Sötét volt körülöttem, és kicsit fáztam is. Egy vörösen izzó szempár lebegett előttem a sötétben.
- Dan! Hallasz? - szólt egy ismerős ősi hang a fejemben.
- Ki az? - kérdeztem.
- Az vagyok, aki a kezedbe adta az erejét. Ddraig, a tűz őse.
Nem tudtam eldönteni, hogy csak álmodom, vagy tényleg Ő beszél hozzám. 
- Én vagyok az, nem csak álmodod. Mindig is beszéltem hozzád. Csak az erőd ébredéséig túl gyenge volt a kapcsolat a kommunikációhoz. Egészen idáig pedig, bár akaratlanul, de te magad zártad el a kapcsolatot közöttünk. A sok rossz, ami veled történt, kihatással volt rád. De az a lány rendet tett a szívedben, és végre elértelek. Most már bármikor szólhatsz hozzám. Most viszont ideje felkened.. - mondta Ddraig.
A gyengélkedőn ébredtem, Elli mellettem ült, úgy vigyázott rám.
- Mi történt? - kérdeztem felülve az ágyon.
- Az Andrew elleni meccseden olyan erőhöz folyamodtál, amihez nem biztos, hogy kellett volna. A testedet annyira megviselte, hogy az utolsó pillanatban elájultál - magyarázta.
- Értem - csak ennyit mondtam.
Hirtelen minden eszembe jutott. Andrew olyan témába nyúlt, amiről nem volt joga kérdezni. Én csak világosan a tudtára adtam, hogy ne próbálja meg mégegyszer. A legfontosabb mégis az volt, hogy Kasumi megjelent előttem. Tényleg itt van köztünk, és még most is vigyáz arra, hogy ne csináljak hülyeséget.
- Hol van Kait? - kérdeztem.

- Őt már visszaengedtem a többiekhez - válaszolta Elli.
- Miért, vele mi történt?
- Tudod, Aurora a szellemek földi helytartója is egyben. Ő volt az első, aki észrevette Kasumi szellemét, és azt, hogy üzenni próbál. Mivel Kasumi szelleme már Kayo-ban él, belevezette a saját energiáját, hogy erősítse a kapcsolatot a két világ között. A szellemeink az asztrálvilágban élnek, ha fogalmazhatok így. De teljesen más egy elzárt lélek világa, mint egy szabadé. Ugyanabban az asztrálvilágban vannak, mégis teljesen különböznek egymástól. Bonyolult.

- Tehát az ő teste se bírta annyira a terhelést - vontam le a következtetést.
- Az ő esete más. Te.. Hagy kérdezzek valamit. Tudod mi a különbség a fény, és a sötétség között?

- A sötétség, és vele együtt a démonok az emberek rossz érzéseiből születnek. A fény pedig.. gondolom a jó érzésekből - válaszoltam.
- Dióhéjban. Csakhogy ez nagyon kevés. A sötétség a halál, a fény az élet. Abban igazad van, hogy a fény a jó érzésekből születik. Olyanokból, mint a szeretet, szerelem, törődés, aggódás.. A fény meggyógyít, és táplálja az életet. Az élet pedig táplálja a fényt. A sötétség viszont... A sötétség elvakít. A rossz érzésekből táplálkozik, és erősíti azokat. Az irigységet, a félelmet, a haragot.. A sötétség csak fájdalmat, és halált hoz. A saját testedet is folyamatosan sérti. Te nem vetted észre, de amikor használtad, a bőröd helyenként olyan lett, mintha súlyosan megégett volna. De amikor Kasumi szelleme megjelent előtted, Kait az összes sebedet begyógyította.
- Nem tudtam, hogy ennyi bajt okozok. Én csak.. Amikor Andrew felhozta Kasumi-t a tömeg előtt.. Egyszerűen lefagytam. Elöntött a harag, és csak azt akartam, hogy hallgasson el. Abban a pillanatban talán meg is ölhettem volna, ha nem állítanak le a többiek. A kiválasztott megint bizonyított.. Nem csodálkoznék azon, ha a Tanács hirtelen megjelenne, hogy halálra ítéljenek.
- Nem fognak. Azt is megmondom miért. A sárkány lelked alakja egy főnix. A főnix a halhatatlanság jelképe, és az újjászületésé. Mindig van köze a sorsunkhoz a lelkünk alakjának. A te esetedben azt jelentheti, hogy bár el is esel, vissza fogsz térni. Hogy milyen formában, azt már csak a sors tudja.
Kopogtak. Elli ajtót nyitott. A srácok jöttek meglátogatni. Valamiért nagyon örültem, hogy Kait is velük tartott.
- Na, hogy van a mi kis felvágós kiválasztottunk? - kérdezte David.
- Szarul - válaszoltam kedvtelenül.
Valójában nagyon bántott, ami a tornán történt, és nem tudtam, hogy mit mondhatnék, vagy hogy mit kéne tennem.
- Kait! Köszönöm, hogy kiálltál mellettem, és segítettél. Ha nem vagy ott.. Sokkal sötétebb vége is lehetett volna a tornának.
- Ígéretet tettünk. Nem csak a többi sárkánynak, hanem egymásnak is. Bármelyikőnk megtette volna - mondta.
-Így van! Megmondtam, hogy leszedálunk, ha muszáj! - mondta David.
Ezzel egy halvány mosolyt csalt az arcomra, de nem éreztem jobban magam. Vezetőként nekem kéne vigyáznom a többiekre, és nem fordítva.
Megint kopogtak. Ezúttal Livinus igazgató jött be.
- Szabad pár percig négyszemközt beszélnem az újdonsült nyertesünkkel? - kérdezte.
A többiek szó nélkül kivonultak, Elli se maradt bent.
- Hogy érzed magad, Daniel?
- Nem jól. Nagyon sajnálom a történteket. A Tanács biztos magára szállt miattam.
- Valóban. De ne fájjon a fejed emiatt. Sokszor volt már összetűzésem a Tanáccsal, és eddig mindig én jöttem ki jól. A mostani tárgyalás végén is csak feldúltan közölte az elnök, hogy oldjam meg az ügyet.

- És talált megoldást? - kérdeztem.
- Találtam. A következő hét elejétől nálam fogsz tanulni. Mégpedig azt, hogy hogyan használd a sötétséget.
*

- Na, mit mondott az igazgató? - kérdezték egyszerre a többiek, amikor Elli kiengedett a gyengélkedőről.

- Ő fog tanítani. Hogy hogyan használjam a sötétséget - válaszoltam.
A hír őket is legalább annyira lesokkolta, mint engem. A szívem hevesebben vert, és féltem is. Amióta Anzu is kifejezte öröklési szándékát felém, minden nap igyekeztem arra gondolni, hogy semmi közöm ahhoz a szörnyeteghez. Erre meg kell tanulnom használni az ő erejét. És ez fusztrált.
- Következő héttől minden nap tanítani fog. Emellet folytatom az edzést Hulbert-tel is. Nem lesz könnyű év - mondtam.

- Hulbert edzései önmagukban is elegek egy napra, nemhogy suli mellé! Utoljára az első tesi óránk után voltam annyira izomlázas, mint mostanában. Egy igazi kínzómester. De érti a dolgát, meg kell hagyni - mondta David.

- Mit fogsz tenni? - kérdezte Kait komolyan.
Biztos észrevették a többiek is, hogy mennyire nem vagyok ott, de csak ő mert rákérdezni arra, mi jár a fejemben.

- Nem tudom. Sodródok az árral, és a szakadék előtt megpróbálok kimászni a vízből. Ennyit tehetek - mondtam.

Beletörődtek abba, hogy nem fogok többet mondani a témáról, majd hanyagolták is. Ddraig képbe kerüléséről se szóltam senkinek, én sem voltam biztos abban, hogy tényleg ő volt az.
Áttértünk a mindennapi dolgaink kibeszélésére. Arra, hogy egyes tantárgyak milyen nehezek, vagy hogy, hogyan fogunk átmenni egy-egy vizsgán. Pedig még egy hónap se telt el az első nap óta. Ezzel ütöttük el az időt, illetve a Torna nagy jeleneit beszéltük ki, amíg ránkesteledett, és mindenki nyugovóra tért.

Éjszaka, amikor már mindenki aludt, én még ébren voltam. Beszélnem kellett valakivel.
- Ddraig! Hallasz? Beszélni akarok veled! - kezdtem el a beszélgetést a fejemben.

Furcsának éreztem, még én is alig hittem el, hogy vele beszéltem. Mivel nem érkezett válasz, elkönyveltem magamban, hogy csak álmodtam az egészet. Azonban egy kis idő után mégis választ kaptam.
- Mindig is hallottalak Dan. Egészen kiskorod óta. Mindig tudtam mi bánt, és sokszor szerettem volna segíteni neked. De nem volt rá lehetőségem. Ha elfogadsz egy tanácsot, sokat segít a kapcsolat stabilitásán, ha magad elé képzelsz. Egy idő után már magától is menni fog - mondta Ddraig.
- Akkor tudod miről akarok beszélni veled - kérdeztem és jelentettem is ki egyszerre.
Valamiért úgy éreztem, hogy egyáltalán nem baj, ha tegezem. Hiszen tulajdonképpen a mi világunkban én magam vagyok ő. Vagy valami ilyesmi.

- Igen, tudom. Kétségeid vannak Livinus tanítását illetően. Bár ő nem tud róla, régóta ismerem őt. Nem te vagy az első örökösöm, akinek segít. Megbízhatsz benne. Tudja mit csinál.

- Nem is igazán benne nem bízok. Sokkal inkább magamban nem - mondtam őszintén.
- Téged is ismerlek születésed óta. Nem tudtál rólam, de minden lépésedet követtem. Nem azért választottalak, mert Adlard vagy. Azért választottalak, mert erős vagy. Nem is tudod mennyire. Még nélkülem is. Anzu is tudja ezt. Ezért választott ki ő is. Amit egyikőnk se ért, hogyan volt rá képes, mivel ő még mindig a ti világotokban él. 
- Afelől nincs kétségem, hogy ez hamarosan kiderül. Köszönöm, hogy beszélhettem veled.
- Bármikor keress nyugodtan. Most viszont ideje aludnod, Daniel - mondta, és lassan mély álomba merültem.

Akkor még nem tudtam, hogy az lesz az utolsó nyugodt hétvégém. Szerencsére végiglustálkodtam az egészet. Hétfőtől pedig elkezdődtek a külön órák Livinus-szal.

Vacsora után kellett felmennem az irodájába, amikor egyébként tanulni szoktam.

Megálltam az ajtaja előtt, és egy mélyet lélegeztem. Bekopogtam. Az ajtó magától kinyílt.
- Oh Daniel, már vártalak. Foglalj helyet, máris jövök - mondta az igazgató.

Leültem az egyik székbe az asztalától nem messze. Amíg vártam, nézelődtem kicsit. A kis magánkönyvtára még mindig nagyon vonzó volt. Biztos voltam benne, hogy olyan tartalmat rejtegetnek, amit nem mindenki olvashat el. Mivel az irodában csak a könyvtár rész végén volt két ablak, elég sötét volt a szobában. Igaz több helyen is világították ősidőkből származó lámpások, nem sokat dobtak a szoba hangulatán. Pár perc után egy virágcseréppel a kezében visszajött Livinus. A cserépben egy tetszetős bonsai fácska volt. Letette az asztalára, aztán felém fordult.
- Anzu ereje egy kicsit más természetű, mint a sötétség úgy általában - kezdte. - Persze alapjaiban teljesen megegyeznek, de ő továbbfejleszette azt. Rájött hogyan erősítheti a saját erejét és auráját a sötétség segítségével. Legfőbb képességei közé tartoznak olyanok, mint például a különösen éles telepatikus érzékelés. Ezért van az, hogy te is könnyen csatlakozol olyan beszélgetésekbe, amikbe nem feltétlen akartál. De ez még nem olyan veszélyes. Kivéve ha megtanulod használni. Akkor beleláthatsz mások fejébe, előre láthatod a mozdulataikat, és akár irányíthatod is őket. A következő képessége viszont elég veszélyes - itt egy kis szünetet tartott.
Egy kicsit vártam, hátha folytatja, de úgy tűnt belemélyedt a gondolataiba.

- Mi az, hogy ennyire veszélyes? - kérdeztem.
- Ha jól hallottam Elli már elmagyarázta mi is az a sötétség.
- Igen, elmondta.

- A sötétség maga a halál. Ha pedig megtanulják irányítani, akkor akár ölni is lehet vele. Igaz, feltételei vannak, maga a természet egyszerűen nem hagyhat használni egy ilyen erőt. Csak olyan élő dolgon működik, amit könnyű megölni. Ezért alkotta meg az Árnyékpengét. Azzal sokkal többre is képes.
Ez a kijelentés nem igazán segített a lelkiismeretfurdalásomon, ami azóta kínoz, hogy Shigeo meglépett a pengével.
- Akkor az a növény.. - kezdtem volna, de befejezte helyettem.
- Azért van itt, hogy megöld. Igen. Nem gondoltam volna, hogy valaha bárkit is arra kell majd tanítanom, hogy hogyan öljön. Mégis.. Ez az egyetlen mód a katasztrófa megelőzésére. Sokkal könnyebb egy olyan hatás ellen küzdeni, amit ismerünk.
Megijedtem. A pulzosom növekedni kezdett, és a kezem is remegett. Már így is eléggé féltem a bennem lakozó sötétségtől, és ez egyáltalán nem segített rajtam.
- Ddraig! Ddraig mit tegyek? - kérdeztem tőle kétségbeesetten.
- Nyugodj meg. Sajnos egyet kell értenem vele. Én is jobban tudok segíteni, ha kiismerjük az erőd természetét - jött a válasz pár másodperc múlva.
- De nem ezzel kezdjük. Előbb megtanulod, hogyan láss bele az ellenfeled fejébe. Ez óriási előnyt adhat neked. Anzu nem csak segíti azt, hogy egy új és sokkal erősebb gazdatestet szerezhessen, hanem hátráltatja is egyben. Mi pedig azért vagyunk itt, hogy megtanulj harcolni ellene. Te vagy a kulcs a háború lezárásához - mondta az igazgató. - Ez a növény azért lesz itt, mert meg kell vizsgálnunk, hogy a sötétség használata nem aktivál-e magától, bizonyos mellékhatásokat. Most pedig próbálj meg olvasni a gondolataimban.
- Én.. én nem.. - még mindig nem voltam biztos abban, hogy ez jó ötlet.
- Nem kell különleges erő a telepátiához. Minden sárkány képes rá. Sokkal nehezebb viszont  észrevétlenül tenni mindezt. Nem okozhatsz kárt semmiben, csináld! - szólt a fejemben az igazgató hangja.
Egy lélegzetvételnyi szünetet tartottam. Mélyen lélegeztem, hogy megnyugodjak. Meg tudom csinálni, meg kell csinálnom.

"Szegény gyermek. Mennyi szenvedés kiválasztottnak lenni, mindezt ilyen fiatalon átélni.. Itt van." Hirtelen megszakadt a kapcsolat.

- Mennyit hallottál? - kérdezte Livinus.
- Nem sokat. Csak az utolsó egy-két mondatot.
- Értem. Észre se vettem, hogy bejutottál, de aztán valamiért meginogtál, akkor jöttem rá. Bár egy kevesebb tapasztalattal rendelkező társunkon talán már most tökéletesen tudtad volna használni. Ezt azonban természetesen megtiltom. Harc esetén használhatod csak. Megértetted?
- Meg. Nem fogom használni.
- Rendben. Most pedig próbáld meg mégegyszer!
És ez így ment közel két órán át. Közben minden egyes percben megnéztem azt a kis bonsai-t az asztalon, hogy nem okoztam-e már kárt benne. Nem tudom meddig tartott volna az óra, ha nem zavarnak meg minket. Ha nem zavarnak össze mindent.
Épp sokadjára próbáltam meg az igazgató fejébe mászni, amikor hirtelen ránk törték az ajtót. A Tanács egyik hírnöke volt az. Tágra nyílt szemekkel, verejtékezve a sietségtől és riadtan azt mondta:
- Az Inverey-ben élőket megtámadta a Fekete sereg.