtam, de ezúttal figyelve a környezetemre is. Így nem folytak olyan egyenletesen a gondolataim, és néhány szálat több percig ismételgettem, mire sikerült továbbhaladnom azon. A gondolatmenet pedig az volt, hogy ha mi a harmadik ládát nyitottuk ki, akkor valószínűleg lehet több is a labirintusban. Az előző alkalommal nem találtam ládát és nem is én voltam az első, aki kijutott, és ha Moon most nem lenne itt akkor nem haladnák ilyen gyorsan, és tuti leálltam volna a krystipekkel foglalkozni. Egy balkanyar után a kijárat nyílegyenesen előttünk volt. A falak nemrég változtak, szóval bőven kiérünk, mire újra változnak. Rohantunk a kijárat felé, mikor hirtelen az egyik elágazásból kiléptek a Gemmy ikrek és kiléptek a kijáraton. Moonnal rákapcsoltunk, és csalódottan láttuk, hogy éppen lecsúsztunk a győzelemről.

-Ez nagyon szoros volt lányok – mondta Edzőbá. – Megvárjuk a másik 3 csapatot is és utána bejelentem, hogy mit nyertek a Gemmy ikrek.

Mind a négyen ki voltunk fáradva, úgy nézett ki, hogy mindannyian sokat futottunk. A következő befutó a Dylan-Ivory páros volt, majd Arthy és Harry. Nem sokkal Harryék után befutott Kyle egymagában.

-Francis? – kérdezte Edzőbá.

-Amikor bementünk, az első kanyarnál eltűnt. Már rég itt lettem volna, ha nem indulok el megkeresni.

-Akkor várunk még egy keveset, és ha nem ér ide, akkor kihozom – döntötte el Edzőbá.

Már 20 perce vártunk és Francisnak nyoma sem volt. Edzőbá odament a labirintus irányítópaneljéhez, majd egy gombot megnyomva itt termett előttünk Francis. A szokásos fejjel nézett ránk és amikor Edzőbá kérdezte, hogy merre járt csak annyit mondott, hogy meh. Úgy tűnik hallgatott egy kis krystip-koncertet.

-Francis majd rendbe jön, legkésőbb holnapra. Nos a mai győztesek Juliet és Fuchsia. A nyereményük ez a nasiskosár és legközelebb egy listából választhatnak 1-1 lényt, amelyek a labirintusban lesznek. Nos, mára ennyi, további szép napot mindenkinek!

Ezen szavai a levegőbe is kiíródtak, hogy Francis is tudjon a dolgokról. Ezután mindannyian felmentünk a szobáinkba, majd a ruhásszekrényem kilincsére felakasztottam újdonsült ruhadarabomat, a krystipszőr fülvédőt.

Nos, itt is lenne a várva várt következő fejezet. 2020-ban még nem is raktam ki új részt, pedig ez az eddigi év pont olyan katasztrofális a covid-19 miatt, mint Lavender szerencséje az iskolában. Na mindegy, meglátjuk, hogy merre fog haladni a jövő. Javaslom, hogy olvassátok el a helyzetjelentést is, ha nem tettétek volna még. Köszi az olvasást és a sok pozitivizmust a művemmel kapcsolatban. - CyanSFD 2020.aug.