- Már vártam rátok. - rekedt hang csendült a sötét alak felől. Éreztem, hogy Flynn mellettem lassan elernyed, majd leveszi a kezét a kardjáról és előrelép.

- Shuan. - üdvözölte baráti hangnemben a férfit. - Jelszó?

- Éljen Graum és Yoru. - mosolyodott el lassan. - Gyertek gyorsan. - intett a kezével. Amint kiértünk a fényre, rájöttem mért nem volt ismerős. Shuannak most szőke haja volt és szigorú kontyba fogta a megszokott hosszú hajfonat helyett. A szokásos szürke és fekete bőrpáncélt, selymes kelme váltotta fel, kezein ezüst ékszerek. Kíváncsi lettem vajon miként épült be a palotába. Nagyon ügyes volt az álcája. Akár egy délről jövő hercegnek is elment volna, bár még sose láttam igazi herceget.

Körbevett minket a füst, kapkodva tettem fel a maszkomat én is, nehogy valami bajom legyen tőle. Eltakart minket a kíváncsi szemek elől, és egyúttal előlem is a várost magát. 

Közvetlenül a palota oldalánál voltunk. Egy utcával arrébb, már a hatalmas márvány falak kezdődtek, és egészen az égig nyúltak. 

- Itt vannak! - harsant fel az első kiáltás. Hamar felfedeztek minket, de ilyen közel a palotához most kevesebb katona tartózkodott. A többiek már megkezdték az ostromot, így oda csoportosították a haderejüket, de a mi kis csapatunk még így is hátrányban volt. Egyedül a mérgező füstre számíthattunk, amin keresztül csak a szürkék látnak. Jelenleg csak én nem láttam semmit, így belekapaszkodtam a mellettem levő Flynnbe, és igyekeztem nem elveszni. Meghallottam az első csapásokat. A többiek már elkezdtek harcolni az ellenséggel, viszont nekünk be kellett valahogy jutnunk a palotába úgy, hogy közben minél több sárkányt kivégzünk.

Még épp időben hajoltam el egy felém csapódó pallos elől. Ez csakis egy vörös fegyvere lehetett. Flynn is harcba került valakivel, így kénytelenek voltunk elengedni egymást, és saját magunkra vigyázni. Nem kerülhettem ki a ködszerű anyagból, mert csak azon belül volt a csapatnak előnye. Így még a többiek tudtak rám vigyázni, de ha kikerülök belőle, akkor elvesztjük a láthatatlan előnyünket. Lehunytam a szemem, és átadtam magamat az érzékeimnek. Bíztam a harci ösztönömben, és nem is hagyott cserben a következő csapásnál se.

- Hol vagy? - kiabált egy öblös hang, miközben kezével összevissza csapkodott. A pallos vaktában, célzás nélkül támadt. Kiszámíthatatlan volt, de mégis amint az arcomat megérintette a szele, azonnal mozdultam és elugrottam előle. Valakinek nekimentem, de nem foglalkoztunk egymással. Nem tudtam, hogy ellenség vagy barát, egyszerűen nem is volt időm ezen gondolkodni. Azonnal ki kellett védenem a következő támadását is a felbőszült vörösnek. 

Macska egér játék alakult ki köztünk, mivel képtelenek voltunk egymásra célozni. Én szinte nem is támadtam, csak védekeztem.

- Betörték a kaput!

- Tartsátok a sorokat! 

- Íjászok utánam!

Felhallatszottak a kiáltások. Kicsit megkönnyebbültem. Sikerült nekik. Tudtam, hogy fél óra múlva már biztos bent lesznek a városban, és nem leszünk magunkra hagyatva.

- Ryuu, gyere ne maradj le. - Shuan suttogott a fülembe, és ráncigált magával a szürkeségbe. Észre se vettem, hogy a társaim már mind elindultak a palota egyik mellékbejárata felé, és egyedül voltam a birodalmi katonákkal a füstben. Ezek szerint sikerült itt hagyniuk. Magamban csak gratulálni tudtam nekik. Flynn ennyire nem figyelt rám?

Botladozva futottam, ahogy a lábam bírta. Shuan előttem levágott valakit, majd rángatott tovább. Kezemmel megérintettem Gyermek markolatát, miközben a rövid tőröket szorongattam, hogy már ellilultak az ujjaim. Nem használhattam a kardom, amíg a füst tartott. A tőr egy teljesen más harcmodort kívánt, sok fekete sárkány használta. Gyors és végzetes stílus volt, azonban sokkal nehezebb és technikásabb mint bármi más. Okosan kellett vele bánni. Yoru megtanított a használatára, bár élesben, nem sokat kamatoztathattam még a tudásomat. Nem is nagyon akartam. Sajnos most rákényszerültem.

- Ne hagyjátok abba a füstölést. - Shuan utasításokat kezdett osztogatni amint beértünk a palotába. Én ugyan nem értettem, hogyan jutottunk be ilyen könnyedén, mert nem láttam amikor a többiek több tucat sárkányt vágtak le ahhoz, hogy hozzáférjünk a bejárathoz. A vakságom miatt sok mindenről lemaradtam. Olyan fontos dolgokról is, amikről nem kellett volna. 

- Erre. - Shuant követtük, engem továbbra is maga után rángatott. Igyekeztem nem felbukni a saját lábamban. A hosszú folyosókat most betöltötte a mérgező füst. Ráléptem valami furcsa állagúra. Amikor lepillantottam, csak egy meredező hullatekintet bámult rám vissza. Borsódzott a hátam a hidegtől. 

- Védjétek a herceget! - hallatszott a kiáltás. Fém csattant fémen. Halvány alakokat láttam, ezen felbuzdulva gyorsan be is szálltam a harcba és levágtam a két katonát, majd elkaptam egy hosszú fehér hajfonatot és visszarántottam amikor menekülni próbált. Csak egy pillanatig olvadt egymásba a tekintetünk, aztán az ő szemei fennakadtak Shuan kardjától. Megilletődve engedtem el.  Teste tehetetlenül zuhant a földre. Nem foglalkozhattunk vele többet, máris mentünk a trónterem felé.

- Bejutottak! Itt vannak! - halk sikoltás jelezte a szolgálók kétségbeesését, ahogy menekülni próbáltak. 

- A főbejáratot is támadják már!

Messziről hallatszott a hatalmas gyémánt ajtó kongása, amit valószínűleg már Fargas csapata ostromolt. Összeértek a szálak. Itt kettéváltunk. Az egyik fele a csapatnak elsietett belülről kinyitni az ajtót, mi pedig futottunk tovább. 

Fejből tudtam az útvonalunkat, így nagyjából képben voltam, hogy most haladunk végig a tróntermen, ami hatalmas. Fehér márványból készült, a teteje színtiszta gyémánt, a belmagassága olyan 70 méter körül lehet. Amikor besüt a nap, a fénye megtörik a gyémánton, és szivárvány virágokat rajzol ki a földön. Gyönyörű lehet. Azért szívesen megnéztem volna. Jelenleg füst borított mindent.

- Ennél tovább nem juthattok. - csendült fel egy mély hang. Egy nagyjából velem egy magas alak rajzolódott ki előttünk. A trón előtt állt, karddal kezében, páncélja fehér színe miatt könnyen beleolvadt a mérgező szürke füstbe. Arcát maszk takarta. 

- Majd meglátjuk. - sziszegte Shuan. - Ki kell végeznünk őt is. Ha tudjuk. Ő Ryos mester. 

Lefuttattam az elmémben a névsort. Három herceg, két hercegnő volt a királyi családban Shiroku halála után ebből egyet megöltünk az előbb, a legfiatalabb herceg pedig már hónapokkal ezelőtt elhagyta a palotát. Kilenc nagymester tartózkodott még továbbra itt, akik ősi sárkányok lévén nagy fenyegetést jelentettek. A teremben senki ereje nem vetekedhetett velük. 

- Ryuu, te amint tudsz, továbbmész a többiekkel a börtön felé. - suttogta. Bólintottam erre, majd minden figyelmeztetés nélkül kirontottam, a fehér sárkányra célozva ugrottam fel, és döftem felé a pengémmel. Éles fény villant, egy láthatatlan erő visszalökött. Nekicsapódtam az egyik oszlopnak.  Megreccsent a gerincem a becsapódástól. Ennek nem így kellett volna lennie. A padlóra érkezésem után megpróbáltam felállni, de nem tudtam. Nem éreztem fájdalmat, de nem voltam képes mozogni. Könny gyűlt a szemembe. Tehetetlenül hallgattam, ahogy Shuan a többiekkel együtt szembeszáll a mesterrel. Nem messze mellém odavágódott egy másik test. Véreres szeme még mozgott, de úgy látszott, ő se képes tovább a harcra. Várnom kellett. Lehunytam a szemem, és próbáltam megkeresni azt az egy pontot, amit ha regenerálni tudnék, újra mozgásképes lennék. Nem voltam jó ebből. Minden energiámat a gerincemre összpontosítottam. Egymagam nem lettem volna képes ilyen rövid idő alatt megmozdulni, de mégis kúszni kezdtem a földön. Egy nagyobb erő támogatott, és segített megmozdulni. Nem voltam egyedül. Hosszú hetek óta először éreztem meg újra Yoru auráját és elméjét. Nem adhattam fel. Közel voltunk már a célhoz, és nem feküdhettem tétlenül amikor bekövetkezik a történelmi pillanat.

Hatalmas robbanás hallatszott. Az egész épület beleremegett. Egy mágikus védőpajzsot vontam magam köré, ami megvédett a törmeléktől. Betörték a trónterem bejáratát, így most háromszor akkora lyuk lett rajta, mint az ajtó volt. Pedig az se volt kicsi. Fekete lángok kezdték emészteni a mennyezetet. Szép lassan kirajzolódott körülöttem minden, ahogy a mérgező füst eloszlott. Fargas teste átrepült a termen, majd a trón felett a falnak csapódott. Nem semmi. Több mint száz métert repült. Utána egy arany csillogás suhant, azonnal rátámadva.

- Ma nem menekülsz. - sziszegte Irda. Fargas azonnal talpon volt. A két vezér farkasszemet nézett egymással.

- Akkor együtt halunk meg. - sose láttam még ilyennek a fekete hadvezért. Szemei őrülten villogtak, arca iszonyatos vigyorba torzult. A halántékán vékony patakban folyt az életnedve, a kezén is véres és szakadt volt egy helyen a ruhája, ahol épp nem védte a páncél.

Ha jól tippeltem, a két ősellenség egészen eddig csak egymással harcolt senki mással. Nem igazán mertek közbeavatkozni. Kész csoda volt, hogy Fargas a párbaja ellenére képes volt tartani a tervet, és betörtek a trónterembe. Hát igen. Teljesen más szinten van. El se tudtam képzelni, hogyan tudta idáig elcsalni Irdát úgy, hogy vezette a sereget, és be is törték az ajtót.

- Ryuu, segítek. - Mirtgal rohant hozzám, majd kéken fénylő kezét a hátamra tette, és elkezdett gyógyítani. Pár percet igénybe vett a művelet, de végül külső segítség nélkül is fel tudtam állni.

- Köszönöm. Neki is segíts. - böktem a mellettem levő katonára, de elakadtam a mozdulatban. Üveges szemei felfelé meredve bámulták a plafont. Derekától lefelé egy súlyos márványtömb landolt, ami akkor eshetett rá, amikor berobbant a bejárat. 

- Fargasnak kell segítenünk. Most jön a nagy bumm. - megengedett magának egy halvány mosolyt, majd megfogta a kezemet.

Kitárt elménkkel megkerestük Fargasét, és az össze közelben lévő fekete vérűeket. Összekapcsolódtunk, majd közösen egy hatalmas energia gömböt teremtettünk, amiben csak úgy cikáztak a fekete és lila lángok, néha elcsattant egy villám is benne. Egyre csak növeltük a méretét és az erejét.

- Ne hagyjátok! - jött elő egy újabb fehér hajú sárkány. Rajta is hasonló ruházat volt mint Ryoson, így gondoltam ő is nagymester lehet. Úgy látszik annyira komoly sérüléseket szenvedtek a seregeik a csatában, hogy kénytelenek voltak előbújni. Pedig ők ha tehették, nem vonultak közvetlenül harcba. Az életben maradás volt a fontos számukra. 

Éreztem, hogy valaki az elmémet akarja az irányítása alá vonni. Idegen volt. Lehunytam a szemem. Nem tudtam hirtelen ennyi mindenre odafigyelni. Minden igyekezetem ellenére se tudtam kizárni az erős jelenlétet. Már alig kaptam levegőt, amikor hirtelen megszűnt a kellemetlen érzés. Körbepillantva nem láttam semmit. Halványan érzékeltem Grimort és csapatát. A mágusok védtek minket amennyire tudtak ilyen távolból.

A mester egy fénygömböt kezdett el megidézni. Biztos voltam benne, hogy azzal ellensúlyozni tudná a mi feketeségünket, elvégre a feketék ellen csak a fehérek voltak igazán hatásosak.

- Most! -  kiáltotta el magát Fargas hangosan, és mindenki elméjében is.

Ebben a pillanatban engedtük szabadjára a bennünk lévő sötét energiákat, és ennek hatására felrobbant az azóta ház méretűvé duzzadt gömb. 

Csengett a fülem a hangjától. Óvatosan néztem körbe, hogy vajon sikerült-e a tervünk. Felettem eltűnt a tető, sőt a körülöttem lévő falak és oszlopok se voltak már a helyén. Mellettem Mirtgal szeme kéken izzott, haja lobogott. Izzadságcseppek folytak le az állán az erőlködéstől. 

Lassan elült a por amit a robbanás okozott. Több kilométeres körzetben elpusztítottunk mindent. Messzebb tőlünk még feltűntek a fehér tornyok. Nem sikerült az egész palotát megsemmisíteni. Valószínűleg a mesterek műve volt. Körülbelül a fele vált hamuvá. Pont az a rész ahova nekünk mennünk kellett volna, még épen állt. A lázadó katonák mind épségben voltak, bár még ők se hallottak semmit. Mirtgal és a távolból támogató mágusok műve volt az, hogy a fekete robbanás őket nem bántotta. Bennünk fekete vérűekben azért nem tett kárt, mert mi magunk csináltuk. Az alkotóit nem bántotta a tűz. Valamilyen csoda folytán az ellenségből is volt aki életben maradt. Például Irda. Elszörnyedve nézett körül. Láthatóan egy pillanatra lesokkolta a megváltozott tájkép. Megfeledkezett élet halál harcáról Fargassal és szárnyat bontva azonnal elsietett. Biztos erősítésért ment. 

- ÁÁÁÁÁÁ - a siketségemet egy jól ismert hang törte meg. Azonnal odakaptam a fejem. A még álló tornyok alatt ott állt Yoru. Jól látszódott nagy és fekete aurája, ami sűrűn kavargott körülötte. Innen is éreztem a haragját, pedig elég messze volt. Egy lezárt kocka állt ki a földből. Fehér volt, nem volt ajtaja, semmi egyéb ki vagy bejutó nyílása. Óvatos léptekkel indultam meg irányukba. Fargas azonnal a szárnyát előhívva, Yoru mellé ért.

- Nem nyílt ki. - ütött bele a törhetetlen anyagba. Ahogy közelebb értem, észrevettem, hogy egy nagy repedés húzódott végig a kocka oldalán. Az lenne Graum börtöne? Beleborzongtam a tudatba, hogy kétszáz éven keresztül egy 3x3 méteres kockába zárva éljek. Beleőrülnék. Közben semmit se tudnék a külvilágról, a napfényt se látnám. Elszörnyedve néztem kétségbeesett mesteremet, aki megőrülve ütötte verte a kockát.

- Yoru. - Fargas a vállára tette a kezét. - nézd. - mutatott a repedésre, ami pont a másik oldalon volt, mint amire eddig rálátott Yoru.

- Megrepedt. - suttogta. - Akkor... Csak még egy ilyen kell és széttörik.

Még úgy száz méter választott el minket egymástól, de amikor meghallottam remegő hangját, megtorpantam. Nem tudunk még egy ilyen erősségűt robbantani. Minden erőnket felhasználtuk az előzőben.

- Segítek. - Fargas aurája is feltűnt hirtelen. A két fekete sárkány összehangolódva kezdett egy újabb fekete gömböt alkotni. Pillanatok alatt akkorára duzzadt, mint az előbbi, amiben vagy százan adtuk össze az erőnket. Elhűltem mesterem tartalékain. Mégis mennyi energiája van még? Hegyes füleimre tapasztottam a kezemet. Még pont időben. Újabb robbanás rázta meg a világot. Immár két mély kráter volt közvetlenül egymás mellett, a most keletkezett gödör közepén pedig a kocka oldala, ami Yoruék felől volt, leszakadt. Lassan egy harmadik alak magasodott ki. Hosszú fekete haja eltakarta az arcát, de az auráját innen is éreztem. Sokkal erősebb és félelmetesebb volt mint eddig bárkié. Hogy voltak képesek egy ilyen erőt elzárni?

- Graum - Yoru hangja szíven szúrt. Sok száz év fájdalma és küzdelme volt benne. A fáradtság, a harc. Mindent ki lehetett belőle hallani.

- Yoru? - az ismeretlen hang betöltötte a teret. - Rég láttalak.- mosolyogva tárta ki a karját.

Yoru habozás nélkül vetette bele magát az ölelésébe. Zokogva az örömtől bújt hozzá régen látott kedveséhez.

- Sajnálom, hogy ennyi ideig tartott. - sírta férfias mély hangján. Felpillantott társára egy végtelen pillanatig, majd átkarolva a nyakát, ajkait a másikéra tapasztotta.