- A késős gyermek is megérkezett - köszöntötte őt Gilderoy Lockhart, mire elfintorodott, majd a kis hírességre, bátyja esküdt ellenségére nézett, majd egészen addig szemezett vele ameddig le nem ült.

Így már ketten hallgatták a professzor önimádó monológját, miközben több tucat levelet címeztek meg. Ez ment volna az örökkevalóságig is, ám mikor a gyertyák lassan csonkig égett, a két gyerek egy fura, rideg és rendkívül kegyetlen hangot hallott.

- várok rád... Gyere... hadd szaggassalak szét... hadd tépjem ki a szíved... hadd küldjelek a pokolra...

Harry Potter majdnem lefordult a székéről, ám Athena mozdulatlanul ült, mintha mise történt volna.

- Tessék? - nyögte hangosan Potter.

- Jól hallottad - csevegett Lockhart. - Hat teljes hónapig volt a bestseller-listák élén! Minden rekordot megdöntött!

- Nem - rázta a fejét Potter. - Az a hang!

Athena egyáltalán nem reagált erre a beszélgetésre, hiszen tudta, hogy Lockhart egyikőjüknek sem hitt volna, hiszen ő nem volt párszaszájú és nem is tanulta a nyelvet.

- Miről beszélsz, fiam? Csak nem kezdesz elálmosodni? Te jó ég! Ilyen késő van? Majdnem négy órája dolgozunk! Ki hitte volna... Csak úgy repült az idő, igaz? - nézett felváltva a két gyerekre, ám nem foglalkozozott az összezavarodott és a rideg pillantás amit kapott, hiszen folytatta tovább és elküldte a gyerekeket nyugovóra térni.

Harry megállította a lányt és kikérdezte erről az esetről, maga sem tudta miért.

- A professzor csak magának hisz, hiába is próbálkozol, Potter - ezzel otthagyta és amilyen gyorsan csak tudott hálótermébe szaladt.

Rávetette magát az ágyára és rettenetesen félt, hogy mi fog történni ezzel a bizonyos hanggal, mert pontosan tudta, hogy miféle hang volt.

Október eljövetével megkezdődött a megfázásjárvány, így egyáltalán nem volt meglepő, hogy a legtöbben sorba álltak a Kalapkúra-bájital után sóvárogva, ám a kis mardekáros lányt teljesen ledöntötte a lábáról a betegség így ő a gyengélkedőn maradt egy hétre.

Látogatói bőven akadtak mardekárosok körében, így egy percig sem unatkozott. Házvezetője is ránézett, és amikor Athena meglátta a virágcsokrot a kezében, azt hitte, hogy lefordul az ágyról.

- Nem halálos beteg vagyok - mondta két köhögés között.
- Ezt az apja küldi, Malfoy kisasszony - mondta a férfi, miközben gondosan vázába rakta a csokrot.
- Az apám? - döbbent le. - Akkor itt valami tévedés lehet - közölte nagy nehezen.
- Pihenjen, hogy mielőbb visszatérhessen a tanuláshoz - morgott rá a professzor.

Mielőtt Piton távozott volna Athena utána szólt.

- Köszönöm - ám házvezetője úgy tett, mintha nem hallotta volna és becsapta a gyengélkedő ajtaját, mire Madam Pomfrey mérgesen motyogott magában, és egy pálcasuhintással bezárta ah ablakokat, amik csupán szellőztetés céljából voltak nyitva.

November közeledtével az idő egyre rosszabra fordult, folyamatosan csak esett, így a diáksereg jókedve is a pince mélyén volt.

Ám az időjárás nem tántorította el a kviddicsezőket a gyakorlástól. Athena mindig ott volt, hiszen jól tudta, hogy bátyja hadilábon áll az önbizalmával a csapatban való helyéért, ezért mindent megtett, hogy támogathassa.

Az egyik szombati napon hangokat hallott és úgy döntött utána jár a dolognak. A Weasley ikrekre bukkant, akik a Mardekár után kémkedtek. Bellatrix nénikéje eszelős tekintetével nézett rájuk és egy-két rontás után az ikrek elbattyogtak.

- Ath! - kiáltott fel neki bátyja, miközben felrepült hozzá. A lány felszállt rá, majd miután letették a seprűt és Draco átöltözött, elmesélte a Weasley ikreket.

- Jól lemossuk velük és a többi ház csapatával a pályát - kuncogott bátyja.
- De tudod nem minden a seprű - figyelmeztette húga. - Egy jó stratégia, tehetséges játékosok...
- Aha, menjünk - vágott a lány szavába.
- Tudom, hogy ti is nagyon tehetséges vagytok - karolt bátyjába, aki ellökte magától. - Ez csapatjáték, és ha csak arról szól, hogy hogyan "öljük meg" az ellenfelet, akkor... - itt testvére felállt és magára hagyta.

- Mocsok! - futott bele Fricsbe, aki paprikás hangulatban volt, de egyenlő nem törődött vele.

- Kosz és piszok mindenütt! Elegem van belőle! Velem jössz, Potter! - ám amikor megfordult, rögtön beleütközött a lányba. - Maga is Malfoy!

A két gyerek egymás mellett haladt, és amikor Athena elkapta Potter tekintetét rántott egyet a vállán.

A lányt nem igazán érdekelték a történések, csak bátyjára tudott gondolni, és hogy támogatás helyett, mennyire elszúrta a dolgokat.

- Mi az a kvibli?
- Varázslócsaládban született gyermek, aki semmiféle varázsképességet nem mutat - felelte, ám amikor rájött mit mondott felnézett és egy levelet látott Potter kezében.

Nem ismeri ki magát a modern mágiában? Félve alkalmazza a legegyszerűbb átkokat is?
Megmosolyogják Önt ügyetlen pálcakezelése miatt? Nem kell beletörődnie! A VillámVarázs a legújabb tudományos eredményeken alapuló, biztos sikert ígérő tanfolyam. Garantáltan azonnali sikerélmény! A topshami Madam S. Tchalan ezt írta nekünk:
"Egyetlen varázsigét sem tudtam megjegyezni, és az egész család a bájitalaimon nevetett. Hála a Villám varázsnak, ma már én vagyok a baráti összejövetelek lelke, és az ismerőseim könyörögnek, hogy áruljam el a Sziporka-szirupom receptjét!"

D. J. Prod táltosmester (Didsbury) leveléből idézünk:
"A feleségem sosem tartott elég bűbájosnak, de az egyhónapos villámVarázs kurzus után sikerült kecskévé változtatnom őt! Köszönöm, villámVarázs!"

- Nem is tudtad, hogy a gondnokunk kvibli? - csodálkozott a lány. Jó mondjuk ő beavatott volt, de azért nagyon erős jelek voltak a nem beavatottak számára is.

- Megnéztétek... - nyökögte Frics, mire Athena ridegen rápillantott. - Elolvastátok...
- Nem - vágta rá Potter, viszont Athena szótlan maradt.
- Ha kiderül, hogy beleolvastatok a magánleveleimbe... persze ez nem az enyém... egy barátomé... de akkor is... viszont..
- Hogyne, nem a magáé - a lány hangja gúnyosan csendült fel, Potter pedig úgy nézett rá, mintha őrült lenne.
- Na jól van... - Frics teljesen bepánikolt, egy szó se jutott el a füléig, így nem hallhatta Athena szavait. - Menjetek... de senkinek egy szót se... nem mintha... Viszont ha nem olvastátok el...na menjetek, meg kell írnom a jelentést Hóborcról... menjetek már.

Itt Potter kézenragadta a lányt, majd a lépcső tetejéig húzta, majd elengedte.

- Azt hittem meg fog ölni minket - kapkodta a levegőt Potter. - Te normális vagy?! - vonta kérdőre a tizenegy évest, aki halálos nyugalommal mosolygott rá, majd egy szó nélkül távozott.

A Roxfortban minden diák izgatottan készülődött Halloween-ünnepségre; a nagytermet a szokásos élő denevérek díszítették; a Hagrid nevelte hatalmas tökökből akkora lámpások készültek, hogy három ember is elfért bennük, és az a hír járta, hogy Dumbledore az ünnep fényét emelendő leszerződtetett egy csontváz-tánccsoportot.

A zsúfolt nagyteremben szinte alig lehetett mozogni, így egy páran nekijöttek, néhány diáktársának ő ment neki, míg eljutott a Mardekár asztaláig. Szerencsére Philip foglalt neki helyet, így azzal már nem kellett szenvednie. Szomorúan nézett bátyja irányába, aki éppen azt ecsetelte, hogy milyen finomat szokott enni otthon.