- Jól figyeljetek - folytatta Dumbledore, minden egyes szót gondosan artikulálva. - Sirius Flitwick professzor szobájában van, a hetedik emeleten. Az a tizenharmadik ablak a Nyugati Toronytól számolva. Ha minden jól megy, ma este két ártatlan életét is megmenthetitek. De egyvalamit jól véssetek az eszetekbe. Senki nem láthat meg titeket. Hermione, tudod mi a törvény – tudod mi forog kockán… senki – nem – láthat – meg – titeket.

Egy szót sem értettek az egészből. Dumbledore sarkon fordult, de az ajtóból még visszanézett
rájuk.

- Bezárlak titeket a kórterembe. A pontos idő… - az órájára pillantott -, huszonhárom óra ötvenöt
perc. Három fordítás elég lesz, Hermione. Sok szerencsét.
- Sok szerencsét? - visszhangozta Harry, mikor Dumbledore mögött becsukódott az ajtó. - Három fordítás? Miről beszélt? Mit vár tőlünk, mit csináljunk?
- Neked van egy időnyerőd? Najó - maradt egy pillanatig tátva Athena szája. - Ez oltári!

Hermione nem felelt. Helyette kapkodva kigombolta a talárja nyakát, és hosszú, vékony aranyláncot
húzott elő a ruha alól.

- Gyertek ide - szólt izgatottan. - Gyertek már!

Odaléptek hozzá. Hermione két kézzel felemelte a láncot, Athena látta, hogy azon egy parányi, csillogó homokóra függ.

- Bújjatok bele - utasította őket a griffendéles lány. Engedelmesen bedugták a fejüket az aranyláncba. - Készen álltok?

Harry értetlenül rázta a fejét, míg Athena biccentett.

- Mit csinálunk?

Hermione egymás után háromszor megfordította a homokórát.

A sötét kórterem eltűnt, Athena úgy érezte, mintha iszonyatos sebességgel repülne hátrafelé.

Elmosódott, tarka foltok suhantak el mellette, a dobhártyáját mintha kalapáccsal püfölték volna.

Aztán hirtelen újra szilárd talajt érzett a lába alatt, és egy szempillantás alatt kitisztult a kép…

A padló kőlapjai fényesen csillogtak a nyitott tölgyfaajtón át beáradó napfényben. Harry döbbenten Hermionéhoz fordult. A vékony aranylánc megfeszült, és a nyakába vágott.

- Hermione, mit…
- Gyerünk!

Hermione karon ragadta Harryt és Athenát, és a csarnok túlsó végében álló tisztítószeres szekrényhez vonszolta őket.

Feltépte a szekrény ajtaját, betuszkolta Harryt, majd Athenát a felmosóvödrök közé, azután ő is bemászott, és behúzta
maga mögött a szekrényajtót.

- Mi ez… hogyan… Mi történt velünk, Hermione?
- Visszamentünk az időben - magyarázta suttogva a lány, miközben segített nekik kibújni a láncból. - Pontosan három órát.

Harry a sötétben kitapogatta a saját lábát, és jól belecsípett. Érezte a fájdalmat, s ez bizony azt
igazolta, hogy nem álmodik.

- De hát…
- Csss! Hallgasátok csak! Lépteket hallok. Lehet, hogy… lehet, hogy mi vagyunk azok.

Hermione a szekrényajtóra szorította a fülét.

- Átvágnak a csarnokon… Igen, ezek mi vagyunk. Most indulunk Hagridhoz!
- Azt akarod mondani… hogy egyszerre vagyunk idebent és odakint?
- Igen - suttogta Hermione, fülét még mindig az ajtóra tapasztva. - Biztos, hogy mi vagyunk azok… háromnál nem lehetnek többen… Lassan megyünk, mert rajtunk van a láthatatlanná tévő köpeny…

Elhallgatott, és a fülét hegyezte.

- Lementünk a lépcsőn…

Hermione aggódó arccal leült egy felfordított vödörre, és eltöprengett. Harry azonban még nem
fogyott ki a kérdésekből.

- Honnan szerezted ezt a homokórát, vagy mit?
- Időnyerő, időnyerő! - hangsúlyozta Athena.
- Időnyerő a neve - suttogta Hermione -, és McGalagony professzortól kaptam. Egész évben nap mint nap használtam, mert csak így tudtam eljutni az összes órámra. Meg kellett esküdnöm McGalagonynak, hogy senkinek nem szólok róla. Mindenféle kérvényeket kellett írnia a minisztériumnak, hogy
megkaphassam. Győzködnie kellett őket, hogy mintadiák vagyok, és csakis tanulási célra fogom használni az időnyerőt… Ha egyszerre több órán kellett részt vennem, egyszerűen visszaforgattam az időt. Érted? De…

- Harry, fogalmam sincs, mit vár tőlünk Dumbledore. Miért mondta, hogy menjünk vissza három órával korábbra? Miért lesz ettől jobb Siriusnak?

Harry elgondolkozva meredt a lány arcába.

- Bizonyára történt valami mostanában, amin változtatnunk kellene - töprengett hangosan. - De micsoda? Három órával ezelőtt lementünk Hagridhoz…
- Most van három órával ezelőtt - javította ki Hermione. - És mi most megyünk le Hagridhoz. Hiszen
hallottuk, ahogy lemegyünk a lépcsőn…

Harry a homlokát ráncolta, még a feje is belefájdult a lázas töprengésbe.

- Dumbledore azt mondta, két ártatlan életét is megmenthetjük. - Egyszerre mintha lámpást gyújtottak volna Athena fejében. - Harry, Hermione, megmentjük Csikócsőrt!
- De hát mit segítünk azzal Siriusnak?
- Dumbledore azt mondta… elmondta nekünk, hogy melyik Flitwick szobájának ablaka! Oda zárták
be Siriust! Csikócsőr hátán az ablakhoz kell repülnünk, és meg kell szöktetnünk a keresztapámat! Csikócsőr és Sirius együtt fognak elmenekülni!

A félhomályban is igen jól kivehető volt Hermione rémült fintora.

- Csoda kellene hozzá, hogy mindezt észrevétlenül végigcsináljuk!
- Akkor is meg kell próbálnunk - jelentette ki Harry. Felállt, és most ő tapasztotta a fülét az ajtónak. -
Minden csendes. Gyertek, induljunk…

Óvatosan kinyitotta a szekrényajtót. A bejárati csarnok üres volt. Kimásztak a szekrényből, és  lábujjhegyen a tölgyfaajtóhoz szaladtak. Odakint már megnyúltak az árnyékok, és a napsugarak most is aranysárgára festették a Tiltott Rengeteg fáinak csúcsát.

- Ha valaki kinéz a parkba… - nyöszörögte Hermione, és aggodalmasan pislogott a kastély ablakai felé.
- Futni fogunk - döntött Harry. - Egyenesen beszaladunk az erdőbe. Elbújunk a fák között, és onnan
figyeljük az eseményeket.
- Rendben - zihálta izgatottan Hermione -, de az üvegházakat megkerülve menjünk. Hagrid ajtajából
nem szabad látszanunk, különben megpillanthatjuk magunkat! Lassan elérjük Hagrid kunyhóját!

Potter futásnak eredt. Hermione és Athena követték. A konyhakerten átvágva berohantak az üvegházak mögé. Ott egy percre megálltak erőt
gyűjteni, megbeszélték, hogy melyik oldalról kerülik meg fúriafüzet, azután megkezdték a hosszú sprintet a Tiltott Rengeteg menedéket nyújtó fái felé.
Athena ért előbb célba. Elrejtőzött a legközelebbi fa mögött, s ott várta be Harryt és Hermionét.

- Jól van - zihálta a lány. - Most pedig lopózzunk Hagrid házához. De óvatosan, nehogy meglásson
minket valaki…

Zajtalan léptekkel elindultak az erdőszéli fák árnyékában. Alighogy megpillantották Hagrid  kunyhójának ajtaját, kopogtatást hallottak. Gyorsan beiszkoltak egy öreg tölgyfa mögé, és kétoldalt kilesve figyelték, mi történik.

Az ajtó kinyílt, és megjelent a sápadt, reszkető Hagrid. A következő
pillanatban Harry meghallotta három órával előbb mondott szavait:
- Csak mi vagyunk. A láthatatlanná tévő köpeny van rajtunk. Engedj be, akkor levesszük.

Hagrid félreállt.
- De hisz megírtam, hogy ne gyertek le - suttogta, azután becsukta az ajtót.
- Micsoda őrült kaland - csóválta a fejét Harry.
- Menjünk tovább - suttogta Hermione. -

Csikócsőr közelében keressünk rejtekhelyet. Folytatták útjukat a fák között, s végül megpillantották a tökágyás kerítéséhez pányvázott, nyugtalan hippogriffet.

- Most? - suttogta Harry.
- Nem! - rázta a fejét Hermione. - Ha most szökünk meg vele, az a bizottsági ember meg a hóhér azt fogják gondolni, hogy Hagrid engedte szabadon. Ki kell várnunk, amíg megbizonyosodnak róla, hogy Csikócsőr itt van.
- Akkor kábé egy percünk lesz az akcióra - morogta Athena. Lassan ő is kezdte úgy gondolni, hogy
lehetetlen feladatra vállalkoztak.

A kunyhóból hangos csörömpölés szűrődött ki.

- Hagrid most töri össze a tejeskancsót - suttogta Hermione. - Mindjárt megtalálom Makeszt…

És valóban, alig két perc múlva felcsendült Hermione sikolya.

- Hermione - fordult a lányhoz Harry. - Mi lenne ha… ha egyszerűen berontanánk, magunkhoz
vennénk Pettigrew-t, és…
- Isten ments! - suttogta rémülten Hermione. - Hát még mindig nem érted? Amit most csinálunk,azzal megsértjük a varázslók egyik legfőbb törvényét! Senki nem változtathatja meg a múltat! Senki! Hallottad, mit mondott Dumbledore: ha meglátnak minket…
- De hisz csak mi és Hagrid látnánk minket!
- Harry, szerinted hogyan reagálnál, ha meglátnád magadat, amint önmagadra töröd az ajtót?
- Hát… valószínűleg beleőrülnék - felelte Harry. - Vagy azt hinném, hogy az egész fekete mágia…
- Pontosan! Megzavarodnál, sőt talán rá is támadnál saját magadra! Hát nem érted? McGalagony professzor mesélt nekem azoknak a varázslóknak a sorsáról, akik belepiszkáltak az időbe… Egy csomóan közülük megölték leendő vagy épp múltbeli önmagukat!
- Jó, meggyőztél - visszakozott Harry. - Csak egy ötlet volt. Gondoltam…

Hermione oldalba bökte, és a kastély felé mutatott. Harry kissé odébb húzódott, hogy jobban lássa a
távoli tölgyfaajtót. Dumbledore, Caramel, az öreg bizottsági tag és Macnair, a hóhér már a lépcső
aljánál jártak.

- Mindjárt kijövünk! - suttogta izgatottan Hermione.

Néhány másodperc múlva kitárult Hagrid kunyhójának hátsó ajtaja, és Athena meglátta Harryt, amint Ron, Hermione és Hagrid társaságában kilép a kertbe.

- Semmi baj, Csikó. Itt vagyok… - nyugtatgatta Hagrid a hippogriffet. Azután Harryékhez fordult: -
Induljatok. Menjetek…
- Hagrid, nem hagyhatunk itt…
- Elmondjuk nekik, mi történt valójában…
- Nem ölhetik meg…
- El kell mennetek! Még csak az hiányzik, hogy titeket is megbüntessenek!

Athena pislogva nézte a múltbéli Hermionét, aki most ráborította Ronra és a másik Harryre a bűvös
köpenyt.

- Menjetek. Ne nézzétek végig, és ne is hallgatózzatok…

Ismét kopogtattak a bejárati ajtón. Megérkeztek a kivégzés résztvevői. Hagrid besietett a kunyhóba.

Az ajtó félig nyitva maradt mögötte.

Athena a foltokban lelapuló füvet nézte, és hallgatta a három pár láb
léptcinek halk zaját. A köpönyeges Harry, Ron és Hermione lassan eltávolodtak… A fák között rejtőző
Harry, Athena és Hermione viszont hallották, mi történik odabent a kunyhóban.

- Hol van a bestia? - kérdezte fagyosan Macnair.
- Odakint - nyöszörögte Hagrid. - Hátul.
Athena gyorsan visszahúzta fejét a fa mögé, mert a kunyhó ablakában megjelent Macnair arca. A hóhér szemügyre vette Csikócsőrt. Azután Caramel hangja szűrődött ki a nyitott hátsó ajtón.

- Nos, öhm, fel kell olvasnom neked a kivégzési parancsot, Hagrid. Ígérem, gyors leszek. Azután alá kell írnod, ahogy Macnairnek is. Macnair, magának is itt kell lennie a felolvasáskor. Ez az előírás…

A hóhér arca eltűnt az ablakból. Eljött a cselekvés ideje.

- Maradjatok itt - suttogta Harry. - Majd én elhozom.

Mikor ismét felcsendült Caramel hangja, Harry kilépett a fa mögül, átugrott a tökágyás kerítésén, és
Csikócsőr elé lépett.

- A Veszélyes Lények Likvidálását Jóváhagyó Bizottság határozata értelmében a Csikócsőr nevű
hippogriff, a továbbiakban: elítélt, június hatodikán napnyugtakor kivégzendő…

Harry mélyen belenézett Csikócsőr égő narancsszínű szemébe, és meghajolt. A hippogriff térdre ereszkedett, majd újra felállt. Harry sietve kibontotta a csomót Csikócsőr kötelén.

- …a kivégzés módja lefejezés, végrehajtója a bizottság által kijelölt Walden Macnair…
- Gyerünk, Csikócsőr! - suttogta Harry. - Segíteni akarunk rajtad. Gyere már! Csendesen… Ne csapj zajt…
- …aláírásukkal tanúsítják. Itt írd alá, Hagrid…

Harry minden erejével meghúzta a kötelet, de Csikócsőr egy tapodtat se mozdult.

- Akkor hát essünk túl rajta - hallatszott ki a kunyhóból az agg bizottsági tag reszketeg cérnahangja. - Hagrid, talán jobb lesz, ha maga idebent marad.
- Nem, nem, ott akarok lenni mellette… Nem hagyhatom magára…

A léptek zajából ítélve a kunyhóban tartózkodók elindultak az ajtó felé.

- Gyerünk, Csikócsőr - sziszegte Harry. Athena aggódva nézte a próbálkozó fiút.

Harry nagyot rántott a hippogriff nyakára feszülő kötélen. Az állat mérgesen csattogtatta a szárnyát, de
végre hajlandó volt elindulni. Még mindig háromméternyire voltak az erdő szélétől - a kunyhó ajtajából
bárki tisztán láthatta őket.