Az első nap végére a közel ötszáz fős létszám kétszázra csökkent. Voltak meccsek, amik nagyon gyorsan lezajlottak, voltak olyanok amik elhúzódtak, mint az enyém és Sarah-é, és az is megesett párszor, hogy valaki feladta a meccset, mert úgy érezte nem győzhet a kapott fél ellen.
A második fordulót én is így kezdtem. Az egyik évfolyamtársamat kaptam második ellenfélnek, aki amikor megtudta, hogy velem kell harcolnia, inkább visszavonult. Nem tudtam eldönteni, hogy ennek most örüljek, vagy inkább bántson, hogy vannak akik félnek tőlem.
Természetesen Andrew is továbbjutott, de neki legalább minden harcot meg kellett vívnia, így bízhattam abban, hogy mire oda kerül a sor, hogy egymás ellen megyünk, már fáradtabb lesz, mint én.
A második forduló egyáltalán nem úgy zajlott, ahogy vártam volna. Rengeteg diák adta fel még a meccs kezdete előtt, a túl erős ellenfél miatt. A másodévesek közül a végére csak én maradtam. A délelőttre szánt meccsek bőven idő előtt lezajlottak, emiatt előrébb hozták a délutánra szántakat. Bár nézhettem is volna a meccseket, és így elemezhettem volna Andrew harcmodorát, sokkal jobbnak láttam ha kipihenem magam mielőtt rám kerül a sor. Délután viszont mindenkinek kötelező volt jelen lenni, és szerencsére Andrew előttem került sorra. Ő is egy föld elemű társat kapott, ami a levegő ellentéte.
Csakhogy Andrew kiválasztott.
- Na most mit fogsz csinálni Quenell? - kérdezte a fiú akit kapott.
- Tudod nálunk nem, de Amerikában elég gyakoriak a tornádók. Láttál már tornádót? Házakat tépnek ki a földből, legyalulják a tájat. Pont ugyanezt fogom csinálni veled - mondta halálos nyugodtsággal, aztán támadásba is lendült.
Elkezdte forgatni a lándzsáját megindítva ezzel a tornádót amiről beszélt. Az ellenfele azonban nem hagyta magát ilyen könnyen legyőzni. Egyetlen egy rudat emelt ki a földből, pont a lándzsa forgásába irányítva. Andrew viszont kikerülte azt. A srác látva, hogy ennyi nem elég, ugyanezt kezdte el csinálni, csak számtalan rúddal a földből. Andrew kerülgette őket, de közben folyamatosan pörgette a lándzsáját, mert a tornádója még nem volt elég erős. Viszont nem tudta befejezni amit elkezdett, mert az egyik rúd végül elérte a célját, és Andrew saját maga - bár akaratlanul - törte el a lándzsáját.
- Szegény srác - mondtuk egyszerre David-del.
Mikor én eltörtem a fegyverét, átváltozott és megreptetett, aminek az lett a vége, hogy eltörtem az egyik szárnyamat.
Andrew most is felkiáltott, mivel a fegyverünk törése olyan fájdalmat okoz, mintha a csontunk törne el.
- Szép szép. Gondoltam, hogy ez a célod, de nem hittem, hogy ilyen jól célzol. Viszont ezzel elérted, hogy bekeményítsek. Csak a fináléban akartam megmutatni az erőmet, de kiérdemelted, hogy bevessem ellened - mosolygott.
Egyáltalán nem úgy viselkedett, mint amikor én törtem el a fegyverét. Akkor dühös lett és kiszámíthatatlan. Most viszont pontosan tudta mit akar csinálni.
Becsukta a szemét, és úgy tűnt, hogy koncentrál. A szél egyre erősödött. Amikor kinyitotta a szemét, az zölden villódzott a napsütésben. A tornádó amit meg akart idézni, pillanatok alatt létrejött, pedig a fegyverét nem is tudta használni hozzá.
Az ellenfele próbált védekezni, egy falat emelt maga köré. Csakhogy a szél olyan erősen fújt, hogy széttépte azt, pont ahogy Andrew mondta. David-nek lett volna esélye ellene, hiszen ő Varanus örököse, de az a fiú csak egy egyszerű sárkány volt, még ha erős is.
Hiába védekezett, a szél felkapta, és a centrifugális erő végigszántotta vele az aréna falát.
Andrew lecsillapította a szelet, és várt a fiú reakciójára, de ő csak feküdt a földön ájultan.
- A mérkőzés nyertese Andrew Quenell! Az elsősegély csapat tagjait megkérem, hogy vigyék le a pályáról a sérült diákot - szólt a bíró némi hatásszünet után. - A következő páros James Dalard és Daniel Adlard.
David-del felálltunk a helyünkről, és lesétáltunk az arénába. Ő azért, hogy rendbe tegye a pályát, én pedig azért, mert én következtem.
Útközben összefutottunk Andrew-val is.
- Van még ott, ahonnan ez jött - mondta baljósan anélkül, hogy megállt volna.
- Nyugi, levered majd, mint vak a poharat, aztán vigyoroghat - mondta David.
- Csakhogy én nem biztos, hogy elengedhetem magam ennyire. Tudod a haragot irányítani.. elég nehéz. Könnyen átveszi felettem a hatalmat. De azért mindent beleadok majd! - mondtam.
- Nem is várunk kevesebbet. Ha már idáig eljutottál, akár nyerhetsz is. Aztán ha balhé lenne, leszedállak majd a lányokkal - kacsintott.
- Az jó lesz! - nevettem.
David hipp-hopp rendbe rakta a pályát, a meccsem pedig el is kezdődött.
James Dalard szintén tűzsárkány, és az egyik, ha nem a legnépszerűbb diák a suliban. Ezen a meccsen tényleg csak a közeli barátaim szurkoltak nekem.
A bíró elismételte a szokásos szónoklatát a tisztességes harcról, aztán elindította a mérkőzést.
- Daniel, kérlek ellenem se fogd vissza magad. Harcoljunk egy igazán jót! - mondta lelkesen James.
- Nem fogom, ígérem - válaszoltam.
- Akkor ha nem bánod, én szabadjára is engedem az erőmet.
Ahogy kimondta, az egész felsőtestét beborította a tűz. A felsője teljesen elégett, felfedve izmos alakját, a lányok nagy örömére. Én se voltam kevésbbé izmos, mégse vonzott a gondolat, hogy ezzel vágjak fel a lányoknak.
- Sárkány lélek - mondta James, majd a lángok egy sárkány alakját vették fel körülötte.
A saját lángjaiból létrehozott sárkánnyal támadott. Olyan erős tűzcsóvát küldött felém, hogy ha nem lennék immunis a tűzre, szénné égtem volna.
Magam elé emeltem a kardomat védekezni, de még így is hátrébb tudott lökni.
A közönség ennek nagyon örült, én viszont annál kevésbbé.
Igaza volt Sarah-nak, sokkal erősebbek is vannak nála. James pont egy ilyen személy. Ha csak a tűz elemet nézzük, közel olyan erős lehet, mint én most, amikor elengedem magam. Mentségemre szól, hogy én még kezdőnek számítok. Az ő szintjén állva talán esélye se lenne. Csakhogy most ez nem számít. Ebben a helyzetben csak annyit tehetek a továbbjutásért, hogy feljebb kapcsolok. Már csak azért is, mert megígértem.
Összeszedtem magam, aztán alaposabban is megvizsgáltam őt.
A lángok úgy mozogtak körülötte, mintha a teste részei lennének. Mintha ő maga lenne a tűz. És ez egyszerűen lenyűgözött.
Sokszor megkérdeztem már magamban, hogy miért én? Miért én lettem Ddraig örököse? Hiszen nem tudok semmit a sárkánylétről. Bárki jobb választás lehetett volna. Például James is.
Ahogy néztem a tűz mozgását a teste körül, valahogy megértettem. Megértettem, hogy hogyan képes rá. Nehéz szavakkal leírni. Talán elég ha csak annyit mondok, hogy eggyé vált a tűzzel. Ami nekem még nem sikerült.
Ő is észrevette, hogy irigykedve nézem.
- Ez a sárkány lélek. Megmutatja mi lakik mélyen a lelkedben. Akkor tudod használni, amikor sikerül egyensúlyt teremtened az inu-dal, és az elemeddel - magyarázta. - Mindenkinek kicsit más alakot ölt. De mindennek megvan a maga szimbolikus jelentése. Tudtad, hogy a Dalard család, az Adlard családfa egyik ága? Másod, vagy harmadunoka testvérek lehetünk. Szóval ha nekem sikerült elérnem ezt, neked gyerekjáték lesz. Most pedig támadj, mert telik az idő!
A szavai valamiért megnyugtattak. Felkapcsoltam a negyedik fokozatba. Ezzel az erővel zúztam össze a hit box-ot. Talán ellene is elég lesz.
Ilyenkor valamennyivel közelebb éreztem magam a tűzhöz.
Újabb lángcsóvákat küldött felém, de a kiélesedett érzékszerveimmel nem volt nehéz kikerülni. Igyekeztem közel kerülni, hogy ne tudja használni a nagy erejű távolsági csapásait. Amint elég közel kerültem, megpróbálkoztam azzal, amivel Sarah-t is sikerült távol tartani. A kardomat a földbe vágtam, majd felrobbantottam a talajt, közben hátra is ugrottam.
Ahogy leszállt a por láthattam, hogy annyit sikerült elérnem, hogy összekoszoltam.
Gondolkoztam, hogy meg kéne próbálnom más elemet is használnom, de egyikhez se értek fele olyan jól se, mint a tűzhöz. Ráadásul még ahhoz se értettem annyire, mint amennyire kellett volna.
- Nem lesz baj abból, ha elengeded magad. Te is tudod, hogy csak így lesz esélyed.
- Legyen. Ha muszáj.. - mondtam, de még így is hezitáltam egy pillanatig.
Leküzdöttem a szorongást amit ilyenkor mindig éreztem, és feljebb kapcsoltam.
A testem körül az energia apró vörös villámokban öltött formát.
Készen álltam a támadásra, és támadtam is. Túl gyors voltam ahhoz, hogy a lángcsóvákkal próbálkozzon. Ő is kardot rántott, és egy heves vívás vette kezdetét. Minden egyes kardcsapást egy lángcsóva kísért, egészen addig, amíg a nézőtérről már csak a tüzet lehetett látni.
Mi viszont tökéletesen átláttunk a lángtengeren.
Meglátszott, hogy mindkettőnket Hulbert tanított. Egyik támadásunk se hatott igazán a másikon, mivel ismertük a módját hogyan védjük ki.
Egy valami azonban az én oldalamra billentette a mérleget. Mégpedig a kiválasztottság. Én sem ismertem a hőtűrőképességem felső határát, de abban biztos voltam, hogy magasan a többi sárkányé felett van. Képes vagyok tüzet belélegezni, viszont ugyanezt nem lehet elmondani más sárkányokról. Épp ezért a padhelyzetet csak azzal tudtam kikerülni, hogy tovább növeltem a hőmérsékletet.
Az egyik kardütközésnél azonban túlzásba estem. Túl magas hőmérsékletű lángot küldtem James arcába, és éreztem, hogy az erő amit a védekezésbe ölt, hirtelen eltűnik.
Megijedtem. Nem akartam, hogy bárkinek baja essen miattam.
Egy széles kardsuhintással eloszlattam az arénát kitöltő tüzet, és azonnal fény derült az igazságra.
Térdre rogyva próbált levegő után kapkodni. Elérte a tűrőképessége határát, de nem állt le.
Odarohantam hozzá.
- Nézz rám! Nézz rám! Nyisd ki a szád! - ordítottam, hogy túlharsogjam a szétterülő kábulatot a fejében.
Kinyitotta a száját, én pedig tölcsért formáltam a jobb kezemből, a másikkal pedig a fejét támasztottam.
Rátettem a szájára a kezem, majd a tölcséren keresztül kiszívtam a forró levegőt a tüdejéből, és langyosat fújtam vissza. Majd még legalább kétszer megismételtem a folyamatot, hogy a hirtelen visszahűlt levegőt be tudja lélegezni. Ezt hívják cirkulális légzésnek.
- Köszönöm. Megmentetted az életem - mondta miután kicsit megnyugodott.
- Elvégre esküt tettem. "A tűz leszek, mely bátorságot és meleget ad a szívnek." Nem hagyhatom, hogy bárkié miattam hűljön ki - mondtam.
Felálltam, és kihúztam magam.
- A mérkőzés nyertese James Dalard. Csak azért alakult így, mert kiválasztott vagyok. Mindenki láthatta, hogy legalább olyan erős, mint én - mondtam.
- Nem! Nem lehet! - kiáltott fel James, de el is csuklott a hangja. - Te nyertél. Neked kell továbbjutnod. Méltó vagy rá. Na meg, amúgyse érzem úgy, hogy ebből felépülök holnapig. Neked kell kiállnod Quenell ellen. Állj "bosszút" helyettem is rajta! Állandóan zaklatja a húgomat. Te is a család tagja vagy - mondta.
- Elfogadja a döntését? - kérdezte a bíró.
Először nemet akartam mondani, de James szemében büszkeséget láttam csillogni ahogy rám nézett.
- Igen - feleltem.
- A mérkőzés nyertese és egyben a továbbjutó, Daniel Adlard! - kiáltotta ki a bíró.
Számomra hihetetlen módon mindenki azonnal tapsolni kezdett. A tömeg örült annak, hogy nyertem. Úgy éreztem elfogadnak.
Felsegítettem James-t, és együtt kisétáltunk az arénából. Elkísértem Elli-hez a gyengélkedőre, aztán visszamentem a lelátóra a többiekhez.
- Szép volt Dan! - Ez az Adlard, csak így tovább! - Király voltál! - kiabálták innen-onnan ahogy visszamentem a helyemre.
- Nem volt semmi, amit odalent műveltél. Honnan tudtad, hogy ez a legjobb megoldás? - kérdezte Kait.
- Hát egyáltalán nem vagyok olyan hülye, mint amennyire néznek egyesek, és az ösztöneim is sokat segítettek.
- Lényeg a lényeg, Dan überkirály volt, és legyőzte a suli egyik legerősebb felsőbbévesét, ráadásul tisztességben sem volt hiány - tette a pontot a végére David.
Kait csak mosolyogva bólintott, aztán tovább néztük a meccseket. Éreztem, hogy mind büszkék rám. Sőt ott, akkor, mindenki büszke volt rám. És ez jól esett.