- Végre vissza jöttél, Ryuu! - Kit kitörő örömmel fogadott amikor Yoruval leszálltunk a kunyhó közelében.  - Már nagyon hiányoztál. Olyan csendes volt a ház nélküled. Yoru egész nap kint keresett téged. Nem is számítottam rá, hogy sikerül visszahoznia.

- Kit... - Yoru azonnal elővette a fenyegető auráját, ami Kitre egy picit se hatott, viszont rám annál inkább. Hiába örült nekem a lidérc, megremegtem a félelemtől. 
- Oh ez titok lett volna? - vigyorodott el a srác. - bocsi csak jó látni, hogy végre mással is foglalkozol magadon kívül. - piszkálta vidáman.
- Kit fejezd már be hiszen veled is szoktam foglalkozni, nem csak magammal. - arca megkeményedett. Arrébb léptem tőle, amit észre is vett azonnal. Egy pillanatra felvillant a szeme, mintha csak akkor jött volna rá, hogy igen, miatta remegek úgy mint a nyárfalevél. Felsóhajtott, majd faképnél hagyva minket becsattogott a faházba a sok cuccommal.
- Ne is figyelj rá. Nagyon aggódott érted - kacsintott rám Kit.
- A fülem még mindig túl jó! - hallatszott bentről Yoru erőteljes hangja, mire összehúztam magam.
- Szóval jól látom, hogy ideköltözöl végleg? - a lidérc nem is figyelt a fekete sárkány szavaira.
- Igen. Bár ketten is alig fértek el. Majd alszom a földön. - mondtam halkan.
- Erre semmi szükség. Már elkezdtem megtervezni, hogyan kellene kibővíteni a kunyhót. Megnézed? Lesz saját szobád. - magyarázta lelkesen.
- Megnézem szívesen. - bólogattam. Megragadta a kezemet, és már vonszolt is be maga után.

Igazat adtam Kitnek, hárman már nagyon nem fértünk el ezen a kicsi helyen. Eleve három helységből állt az egész mocsári lak, egy konyha-nappali, fürdőszoba és egy háló kapott benne helyet. Általában Yoru sajátította ki a hálót, és ezt senki nem merte megakadályozni. Kittel kiszorultunk a kanapéra, meg a földre. Nem volt túl kényelmes, még jó, hogy hoztam magammal sok szőrmét, amivel szinte az egész helyet lefedtük, így fázni nem fáztunk. A következő napok azzal teltek, hogy egy ágyat ácsoltunk nagy nehezen össze Kittel, amíg Yoru fákat hozott magával, amiket aztán ha jól láttam mágia segítségével előkészített, hogy lehessen belőle építkezni. A terv nem tűnt túl bonyolultnak, egy emeletet kellett felhúzni csak, és kialakítani még két szobát fent. Sajnos ehhez egyáltalán nem értettem. Kovácsnak tanultam nem asztalosnak, így csak csináltam ha megkértek valamire, magamtól nem kezdtem bele semmibe nehogy elrontsam.
Mivel egész nap csak a házon dolgoztunk, így pár hét alatt sikerült befejezni a kibővítést. Amikor végre az utolsó darabot is a helyére tettük, Kit ugrándozva táncolta körbe a házat.
- Végre! Készen van! Ma ünneplünk! Yoru hozd a bort, máris nekiállok sütni valamit! - lelkendezett.
- Kit, ne te süss. - mosolygott halványan Yoru. Meglepve néztem rá. Tényleg szokott mosolyogni! Azt hiszem ez az évszázad felfedezése volt számomra. Eddig komolyan nem tűnt fel.
- de mért ne? Majd te nekiállsz, miután ennyit dolgoztál? - tette csípőre a kezét.
- Ryuu szerint mocsár íze van bárminek amit készítesz. Nos ebben van igazság. Szóval majd csinálom én inkább. - csóválta a fejét, majd rám mosolygott kedvesen. Szinte sokkot kaptam. Hol van a vészjósló kisugárzása? Annyira izgatott és boldog lettem tőle, hogy a szívem majdnem kiugrott a helyéről.
- Tényleg így gondolod Ryuu? - a lidérc kissé sértődötten pislogott rám.
- Ne haragudj Kit, de tényleg iszap íze van mindennek itt. Jobban szeretem amit Yoru csinál. - vallottam be neki elpirulva. Azért remélem nem sértődik meg ez miatt rám.
- heh... Sárkányok... Flancos sznob nép - kezdett el morogni magában, majd fortyogva elcsoszogott.
- Nem kell aggódnod. Én már évekkel ezelőtt is mondtam neki, hogy ehetetlen amit itt talál a mocsárban. De ő mégis csak egy lápi lidérc. - vonta meg a vállát.
- Most tulajdonképpen rám hárítottad a felelősséget - mondtam kicsit durcásan.
- Ez így van. De szerintem nem bánod ha így a főztömet eheted.
- Igaz-vallottam be. Behunytam a szemem egy pillanatra. Egyszerűen borzalmas, hogy minden egyes gondolatomat ismeri. Jobban tudja ki vagyok mint én magam.
- De most segíteni fogsz. Gyere-intett a fejével, majd bement. Nem haboztam követni őt. Bármit mondott azt habozás nélkül megtettem. A mesteremként tekintettem rá.

- Ennek édes íze van, de nagyon jó amúgy fájdalom csillapításra is. Ha ezt használjuk nem kell sok cukor bele. Nincs már túl sok alapanyagunk, úgyhogy jobb ha spórolunk. - kezdett magyarázni, közben a kezembe nyomott valamit, hogy kevergessem. - Kit is pont az ínséges időkben akar ünnepelni. - morgott magában, de ez valahogy megmosolyogtatott.
- Nem úgy nézel ki mint akinek ellenére van. - mondtam halkan.
- Nincs is. Felavatjuk az új szobákat. Hosszú munka volt, úgyhogy most az egyszer kirúghatunk a hámból. Majd elmegyek venni cukrot. Úgyis sóból meg lisztből is kezdünk kifogyni. Ha nagy lesz a szárazság, semmit se lehet majd kapni. - pár percig csendben dolgoztunk, én a gondolataimba mélyedtem. Csak néhányszor voltam másik faluban. Vajon megengedné, hogy vele menjek? Megráztam a fejem. Biztos nem. Nem bízik annyira bennem. Én se benne.... Vagyis de. Eléggé. Furcsa mennyire rátámaszkodtam valakire ilyen rövid időn belül. Pedig egész életemben egyedül éltem. Most mégis kezdem otthonosan érezni magamat velük. Még Yoru hatalmas jelenlétét is kezdem megszokni. Amióta visszatértem, sokkal kevésbé rémisztett meg. Hallottam mellettem egy halk kuncogást, mire felkaptam a fejem. Yoru mindentudó szemeivel engem bámult. Eléggé zavarba jöttem tőle. Konkrétan egy szót se kellett szólnom hozzá, csupán a gondolataim miatt sikerült ilyen furcsa helyzetbe kerülnöm.

- Tudod, ha szeretnél, eljöhetsz velem élelmet venni. Ki kell néha neked is mozdulnod innen. Elvégre nem vagy te mocsári lidérc, hogy itt éld le az életed. - egy tepsibe tette a tésztát, amin egészen eddig dolgozott, majd kivette a kezemből a tálat, és szépen ráöntötte a krémet. - amúgy meg úgy gondoltam fokozatosan foglak hozzászoktatni a jelenlétemhez. Szóval igazából mióta visszatértél, igyekszem kicsit elrejteni magamat.

Nagyon meglepődtem. Először arra gondoltam, hogy milyen kedves tőle. Ennyire figyelmes. Hiszen tudom, hogy ez folyamatos koncentrálást követel meg tőle, és mégis értem megteszi. Aztán dühös lettem. Azt gondolja, hogy ha elengedi magát, nem leszek képes hozzászokni? Nem tudnám kezelni? Meg aztán én ki vagyok, hogy miattam kelljen ennyire elfojtania magát? Az arcára néztem. Úgy látszik nem ezt a reakciót várta tőlem. Hát sajnálom.
- Ez eszembe se jutott. - gondolkodott el.
- Én teljesen abban a hitben voltam, hogy nekem sikerült ilyen jól hozzászoknom a jelenlétedhez. Most kicsit becsapva érzem magam. - mondtam ki hangosan a gondolataimat.
- Igazad van. Sajnálom, csak nem akartalak megijeszteni. - felém fordult, és komoly arccal a szemembe nézett. - Ma még ünneplünk. Nem szeretném, hogy rosszul érezd magad miattam, úgyhogy ma még inkább visszafogom  a jelenlétem. Ígérem holnaptól rád zúdítok mindent-a végére elmosolyodott. Tényleg furán hangzott az amit mondott, de jól esett. Éreztem, hogy megbánta hogy alábecsült, és ezzel akarja kárpótolni most.
- Rendben. Minden erőmmel azon leszek, hogy ne rémüljek halálra tőled.-mosolyogtam vissza rá kedvesen.

- Itt a bor!- Kit egy pillanatra megtorpant amikor belépett és meglátott minket. Ránéztünk értetlenül.- Oh bocs. Csak azt hittem megzavartam valamit.-vigyorodott el. Rám kacsintott pajkosan, de nekem fogalmam se volt most mégis mire gondolt. Yorura néztem, hátha ő tud valamit mondani, de csak halkan kuncogott.

- Kit! Úgy érzem, hogy túlbonyolítasz valamit. 

- Igen azt látom, hogy Ryuunak fogalma sincs semmiről.-túrt bele a hajába.

- Mi? Most miről beszéltek? Mit nem értek? Mert tényleg nem értek semmit.-kapkodtam a fejem.

- Csókolóztál már?-kérdezte Kit kíváncsian. Mégis honnan a jó égből jött ez neki?

- Dehogyis. Mégis kivel? Ennyi idősen?-kicsit megijedtem ettől a kérdéstől. Szóval valami szerelemmel kapcsolatos dologról van szó? Akkor tényleg nem érthetem.  Yorura pillantottam, mire kicsit meglepett arcot vágott.

- Mért hány éves vagy?-szegezte nekem a kérdést Kit.

- Te tényleg csak 25 vagy?-fakadt ki Yoru. Hiába. Még csak válaszolnom se kell, mert még előtte kiolvassa az elmémből. - Hogy lehetsz ilyen fiatal? Hiszen még el se érted a nagykorúságot.

- De... Ez mért baj?-pislogtam.

- Ez elég sok mindent megváltoztat. Túl fiatal vagy...-gondolkodott el Yoru. Kicsit mintha csalódott lenne.

- Még várnod kell pár évet Yoru-kuncogott Kit.

- Maradj már. Teljesen máshogyan kell hozzáállnom. Nem gondoltam, hogy egy gyereket veszek a nyakamba.-túrt bele éj fekete hajába, ami így fehér lett a liszttől. Jelenleg nem volt olyan a helyzet, hogy szóljak neki ez miatt. 

- Nekem az a fura, hogy ti több száz évesek vagytok. Nálunk a falu legidősebbje is csak 200 körül van.

- Na mindegy.

- Akkor vigyem vissza az alkoholt?-indult el kifelé a lidérc, de gyorsan utána szóltam.

- Ittam már alkoholt, azért ennyire nem vagyok gyerek. Nem értem mi a bajotok. -fortyogtam.

- Jól van. Marad az ital. -bólintott Yoru.

- Ezaz.-Kit vigyorogva vette elő a poharakat, és töltött mindenkinek.

- Ezt gyors megsütöm jó?-Yoru a kezébe vette a süteményes tepsit, majd valamilyen varázslat segítségével kezdte felforrósítani. Ha jól láttam, még a keze is mintha felizzott volna. Tátott szájjal bámultam. Vajon én is tudok majd ilyet csinálni? Annyira megtetszett. Nem kellett sok idő, mire el is készült vele. Kíváncsi voltam vajon milyen lehet a hőfoka, így gondolkozás nélkül tettem rá a kezem a tepsire, ami tűzforró volt, de számomra mégis kellemesen melegnek hatott.

- Amikor lázas lettem majdnem megolvadt a kezemben a vaskalapács. Szerinted képes leszek arra, hogy hőt bocsátsak ki de ne ártsak vele a tárgynak ami a kezemben van?

- Persze, hogy képes leszel rá. De az még messzebb van. Előbb az elméddel kell kezdenünk valamit.-bökött homlokon Yoru. Kicsit meghökkentem. Mostantól gyerekként fog kezelni? 

- Gyerek vagy.-válaszolt a gondolatomra.

- De csak pár év és nagykorúnak számítok. 

- Ryuu, több mint 500 év van köztünk. Nekem mindig is gyereknek fogsz tűnni.-mondta a szemembe. Beharaptam az ajkam. Igaza van. Bele se gondoltam hány száz évet élt már le. De ha több mint 500 éves akkor a világ egyik legidősebb sárkánya lehet.

- Szerintem én vagyok a világon a legidősebb.-mosolygott.

- Tessék! - Kit mindenki kezébe egy kupát nyomott, ami félig volt töltve borral. - koccintsunk az új házunkra! Az eljövendő közös életünkre. - emelte poharát a magasba.

- Az új kalandokra! - mondtam én is.

- Hármunkra. - tette hozzá Yoru. 

Egyből lehúztam a bort, csak kicsit később éreztem meg a hatását. Erős ital volt, nálunk kicsit gyengébbek szoktak lenni. Persze azért nem ártott meg, de jobb kedvre derültem tőle.

- A süti is készen van. - Yoru máris felvágta, majd mindenkinek a kezébe nyomott egy szeletet.

- Au héé ez forró!-Kit ijedten dobta vissza Yorunak, aki még időben elkapta. A lidérc nem volt olyan tűzálló mint mi.

- Elfelejtettem, ne haragudj.-mosolygott.

- Hmm ez finom lett.-haraptam bele a forró sütibe. Igazából elég érdekes íze volt. Kicsit gyógynövényes, kicsit gyümölcsös, de nekem nagyon tetszett. Sose gondoltam volna, hogy egyszer egy 500 éves sárkány sütijét fogom enni.

- Ha egészen pontosan kíváncsi vagy akkor 627 éves vagyok.-szólt oda nekem Yoru. Majdnem kiejtettem a kezemből.

- Öhm.. Nem csak 500-nál több?

- A hatszáz is több nem?-vonta meg a vállát. Csak néztem hitetlenül. Ez nagyon durva. Tényleg ég és föld köztünk a különbség.

Az első pohár után jött a következő, meg aztán még egy. Azt hiszem Kittel bírtuk a legkevésbé a piát, így énekelve táncoltunk lent a nappaliban, egymásba karolva. Yoru csak nevetett rajtunk, és vigyázott, hogy ne törjünk  össze semmit se. Persze én megbotlottam a szőnyegként funkcionált szőrmékben, így a földön kötöttem ki. Húztam magam után Kitet is, aki így rám esett.

- Hoppá - nevetett fel, majd a szemembe nézett. Hirtelen nagyon közel került hozzám. Kicsit furcsa érzésem lett, de úgy  láttam neki eszébe is jutott valami. Felpillantott Yorura, aki elkomolyodott szigorú tekintettel nézte őt. Mintha figyelmeztetően meg is rázta volna a fejét. A lidérc erre csak vigyorogva hozzám hajolt, majd arcon puszilt.

- Kit! - Yoru idegesen rángatta le rólam  a fiúnak kinéző lidércet, aki még mindig alkoholmámorban nevetett. Nekem fogalmam se volt arról mi is történik. - Megmondtam, hogy ne érj hozzá.

- De hiszen neked túl fiatal nem? Akkor meg nem mindegy?

- De majd megnő.

- De az még hány év?

- Kit! - mennydörögte a fekete sárkány. Lehullt az álca róla, dühösen rángatta maga után Kitet, majd bevitte a szobába. - Hogy tudtad kihasználni, hogy részeg? Azt se tudja mi történt.

- Csak egy puszi volt.

Még kintről is hallottam a beszélgetésüket, de egyre inkább összemosódtak a hangok, amíg teljesen el nem csendesedtek. Azt még érzékeltem, hogy valaki felvesz a földről, és lefektet az új ágyamba. Mosolyogva aludtam be véglegesen.