Egy erőteljes kalapácsütéssel indított, olyan gyorsasággal, hogy éppcsak volt időm felocsúdni a kürt utáni másodperc okozta idegességből. Átlósan magam elé emeltem a kardomat, a bal kezemmel kitámasztva a pengét, hogy az ütés a kard lapjára érkezzen. Sikerült is kivédenem, de a kard úgy berezonált, hogy kénytelen voltam eldobni, és hátraugrani, mert fájdalmat okozott. Nem kis meglepettséggel néztem Sarah-ra, de ő csak mosolygott.
- Nem számítottál erre igaz? A kardod fémje is a föld része volt egyszer, ezért egy ütésen keresztül nem nehéz megrezegtetni, már ha tudod, hogyan csináld - magyarázta.
Pillanatnyi időm volt felfogni a mondatát, és már újra támadt. A kardomat se tudtam visszaszerezni, mert a következő támadása a földre irányult, és a köztünk lévő talaj darabokra esett, a törmelék pedig felém repült. Gondolatban egy madzagot kötöttem a kardom markolatára, és megrántottam. A kard egy nagy körívet leírva felém szállt, és közben sikerült megvágnom Sarah jobb lábát is, mert pont előtte hevert amikor megrántottam. Ettől ő is meglepődőtt egy kicsit, és ezt kihasználva amint ismét a kezemben volt a kardom, egy tűzívet küldtem felé. Csakhogy azonnal meglátszott a tapasztalatbeli különbség, mivel a kalapácsának pörgetésével egyszerűen kioltotta a lángokat, majd a nyert lendületet megint a talajba küldte, megint az arcomba repítve a törmeléket.
- Ez most komoly?! - kérdeztem magamban.
Még úgyis nehezen hittem el ezt a mozdulatsort, hogy rajtam használta.
Arrébb kellett ugranom, hogy tovább növeljem a távolságot. Közben dühös is lettem amiért semmit se ért a támadásom, és akaratlanul is a rage mode első fázisába léptem, aminek a karomon megjelenő lángnyelvek a jelei. Egy pillanat múlva azonban észhez kaptam, és leállítottam magam. Ezt Sarah is észrevette.
- Miért állsz le? Azt hiszed egy mezei tűzsárkány ereje elég lesz ellenem? - kérdezte indulatosan.
- Egyaltalán nem becsüllek alá. Csak megfogadtam, hogy nem azért fogok nyerni, mert kiválasztott vagyok. Ennyi az egész - magyaráztam.
- Hát te tényleg hülye vagy - nevetett. - El se tudod képzelni hányan akarnának a helyetekben lenni kiválasztottként. Bárki más kihasználná az erőt amit kapott. És pont te, Ddraig örököse hagynád lappangani ezt az erőt? Az én inu-m a Earef, ami azt jelenti becsület. Én becsülettel teljes erőbedobással küzdök. Tőled is ezt várjuk el itt mindannyian - oktatott ki.
Be kellett ismernem, hogy igaza van. Más kihasználná ezt az erőt, sőt a csúcsra törne vele. És fejlődni se fogok ha nem használom a harcban.
- Legyen! De ha csúnya vége lesz, magadra vess! - mondtam feltüzelve.
Szabadjára engedtem a rage mode második fokozatát. Ez még mindig csak a karjaimra volt hatással, a lángocskák mellett a sárkánykarmaim is megjelentek az ujjaim végén.
Mivel elég közel voltam már az aréna falához, odafutottam, és ráugorva pároslábbal elrúgva magam, úgy szálltam Sarah felé, mint egy torpedó. Neki csak annyit kellett tennie, hogy egyet arrébb lép, így ki is került engem, de a mozdulat lényege még csak most jött. Ahogy elhaladtam mellette, a megfelelő távolságnál a földbe vágtam a kardomat, fékezőpontnak használva azt, a keletkező perdülettel pedig oldalbarúgtam. Váratlanul értem, így sikerült telibe találnom. A rúgástól repült nagyjából tizenöt métert, aztán a kalapácsával fékezve térdre érkezett. Kicsit megtapogatta az oldalát, aztán elmosolyodott.
- Látod, tudsz te ha akarsz! - mondta.
A tömeg megőrült a harc beindulásától. Meglátszott mennyire vagyok népszerű, a szurkolóim nagyjából felét Kait, Kayo és David tették ki. A másik fele pár fiú és lány volt a mi évfolyamunkról. Közben azon is elgondolkodtam, hogy mennyire etikus megütnöm egy lányt. Szerencsére Sarah elhesegette ezeket a gondolatokat.
- Ha attól tartasz, hogy mit fognak mondani amiért megütöttél egy lányt, emlékeztetnélek, hogy megegyeztünk valamiben. Becsülettel fogunk harcolni. Itt nem számít, hogy kinek mi a neme - mondta.
Mosolyogva bólintottam, és reméltem, hogy ebből nem az jön le senkinek, hogy perverz vágyam valósul meg abban, hogy megüthetek egy lányt.
A rövid szünetünket kihasználva próbáltam kiötleni valami tervet. Ha magasabb rage mode-ba lépek, akkor könnyen nyerhetek. De nem fedhetem fel az összes ütőkártyámat az első meccsemen. Így viszont egyszinten vagyunk, talán még erősebb is nálam. Az egyetlen amit tehetek, hogy húzom az időt, de nem feltűnően.
- Még tíz perc van hátra! - szólalt meg a bemondó.
- Akkor ideje felpörögnünk! - mondta Sarah.
A kalapácsával a földre csapott, mire egy nagydarab szikla szakadt ki a talajból, majd mintha baseball-ozna, felém ütötte. Kikerülhettem volna, de hirtelen eszembe jutott, hogy ezt akár az előnyömre is fordíthatom. A szikladarab felé rohantam, és a megfelelő időben felrobbantottam azt, porfelhővel borítva az aréna azon részét, ahol álltunk. Én se láttam sokat a portól, de én tudtam, hogy merre tartok, Sarah pedig nem tudhatta, hogy merről érkezek. Amikor közel értem egy közvetlen támadás helyett inkább trükköztem.
Mivel már benne jártunk az őszben, az idő egyre jobban hűvösödött. Olyannyira, hogy reggelente épp hogy megütötte a hőmérő a plusz tíz fokot. Mi pedig egészen korán harcoltunk, a levegő hőmérséklete alig lehet több tíz foknál. Sarah-tól körülbelül két méterre egy tűzgömböt formáltam, de úgy, hogy a hőt a magjába az öklömhöz koncentráltam. Ilyen gyorsan még sose kellett csinálnom, de a rage mode miatt sikerült elérnem, hogy alig egy másodperc alatt nagyjából kétezer fokos különbséget hozzak létre a levegő és a maghőmérséklet között. Amikor készen voltam, kinyitottam az öklömet, és Sarah felé irányítottam a hőt. A két levegő közti hőmérsékletkülönbség eredménye egy erőteljes, de nem túl pusztító robbanás lett. Sarah ugyan elkezdte pörgetni a kalapácsát, de a robbanás erejét nem tudta szétoszlatni. Egy halk nyögés kíséretében egészen az aréna faláig repült, és bele is csapódott. Érdekes módon ő csak örült ennek.
- Végre valaki méltó ellenfélként kezel, és nem fogja vissza magát, mert lány vagyok. Köszi Dan! - mondta magabiztosan mosolyogva.
- Én is örülök, hogy egy ilyen erős társsal küzdhetek - válaszoltam.
Lerázta magát a falról, és felém indult. Tudtam, hogy tartanom kell a távolságot, ezért lépni akartam, de nem tudtam. Lenéztem a lábamra, amit időközben a bokámig föld borított be.
- Nem csak neked vannak trükkjeid - mosolygott, és futni kezdett felém.
Kicsit bepánikoltam, ugyanis elégge sebezhető voltam abban a helyzetben. Egyre közelebb ért, és akárhogy próbáltam, nem mozdult a lábam. Már nem kellett sok, hogy elérjen ezért úgy döntöttem, hogy az ő módszerét fogom használni. A kardomat a földbe szúrtam, és a köztünk lévő területen kirobbantottam a talajt. Megsebezni nem tudtam, de arra tökéletesen elég időt nyertem, hogy kiszabadítsam magam. Amint ez sikerült, egy oszlopot emelt alattam nagyjából tizenötméter magasságig, aztán egyszerűen kiütötte alólam, mindezt pár másodperc alatt. Tizenöt méter az már kellemes magasság egy lábtöréshez. Pontosan felé zuhantam, tehát könnyű célpontot jelentettem. A szárnyaimat nem hívhatom segítségül, mert az a rage mode majdnem legmagasabb fokozata lenne. Egyetlen dolgot tehettem, valahogy el kellett vakítanom, hogy ne tudjon megtámadni zuhanás közben.
Mély levegőt vettem, és egy igazi sárkányhoz hűen tüzet fújtam felé. Sikerült elég erőt vinni bele ahhoz, hogy őt lefoglalja a lángok kioltása, nekem pedig elég felhajtóerőt biztosítson a kényelmes landoláshoz.
- Még öt perc! - szólt a bemondó.
Harc közben a percek csupán másodperceknek tűntek. Annyira a nagyobb támadásokra koncentráltam, hogy az egész eddigi csata alig tűnt többnek egy-két percnél, pedig a valóság az volt, hogy a nagyobb támadások között több kicsi is megesett, és nem egy olyan időszak is volt, amikor csak kerülgettük egymást, a megfelelő helyzetet keresve a támadásra.
Sarah-n is meglátszott az időhiány miatti aggódás. Kicsit kapkodni kezdett, emiatt a támadásai valamivel kiszámíthatóbbak lettek. Még mindig tapasztaltabb volt nálam, és továbbra se akartam feljebb kapcsolni, így inkább csak védekeztem, és kerülgettem a támadásait. A terület jellegű csapások kifejezetten idegesítőek voltak, de egészen belejöttem a kerülgetésbe, és amikor alkalmam volt rá, még vissza is támadtam.
- Még egy perc! - szólt a bemondó.
- Gyerünk Dan, rendezzük már le! - kiáltotta Sarah.
- Be kell vallanom, közelharcban simán jobb vagy, úgyhogy kösz, de kihagyom!
Ezzel kicsit felmérgeltem, mire elnyomott egy olyan területi támadást, ami az egész arénára kiterjedt. Nem volt hova menekülni, már csak azért sem, mert a jobb lábam beszorult két szikla közé. Szerencsére a saját dolgát is megnehezítette, mert nem tudott időben elég közel kerülni hozzám. Mikor meglátta, hogy épp mozgásképtelen vagyok, és lecsapott volna, megszólalt a bemondó.
- AZ IDŐ LETELT! ISMÉTLEM, AZ IDŐ LETELT, MINDKÉT DIÁK TEGYE LE A FEGYVERT!
Sarah kicsit csalódottan, de eltette a kalapácsát, aztán segített talpra állni.
- Szép volt Dan. Élveztem, de kár, hogy nem sikerült pontot tenni a végére.
- Még hozzák a hitbox-ot. Ott lesz pont téve a végére - mondtam.
- Majd meglátjuk - mondta, és megrántotta a vállát, amitől rossz érzés fogott el.
Tudtam, hogy valami van még a tarsolyában.
- Megkérjük Varanus örökösét, hogy legyen szíves rendbehozni az aréna talaját. Köszönjük! - mondta az egyik bíró.
Előre megbeszélték David-del ezt a feladatot, így nem érte váratlanul. Színpadiasan levonult a nézőtérről, megállt az egyik épen maradt folton a pálya szélén, majd hanyagul rúgott egyet a levegőbe. Azt hittem rosszul látok, de a föld egy szélesedő körívben elkezdett visszarendeződni, és pár másodperc múlva az aréna olyan lett, mint a harcunk előtt.
- Felvágós! - mondtam neki, amikor odaértem hozzá.
- Én? Nem én fújtam lángtengert a pálya közepére, meg robbantottam fel a levegőt. Akkor ki is a felvágós? - kérdezett vissza gúnyosan.
- Arra mind szükség volt. Nem magyarázod ki!
- Na jó.. De ugye milyen jól sikerült? Ezt gyakoroltam az elmúlt két napban.
Hangosan felnevettem.
- Nem is te lennél, ha nem így csináltad volna.
Még kötekedtünk volna egymással, de meghozták a hitbox-ot.
Egyszerű szerkezet volt. Mindössze egy rúdból, és azon egy gömbből állt. A gömb zöld színű volt, a rúd ami tartotta pedig aranyozott, vagy legalábbis annak tűnt. A működése pedig annyiból állt, hogy a gömbre mért ütésből kalkulál egy pontszámot, amit aztán kivetít. A gömbről még annyit, hogy az egyik legerősebb anyagból készül, ami létezik, tehát lehet püfölni tisztességgel.
Sarah és az egyik bíró már ott állt a szerkezet mellett. 
- Ki kezdjen? - kérdezte a bíró.
- Hölgyeké az elsőbbség - mondtam udvariasan.
- Ahogy akarja - mondta a bíró. - Sarah, kérem készüljön fel az ütésre.
- Sose voltam még ennyire készen állva - mondta Sarah önbizalommal.
- Akkor lássunk is neki.
A bíróval hátrébb álltunk, hogy legyen elég helye Sarah-nak. Ő maga is hátra lépett párat, aztán forgatni kezdte a kalapácsát. Eszeveszetten pörgött a kezében a fegyver, gyorsabban, mint a mérkőzésünkön. Amikor már elég lendületet nyert, két-három lépésből nekifutva felugrott a levegőbe, és lecsapott.
A hitbox egy óriási kongással egészen a földig süppedt, csak a gömb része látszott ki. Közelebbről megvizsgálva pedig kiderült, hogy maga a gömb is megrepedt. A bíró azt hitte, hogy az ütés ereje tönkretette a szerkezetet, de egy kis várakozás után megjelent az érték. A tömeg egyszerre kiáltott fel, amikor az eredményt kiküldték a központi kivetítőre is. Hihetetlen mértékű, harmincötezres érték született. Az egyik legmagasabb, amit valaha mértek a hitbox-on.

Alig jutottam szóhoz. Ezt túlteljesíteni nem lesz elég a kettes fokozat. Muszáj feljebb váltanom eggyel, de lehet, hogy kettővel is. 
A bíró kicseréltette az eszközt, majd felszólított a mérés megkezdésére. 
Odaálltam, és lassan, mélyeket kezdtem lélegezni. Összpontosítottam, mivel volt rá időm. Fokozatosan léptem feljebb a rage mode-ban.
Egyes szint, lángok a karomon. Kettes szint, megjelennek a karmaim. Hármas szint, az összes érzékszervem kiélesedik, a szemem sárkányszemmé válik. Négyes szint, a vörös aura halványan beteríti a testemet. Itt megálltam. Ennek az erőnek már elégnek kell lennie. Megidéztem a kardomat, majd abban a pillanatban, amint biztosan markoltam, meglendítettem, pontosan a gömb egyik felezővonalára célozva. 
A penge átért a másik oldalra, aztán egy ezredmásodperc múlva a gömb, a tőlem távolabbi oldalából indulva szétrobbant, szétszórva a darabkáit a levegőben. 

A tömeg nem ujjongott, és eredmény sem volt, amit megjeleníthettek volna, mert az eszköz nemes egyszerűséggel megsemmisült. Döbbent hallgatás volt csupán amit kaptam, aztán David hangosan felkiáltott:
- Ezaz tesó! És még, hogy én vagyok felvágós! - nevetett.

Szerencsére ezzel sikeresen feloldotta a többiek hangulatát is, és mindenki aki nekem szurkolt ujjongani kezdett. Még azok is megtapsoltak, akik alapvetően nem nekem szurkoltak. 
- Köszi! - suttogtam magam elé.

- Mivel a szerkezet elpusztult, ami Daniel - ebben a formában - mérhetetlen erejéről tesz tanubizonyságot, megvan a továbbjutó. A mérkőzés nyertese Daniel Adlard! - jelentette be a bíró.

- A fenébe is Adlard, azért ennyire nem kellett volna felvágni! - csapott hátba Sarah. - De hülye lettél volna, ha nem így teszel. Kiválasztott vagy. Mégpedig A kiválasztott. Megtiszteltetés volt veled küzdeni. Remélem a döntőig menetelsz majd.

- Köszönöm, hogy felnyitottad a szemem. Örülök, hogy egy oldalon állunk, nem szívesen küzdenék meg életre-halálra egy ilyen erős személlyel - mondtam.

- Akkor jobb ha felkötöd a gatyádat, mert sokkal erősebbek is vannak nálam. És neked egy nap meg kell küzdened Anzu-val is. Számítunk rád. Számítok rád - mondta, aztán elengedte a vállamat, és kisétált az arénából. 


Ezúton is elnézést kérek minden olvasómtól, amiért sokat kell várni egy-egy fejezetre, de sajnos az egyetem túl sok időmet foglalja le. Külön bocsánat HUNTER200437-nek, mivel neki már egy hete beígértem a fejezetet! Igyekszek több időt fordítani a könyvre, addig is megértéseteket kérem.

Az Író