- Nos, kedves fiúk-lányok - csendült fel Lockhart idegtépő hangja, Athena pedig a két Deeks lány között állt és szidta magát, amiért hagyta magát ebbe belerángatni -, Dumbledore professzor engedélyt adott rá, hogy megszervezzem ezt a kis párbajszakkört, melynek célja nem más, mint hogy felkészítsen titeket arra az esetre, ha esetleg meg kell védenetek magatokat. Jómagam számtalanszor kerültem ilyen helyzetbe - a részleteket lásd megjelent műveimben. Engedjétek meg, hogy bemutassam segédemet, Piton professzort - folytatta Lockhart, és széles mosolyt villantott Pitonra. - A tanár úr azt mondja, ő maga sem teljesen járatlan a párbajozás
művészetében. Felkértem hát, hogy asszisztáljon nekem egy rövid bemutató erejéig. Nyugalom, nem kell aggódnotok: ügyelni fogok rá, hogy ne tegyek kárt a bájitaltanárotokban.

- Inkább ő tesz benned kárt - motyogta Athena és professzorára nézett, aki mintha csak megérezte volna, hogy a lány figyeli rápillantott és észrevehetlenül biccentett.

Lockhart és Piton szembefordultak egymással, és meghajoltak, majd felemelték a varázspálcájukat.

- Amint látjátok, felvettük a szabályos alapállást - magyarázta Lockhart a hallgatóságának. - Most háromig számolok, és akkor egymásra szórjuk az első átkot. Természetesen egyikünk sem dolgozik halálos átokkal.

- Kár - biggyesztette le ajkait csalódottan Athena.

- Egy... kettő... három.

Mindketten megsuhintották varázspálcájukat. Piton így kiáltott:

- Capitulatus! - mire pálcájából tűzpiros fénysugár lövellt ellenfele felé.

Lockhartot telibe találta az átok; lerepült az emelvényről, háttal a falnak csapódott, és összerogyott, mint egy zsák.

Néhányan tapssal jutalmazta a mutatványt, a lány még füttyenteni is elkezdett.

- Remélem, jól figyeltetek - szólt rekedten Lockhart, mikor végre sikerült feltápászkodnia, és visszamásznia az emelvényre. - Ez egy lefegyverző bűbáj volt. Amint látjátok, elvesztettem a pálcámat - oh, köszönöm, Brown kisasszony. Valóban jó ötlet volt ezt bemutatni nekik, Piton professzor, de ha nem sértem meg vele, nyilvánvaló volt, hogy mire készül. Ha akarom, könnyűszerrel hatástalaníthattam volna a bűbájt. Mindazonáltal úgy gondoltam, célszerű, ha a gyerekek ilyet is látnak...

Piton és Athena gyilkos tekintettel meredtek rá, Lockhart gyorsan témát is váltott:
- Bemutatónak ennyi elég is volt. Most lemegyek közétek, és párokba rendezlek titeket. Piton professzor, ha megtenné, hogy segít nekem...

El is indultak.

Lockhart hamarabb ért a Malfoy lányhoz.

- Lássuk csak, meg is van - nem is gondolkozott Lockhart sokáig. Beosztotta egy vele egyidős mardekáros fiúhoz.

- Edmund Winkler vagyok - hajolt meg, mire a lány is így tett.
- Athena Malfoy - felemelték varázspálcájukat.

- Háromra lőjetek egymásra lefegyverző bűbájt - de tényleg csak lefegyverzőt, nehogy valaki megsérüljön. Egy... kettő... három!

A fiú egy hajszálnyival gyorsabb volt, ám az átoktól a lány hátratántorodott és elesett.

- Jajj - termett előtte a fiú és szó nélkül felhúzta. - Jól vagy?
- Igen, köszi - tűrt egy tincset a füle mögé.
- Mehet újra? - kérdezte Edmund kedvesen és csak ekkor engedte el a lány kezét.
- Persze - vont vállat Athena.

Megismételték a folyamatot és most Athena keze mozdult gyorsabban. Ám a lefegyverző átok helyett, sikeresen lángra kapott a fiú talárja.

- Aqua Eructo - kiáltotta a lány kétségbeesetten. A vízsugár nem csak a talárt, hanem a fiú arcát is eltalálta, aki csak nevetett a helyzeten.

- Kérek két önként vállalkozót. Malfoy kisasszony és Winkler - a neveik említésére odakapták a fejüket, - gyertek, mondjuk, ti.
- Nem túl jó ötlet - szólt közbe Piton professzor -, Lockhart professzor. Még csak elsősök. Legyen inkább Malfoy és Potter.
- Kitűnő! - Athena aggódva tekintett a két fiú felé és hirtelen nem tudta eldönteni kit félt jobban a másiktól.

Edmund nyugtatóan a vállára tette a kezét.

- Három... kettő... egy... tessék! - mondta Lockhart, Draco pedig felemelte a pálcáját, és így kiáltott:
- Serpensortia!

Athena ismerte a varázslatot, így látnia sem kellett, hogy tudja, testvére pálcájából egy kígyó csusszant ki. Többen sikoltozva hátrálni kezdtek, a két elsős is így tett, ám előtte Edmund megfogta Athena karját és úgy húzta hátrébb, így a lány pár percig csak a fiúra figyelt, aki szinte rögtön elengedte.

- Hagyd békén! - hallotta meg Potter hangját, ám nem emberi nyelven.

Potter perceken belül távozott, a tömegben pedig táltostűzként terjedt a pletyka, miszerint a kis túlélő párszaszájú, így ő lehet Mardekár utódja.

A szakkörnek vége lett, a tömeg hirtelen indult a kijárat felé, a két gyerek pedig elvesztette egymást.

Másnap reggel hóvihar lett, ígya gyógynövénytan óra elmaradt. Athena rendkívül lassan reggelizett, mivel éjszaka rémálmai voltak.

- Szép jó reggelt - dobta le magát valaki, amitől majdnem szívrohamot kapott.

Nagy meglepetésére nem Philip, vagy Lucy volt az, hanem a tegnap megismert Edmund.

- Neked is - válaszolta szűkszavúan.
- Gépfrútot? - kínálta a lányt, aki értetlenül nézett rá. - Jót tesz a szervezetnek. Soha nem kóstóltál még? - értette meg a fiú, majd a poharat még egyszer a lány felé nyújtotta, aki elfogadta és belekortyolt az italba.

Egyszerre volt édes és savanykás, ami roppant tetszett neki.

Együtt mentek vissza a klubhelyiségbe, ahol leültek a kandalló előtt és a következő óráig beszélgettek.

Az aznapi Bűbájtan órát kiáltozás szakította félbe.

-.MERÉNYLET! MERÉNYLET! ÚJABB MERÉNYLET! NINCS BIZTONSÁGBAN SE ÉLŐ, SE HOLT! FUSSON, AKINEK KEDVES AZ ÉLETE! MERÉNYLET!

Mindenki kirohant a folyosóra, szinte fellökve szegény Flitwick professzort.

McGalagony professzor futva érkezett a helyszínre, nyomá-ban egész osztályával. Az egyik tanulónak még mindig fekete-fehér csíkos volt a haja: A tanárnő nagyot durrantott varázspálcájával - ettől végre csend lett-, s mindenkit visszaparancsolt a terembe, ahonnan kijött. Alighogy eloszlott a tömeg, nagy zihálva befutott a hugrabugos Ernie. Azonban még hallhattál kintről a történéseket, hiszen az ajtó nyitva állt és Flitwick nem tartózkodott a teremben.

- Tettenérés! - kiabálta Ernie sápadtan, és színpadias mozdulattal Harryre mutatott.
- Elég volt, Macmillan! - szólt rá McGalagony.

Hóborc a fejük fölött lebegett, és gonosz vigyorral várta a fejleményeket; látszott, mennyire élvezi a fejetlenséget. Mikor aztán a tanárok Justin és Félig Fej Nélküli Nick fölé hajoltak, gúnyosan énekelni kezdett:

Potter, te rosszcsont, bűnöd nagy,
Irtod a társaid, gyilkos vagy!

- Fogd be a szád, Hóborc! - ripakodott rá McGalagony, mire a szellem nyelvét öltögetve kereket oldott.

Flitwick professzor és az asztronómus Sinistra professzor felvitték Justint a gyengélkedőbe, Félig Fej Nélküli Nickkel azonban nem tudtak mit kezdeni.

Végül McGalagony professzor elővarázsolt egy jókora legyezőt, és ráparancsolt Ernie-re, hogy hajtsa fel vele Nicket a lépcsőn. Ernie
engedelmeskedett; úgy terelgette a kísértetet maga előtt, mintha az egy nagy, fekete felleg lenne.