Második napja repültünk folyamatosan. A szárnyam már sajgott, de nem mondtam egy rossz szót se. Igaza volt Yorunak. Az egész Birodalmat ellepték a katonák és minket kerestek. Pontosabban Yorut. Mivel sokkal jobban megszigorították az őrjáratokat, és szinte mindenkit átkutattak aki egy kicsit is gyanús volt, így nem mehettünk semmilyen fő útvonalon. Rejtve kellett közlekednünk, nehogy meglásson bárki is.

A harmadik nap hajnalán amikor kelnünk kellett volna, megállítottam a fekete sárkányt.

- Yoru várj. - fogtam meg a karját.

- Mi az? Nem érünk rá. Sietnünk kell.

- Napok óta egy lélekkel se találkoztunk. Kérlek. Nagyon fáradt vagyok. - vallottam be.- Kit is az én hátamon utazik, mert én jobban tudom melegíteni. Sose kellett még ennyit repülnöm.

- A fenébe is Ryuu... Olyan hasznavehetetlen tudsz lenni. - fakadt ki. Láttam rajta, hogy mennyire ingerült az utóbbi napokban, így félve mondtam ezt el neki. Reméltem, hogy nem haragszik meg nagyon, de úgy látszik tévedtem.- Az életünk múlik azon, hogy elérjük a hegyeket. Mármint azokat, amik északon vannak.

- Tudom. A lehető legmesszebbi pontra megyünk, és még hosszú lesz az út. Csak annyit kérek, hogy délben induljunk el. Ma menjünk egy kicsit kevesebbet. - győzködtem tovább. 

- Nem lehet. - rázta meg a fejét Yoru.

- A kölyöknek igaza van. - szólt közbe Kit. Eddig egy hangot se hallatott. Egész úton csak magában búslakodott amiért el kellett hagynia a mocsarat, de most végre megszólalt pár nap után. Ráadásul az én védelmemre kelt. Kíváncsi voltam, hogy vajon erre mit reagál Yoru. 

- Most már méltóztatsz megszólalni? - kérdezte gúnyosan Yoru. Sose láttam még ilyennek. Félelmet keltő volt, mintha a saját barátját akarná fenyegetni, pedig biztos voltam benne, hogy ez nem Kit személye ellen irányult, csak ingerült a kialakult helyzet miatt. Kitre pillantottam, szerencsére neki az egyik fülén be a másikon ki. Nem vette sose magára ezeket a sértéseket.

- Ryuu már két óra repülés után olyan sípolva veszi a levegőt, hogy csodálom, hogy egyáltalán még képes mozogni. A teste is sokat vesztett a hőjéből, mert annyira feléli a tartalékait. Neked ez nem tűnik fel, mert hátra se nézel ránk. - mondta a szemébe a sárkánynak. Beharaptam az alsó ajkam. Csak nehogy itt kezdjenek el veszekedni. 

- Jól van. - Yoru keze ökölbe szorult. - akkor délben indulunk tovább. - zárta le a beszélgetést, majd otthagyott minket. Nem mondta merre megy, csak simán eltűnt a bozótban. Fellélegeztem, és hálásan a lidércre néztem.

- Köszönöm. - mosolyogtam.

- Ugyan semmiség. Az én lábaim is már elgémberedtek a sok üléstől. Nem gondoltam volna, hogy sárkányon utazni ilyen kimerítő. - dőlt hátra a fekhelyén, majd visszahunyta a szemét. Én felkeltem, majd odafeküdtem mellé, hogy melegen tartsam. Mivel a vörös sárkányoknak a legmagasabb a testhőjük, így szinte egy két lábon járó fűtőtestként működtem. Kit szorosan hozzám bújt, majd nem sokkal később már szuszogott is. Nem mertem elaludni, csak amikor megéreztem a közelemben Yorut és láttam, hogy visszajött, akkor hunytam le a szememet, és elmerültem az álmok világában.

...

Csendesen lépkedtem az utcán.  Már régen besötétedett, senki se járt már erre, hiszen éjfél is elmúlt. Szánt szándékkal elkerültem a kocsmákat és a szórakozó negyedeket, így inkább a város szélén maradtam, és kerestem tovább. Hogy mit? Nos egy kis ennivalót. Kitnek nagyon nem tett jót a csak húsból álló étrend, ami nekünk teljesen természetes volt, így már tegnap óta hasmenése volt tőle. Szegény fiú eléggé legyengült, és nem utazhattunk tovább vele. Yoru minden ellenkezése ellenére indultam útnak, hogy keressek egy két zöldséget, vagy gyümölcsöt, esetleg ha találnék egy olyan boltot ahol hínárt is árulnak, azt hiszem az lenne a legjobb. Az rendbe tenné a gyomrát. És hogy mért éjszaka jöttem? Azért mert lopni akartam nem vásárolni. Egy fityingünk sem maradt már, így kénytelenek voltunk lopásra vetemedni. 

Végre találtam egy zöldségest. A lakatot egy egészen egyszerű varázslattal sikerült feloldanom, így könnyedén bejutottam a boltba. Azt hiszem szerencsém van. Nem gondoltam volna, hogy ilyen egyszerű lesz. Elemeltem pár narancsot, répát és almát. Meg egy kis szőlőt is. Gyorsan akartam végezni, eltettem a táskámba őket, majd indultam is ki, amikor hirtelen fényárba kerültem, és kiabálást hallottam. A barna csuklyám a fejemre volt húzva, így senki se láthatta az arcomat vagy, hogy miféle vagyok.

- Állj meg! Tolvaj! - kiabálta valaki a hátam mögül. Azonnal szaladni kezdtem, de nem voltam elég ügyes. Egy éles fájdalom hasított a vállamba, amikor hátranéztem, egy dobótőr állt ki belőlem.

- Franc egye meg.- morogtam. Összeszorítottam a fogaimat, majd egy energialöketet küldtem a támadóm felé, akit ez ledöntött a lábáról. Világos haja volt. Ha jól megnéztem, talán egy kék vagy egy zöld sárkányról lehet szó. Esetleg barnáról. Bár a barnák nem céloznak ilyen jól. 

- Nem szabadulsz! - kiáltotta, azonnal felállt, és utánam rohant, de én már elég előnyt szereztem ahhoz, hogy sikeresen meglógjak előle. Az erdőig futottam, csak amikor már beértem a fák közé, akkor nyugodtam meg egy kicsit. Gyorsan megtaláltam a táborunkat. Yorunak elég volt csak egy pillantás, és máris tudta, hogy valami történt.

- Mit csináltál? - kérdezte komoran. Már a hangjából is kiszűrődött a szigor. Ha megtudja, biztos, hogy le fog szidni. 

- Majdnem elkaptak. De sikerült meglógnom. Nem látták meg az arcomat ne aggódj. -odasétáltam Kithez, akinek a kezébe adtam a gyümölcsöket.

- Köszönöm. - örömmel fogadta el tőlem, és máris beleharapott az egyikbe.

- Kell keresnünk egy mocsarat. - szólaltam meg. Talán ezzel el tudom terelni a témát.- Kitnek mocsári növények kellenek és az az undorító iszapos leves.

Persze Yorunak ez azonnal feltűnt. Ilyen pillantásokat ritkán kaptam tőle amivel most illetett.

- Ryuu, mostantól nem mehetsz ki a városba. Akárhol is vagyunk. Nem mehetsz.-szólt rám szigorúan. Felé fordultam.

- Jó... De...-kezdtem volna, de megláttam a tekintetét, így inkább elhallgattam.

- Keresünk egy mocsarat. - bólintott a szemembe nézve, majd pakolni kezdte a holmiját.- Nemsokára indulnunk kell.

- Rendben.

Perceken belül elindultunk. Szegény Kitet sajnáltam csak, mert láthatóan rosszul érezte magát, és ezen az csak rontott, hogy repülnie kellett egy hatalmas hullámzó és kényelmetlen sárkányon. Yoru szinte beleolvadt az éjszakába, nagyon nehezen lehetett észrevenni, ha nem tudtad, hogy ott van. Ez eléggé megnehezítette a dolgomat, mivel nekem kellett őt követnem. Elhagytuk a várost, és újra a tiszta vadonba érkeztünk. Úgy látszott, hogy mindenhol végeláthatatlan erdő vesz körül minket, de nem adtuk fel. Egy patakot követve jutottunk végül el egy apró tavacskához, ami körül rengeteg vízinövény volt, és egy egész békacsapat kuruttyolt a partján. Ha már békák is vannak, az jó jel. Leszálltunk, majd Kit azonnal a vízhez ment, és keresni kezdett magának valami ehetőt. 

- Többet hozz magaddal, hogy az út további részére is legyen. - mondta neki Yoru, majd leült a tópartra. Én csendben mellé ültem, és elgondolkodva néztem a vizet.

- Még mennyi...

- 3 nap. Ha így haladunk lehet, hogy 4 vagy 5 is lesz. - sóhajtott.- egyedül sokkal könnyebben tudok közlekedni. Nem gondoltam volna, hogy ennyire le tudtok lassítani.

- Bocsánat.

- Nem haragszom. Csak aggódok. Az enyéimnél sokkal nagyobb biztonságban leszünk. Ott szabadon mászkálhatsz egy kicsit, mert nagyon jól kiépített védelmi rendszerünk van. Nekem meg úgyis ott kell lennem velük. Ki kell, hogy szabadítsam Graumot.

- Én is segítek.

- Nem.

- De lehet, hogy a hasznodra leszek. Én is akarok menni.

- Ez veszélyes. Nem gyerekeknek való. - nézett rám. Határozottan megfogtam a kezét. Nem voltam hajlandó visszakozni.

- Én is megyek. Annyi mindent köszönhetek neked. Vissza akarom mindet fizetni. Akkor is ha belehalok. - az utolsó mondatomra végigfutott egy fintor az arcán.

- Ne butáskodj. Nem engedem, hogy meghalj. Majd még gondolkodok rajta. De tudod vannak ott más feketék is, akiknek nagyobb hasznát veszem. - húzta el a száját.

- Akkor adj valami kisebb feladatot. Nekem mindegy. Akkor is segíteni akarok.- elszántan néztem a szemébe. Nem mutatta jelét, hogy tényleg fontolóra veszi a kérésem, de azért bólogatott.
- Majd meglátjuk. - sóhajtott fel.

Csalódottan lebiggyesztettem az ajkamat, majd felálltam és kinyújtóztattam a tagjaimat. Kit éppen a tó másik oldalán bogarászott, ha jól láttam már egy egész csokrot szedett magának.
Úszni támadt kedvem. Bár nem volt nagy a vízfelület, azért csak ledobáltam a ruháimat, és belecsobbantam a hideg vízbe.
- Ryuu vigyázz magadra. Nem ismerjük ezt a tavat. Kitudja ki vagy mi lakik benne. - szólt rám Yoru.
- Jó persze. - válaszoltam kelletlenül. Nagy karcsapásokkal szeltem át a vizet. Sokszor lebuktam, és kicsit búvárkodtam is, hátha találok valami ehetőt Kitnek. Szedtem több növényt is. Kiúsztam a partra, majd odanyújtottam a lidércnek, aki hálásan el is vette tőlem.
- Köszi - mosolygott. Visszabuktam a víz alá, és most Yoru oldalán jöttem fel. Odaúsztam hozzá és kikönyököltem a partra. Elég hirtelen mélyült.
- Nem akarsz te is úszni egyet? - kérdeztem egy vörös tincset fogva az ujjaim közé, és azt csavargattam.
Mesterem kérdőn felvonta a szemöldökét. Vigyorogva hívogattam az ujjammal. Gondoltam kicsit játszhatnánk a vízben. Egy kis bunyó sosem árt.
- Ryuu, gyere ki. - mondta unottan. Erre megráztam a fejem. A szemei összeszűkültek, és kezdett rossz érzésem lenni valamitől. Mintha nem is rám nézne, hanem valamire mögöttem.
- Ryuu, azonnal gyere ki! - szólt most már hangosabban. Ez kíváncsivá tett. Tényleg van valami mögöttem, vagy csak szórakozik? Már fordultam volna hátra, amikor megragadta a karomat és kirántott a vízből. Nagyot nyekkentem ahogy földet értem, de nem volt időm kiakadni, hogy mért ilyen kegyetlenül segített ki a partra, ugyanis Kit kétségbeesett hangját hallottam a túlpartról. Yoru már ott is volt. A vízből hatalmas csápok bukkantak elő, és a lidérc lábára csavarodva, fogva tartották őt.
-Kit, változz át! - kiabálta neki Yoru, mert láthatóan szegény srác sokkot kapott, és nem működött rendesen.
Felkaptam a tőrömet, majd a szárnyaimat előhívva azonnal odarepültem hozzájuk, és levágtam egy csápot ami már Yoru felé indult.
- Kit! - kiabáltam rá szegényre én is, mire összerezzent, majd hirtelen csak egy fénypont maradt a helyén, ami villámgyorsan elcikázott. Megkönnyebbülten elmosolyodtam, aztán hirtelen valami lerántott a mélybe magával.