Hirtelen csapott arcon a szabad levegő. A nap már fent volt, így most vakító sugarai egyenesen a szemeimbe tűztek a hatalmas ormok mögül. A hó friss illatával telt meg az orrom. Valahol húst sütöttek. Ez eszembe juttatta, hogy mennyire éhes vagyok. Határozott léptekkel indultam meg a pár száz méterre lévő emeletes jurta felé, amit egészen eddig az otthonomnak tartottam. Furcsa volt most a vegyesen kavargó érzéseimmel visszatérni ide.

Természetesen nem fogadtam el Yoru ajánlatát amikor arra kért, hogy költözzek vissza. Helyette meghívott reggelire, és mondta, hogy bármikor szívesen lát magánál. Szerette volna, hogy megismerjem Graumot. Persze kíváncsi voltam rá én is, de a féltékenység lángja vadul égetett belül. Nem gondoltam bele, hogy ez ennyire rossz érzés lesz. Voltam már féltékeny, de ennyire reménytelenül még sosem. Hiszen tudtam, hogy Yoru számára teljesen más helyen állunk Graummal. Neki mindig is ő lesz az első. Főleg most, hogy 200 év után újra együtt lehetnek.

Belépve megcsaptak az ismerős illatok és hangok. Nem csak én voltam a mai reggelire hivatalos. Kit és Nami is ott ült a tűznél. Az igazság az, hogy nem láttam őket több mint két hónapja, még  mielőtt elindultam a hadjáratra. 

- Jó reggelt. - mosolyogva ültem le Kit mellé. Yoru a konyhapultnál vagdosta a hozzávalókat. A tűz feletti hatalmas üstben már rotyogott valami ínycsiklandozó raguféle.

- Üdv itthon. - Yoru köszöntött először. Amint beléptem, felém fordult és mosolyogva köszönt. Nos, én rá se néztem.

- Szia Ryuu. Jó látni téged.- Kit átkarolta a vállamat. - Úgy hallom bedepiztél. Nem éri meg. - rázta a fejét a  lidérc. Sokat tudóan kacsintott rám, majd Yoru felé pillantott, aki dühösen forgatta erre a szemeit.

- Nem miatta van ez az egész. - motyogtam a lángokat nézve. - Flynn eltűnt.

- Szerintem őt sem kell félteni. Ki fog találni valamit, hogy visszajöjjön hozzánk. - szorított rá a vállamra.

A kissé szomorkás pillanatot a Yoru szobájából kilépő Graum szakította meg. Nem volt rajta póló, mezítláb, a vászonnadrágjában jött oda hozzánk.

- Jó reggelt. Látom már készül a reggeli. Isteni az illata. - szagolt bele.

- Az éjszaka vadásztam le a szarvast amit enni fogunk. Hatalmas agancsa volt. - mutatott Yoru a sarokba, ahol egy tényleg méretes darab volt látható. - Itt van a mocsárlevesed, Kit. 

A lidércnek külön diétája volt. Mivel nem volt túlzott húsevő, velünk ellentétben, inkább maradt a megszokott kosztjánál. Kit megköszönte, majd elvette a sárkánytól a tálat, aki ezután szedett mindenkinek. 

- Köszönöm. - motyogtam reflexszerűen. Pedig nem akartam hozzászólni... Na mindegy most már. Ide éreztem, hogy Yoru hangulata ennyitől is jobb lett. Odalestem, pont elkaptam, ahogy boldogan Graumra pillant, aki erre elvigyorodott. Fogalmam se volt róla milyen beszélgetéseket folytathattak le a fejükben. Irigyeltem őket. Gyönyörű kapcsolatuk volt. Mért kellek mégis Yorunak? Kedvtelenül eszegettem az amúgy isteni ragut. Na jó... Percek alatt befaltam, majd éhesen pislogtam a kondérra. 

- Szedjek még? - kérdezte Yoru meglepődve. Azonnal feltűnt neki a dolog. Bólintottam, majd felé nyújtottam az üres fatálat. 

Még kétszer kértem. Utána elkezdett fájni a hasam a hirtelen evéstől, és mozdulni se bírtam.

- Kellett neked annyit enni. - Kit piszkált ahogy szokott. - Pedig gondoltam van kedved játszani velem.

- Most biztos, hogy nem. - ráztam meg a fejem. Lefeküdtem a tűz mellé, és lehunytam a szemem.

- Valamikor azért majd...

- Persze, hogy elmegyek. Ne aggódj. Nem felejtkeztem meg rólatok. - sóhajtottam fel.

Hallgattam a többiek beszélgetését. Majdnem el is aludtam, de aztán rájöttem, hogy nem kellene ennyire kényelmesnek lennem. Amint kicsit lejjebb ment a kaja, felültem és figyeltem a többiekre.

- Igen, akkoriban lett Shiroku a király. - biccentett Graum.

- Emlékszel Yiwha mennyire ki volt akadva, hogy elmentünk portyázni nélküle? - Graum és Yoru történeteit még akár kellemes is lehetett volna hallani. Yiwha említésére azonnal felkaptam a fejem, hiszen az anyám volt.

- Oh, igen.... Ne akadj ki Ryuu. - fordult felém Yoru. - Yiwha....

- A húgom volt. - fejezte be Graum a mondatát. Nagyot néztem. A fejemben sehogy se állt össze. Itt mindenki mindenkivel rokon? Azt már tudtam, hogy Yoru is távoli de vér szerinti kapcsolatban állt az anyámmal, de most kiderült, hogy Graum egyenesen a nagybátyám. 

- Oh.... - ennyit sikerült kinyögnöm. Nagyon szerettem volna még többet hallani róla. Meg se kellett szólalnom, Yoru pontosan tudta ezt.

- Yiwha kedves volt a maga módján, de ugyanakkor megszállottan üldözte egy ideig a fehéreket. - kezdett mesélni a többieknek, de tudtam, hogy kifejezetten nekem címzi a szavait. - Persze ez nem volt furcsa, hiszen így nőttünk fel mindannyian. Aztán egyik nap amikor Graum már nem volt velünk, elment sétálni itt fent az egyik hegyen. Sokat járt a természetben, azonban akkor olyan arccal  jött vissza, mintha citromot evett volna. Senkinek se beszélt az esetről. Nem tudjuk mivel vagy kivel találkozott aznap, vagy mit tudott meg. Onnantól nem volt hajlandó részt venni a fehérek elleni csatában. 

- Szerinted lehet, hogy a hanglények mondtak neki valamit? - kérdeztem. Ez az egy eshetőség jutott eszembe.

- Elképzelhető.

- Ryuu, te találkoztál a hanglényekkel ugye? - Graum hirtelen tette fel nekem a kérdését. Nagyon meglepődtem. Olyan közvetlen volt velem szemben.

- Igen - válaszoltam bizonytalanul.

- Tényleg megcsókolt az egyik? Én csak párszor láttam őket eddig. Egyszer talán hallottam az éneküket, de nem biztos, hogy ők voltak azok. 

- Földöntúli ahogy énekelnek. Észre se vennéd, és az egész életed leélnéd csak ülve és hallgatva őket. - mosolyodtam el.

- Milyen érzés volt amikor megcsókolt? - kíváncsiskodott tovább. Nem ő volt az első aki ezt kérdezte tőlem, így annyira nem jöttem zavarba. Csak egy kicsit.

- Mintha jégkockák lettek volna az ajkai. Nincs fizikai testük, ezért egyszerre volt olyan mintha ott se lenne, és olyan mintha mégis. Leírhatatlan élmény volt. És nagyon hideg. Nem élném át újra. - meséltem el neki is. Bár az volt a gyanúm, hogy inkább csak oldani akarta  hangulatot kettőnk között. Sikerült is. 

Nem maradtam sokáig. Hiányzott ugyan a saját szobám és ágyam, mégse akartam ott maradni. Visszatértem Flynnhez és a nap további részét bezárkózva töltöttem. Senki nem zargatott. Volt időm gondolkodni és mérlegelni a dolgokat. Nem jutottam sokra.

***

Másnap az étkezőben reggeliztem. Jó pár katona, akik alattam szolgáltak odajöttek hozzám. Mosolyogva fogadtam őket. Rendes csapat volt. Mindegyik idősebb volt nálam, így mivel már nem voltam hadvezér,  kicsit kellemetlenné vált a helyzet. Hirtelen nem tudtam, hogyan kellene kezelnem őket. Amint befejeztem az evést, elköszöntem az összegyűlt kis csapattól, majd folytattam utamat az erdőbe. Ma köd lepte be a hegyet. Akaratlanul is eszembe jutott a háború és a szürkék mérgező füstje. Ijedten kaptam magamhoz, kerestem a védőmaszkot, hogy feltegyem, mielőtt kárt okozna bennem. Nem volt nálam. Hogy nem hozhattam magammal? Kétségbeesve támaszkodtam neki az egyik fának. Senki nem volt körülöttem, mégis mintha valami fojtogatott volna. A torkom kaparni kezdett. Itt a vég.

Egy jeges fuvallat és kacagás suhant végig előttem, majd közvetlenül az arcomba fújt. Reflexből szívtam be a levegőt, ami tiszta és nedves volt. Nem volt füstszaga. Megráztam a fejem. Csak képzelődtem az előbb? Belegondolva, már a táborban is észrevettem a ködöt, de itt a fák között valahogy sűrűbbnek tűnt. 

- Meg fogok őrülni. - morogtam magamnak, mire egy csilingelő kacajt hallottam tőlem pár méterre. Még a hanglények is kinevetnek. Remek. A kellemes és vidám hang lassan elmosta a háború árnyait a fejemből.

Folytattam az utamat a kis patakig, ami már alig folydogált a fagy miatt. A kunyhó kéményéből szállt fel a füst, bent világos volt. Bekopogtam majd be is nyitottam.

- Ryuu - Kit kitörő örömmel fogadott. - gyere be! 

- Kösz. - mosolyogva léptem be.

Kellemes otthon hangulata volt a kunyhónak belülről. A lobogó tűzön kívül még kis őrlángok is lebegtek a plafontól pár centire. 

- Szia. - köszönt Nami is. Éppen valamilyen növényt bűvölt és közben beszélt hozzá. 

- Szia. - nem is figyeltem a lányra. Tudtam, hogy legalább annyira kattant mint Kit. Bár utóbbi sokat komolyodott a lány mellett, mindannak ellenére, hogy továbbra is egy kamaszfiú kinézetével büszkélkedhetett.

- Hogy vagy? Ma egész jó az idő. Süt a nap meg minden. - kezdett el beszélgetni velem a lidérc. - bár még mindig túl hideg. Kemény és hosszú itt a tél. 

- Már sokat enyhült az idő.Szerintem még egy hónap és újra látjuk a zöld füvet. - biztattam. - Nincs kedved kijönni sétálni?

- Azt hittem már sose kérdezed meg. - vigyorodott el. - de hamar kihűlök. 

- Szólsz és bejövünk.

- Csináljak valamit ebédre? - Nami ránk se nézve érdeklődött.

- Nem kell. Folytasd a varázslatot amin dolgozol. Majd jövünk. - odaszaladt a lányhoz és nyomott egy puszit a fejére. Inkább elfordultam tőlük és kimentem a házból.

- Még mindig nem beszéltétek meg Yoruval? - követett Kit a természetbe.

- Ezt nem lehet olyan egyszerűen megbeszélni. Még gondolkodom a dolgon.

- Nem akarsz visszamenni hozzá?

- Oh, Kit dehogynem! Nagyon is! - sóhajtottam fel. - de mégis mit keresnék a szerelmi fészkükben? Mert azzá vált. A kettejük otthona. Semmi keresnivalóm ott. Tudom, hogy Yoru szeret. Viszont most kapta vissza a párját, és biztos vagyok benne, hogy még évekig nem fogok neki hiányozni.

- Évekig.... - Kit megtorpant. - nem tudom min töröd a fejed, de hagyj fel vele. 

" Tudod, hogy min töröm." Néztem szomorúan a szemébe.

- A fenébe is, Ryuu. 

- Még nem vagyok benne biztos. 

- Akkor jó. 

- Na gyere, fogózzunk. - mosolyogtam rá. Erre felcsillant a tekintete. Feléledt benne a gyermek, a lidérc, a kis csínytevő, és egy pillanattal később, már csak egy aprócska pont cikázott az orrom előtt, olyan fürgén, hogy szinte követni se tudtam.

Vigyorogva eredtem utána, ráfókuszáltam a kis fényre, és nem létezett más, csak a célpont, és a kényszer, hogy elkapjam. Kifulladásig kergettük egymást a fák között, észre se vettük, hogy közben már eljárt felettünk az idő. Korán sötétedett, és már szürkült az ég amikor befejeztük a játékot.

Halkan dúdolva és mosolyogva tértem vissza a táborba. Viszont amint megláttam a központi magas jurtát, elment minden kedvem. Lehajtott fejjel tettem meg a maradék utat Flynn jurtájáig. Bent felgyulladt az őrláng, én pedig lerogytam a tűz mellé. Tekintetem felkalandozott a falon levő tükörbe, amiben még félig látni véltem magamat. Arcomat szépen lassan befedték a pikkelyek, ahogy levettem a varázslatot amit Yoru tanított. Meg akartam nézni, hogy eltűntek-e már. Sajnos változatlanul ott tornyosultak, és ezzel elcsúfították az egész testemet. Egy könnycsepp gördült le az arcomon. "Merre vagy Flynn?"