Olyan régóta voltam már a víz alatt, hogy lassan kezdtem feladni. A tüdőm égett, pedig egész sokáig bírom levegő nélkül, de ez már nekem is sok volt. Amint levágtam magamról egy csápot, három másik tekeredett rám, így teljesen reménytelen volt a harc. Vajon mit csinál Yoru? Nem fog megmenteni? Vagy valami baj történt vele? Nem hiszem. Azt előbb kinézném belőle, hogy rám hagyja, és nekem kell kiszabadulnom innen. Megidéztem egy lila lángot, ami a víz alatt is égett, majd bevontam vele a testemet. A szörny erre előbújt, hatalmas fején, egy kör alakú száj tátogott, ami tele volt hegyes fogakkal, és egyre csak közeledett felém, hogy befaljon. Megijedtem. Felé nyújtva a kezemet egy hatalmas lángcsóvát zúdítottam rá, mire visítva visszabújt az odújába. Addig égettem, amíg már forrt körülöttem a víz, és a szörny csápjai is sült húsként lebegtek körülöttem. Felrúgtam magam a felszínre, lihegve kapkodtam levegőért.
- Na végre! Már azt hittem sose végzel vele. - Yoru gúnyos hangját hallva kicsit megalázottan éreztem magam.
- Hozz a húsából amennyit csak tudsz. Ha már ilyen szépen megfőzted ne pazaroljuk el. - mondta, majd leült a cuccainkhoz. Percekig csak néztem utána. Hihetetlen. Az életemért küzdöttem, és ő meg így viselkedik. Durcásan vettem egy nagy levegőt, majd újra lemerültem, hogy felhozzam a szörny tetemét a felszínre. Azt mondta amennyit csak tudok hozzak fel. Megragadtam a csápját, és addig húztam, amíg kiértem az egész hatalmas hústömeggel a partra. Fáradtan lerogytam mellé, és lihegve néztem a zsákmányomra.
- Hozz ide belőle éhes vagyok. - utasított Yoru. Beletúrtam vizes hajamba, amiből csöpögött a sár. Fúj. Levágtam egy két méteres csápot neki, majd odadobtam. Kithez mentem, aki közben tüzet gyújtott, és éppen valami mocsár ízű levest ügyködött össze.
- Kérsz egy kicsit te is? - kérdezte halkan, de csak megráztam a fejem.
- Inkább eszem a polipot. - böktem fejemmel arra fele.
Yoru csatlakozott és odaült a tűzhöz egy darab hússal, egyet meg felém nyújtott. Kelletlenül elvettem tőle.
- Van még mit tanulnod - harapott bele az undorító valamibe.
- Tudom. - óvatosan megkóstoltam, de nem volt olyan rossz, így szépen lassan eszegetni kezdtem én is.
- Bár reméltem, hogy rájössz, hogy sárkány formában simán leakad rólad és könnyen legyőzöd, de végül a forralás is jó volt. - vonta meg a vállát. Pislogtam kettőt, majd a homlokomra csaptam.
- Basszus ez eszembe se jutott. - morogtam. Már értettem mért nem segített. Hiszen a szörnynek esélye se volt ellenem. Csak nem gondolkodtam.
Yoru halkan nevetett rajtam.
- Nagyon sok energiád elmegy ezzel a fajta tűzzel. Óvatosan kell bánnod vele, hogy legyen elég tartalékod.
- Igen érzem én is. Eléggé legyengít. - bólogattam.
- Mostantól csak aludni állhatunk meg. Oda kell érnünk, hogy végre biztonságban legyetek. - jelentette be Yoru komolyan. - Már rég meg kellett volna érkeznünk. Remélem nem aggódnak nagyon a többiek.
- Nem is értem mért ilyen messzire költöztél tőlük. - ingattam a fejem.
- Sokat vándoroltam. Megtetszett nagyon a mocsár, és jó rejtekhelynek bizonyult, így ott maradtam. Az elején csak ritkán látogattam meg őket.
- Nem akartál a közelükben lenni? Ha te vagy a vezérük akkor mégis csak jobban kellene rájuk figyelned.
- Nincs szükségük  ennyire rám. Ha harcról van szó, akkor jövök én a képbe. Tudják, hány csata van a hátam mögött.
Erre bólogattam, majd bekapva az utolsó darab húst is, felálltam.
- Sétálhatok? - pislogtam rá Yorura.
- Nem örülök neki. Menj csak. - biccentett. - de maradj a közelben. Semmiképp se lásson meg senki se...
- Tudom ne aggódj - forgattam a szemeimet, majd mosolyogva odaléptem hozzá. - vigyázok magamra - mondtam egyenesen a szemébe nézve. Felém nyúlva kivett a félig már megszáradt hajamból egy hínárdarabot.
- Egy óra múlva legyél itt. - mondta még, majd Kit felé fordult, hogy beszélgetést kezdeményezzen vele.
Hevesen dobogó szívvel indultam el a sötétben. Mostanában egyre többször vettem ezt észre magamon. Egyenlőre nem akartam ezzel a furcsa dologgal foglalkozni, hiszen teljesen ismeretlen volt számomra, és amúgy is van elég bajom enélkül is. Szükségem volt egy kis magányra.
Varázslatos erdő volt. Valami furcsa fényességet vettem észre, azonnal odasiettem, a kíváncsiságom hajtott előre, bele se gondoltam, hogy bajba is kerülhetnék. A fák között, a fűben halványan derengő gombák voltak. Mindegyik más színben pompázott, volt kék, zöld, piros, sárga. Valamelyik még váltogatta is a színét. Teljesen lenyűgözött. Óvatosan megérintettem az egyiket, mire kikapcsolta a lámpáját.
- Ne haragudj. - mondtam neki, és igyekeztem az elmémmel megérinteni az övét. Éreztem a félelmét, így pozitív gondolatokat sugároztam felé, biztosítottam róla, hogy nem fogom bántani, és biztonságban van. Nem sokkal később újra kivilágította magát. Halk kuncogást hallottam. Ijedten kaptam oda a fejem, de nem láttam senkit. Halkan sugdolóztak körülöttem. Ahogy forgolódtam, néha mintha elkaptam volna egy egy halvány áttetsző foszlányt, ahogy a levegőben suhant, majd újra eltűnt.

Szép vándor ki erre jársz,
Vigyázz nehogy pórul járj.
Az erdő él,
Érez és fél.

Így énekeltek, földöntúli hangon. Biztos voltam benne, hogy ez nekem szólt, és valószínűleg nem kellene maradnom, de olyan gyönyörű volt a dal, a figyelmeztető jelzése ellenére is, hogy ott maradtam még és hallgattam őket. Vajon mik ezek a lények? Leültem egy fa tövébe, onnan figyeltem, ahogy néha előbukkannak, majd eltűnnek, így vidám táncot járva. Néha megkerültek engem is, éreztem, hogy már nem kell félnem tőlük, mert tudják, hogy nem akarom őket bántani.
Hirtelen egy borzalmasan sötét és ijesztő érzés telepedett rá az erdőre. Minden fény kialudt, majd síri csend lett.
- Fenébe is... - morogtam halkan. Yorunak is ilyenkor jut eszébe, hogy megkeressen engem. Feltápászkodtam, és elindultam a tábor felé. Mindenhol érezni lehetett a jelenlétét, valószínűnek tartom, hogy egy bizonyos körzetben ilyenkor az összes élőlényt képes volt érezni és akár az uralma alá hajtani, vagy csak azonosulni vele. Mesélt már hasonlóról.
- Már rég letelt az egy óra - köszöntött Yoru.
-De hiszen csak nemrég... - kezdtem bele, de máris éreztem Yoru tudatát, hogy kiderítse merre is voltam. Felépítettem gyorsan a falaimat az elmémben, ezzel őt teljesen kizárva.
- Szerinted nem mondanám el, hogy merre jártam? Úgy ismersz? - kicsit megsértett ezzel a gyanakvással. Tényleg mintha a szülőm lenne. Jó persze a mesterem, de nem kellene ennyire aggódnia miattam. Túlzásba viszi. Leültem a már alig pislákoló tűz mellé. Egy kicsit begyújtottam, majd belelógattam a kezem. Szerettem ezt csinálni. Olyan meleg érzés volt.
- Ne haragudj. - Yoru mellém telepedett és szórakozottan nézte, hogy mit csinálok.
- Csak sétáltam és nagyon érdekes dolgokkal találkoztam. Sose láttam még ilyet. - kezdtem mesélni neki lelkesen. Kitre pillantottam, de a lidérc már az igazak álmát aludta. Nem baj, majd akkor holnap elmesélem neki is.
- Furcsa fényeket láttam, és kiderült, hogy világító gombák! Te láttál már ilyet? Hülye vagyok biztos, hogy láttál. - legyintettem, mire halkan nevetett rajtam. Ezek szerint már nem haragszik? Felmelegedtem kellemesen csengő nevetésétől. - aztán hangokat hallottam. Rólam beszéltek, majd énekelni is kezdtek. Sose hallottam még ilyen szépet. Nem nagyon láttam őket, de nagyon furcsa lények lehetnek. Mintha nem is lenne rendes fizikai megvalósulásuk. Aztán még táncoltak is. Ha nem zavartad volna el őket....
- Akkor még most is ott lennél - bólintott a sárkány. Szégyenlősen elpirultam.
- Lehet... Ne haragudj.
- Nem haragszom. Ez egy fontos lecke lesz. - csúszott közelebb hozzám. - azok a gombák nagyon fontosak az erdő számára. Mondhatni ők tartják életben, és látják el mágikus erővel az itt élőket. Belőlük táplálkoznak az olyan éteri lények is, mint a hanglények. Így hívjuk őket. Általában csak a hangjukat hallani, nagyon ritkán bújnak elő, így igazán szerencsés vagy, hogy pár pillanatra láthattad őket. Bár a sárkányok népe egyszerű hanglényeknek hívja őket, igazából ennél sokkal többek. Inkább amolyan szellemek, akik az erdőt védelmezik. Mindenhol ott vannak. Ha ártasz az erdőnek, egyszerűen őrületbe kergetnek, vagy kiűznek. Viszont képesek jóslatokat is mondani, és bár nem hallottam még, elvileg az énekük olyan szép mint a sziréneké. 

- Nem tudom milyen a szirének éneke, de egyszerűen annyira gyönyörű volt. - felidéztem magamban az előbbi élményt. Mosolyra fakasztott.

- Jó, hogy sikerült megbékítened őket, és nem dobtak ki az erdőből. - túrt bele a hajamba Yoru, majd vissza is húzta a kezét. Kissé fintorogva nézte.- Talán már leülepedett annyira a víz, hogy lemoshasd az iszapot. Nem tudom hogyan sikerült ennyire összekenned magad. - a szemembe nézett mosolyogva. Olyan átható volt a tekintete. Szinte láttam benne azt az elmúlt hatszáz évet amit átélt. Felfoghatatlan volt számomra. Nem akartam megszakítani a pillanatot. Úgy tűnt ő se szeretné, és egyre közelebb és közelebb hajolt hozzám. Azt hiszem a szívem már a torkomban dobogott. Biztos voltam benne, hogy hallja, hiszen én is hallottam az övét. Óvatosan érintette ajkát az enyémhez. Nagyon finoman hintett rá egy érzéki csókot, majd visszahúzódott. 

- Menj fürödj meg. - intett a fejével a tó felé. Szóhoz se jutottam, csak bólintottam egyet kábultan, majd felálltam és újra ledobáltam a ruháimat és beleugrottam a vízbe. A forralásomnak köszönhetően már nem volt mitől félnem, így nyugodtan buktam le a felszín alá.

Vajon ez mit jelent? Mármint tudom, hogy ha valaki csókolózik akkor szereti a másikat de... Yoru ennyire szeretne engem? Kicsit összezavarodtam. Felidéztem puha ajkait miközben elmerültem a sötét vízben, és behunytam a szemem. Soha senki se érintett meg még így. Persze Kit sokat szórakozott ezzel, de igazából vele mindig csak játszottunk. Tudtam, ha Yoru teszi ezt, akkor annak komoly jelentősége van. Velem mindig jobban törődött mint Kittel. Éreztem, hogy már égni kezd a tüdőm, így fellöktem magam a levegőre. Hallottam egy csobbanást, majd amikor kinyitottam a szemem, Yoru teste úszott felém. Arca aggódó volt.

- Azt hittem már nem jössz föl. Olyan sokáig voltál lent... - mondta felém úszva, amikor meglátott. Bezzeg most aggódik. Nem hagytam, hogy ennél többet mondjon, átkaroltam a nyakát mindkét kezemmel, és a szájára tapadtam. Csak egy meglepett nyögést sikerült kicsalnom belőle, de utána már odaadóan csókolt vissza, és szenvedélyesen merültünk el egymásban, szorosan összesimulva a langyos vízben.

***

"Nemsokára odaérünk. A hegy után van a tábor." Yoru fél fejjel hátrafordult, hogy ránk nézzen, megvagyunk-e. Persze ott voltunk, továbbra is hűen követtük őt. Hirtelen felfelé kezdett repülni, a heggyel párhuzamosan. Ez húzós emelkedő volt főleg, hogy már túl voltunk egy egész napos repülésen. Éles kanyarral kerülte ki a fákat, majd tovább tartotta felfelé az irányt. Kicsit ügyetlenül manővereztem, de nem maradtam le tőle. A szemem elé tárult egy még ennél is hatalmasabb hegység, aminek a két csúcsa közti terület felé mentünk. Vajon az már a tábor? Tényleg jó mélyen vagyunk a vadonban. Idáig már senki se jönne el. Hirtelen egy fekete árnyék suhant el mellettünk. Olyan gyors volt, hogy alig tudtam követni. Majd még egy, majd egy kicsit világosabb. Kapkodtam a fejem, de már éreztem, hogy ők bizony sárkányok. Olyanok mint én. Feketék, szürkék, félvérek, akiket nem fogadtak be. Izgatottan szálltunk le a sok sátor,  és jurta közt egy tér szerűségen. Egy-két faház is volt, de látszott rajtuk, hogy nem olyan régi építésűek. Nagy tömeg verődött össze, amikor Yoru visszaalakult, egy hosszú fekete hajú fiatal férfi lépett elő, és mosolyogva ölelték meg egymást.

- Üdv újra itt, Yoru. - hangja nem volt olyan mély, de rajta is érezni lehetett már az évek súlyát. - Már kezdtünk aggódni, hogy valami baj történt az úton. Keresni akartunk, de azt mondtad semmiképp se tegyük ezt.

- És látod épen megérkeztünk! - mosolygott rá régi barátjára Yoru.

- Éljen! Yoru visszatért! - hallatszott egy vidám hang a tömegből, majd egy hosszú ezüst hajú ifjú lépett elő.- Mindenki! Elő a korsókat! Ünneplünk! A királygyilkos újra köztünk van! - rikkantotta el magát, mire mindenki éljenezni kezdett. Csak úgy tolongtak, hogy üdvözölhessék a vezérüket. Mindenkivel váltott pár szót, de közben teljesen elsodródott tőlünk. Ott álltam egyedül Kittel, akin látszott mennyire kényelmetlenül érzi magát. Egy mocsári lidérc nincs hozzászokva bármiféle társasághoz. 

- Te tényleg egy lidérc vagy? - egy rövid barna hajú lány jött oda hozzá.- Sose láttam még egyet se! Gyere, rengeteget akarok tőled kérdezni! - azzal lelkesen karon ragadta, és húzni kezdte maga után. Kétségbeesve néztem őket, de végül teljesen magamra maradtam. Esetlenül álltam a tömegben, igyekeztem kihúzódni a szélére, így minél messzebb kerültem Yorutól.

- Te vagy a félvér vörös, aki Yoru tanítványa? - szólított meg hirtelen valaki. A hang felé fordultam. Végignéztem a pimasz fiatal arcon, aki mosolyogva érdeklődött felőlem. Szürke, szinte már fehér rövid haja itt ott az arcába lógott, amit szeplők tarkítottak. Az alkata nagyon vékony volt, akár csont soványnak is mondható, de mégis úgy nézett ki, mint aki ereje teljében van.

- Igen én. Ryuu. - mutatkoztam be neki.

- Engem is Yoru tanított egy ideig, úgyhogy tanítvány testvérek vagyunk. Az én nevem Flynn. Gyere körbevezetlek. -intett a fejével. Szimpatikusnak tűnt, így habozás nélkül követtem. Körbepillantottam a nyüzsgő, életteli táboron. Hát... Megérkeztünk.