*=*

Szemet-szemért, fogat-fogért, átkot-átokért... Vér öntözze termő földjeink. Vér által jusson vízhez a gaz, ki egyre erősödik. Erővel felruházva, emelkedjék ki a mocsokból a patkány, ki szaporán véve lépteit üldözi a macskát, ki vakon küzd a sötétség ellen. A sötétség, mely teljesen ellepi, s magával ragadja. Szurokként fonja körbe, bele ivódik, a tiszta vérbe és bemocskolja azt. Sötét belül az, ki találomra nyúl be az éjbe, hogy aztán sebekkel térjen vissza meghunyászkodva. Sebekkel melyekből ömlik a tisztátlan vörös folyadék. Elragadja, s megőrjíti a fájdalom. Magába olvasztotta, felfalta a szurok... A szív még dobog. De nem érintetlen hamu már. 

Az emberek akár farkukba harapó sárkányok, gátlástalanul lopnak és csalnak. Fekete özvegy módjára ártanak családjuknak, s mérgezik meg mások tiszta elméjét. Kígyók módjára tekerednek társaik bokájára kísértve őket a rosszba. Egy ember sem kerekedik felül belső állatán, ahogy tartja a Targaryen szent írás. Ősidők óta a könyvek megtartják magukban a múltat, a jelent és a jövőt. Ők formálják meg saját maguknak a sorsaikat. Ritkán látják meg a jövőt, azt is ősi nyelven mesélve el, annak akinek igazán szól.

"Haragból lettél, haraggá leszel. A kínod, szent okozója a jónak. Hogy valóban szép e dédelgetned a csikót, ki átvágtatott rajtad a hullámok tengerén."  

- Aemond herceg... fogadd a hírnököt! - szólalt meg a cseléd leány a fiatal herceg felé tekintve, ki éppen szemkötőjét igazította meg. Sárkány szőke haját hátra csapta, tőrjét kellően döfte helyére a szíve fölé. Határozott mozdulattal kelt fel és szobája ablakán kitekintett a viharos felhők fölé.
A dörgés örömmel töltötte el, a villámok szinte udvaroltak számára. Az eső tisztította lelkét. Egy vihar sosem lehet tisztább, és meghatóbb más számára, mint amennyire neki. Ezer titok rejtette el bárki más elől a fiatal úr vas akaratát, és gondolatait. Egyedül a vihar volt az egyetlen amely ismerhette mi lapul legbelül benne. - Aemond herceg-

- Elsőre is hallottam Claris! Nem vagyok süket a fél fülemre attól, hogy Zafír íriszemre nem látok többé.. de attól még a vihar csodáit átélem, érzem.. te érezted már? - sétált a leány felé, ki kötényét szorongatta hátrálva de dereka hamar találkozott a folyosón lévő szekrénnyel míg Ura megtámaszkodott két oldalán zord tekintettel. - A vihar szív dobogását... ahogy dörög, és csattog.. mint a gyönyör ezer sugara szikrázó.. lélegzetelállító. - suttogta el mondata végét megnyalva alsó ajkát - Csodálatos, felemésztő, pajzán. - vigyorodott el. - Te ezt sose fogod megtapasztalni, mert nincs meg a kellő tudásod. 

- Herceg, ne terrorizálja szegény hölgyet! - hallotta meg  Qyend hangját. A férfi merész volt, és védelmező. Olyan akitől ez kötelesség elvárni a hercegek biztonságát, és nevelését. Aemond jól ismerte az öreg bajszos harcost. Nem egyszer kínozta meg a kemény harc művészeti megpróbáltatásokon. Egy férfi védje magát, és azt kit szeret. Aemond sosem jeleskedett sokáig saját képességeivel. Egészen egy pontig, míg el nem vesztette bal szeme világát. Qyend már a herceg születésekor tudta, hogy ő lesz a kiképzője és első rangú nevelője apja helyett is. Az évek alatt szinte az ő kezei alatt cseperedett fel, és anno gondoskodott is, hogy ki ellopta a herceg fél szeme világát, ő se ússza meg büntetlenül a dolgot teljesen. Qyend sosem volt a fizikai bosszú állás pártolója, de annál inkább hatott a lélekre, hogy ott okozzon apró hegeket. 

- Csak kioktattam, hogy ma nem ágyazott be.. - hagyta ott őket mogorván a herceg. Sejthette volna, hogy nevelője közbe lép, amint hagyja belső sárkányát messzire repülni. Ám ezen nem sok kecsegtető perce van agyalni. Lord Borros Baratheon már minden bizonnyal várja őt, hogy a hírnököt kellően fogadják. Mint jövendőbeli családtag kötelessége ott lenni. Borros leánya igen gyönyörű, kecses, még sem tombol benne az a vihar ami égetné a vágyat az ifjú Targaryen hercegben. Az a csapás, ami fel ér a bocskor szíj csattogásával, s heves szelet fújtató célzásával. A leány nem elégíti ki igényeit, és sosem fogja. Ám nincs mit tenni. Kell a szövetséges, a vérkötelesség. 

- Aemond herceg.. azt hittem, már színed sem fogom látni. - szólalt fel mély hangon a trón teremben a Lord, ki fel állt amint a kérő meghajolt előtte. Méregették egymást, mint két sárkány kik képesek lennének a legapróbb hús cafaton össze kapni. Nem szívlelték egymást oly mély kapcsolattal. Az eltűrés sokkal találóbb személyiségeikhez. 

- E miatt nem kell fejének fájnia Lord Borros. Amiatt aggódjon, hogy belső sárkányaink éheznek.. maga melyiket eteti? - tette fel a minden napi kérdését ismételten Aemond. A férfi elgondolkodott, majd elmosolyodott a huncut herceg megszólalásán nem felelve - Én tudom, hogy melyiket táplálom. Mindennap adok neki enni, a másikat sem hanyagolom el. Morzsákat osztok neki. Életben tartom vészes időkre, ha szükség lesz rá állja a sarat. Azt a sarat ami csak neki okoz majd igazságot, és győzelmet arathat. 

- Mi értelme etetni egy legyengült pusztulásra ítélt állatot? - szólalt fel a terembe lépett fiatal ifjú oldalán a két kísérő kardjaikkal övezték őt, majd felhajtották előle azokat biztos távba lépve, hogy ha kell védjék a Lordot. A barna göndör fürtök ma is kócosak, az eső és vihar illata egyszeriben megcsapta a félszemű herceg orrát, kinek vállát megpaskolta Aegon - A gyenge elvesz, az erős megmarad. Magának is gyenge volt az egyik szeme óceánja, mely alá szállt a mélynek hagyva kiszáradni, végül sivataggá téve a világát, mely fekete homokkal teli otthon az ürességnek, és viharos orkánoknak. - jegyezte meg pimaszul unoka bátyjának. 

- Bár fekete a homok fél világomban, annak rejtekeiben melyet az orkán védelmez zafír égkövek sokasága van a homok tenger alatt. Lucerys hercegem... maga szeme világai oly vakok, hogy sosem találhatnak el az én homok dűnéim égköveihez. - felelt eképpen Aemond nem mutatva haragját mely csak úgy gyűlt benne. Vad szívdobogása, szinte érzékeltette, hogy a morzsákat elvetette a gyengébb sárkány felé, hogy erőre kapjon, ha szükséges.

Eme nemesi vitát végül, Lord Borros szakította félbe, csupán annyival, hogy felemelte bal kezét és csillag alakzatba hajtotta ki ujjait. A két ifjú herceg csendre lett intve. Az ujjak össze záródtak és megadták a szót a hírnök számára, ki szónoklata előtt meghajolt megadva a szóért tiszteletét.

Lucerys szavai akár a gyöngyök koccanása, úgy emelte ki a fontos szavakat, s mint a lágy hó esés úgy közölte lágyan, hogy miért is jött el. Az ügy fontossága halaszthatatlan volt, és  az Arryn, Stark és Baratheon házakat szövetségesnek tudni nemes szándékú feladata volt az ifjú 14 Hold esztendős hercegnek. Aegon itta a fiú szavait, és egyetértett velük. Aemond nem tett különösebb megjegyzéseket test kontaktusaival sem. Csak meredten figyelte ép szeme világával a vihar esős cseppjeivel borított "csikóhalat" aki kiáll az igazságáért, és szavaiért.

- Mind azért, hogy támogassak egy olyat, aki fattyúkat is támogat megtagadva a tiszta vérvonalát, mit kapnék cserébe? - állt fel a trónról Borros, és hátra tartott kézzel elkezdett lesétálni a szeppent ifjú herceg felé - Tudod, mi a címerünk szentsége? A szarvasok a Nap könnyeiből nyerik erejüket, és lesújtanak kegyetlen agancsaikkal!  "Miénk a Harag!" Te tudsz okot adni arra, hogy a haragunk erősítsen egy nőt, aki felrúgta a tiszta vért egykoron?  Rhaenyrá megérdemli a segítségünk? - nézett mélyen Lucerys szemeibe aki megremegett a Lord üveges szemeitől, amikben nem látott mást, csak megvetést, és gyűlöletet. - Megijedtél halacska?  

- Nincs joga ilyen hangot megütni... elégedjen meg az önzetlen segítség nyújtással Lord Boros. - felelte komolyan - "Az Ősi, az Igaz, a Bátor" maga tán nem bátor Lordom? - tette fel a kérdést a göndör fürtös mire a férfi arcátlanul nevetni kezdett és legyintett vissza indulva nemesi székébe. A reakció Aegont meglepte. Nem hitte volna, hogy a férfi van olyan becstelen, hogy puszta jóra képtelen a maga hitének megőrzéséért. De nem léphet fel jogtalanul. Aemond ennek az alaknak elfogja venni leányát, ha most rosszul teszi meg a sakk táblán a lépést, akkor veszett ügy lesz, mint a kutya akit elért az esztelenség, miután egy róka bokán harapta. 

- Bátor vagyok, de az enyéim fontosabbak. - foglalta el helyét - Nem vagyok hajlandó támogatni    I. Viserys Targaryen király első szülöttét. Távozz hírnök, és ne térj vissza többé, amíg nem tudsz kegyemnek megfelelő ajánlatot fel mutatni. Ha anélkül térsz vissza. Nem fogsz messzire jutni.

- Ha szabad megjegyeznem Lordom, ezek igen kegyetlen szavak, egy sárkány kölyökhöz. - szólalt meg váratlanul Aemond herceg - Immáron, ha nincs több szava Ó királyom, át venném a szó jogát. Kötelességemnek érzem, hogy megköveteljem ami megillet engem annyi év szenvedése után. - kapta el a Sötét királynőt Aegon markolatából és oda küldte a tört Lucerys lábai elé - Szemet-szemért, fogat-fogért, átkot-átokért... kivájod hát szemed egyik világát, hogy megérts engem, vagy én magam döföm ki! Kedves, önzetlen, bájos unoka öcsém. - beszélt lekicsinyítően, és gúnyosan fel sétálva a hírnökkel szembe. 

- Nincs jogod ezt kérni tőlem Bátyám. Én elástam a múltat néked is ezt kell tenned. - felelt tartással a "csikóhal"  ám a forró düh mi vihar szele ként csapódott fel Aemond tudatába, elveszítve a kontrollt úgy rontott neki a fiatalnak, ki időben kapva elő kardját védte magát. 

- Semmi nem jogosít fel titeket ifjak, hogy vért merjetek rontani a trón termemben! - kiáltott fel Borros, mire a kardok ismét hüvelyükbe kerültek. Csak a tör maradt érintetlen Lucerys lábai előtt. A villám ostor csapásként nyílalt le csapba a hegységek közé, úgy ahogy a két fiú között van a Sötét Királynő. - Aemond... az arád el van rendelve, de ha itt és most vér ontódik a köteléket elvágom végleg mind két oldalról! 

Csend. Csak a légvételek mérges zaja volt hallható a két herceg között. Lucerys-t végül a két őrszem kísérték ki sárkányához, aki ideges volt és rettegett. Érezte hogy valami rossz közeledik, vagy éppenséggel lehet az jó is? Minden esetre a vihar szele elérkezett. Az eső mint a legerősebb tenger hullámai úgy özönlött. Arrax csapkodott szárnyaival, morgott, pajzán, és izgatottan. Készen állt a repülésre, de mégis a morgásai kétértelműek voltak gazdája számára. Amint felnyergelte sárkányát kellően, megérezte azon nyomba, hogy valaki őt figyeli. Nem kellett sok neki, hogy rá jöjjön ki az. 

- Szépen megnőtt. - mondott ennyit Aemond oda sétálva. Arrax harci állást vett fel, és hevesen fújtatott. Lucerys leintette őt, és megsimította annak fejét lágyan. - Bizonyára, szépen repül ezen időszakokban is. A vihar erősít, a vihar az ami fellángolásra készteti a művészetet. 

- Művészien fogalmazol Bátyám. De nem nyered így el a szemem világának megszerzését. Nem tartok igényt arra, hogy tenyereid közt morzsolt apróvá, hogy a borodba öntve korsódból ihasd meg, hogy láss az én szememmel. - ült fel Arrax hátára és jobb tenyerét szíve fölé helyezte - Megláttalak téged Fivérem. "Az Ősi, az Igaz, a Bátor." 

- "Tűzzel és Vérrel!" Látlak herceg, de nem ismerem el amíg nem enyém a fő díj. Kezembe  fogom tartani minden porcikád amihez jogom csak lesz. - mosolyodott el huncutul amire Lucerys elbizonytalanodott és ezt sárkánya Arrax észlelve, azonnal szárnyra kelt, a hosszú haza útra.     

 *** 

- Arrax! Óvatosan, nem sokára a szurdok fölé érünk. - simogatta meg sárkánya taraját gyengéden vakargató mozdulatokkal – Tarts ki, amint túl jutunk rajta megpihenünk, ígérem. Csak tartsuk az irányt. – repült tova állata hátán, ám a ragadozó hamar nagyobb gondot észlelve lentebb repült és élesen véve a szelek kanyarját elrejtőzött. Az erő teljes szárny csapások mély tónusa Lucerys herceget is megrémítették. Együtt féltek. A hatalmas bestia körlakja kirajzolódott, és tompa morgása a legnagyobb dörgés erejét is felül múlta közöttük. – Ez...Vhagart? Mit keres ilyen messzin Viharvégtől? Arrax, mit tegyünk?

- Nincs hová elrejtőznöd előlem immár unoka öcsém. A szemed az enyém lesz! Istenek itala ként fogom kezelni, amint kipréselem belőle a véred erejét! Vhagar! Riasszunk rájuk! – az ősi sárkány erejét össze szedte, és a sötét vihar felhők közé fújta legerősebb tüzét, így meglátva a célpontot, aki kikerülte a tűz erejét, és feljebb reppenve megpróbált vissza támadni, ám végül az erősebb orra elé pörkölt aprót figyelmeztetően. Vhagar ezt a jelet átértelmezte, és hatalmasakat csapkodva eloszlatta a vihar egy részét maguk körül, hogy hamarabb kiszúrva a célpontot elfoghassa. Arrax le ment a szurdok peremei közé és elbújt, át jutva az ottani réseken a túl oldalra ahol a felhők fölé kireppent, remélve hogy elkerülte a csapást. Lucerys is nyugodtabbá lett, hogy sehol nem látta a nagy vadat, de fogalma se volt hova hozta el erre jószága. A válsz hamar megérkezett alattuk ahogy megjelent Vhagar lenyűgöző alakja. A fiatal vére megfagyott, és imádkozni kezdett, ám imái nem találtak haszonra, sem megváltásra. A száj felbukkant a bárány felhők alól és elfogták őt sárkányával együtt. – Vhagar ne! – kiáltott fel Aemond herceg, de ropogtatás hangját nem hallotta. – Vissza Viharvégre, engedd el őket! Vhagar! – ám a sárkány csak berregett és tova repült a tenger felé véve útját. Nem figyeld mestere szavaira, aki minden áron elakarta engedtetni vele unoka fivérét és Arraxot.

Lucerys megébredve az ájulásból a kellemetlen illatokra, körbe nézett a fogak között sárkánya hátáról, akit teljes nyugalomban élvezte az utazást a fenevad szájában. Nem volt komolyabb sérülése. Lucerys most is alig hitte el, hogy kinek is a szájában van. Nem mert meg mozdulni, de nem is maradhat itt bent. Arraxot ha nem is, de őt egyben képes eme fenséges élőlény elemészteni ha úgy fogja kedve tartani.

- Unoka öcsém! – hallotta meg az ismerős hangot, mire fel kapta tekintetét a fiú körbe nézve a fogak tengerén. Ki is szúrta Aemond herceget ahogy bemászik az állat pofájába felé lépdelve az érdes nyelvet bátran. – Jól vagy? – kérdezte hangjában meglepően új vétellel, amit eddig szinte senki nem hallott.

- Te műved? Fogságra ítéltél a sárkányod szájában? – tette fel a fiatal zabosan a kérdést, mire Aemond oda ért mellé, és nyújtotta kezét, hogy lesegítse onnét – Nem kell a mocskos mancsot! – erre apró morgás zendült fel az állat torkából, amire Arrax megremegett, de még mindig nem rúg kapált szabadságért, csupán felelt berregve az idősebbnek. Velaryon élesen szívta be a levegőt, és végül elfogadta a segítő kezet, így hamar a Targaryen herceg karjaiban találta magát a hatalmas nyelven állva. – Ah.. most elveszed a szemem egyik világát, hogy a testem többi részét eldobd áldozati bárány módjára a bendő mélyére?

- Kettőnk közül most akkor ki az elborultabb? Magad vagy kegyem? – jött a frappáns kérdés, amire a fiatalabb megilletődött, hogy mi jutott eszébe, majd figyelemmel követte ahogy az idősebb a nyeregről leveszi a csomagolt élelmet, magához véve. – Jöjj velem, mutatok valami lélegzetelállítót.

- Haza kell térnem, nem véled repülnöm. Küldetésem, hogy kézbesítsem-

- Rhaenyrának a semmit? - tette fel az egyértelmű kérdést a húszesztendős ifjú, elindulva a fogak felé, ahol betudott mászni ide, hogy ki is jusson. Lucerys vissza akart szállni inkább Arrax hátára, de az újabb morgás elég okot adott neki arra, hogy gyorsan kövesse rokonát, hogy ne itt legyen bent. - Hiszen nem értél el semmit. - folytatta Aemond - Ahogy én sem. A bosszúm... elapadt. Légy hálás érte. - mászott volna ki de hallva az apró sikkantást vissza fordult és időben elkapta a rossz irányba sikló fiút magához rántva - Egy nyelés, és nem hozlak fel. nem tanítottak meg a sárkány nyelven való sétálásra? Oda lépj ahol száraz. - vigyorgott, amire Lucerys csak lenyúlt és bő nyállal arcon küldte a herceget - legközelebb hagyom hogy lenyeljen. 

- Nem lesz legközelebb.. - zsörtölődött - Juttass ki! - kérte rá, és amint Aemond megtörülte orcáját hátára kapva a fiút ki is vitte onnan Vhagar orrára. A sárkány észlelve, hogy új mestere és annak rokona ott vannak fejét fentebb emelte egyensúlyba, hogy ne pottyanjanak le. Érezett valamit közösen Arraxal, amit az embereik nem érthetnek meg ugyan, de ők pontosan tudták merre kell menni. - Miért megy ismeretlen vizek felett a sárkányod? - nézett szét a már festményi tájon, ahogy megy le a Nap. Lucerys úgy érezte ez valóban az a látvány, ami megismételhetetlen. 

- Nem tudom. - felelt eképpen a herceg - De azt igen, hogy nem tett semmi rosszat, így nem kérdőjelezem meg merre tart. Bízok benne, ahogy ő is bennem. Kövess hát... Arraxnak nem esik bántódása. - indult meg Aemond a nyerge felé, míg a fiatal fiú sárkányára pillantott aki lelkesen kommunikál a hatalmas lénnyel. Ritka pillanatok egyike. Végül követte a herceget a nyereg felé, ahol egymás oldalán foglaltak helyet. 

***

- Hol van a herceg? - kérte számon Aegont azonnal Lord Borros - Az esküvő nem sokára kezdetét venné, és a szent áldási szöveget se hajlandó megtanulni, miképpen válik leányom asszonyává? Neveletlen, kölyök! 

- Nem tudom merre mehetett. De minden bizonnyal megrepteti Vhagart Királyom. - maradt nyugodt Aegon a helyzet súlyossága ellenére. - Tudja milyen a herceg, amikor nem teljesül úgy akarata amiképpen eltervezte, hogy bevégzi. 

- Engem nem érdekelnek az e fajta kifogások! Kerítsék elő a repülő bestiával együtt! Vhagarnak akkora tisztelete van hogy akkor repülhet amikor csak akar és ahogy kedve tartja! Nekem nem mesélje be történettel, hogy elvitte reptetni! - csapott az asztalra. Leánya meg bár nem mutattam, de boldogság járta át, hogy jegyese eltűnt. 

***

- Meddig fogunk még repülni a nyílt vizek felett? - tette fel a kérdést Lucerys a hosszas hallgatás után. Ám válasza nem érkezett, csak oldalra fordulva vette észre, hogy Vhagar lovasa békésen pihen hátra dőlve a nyeregben, mint aki jól végezte dolgát. - Aemond herceg? - ült közelebb a fiúhoz óvatosan, bár sok értelme nem volt, hiszen a fiú nem reagált. - Aemond fivérem? - ismételte meg, végül csak csendben hátra feküdt melléje. A sárkányok berregtek, de nem a megszokott módon, sokkal inkább izgatottan, mintsem jelzésként hogy valamiből elegük van. valahova közelednek, de hova? 

- Hm.. kellemes az este, nem igaz Lucerys? - kérdett rá Aemond felnyitva ép szemét - Át jár a vihar utáni mély csend, és belül békét hoz el meggyötört lelkünkbe. Érzed, a hűvöst, ahogy a tüdőnkbe árad, és terjed? Végül mint a tűz melegen távozik. Mi magunk is hasonlóak vagyunk a sárkányokhoz, amilyen hasonlók ők hozzánk. Nem hiába erősebbek, hiszen Istenek teremtményei, és őket testesítik meg kísérve útjaink a halálig akár. 

- Valóban.. - értett egyet a fiatal - ..ám kétséges ez az utazás, mert nem tudom mikor és hol ér véget. Vissza kell térnem Hullámtörőre. Ott vár rám  Rhaenyrá úrnő. 

- Úrnő? Mióta az a nővérem? Tán készül az uralkodásra? - jegyezte meg aprón gúnyosan Aemond oldalra fordítva fejét, ekkor érezték meg ahogy Vhagar ereszkedni kezd, és víz eséshez hasonló zajra kapták fel tekinteteiket körbe nézve - Mi ez? 

- Oda süss! - állt fel a fiatalabb hirtelen csillogó szemekkel, de a szél löket ahogy a fő sárkányok egyike hirtelen ment még lentebb letaszította Aemond ölébe aki vígan vigyorgott ezen. - Bocsáss meg... 

- Mi miatt? - karolta át a fiú derekát magához vonva, és maga is kiszúrta a tengerben tátongó mélységet ahova a víz tömeg alá hull - Vhagar, ne merészelj! - kiáltotta, ám a sárkány hátra pillantott, felmordult és alá szállt a sötétségnek a víz tömeget követve. Az erőre a két ember megkapaszkodtak a kötélben amely a nyereghez volt rögzítve. - Te Istenek Szentje itt fogunk miattad- akadt el lélegzete Aemondnak, amint észre vették a rengeteg esti növényzetet, melyek ragyogtak a cseppköveken lefelé lógva. Az alattuk a víz által ásott mélységben szinte kéken ragyogott a víz. - Vhagar? Mi ez a hely? 

- A Bölcső. - mondta Lucerys. Aemond számon kérően fordult felé azonnal, mire a fiú folytatta mondani valóját körbe-körbe kémlelve folyamatosan egy széles mosollyal - A legenda igaz! Ez a sárkányok ősi Bölcsője. Az általunk ismert sárkányokét tudjuk, de ez az érintetlen Bölcső. A legfőbb mind közül, ahol össze ér a vérvonaluk. Állítólag az a lovas aki iszik a ragyogó kék vízből képességeihez hűen áldásban lesz része. Ajándékot kap. Ám, azóta merült feledésbe a hely titka, hogy az egyik király ivott a vízből, és ajándék helyett átok érte. A királysága feledésbe merült, és a helyről szóló könyvet elrejtette. Egyesek szerint nem volt tiszta a szíve, és méltó sem volt arra hogy ihasson a vízből, ezért kapott átkot. 

- Miről szólt az átok? - érdeklődött Aemond, míg Vhagar kieresztette szájából Arraxot ki kapva az alkalmon felreppent, és az egyik cseppkőről csurdogáló sós vízből inni kezdett, míg az idősebb állat leszállt az egyik peremen megpihenni. Itt a lelógó cseppkövekben apróbb kristályokon tört meg a fény, így szinte nappalnak tűnt az itt lét az este ellenére. Az idősebb herceg lila íriszei végig néztek a helyen. - Lucerys?

- Bocsánat.. - köszörülte meg torkát, hisz kissé elbambult látva, hogy a lila szemek ebben a  fényben milyen szépek is. Hogy vethetne szemet egy nemesre aki el van jegyezve? - .. az átok amit kapott, az volt hogy semmilyen körülmények között, nem születhet gyermeke. Akkor sem ha fattyú lesz. Nem lett örökös, a királyság elgyengült, és feledés homályába került. Állítólag ez a Dawntower királyság volt, de igazából senki nem tudja mi volt a pontos megnevezésük, csak azt hogy a címerük egy égkő volt. A ragyogásuk erős volt. 

- Értem. - felelt ennyit Aemond lesegítve a fiút, ám Vhagar fel kelt így egymásra pottyant a két fiatal, míg a sárkány tova repült immár nélkülük felfedezni ismét eme régi szent helyet. - Elhoz ide, és képes itt is hagyni. 

- De te nem fogsz itt hagyni engem, ugye? Elvégre a szememért ragaszkodsz. - emlékeztette Lucerys a fiatal felnőttet elővéve a tört palástja alól. Igen ügyesen kicsempészte "Sötét Királynőt", ehhez értett. Főképp amiatt csent el régen is dolgokat, vagy cserélt fel, hogy bajba keverje folyamatosan Aemondot. A fő szórakozásának forrás vizét, aki csak úgy csapkodott, mikor bajba került, akár egy csapdába esett bika a szabadságért. De végül mindig kiérdemelte a büntetést, vagy így vagy úgy. - Tehát, itt és most előtted vájjam ki szemem egyikét, vagy át veszed ezt és hajlandó vagy férfi ként kivenni te magad? - nyújtotta a tört a herceg felé aki átvette azt, de végül bármilyen jelentősége is ennek ledobta a peremről ahova Vhagar kitette őket. - Aemond herceg! - rohant a tör után a fiú, és hasra esett a perem szélénél látva ahogy a tör lezuhan a víz mélységébe. - Miért? 

- Mert nincs szükségem a szemeidre. - felelt egyszerűen a fiú sárkány szőke hajkoronájába túrva leengedve a fonást, majd lassan a szemkötőt is levette arcáról felfedve a zafír égkövet mely szemgödrébe rejtett el. Ép szemét lehunyva élvezte a fényt, és ahogy a nagy korok ismeretlen sárkányainak lelke körül táncolja. - Egyedül téged akarlak. De a szemed kevés. 

- Kevés vigaszt nyújt? Igaz is.. hiszen nem nemesi lila mint a tied. - sóhajtotta az ifjabb fel állva ám lepetten látta, hogy az idősebb széttárt karokkal felhajtott fejjel, kacér mosollyal élvezi a helyzetet. Itt a világ szemei nem érik el őket. Nincs itt jelen a nyomás, a kötelék, sem az elvárás. 

- Valóban nem. De mindenkit a vérkötelez. Tudod mit jelent ez Lucerys? - tette fel költőien a kérdést, amire a göndör fürtös közelebb merészkedett felé vesztére, hisz hamar a fiatal férfi alatt lelt magára és palástját leoldotta róla Aemond - Hogy a vér vonal tisztasága szent. De itt... senki nem lát vagy hall minket. Csak az Őseink. - emelte Lucerys kezét arcához - Érintsd meg a szemem fivérem. - utasította a fiút, aki félve de megérintette a zafírt - Mit érzel? 

- Vágyat... tiltott vágyat, ami fel ér a legnagyobb gyűlölettel. - suttogta a fiú - De ki iránt, ha nem Borros leánya iránt? - tette fel a kérdést. Aemond érzelmeit illetően mindig titokzatos volt, sosem mutatott nagy szenvedélyt, sem alacsony érdeklődést, sem azt amit a legtöbben mutatnak meg különböző bárokban ahol az emberek bárkivel, bárhogy, bármit megtesznek a kis öröm forrásért.  

- Ő jobbat érdemel. Én viszont akit megérdemlek most is itt van alattam. A szememért cserébe, én a testedet, a lelkedet, és a szerelmed akarom! A magamévá akarlak tenni mindenestül. - vette le magáról is a palástot,majd lassan elkezdte levetkőztetni a fiút oda hajolva annak nyakához - Vérkötelez.. de az én vérem csak a te véreddel hajlandó egybe kelni. Nem térek vissza Viharvégre... sem Királyvárra, sem Sárkánykőre, hát oda végképp nem. 

- De.. ez túl nagy kérés egy szemért cserébe! Különben sem hanyagolhatja el a posztját értem Herceg.. ez így sok.. - pironkodott és szabadulni akart, ám amint a lila szemekbe nézett maradásra késztették. Másrészt, amint körbe pillantott rá jött, hogy a peremről csak lefelé vezet az út, és a sárkányaik nélkül különben sem jutnak ki innen, kik lent a vízből isznak, és heverésznek itt ott. 

- Nálam nem létezik a szókincsben az hogy sok, csak az hogy nem elég. - vetette ajkait a fiúéra, aki szinte ösztönösen hagyta magát. Nincs szabadulási útvonala. És ha a testét akarja Aemond herceg, hát megadja neki. 

Szíveik hevesen dobogtak, mint a vihar perszelő szele, csókjaik csattogtak, mint a villámok, ruháikat úgy vetették le, mintha csak a víz mosná el őket nyomtalanul. Aemond erőszakos volt, nyomok hagyása terén, ott lent még is keze bár erős volt, de gyengéd. Tudta a határokat, és hogy semmit nem siethet el. Lucerys úgy érezte meg fog szakadni mire végeznek életük első aktusával, de egyben az izgalom és a megannyi új inger szinte felkeltette benne is a tüzet, amit a Targaryen átadott csókjaival neki. Nem bírta ki, és bele túrt a világos szőke tincsekbe, szinte markolta őket, húzta a folytatást követelőzően. nemességeik amint össze értek egymással, nyögéseik bezengték a helyet. Egyesülésüket az őseik szeme láttára tették hivatalossá. Nem kellettek szavak, sem szent beszéd, sem esküvő. Mind ketten tudták, hogy ennél szenteltebb környezetben sosem tudnának egymáséi lenni. 

- Fáj.. úgy fáj.. - nyöszörögte Lucerys de Aemond nem foglalkozott vele. Tudta, hogy idő kérdése hogy megszokja a méret különbséget az ifjú Velaryon, és amint ez megtörténik olyan csapást fog kezdeményezni amit sosem felejtenek el.    

- A fájdalom amelyet túlélünk, át kísér minket az örömbe. Készen állsz velem megtapasztalni a fájdalmas gyönyört? - válaszul tarkója köré fonódtak a reszkető kezek és lerántották ajkait a fiú nyakhoz, amelyet ismét csókokkal kezdett el behinteni. Végső csókot lehelt a fiú szíve fölé, s ezzel neki fogott szeretkezésük igaz státuszához. 

*** 

- Áuh.. finomabban ifjonc. - morogta a herceg, ahogy megengedte unoka fivérének hogy újra fonja haját. Itt ezen a ponton meg is bánta. Lucerys nem tud fonni, sőt, inkább pödri, és nem a finom módon - Ez most az apró büntetésem? - tartotta közben Vhagar kötelét, míg Arrax mellettük repült immár kipihentebben, és bátrabban. 

- Hm.. ha számodra így megfelelő, veheted így. Majd legközelebb háromszor átfontolja Hercegem, hogy érdemes e ezt rám bíznia. - kötötte össze a két fonatot végül, és a haj többi részét kezdte pödörni hozzá, hogy mutasson. - Mit gondol? Most merre megyünk? 

- Vhagar tudja mi a helyes irány, nekem ennyit bőven elég tudnom. De érzem merre tart.. egyre ismerősebb a környezet. Néked nem? - néztek végig a hullámos vizeket melyek között sziklák tornyosultak ki, egészen a magasba. és lassan mezősebb részek is megjelentek előttük. Arrax lelkesen bömbölt fel, amire az idősebb állat felelt szintén izgatottan. 

- De igen... haza visz. - mosolygott Lucerys befejezve a haj fonást, ezzel elterülve óvatosan Aemond herceg ölében - Hullámtörőre tartunk. Érzem az illatokat, a vad szelet, a hajthatatlan szabadságot... itthon vagyok. 

- Azért remélem örömödben, nem óhajtasz a csikóhalakkal társulni. - simított le a barna göndör fürtökbe a Targaryen, mire párja ajkaihoz emelte a kezet és minden centiét puszikkal kezdte el belepni jelezvén a választ, ami megnyugtatta. 

***  

- Mit jelentsen mind ez? Tudtommal Fivérem néked az esküvődön lenne a helyed holnap délben. - szólalt fel Rhaenyrá végig nézve a két fiún amint becsukta itteni szobájának ajtaját, hogy nyugodtabb környezetben beszélgessenek egymás között hármasban. - Így is csoda, hogy Vhagar számára tudunk élelmet biztosítani pár napra. 

- Jól tudom Nővérem, hogy mérges vagy... és hogy rengeteg viszályt okoztunk egymás között, egymásnak. - kezdett bele Aemond - Ám most szükségem van a támogatásodra, és áldásodra, jobban mint valaha egykoron. Közös apánk. És mint apánk első szülötte jogod van áldásod adni reánk. 

- Az áldásom? - nézett Lucerysre kinek vöröslő arca mindent elárult, és az ahogyan oda bújt unoka bátyja oldalához.  - Tudjátok mit tettetek? Lucerys, neked is meg van a jegyesed! - háborodott fel Rhaenyrá és fel alá kezdett sétálni - Elsimítható.. csak adjatok időt. Addig maradjatok itt. - ment ki a szobából magára hagyva a párt, akik helyet foglaltak a nő ágyán egymásnak dőlve. 

- Mitévők leszünk, ha semmissé teszik az éjszakánk? - szólalt meg aggódva a "tengeri csikó", mire Aemond csókot hintett annak homlokára szeretettel - Egy puszi nem fog segíteni, sem oltalmazni.

- Az enyém fog. Hozzám tartozol és ezen semmi nem változtat. Nem futamodok meg úgy mint egy gyáva féreg, aki az első bukkanónál lebújik az iszap mélyére. Én harcolni fogok érted. A részem vagy. - lehelt csókot a fiú ajkaira, nyakára és lassan felnyúlt annak ruhája alá, hogy a hasnál simogathassa a bőrt - Ha kell olyan mágiát fogok feltalálni, amire a boszorkák se jöttek rá ezredek óta, hogy teherbe ess tőlem. 

- Ah? - vörösödött ki erre teljesen a fiú és bele is bújt szorosan Aemond ruhájába, aki ezt a reakciót várta, és ki használva az alkalmat jót vigadt a fiún. - Olyan rémtörténeteket tudsz kitalálni most is, mint régen csak ez rosszabb mindegyiknél. - motyogta a ruhába.

- Ez nem rémtörténet lenne számunkra. - döntötte el az ágyon a csikó halat, és puszikkal hintette be annak bőrét. - Hanem maga az áldás, egy ajándék lenne. - mosolygott, és eszébe is jutott, hogy vajon mi lenne, ha Lucerys inna az Ősök forrásából onnan, ahol tegnap az estét töltötték. Bár tudta jó maga nem ihat, de párja lelke oly tiszta, mint egy érintetlen hó pehely, ha valaki méltó arra a vízre az ő. Csak remélnie kell, hogy Vhagar egyszer újra elviszi őket oda. 

Alkonyra járt az idő, mire választ kaptak. Borros mindent elmart amit gondosan kiépített Aegon maga Aemond számára. Ezzel teljesen el is zárta magát Viharvég a többi néptől, és mindenkit aki nem alájuk tartozik kitagadtak. Rhaenyrá pedig még estére áldását adta a párra, ezzel Lucerys menyasszony jelöltje ismét szabaddá lett, más számára. Egy időre Aemond meg is húzhatja magát itt, de több mint valószínű nem sokáig fogja elkerülni a beszélgetés őt az anyjával. De addig is, élvezheti Hullámtörő befogadó szeretetét, és hogy a szerelmével lehet immáron a végsőkig.

"Szemet-szemért, fogat-fogért, áldást-áldásért, szerelmet fogadni halálig."

*-*

Vége

Remélem tetszett eme apróbb novellám velük. 

Várom szeretettel a véleményeiteket! ;)