Több mint egy hónapja már, hogy visszatértünk a Sötét Táborba. Minden ment a megszokott rendszer szerint, annyi különbséggel, hogy negyed annyian maradtunk, rengeteg jurta vagy házikó most üresen állt a hegyek között. A katonák nem gyakorlatoztak minden nap a mezőkön, a kovács műhely csendes volt, a bányákban sem dolgoztak jelenleg, mert elég volt a tartalékunk a tél végéig. Olvadt a hó. Nemsokára itt a tavasz, bár az éjjelek még fagyosak voltak, lejjebb a mély völgyekben ahol melegebb volt, már felfedeztem az első bimbókat a fákon. 

Amint felkeltem, lementem a reggeli finom illatára, hogy csatlakozzak Yoruhoz és Graumhoz. Nem egészen egy hete adtam be a derekam, és költöztem vissza hozzájuk. Nagyon figyelmesek voltak velem, nem hangoskodtak vagy ilyesmi. Csak néha fordult elő, hogy  a szemem előtt loptak egy csókot, vagy ölelést, egy rejtett érintést. Mélyen belül már nem forrongtam miatta, viszont elszomorított. Nyugtalan voltam, és ezt a többiek is észrevették. Pedig nem sok mindenkivel elegyedtem szóba, de érezték rajtam, hogy valami készül. Alig vártam a tavaszt.

- Ma én megyek vadászni. - szólalt meg Graum. 

Leültem a tűz mellé.

- Köszönöm. - mondtam Yorunak, aki szedett nekem reggelit és a kezembe nyomta.

- Te vagy a soros amúgy is.

- Én szívesen elmegyek megint. - szóltam közbe.

- Az utóbbi alkalomkor is te voltál. - Yoru mellém ült, így most Graum velünk szembe eszegetett.

- Szeretek vadászni.

- És ha ma tanítanék neked valami újat? Van még pár varázslat amire szükséged lehet. - Yoru szavaira felcsillant a tekintetem. Ha valami újat lehet tanulni, akkor arra mindig vevő voltam.

- Akkor ez eldőlt. - nevetett Graum. Ő fejezte be a legkorábban az evést, majd csókot nyomott Yoru ajkaira és kiment. Már úgy volt öltözve a reggelihez, hogy rögtön utána indulni tudjon. 

- Azt mondta sokáig el lesz. - jegyezte meg halkan Yoru. Egy görcs állt be a gyomromba ennek hallatán. Ez most mit akar jelenteni?

- Annál több mindent tudsz tanítani nekem. - mondtam halkan. 

Megtartottam a távolságot mióta visszaköltöztem. Próbáltam Yorura csak a mesteremként gondolni, még akkor is ha ez néha nehéz volt. Az érzések nem múlnak el egyik napról a másikra. 

Elpakoltam az edényeket, amíg Yoru előhalászott valami ősrégi könyvet, és kicsapta  a földön ülve a tűz mellett. Nemsokára mellé telepedtem és kíváncsian bámultam a betűket. Feltűnt, hogy nem mindegyiket ismertem.

- Ez mi? - böktem rá egyre.

- Nem ismered? - erre megráztam a fejem. - Már kiment a divatból, de még 200 éve használták. Akkor először meg kell jegyezned a betűket. 

Belekezdett a magyarázatba, én pedig ittam minden szavát, csak úgy mint eddig. Csodáltam mint mestert, és a szeretetem iránta ezt csak fokozta, így még jobban odafigyeltem rá, mintha csak egy sima tanító lenne számomra.

Megtanított egy újabb fekete varázslatot, amivel ha sikerül beférkőznöm az ellenségem fejébe, illúziókat tudok vele láttatni. Órákig gyakoroltam és próbálkoztam, nagyon nehéz feladat volt. Minden motivációm ellenére nem voltam képes tökéletesen végrehajtani a feladatot. Bár lehet az is volt a baj, hogy Yorun gyakoroltam. Egy ősin, aki mit is mondjak... Nehéz dió. Meg amúgy az elmekontroll mestere. Semmi se történik az akarata ellenére.

- Elég lesz. Ez pszichikailag fáraszt ki. Holnap folytatjuk. - nyújtózott egy nagyot. Én ásítottam egyet, majd felültem a kanapéra. 

- Graum ilyen sokáig vadászik? - kérdeztem halkan.

- Szerintem csak kóborol valamerre. - vonta meg a vállát. Leült mellém. - Azt hiszem adni akart nekünk egy kis időt. Kettesben.

Beharaptam az ajkam. Inkább ne tette volna. Yoru megfogta gyengéden a kezemet. Felpillantottam rá. A jól ismert sárga szempár nézett vissza rám. Nyugalmat és egy kis határozatlanságot árasztott magából. Ő se tudta, hogy vajon miként reagálok a közeledésére.

- Yoru... - elhúztam a kezem.

- Sajnálom. - mondta gyorsan és visszahúzódott. Fájt. Fájt, hogy úgy éreztem nem érhetek hozzá mert már másé. Összeakadt a tekintetünk újra, és nem tudtam megállni, hogy ne nyaljam meg az alsó ajkamat. 

- Hé.... - Yoru felvont szemöldökkel nézett engem. - ez most mi?

- Nem tudom. - motyogtam a kezeimet tanulmányozva.

- Dehogynem tudod. - elmosolyodott rajtam. Állam alá nyúlva emelte fel a fejem, hogy a végtelenségig feszítve az idegeimet, egyre közelebb hajoljon, végül összeérintse ajkainkat.

Hagytam, hogy puha ajkai mozogjanak az enyémen. Annyira jó és ismerős érzés volt, hogy egy idő után reflexből viszonoztam a csókot, közben egyre közelebb és közelebb csúsztam hozzá. Az ölében kötöttem ki. 

"Hiányzol." hangja simogatott. "Nekem is." Válaszoltam némán. Beletúrtam hajába, ő felbátorodva nyúlt be a ruháim alá. Végigsimított a bőrömön. Belebizsergett a testem. Lassan lehúzta rólam a ruháimat. Én is az övét. Beleolvadtam a karjaiba ahogy végighaladt csókjaival érzékeny részeimen. Halk sóhajokkal bíztattam, és néha vezettem a kezemmel, a nekem tetsző tájak felé. Készségesen tette amit csak akartam. Gyengéd és gondoskodó volt. Most nem akart durva lenni. Félt, hogy elijeszt magától.

Én is kivettem a részem a munkából, egész testét elhalmoztam a szeretetemmel. Hol ajkaimmal, hol a kezeimmel kényeztettem őt. Minden részét tetőtől talpig végigkóstoltam, ahogyan ő is tette, miközben finoman nyúlt belém, hogy kitágítson. Régen voltam már bárkivel, meg a regenerálódás miatt is célszerű volt ezen  az amúgy elég élvezetes procedúrán végigmenni. Belekarmoltam a bőrébe, amíg ő ujjaival bennem ügyeskedett. Vékony vörös csíkok maradtak hegyes körmeim nyomán. Amikor pedig végre tagjával nyomult belém, hangosan felnyögtem. Beletemettem vállába az arcom.

- Nemsokára már nagyobb leszel nálam. - duruzsolta a fülembe mély hangján. - Igazi vörös testalkatod van. Erős, izmos, és kéjsóvár.

Szinte elélveztem a piszkos szavaitól. Lassan kezdett mozogni bennem, hamar összehangolódtunk. Erősen tartottam őt, szorítottam magamhoz. Izgatóbbnál izgatóbb dolgokat suttogott, amivel még jobban feltüzelt. 

Nem is vettem észre, hogy az érzelmeim hatására könny szökött a szemembe. Szenvedélyes csókban forrtak össze ajkaink, mozgásunk egy pillanatra se állt meg, még akkor se, amikor beteljesült az élvezetünk. Odaadóan vergődtem alatta, amíg őt is elérte az érzés, majd összebújva a kanapén megpihentünk. 

- Szeretlek Ryuu... - suttogta Yoru. - Remélem tisztában vagy vele.

- Igen tudom. Én is szeretlek. - bújtam a mellkasához. Simogatni kezdte hosszú hajam, ami beterített kettőnket. Eljátszadozott vele az ujjaival. Csendben élveztem a gondoskodását. 

A meghitt pillanatot egy közeledő jelenlét zavarta meg. Későn vettem észre, így nem volt időm-meg Yoru nem is engedett el-, hogy felöltözzek.

- Oh.... Legalább nem pont akció közbe zavartalak meg. - tért haza Graum. Pajzán vigyorral nézett végig rajtunk. Arcomat azonnal belefúrtam Yoru bőrébe."Yoru!" szóltam neki kétségbeesetten. Nem akartam, hogy más így lásson. Annyira kínos volt és kellemetlen.

- Grau... Kicsit ki tudnál menni még? - Yoru reménykedve pislogott társára.

- Azt hittem... Na mindegy. - legyintett, majd kiment.

Azonnal felugrottam, és a ruháimat kezdtem el keresni. Amint megvolt az összes darab, Yoru elé álltam.

- Igazán szólhattál volna. - támadtam neki. - Tisztában voltál vele, hogy jön. Én csak nemrég vettem észre. Mért csinálod ezt velem?

Dühösen viharzottam el a fürdőszobánk felé, hogy vegyek egy forró fürdőt. Még mocskos voltam az előbbitől. Közben csendesen hallgatóztam, mert Graum visszajött persze.

- Teljesen kiakadt. 

- Mért hallgattam rád? Most megint dühös rám. Szörnyű vagy. - Yoru bosszankodott kint.

- Tudtad, hogy szégyenlős, mégis ott tartottad magadnál, amikor arra kértelek. A te hibád. A te szeretőd.- Graum hangja szórakozottnak tűnt. Őt egyáltalán nem zavarta a helyzet. Sőt, még élvezte is. Lebuktam a víz alá, így kiloccsant a földre a dézsából egy kicsi. A kinti hangok máris sokkal tompábban szóltak, és nem értettem őket. Egy halk dal viszont belekúszott a fülembe. Földöntúlian szép volt. Ismerősen hangzott, de amint feljöttem a felszínre, abbamaradt. Csalódottan fejeztem be a mosakodást és öltöztem fel.

Közösen dolgoztuk fel a vadat amit Graum haza hozott. Nem igazán szólaltam meg, pedig Graum láthatóan igyekezett oldani a feszültséget amit okozott. Sajnos kudarcba fulladt minden próbálkozása. 

- Mi van a lánnyal? - kérdezte halkan Yorut. Felfigyeltem. Ha jól tudom, egy fehér sárkányt a csata után elfogtak, és elhurcoltak magukkal.

- Fargasra bíztam. - vonta meg a vállát. - Bár szívesen csonkítanám meg én is, az ilyenek neki mindig is jobban mentek. Eleget öldököltem az utóbbi években.

- Akkor jó kezekben van. - villant egy kegyetlen vigyor az arcán. Csak a szemeimet forgattam rajta. Hiába kérdeztem Yorut, nem mondta el hol tartják fogva és mi a céljuk vele. Rossz előérzetem volt ezzel kapcsolatban. Még a háború után is keresték a bajt. Persze ez már nem az én gondom volt. 

A feldolgozott húst felosztottuk, egy nagy részt a mai vacsorára szántunk. Egyre nagyobb lett az étvágyam, és a két feketének is megvolt a napi adagja, ha sokat dolgoztak. Ketten elkezdték a konyhában megfűszerezni és előkészíteni a vacsorát, addig én elloptam egy darabot, és leülve  a tűz mellé, nyersen kezdtem eszegetni. Jól esett.

- Hé... Hasonlít rád. Tőled tanulta ezt a barbár szokást? - kérdezte fojtott hangon Graum, de még így is meghallottam. 

- Talán látta tőlem. Néha előfordult. - vonta meg a vállát. Graum nevetett rajta. Még morcosabban csócsáltam a húsdarabkát. Nem sokat nasiztam, mert Yoru főztje isteni volt. Abból is akartam mindenképpen enni.

Nem sokára le is ültünk és közösen fogyasztottuk el amit Graum fogott nekünk. Yoru mellém ült. Kicsit arrébb húzódtam tőle, de ő csak közelebb jött erre. Inkább maradtam a helyemen, mert ezt a végtelenségig játszhattuk volna. 

- Finom lett. Köszönöm. - mondtam halkan kettejüknek, hiszen az ő munkájuk volt.

- Szívesen. - mosolygott rám Yoru. Graum csak biccentett felém. Hamar elfogyott minden. Graumnak a vadászat miatt kétszeres étvágya volt a szokottnál, így ez nem volt meglepő. Amikor befejeztem, elvettem Yoru és Graum tálját is, hogy én mossam el őket. Közben két kar jelent meg a derekamnál és magához ölelt. Lehunyt szemmel élveztem Yoru közelségét. Beszívtam az oldalát. Nem tehettem róla, de elgyengültem tőle egy kicsit. Csókot nyomott a nyakamra. Inkább felé fordultam, és átölelve őt a szájára tapasztottam a sajátom. 

- Khm...

Kipattantak a szemeim. Graum szenvtelenül nézett minket. Ellöktem magamtól Yorut, majd feltrappoltam  a szobámba. Ilyen nincs... Azt hittem már felment és nem lát... Beburkolóztam a takaróimba.

- Ryuu? - Yoru pislantott be hozzám. Nem szokott ilyet.

- Hm?

- Sajnálom. 

- Én is. - motyogtam halkan. Nagy levegőt véve felpillantottam rá. - nem aludnál velem?

Yoru vonásai megenyhültek. Azonnal odajött hozzám, és bebújt mellém az ágyba. Végre újra vele aludtam. Könnyekkel a szememben nyomott el az álom.

***

Egy hónappal később :

- Biztos vagy ebben? - Zyra igéző felemás tekintete az enyémbe fúródott.

- Igen. Már régóta tervezem. - biccentettem kimérten. - mindenképp el akartam jönni előtte még. 

Yian szótlanul figyelte ahogy megölelem a feleségét, majd erősen ő is a karjaiba zárt.

- Sok sikert kívánok. Remélem jóra fordul a sorsod.

- Köszönöm. - viszonoztam az ölelést, majd hirtelen elengedtem a férfit, és mosolyogva néztem kettejükre. - Minden jót.

Utam most a magas jurta felé vezetett, ami a tér egyik központi épülete volt. Remegő gyomorral léptem be. Bent Yoru és Graum megszeppenve nézett rám. 

- Mért voltál Zyránál? - kérdezte mesterem. Egy szó nélkül mentem el mellette fel a szobámba. Már össze volt készítve a cuccom. Egy zsákba bele volt téve pár ruha, köpeny, egy meleg szőrme, és Gyermek. Mellette egy kis gyümölcs, szárított hússal. Felkaptam még két könyvet, amit még nem sikerült befejeznem, azt is betettem, majd a vállamra kaptam a táskát. Az ajtóban Yoru ledöbbenve állt. 

- Ryuu....

Félretoltam őt az ajtóból, majd elindultam lefelé. Lent Graum nézett kifejezéstelenül. Csak nem akarta kimutatni, hogy ő is meglepődött rajtam. Az ajtónál megfordultam, majd kettejükre nézve meghajoltam.

- Köszönök mindent. Köszönöm Yoru, hogy magadhoz vettél és kitanítottál. Hogy felneveltél. Hálás vagyok. Köszönöm a szeretetet, és gondoskodást. Nem maradhatok tovább. 

- De mégis hova akarsz menni? - Yoru lassan közelebb lépkedett hozzám. Szemeibe könnyek gyűltek. - mért? - suttogta hangtalanul.

- A külső világba megyek. A te példádat követem továbbra is mint látod. Időre van szükségem. Le akarom vetni a Birodalom szabályait  és rendszerét magamról, amit itt nem tudok megtenni. Továbbá képtelen lennék így itt maradni. - itt Graumra pillantottam jelentőségteljesen.

- Sejtettem, hogy készülsz valamire - sóhajtott fel Yoru.- de sose gondoltam volna, hogy tényleg elmész. - hangja alig észrevehetően megremegett. - Köszönöm, hogy kitartottál mellettem.

A számat belül már véresre haraptam, hogy visszatartsam a sírást. 

- Viszlát. - súgtam elhalóan, majd hirtelen megfordultam és kiléptem az ajtón. 

- Ryuu. - Yoru még utánam jött, de nem állított meg. Végignézte, ahogy besétálok az erdőbe és eltűnök a szeme elől.

Utam közben pont irányba volt a kis fakunyhó, ahol már vártak rám. Kit, amint megpillantott elém rohanva a nyakamba ugrott. Átöleltem a mocsárszagú fiút. Hatalmas krokodil könnyei bennem is elindították az áradatot.

- Jó utat kívánok nektek. - sírtam. Ők is már fel voltak pakolva.

- Neked is. Vigyázz magadra kölyök. - simított végig a hajamon. - mi is azonnal indulunk. Remélem megvan még a kunyhóm. 

- Ha nem lenne, Nami pillanatok alatt segít neked újraépíteni. - mosolyogtam rá. 

- Vigyázz magadra Ryuu. - nézett a lány szomorúan. Odalépve, őt is megöleltem.

- Ég veletek! - köszöntem el tőlük, majd könnyekkel a szememben repültem fel a hegyek fölé, ahol már teljesen átalakulva észak felé vettem az irányt. 

A már melegedő időnek köszönhetően hamar átkeltem a Határ-hegységen. Leszálltam a pusztára, amit most nem takart el köd, vagy felhő. Egy két fa, vagy cserjés szakította meg a végeláthatatlan zöld síkságot. Visszaváltozva emberi alakomba, vállamon a zsákommal elindultam, céltudatosan észak felé. Fejemben már ott volt a térkép, amit megannyi könyvben láttam. Ha a több száz éves feljegyzések még nem vesztették el a hitelességüket, akkor pontosan tudtam, hogy mi merre található. Nem aggódtam miatta, hiszen a sárkányoknál lassan történnek a dolgok.

Csilingelő kacagást hozott a szél magával. Meglepődve néztem körül. Nemsokára feltűnt a jól ismert jeges tekintet. Ahogy meneteltem, körülöttem táncolt.

- Minek örülsz ennyire? - kérdeztem.

- Végre kimozdulsz abból a hervasztó országból. - nevetett.

- Nem baj, hogy itt vagy? Nem kellene a Birodalmon belül maradnod?

- Nem. Oda megyek ahova akarok, akivel akarok. - mosolygott. Már ha mondhatom ezt. Egyszerűen éreztem, hogy mosolyog, és mintha zavarban is lenne.

Annyiban hagytam. Úgyse mindig van kedve beszélni. Ezek szerint nem egyedül fogom felfedezni az új világot. Már alig vártam, hogy mindaz amiről eddig csak olvastam, és festményeket láttam, a valósággá váljon. Hátam mögött hagytam minden bánatot és múltat. Új izgalom érzése árasztott el. Befejeződött a gyerekkorom, ideje felnőnöm és megismernem az igazi világot.

_______________________________________________________________________________

Hangos sikítás töltötte be a vermet. A hang rekedt volt és fáradt. Egy csont sovány test vergődött, leláncolva a földre. Meztelen testét befedték a karcolások, a mocsok és a vér, fehér haja most szürke és barna volt tőle. Lába között még ott volt a vér és a méhlepény egy része is. Sírás hangzott fel és keveredett el a nő sikolyaival.

- Egy igazi kis szörnyeteg. - Fargas megrettenve nézte a gyermeket a kezében. Egy ronggyal óvatosan letörölgette az arcát. 

- Azt hiszem ezzel örökre elintéztük a fehérek hírnevét. - Graum sötét alakja magasodott ki a sötétben, és ő is az újszülöttet vizsgálta.

A gyermek lassan felnyitotta a szemét. Íriszei felragyogtak a holdfényben. Tiszta fehér és borostyán sárga. Ez a két szín keveredett a tekintetében. 

VÉGE