Másnapra Foromas már csak egy füstölgő hamu halmaz volt. Bár mi voltunk a győztesek, most mégis csend honolt a táborban a déli napfény ellenére, ami megolvasztotta az ágakon levő havat. Csak néhány járőr volt ébren. A többiek aludtak. Ki bent egy sátorba, ki fent a fán, vagy csak úgy a hóban, vastagon betakarózva. Magam is így feküdtem, de nem tudtam lehunyni a szemem. Flynn hozzám bújva szuszogott. Továbbra se tudott lemondani a melegről amit nyújtottam neki. Nem zavart, de ilyenkor megkérdőjeleztem, hogy melyikünk is az idősebb. Magasabb is voltam nála, és vastagabb testalkatú. A pimasz arca olyan fiatalossá tette, na meg néha a viselkedése is.

Szememmel végig követtem, ahogy a felettünk lévő ágról szép lassan lecsúszik egy hódarab, majd a fejem mellett landol. Holnap ilyenkor már a fővárosnál leszünk. Elfogott a félelem. Sose voltam még Shirosato-ban, de nem pont egy ilyen alkalomkor akartam volna elmenni. Persze azonnal kiszúrnák, hogy félvér vagyok, így normál esetben se lenne túl békés a városnézés. Most meg egyenesen lerombolni megyünk az épületeket. Talán mielőtt felgyújtok valamit lesz időm magamban megcsodálni és dicsérni a szépségét és alkotóját.

Fargas alakja magasodott fölém. Felvontam a szemöldököm, hogy vajon mit akarhat a férfi.

- Ébreszd fel Flynnt. Indulunk.- bökött alvó társamra, majd továbbment. 

Nem sokat tudtunk pihenni sajnos. Grimor seregei már vártak minket, hogy csatlakozzunk hozzájuk.

- Ébren vagyok! Nem alszok. - Flynn hirtelen ült fel és a kapálózásával sikeresen fejbe vert. - Oh... Bocs.

- Semmi. - ráztam meg a fejem miközben megtapogattam a fájó pontot a hajam alatt. Flynn felpattanva azonnal szedelőzködni kezdett. Tudtam, hogy aludt, engem nem tud becsapni. Talán akkor térhetett magához amikor megérezte Fargas közelségét. 

- Segítek várj. - gyorsan megfogtam Flynn páncélját amikor nyúlt érte. Elég kényelmetlen egyedül felvenni, így legtöbbször segítségre szorultunk benne. Még jó, hogy itt voltunk  egymásnak.

- Kösz. - Flynn nyugodtan tűrte amíg felszereltem rá a bőr mellvértet. 

- Mostantól el ne mozdulj mellőlem jó? - mondtam halkan a füle mellett.

- Te se. Ha ezt túléljük.... - nagyot sóhajtott. - Utána már bármit túlélünk. 

- Még van egy napunk a csatáig. - próbáltam biztatni őt, de furcsán rossz kedve volt.

- Jah... Legalább nem várakozással kell ezt az időt eltöltenünk, hanem meneteléssel. - szerelte fel rám is a könnyű vértezetet. 

Egy órán belül elindultunk. A sereg élén mentünk, Fargas, Darwin, Flynn és én vezettük a csapatot. Felajánlottam ugyan Fargasnak, hogy tényleg átveheti a teljes vezetést, de mereven elutasította. Kezdtem érteni, hogy miért. Így, hogy ő is mellettem volt, sokkal könnyebbnek éreztem a terhet. Ő se akart újra egyedül maradni és minden felelősséget magára vállalni. Nem arról volt szó, hogy lusta volt. Már nem bírta. Fogalmam se volt róla milyen nehéz csatákat vívott mielőtt találkoztunk. Nem lehetett könnyű neki. Úgy döntöttem, mostantól nem is hozom fel a témát.

Előttünk még szűziesen csillogott a hibátlan hó, azonban utánunk letaposva, sárosan olvadozott. Meleg volt. Számomra annyira, hogy szívesen levettem volna egy réteget a háromból ami rajtam volt, de nem tehettem most meg. Legfeljebb a csata előtt. Bár nem lenne szerencsés, mert a ruha is véd valamennyit a pengétől. Elmerengve teljesen jelentéktelen gondolataimon megakadt a szemem egy jeges fuvallaton, ami megrezdítette a tőlünk jobbra levő fát, és leverte róla a havat. Felvontam a szemöldököm erre. Kezemmel megtapogattam a hanglények jelét a halántékomon. Szigorú kontyba fogott hajam alatt pont látszott a halvány jeges jel, és még pulzált is. Kíváncsi voltam vajon ez a pulzálás a fényében is látszik, vagy csak én érzem. Nem akartam megkérdezni a jelen helyzetben Flynnt. Fargas itt sétált mellettünk és biztos gyerekesnek tartaná az aggodalmam. Hiszen akkor is kinevetett, amikor kiakadtam a pikkelyes arcomon. Nagy szerencsémre mára elmúltak a csúnya foltok és ugyanúgy néztem ki mint eddig. Néha még azért leellenőriztem ujjaimmal, hogy tényleg sima-e a nyakam, vagy az állam. 

Hajnal előtt értünk ki a Rengetegből. Már messziről hallottuk a zajokat. Mintha csata lenne. Meggyorsítottuk a lépteinket, de mire megláttuk a tüzeket és a halomban álló holttesteket, már vége volt. Fekete zászlók magasodtak az égbe, a mi sárkányaink gyűjtötték össze a halottakat, és égették el máglyán az övéiket. Nem sokkal érkezésünk után Grimor jött felénk. Üdvözölte mosolyogva Fargast, majd minket is, bár mivel velünk nem volt olyan kapcsolatban, csak egy komoly pillantást kaptunk. 

- Amint kiléptünk ránk támadtak. - kezdett bele  a mesélésbe a férfi. Vállig érő haja most rendezetlen, vértől és izzadságtól volt csatakos. Arca kissé beesett és fáradt volt. Ha jobban szemügyre vettem, mintha a nyakánál fekete pikkelyek lennének lefelé a mellkasa felé. Már pont takarta őket a páncél, ezért nehéz volt észrevenni. Viszont az arcán egy folt se volt. 

- Irda várt minket. Szerintem arra számított, hogy már te is itt leszel. Csalódottnak látszott, és egy órával ezelőtt végül visszavonultatta a csapatát a fővárosba. - bökött fejével az említett hely felé. Lassan odavándorolt a tekintetem. A távolból a legfeltűnőbb az apró házak fölött terpeszkedő palota volt. Számtalan tornyával, gőgösen uralta a környéket. Minden egyes négyzet centimétere fehér volt, egy folt se volt rajta ami bepiszkítaná. A város felett összevissza repkedtek most a különböző színű sárkányok. Feltűnően sok volt az arany és a vörös szín. Ezen kívül még kék és sárga fordult elő legtöbbször. Nagyot nyeltem. Ha minden vörös vagy arany katonájuk itt van, akkor kemény csata lesz. Ez a két faj jeleskedett a legjobban a harcokban. Az aranysárkányok jóval előkelőbbek voltak, nagyobbra nőttek, és erősebbek voltak. Értettek a mágiához, de nem annyira mint a kékek, vagy a feketék. Az ő halvány árnyékuk voltak a vörösek, akik ugyan még mindig előkelőnek számítottak, a faji meghatározás szerint rangban pont alattuk helyezkedtek el. Kevésbé értettek a varázsláshoz, és a jellemük jóval hétköznapibb, és egyszerűbb volt. Sokra tartották az élet és a test örömeit, ha harcolni kellett harcoltak, de nem foglalkoztak nagyon bonyolult dolgokkal. A közös a két fajban az erő és a harc szeretete volt.

- Ryuu? - ijedten pislogtam körbe. Minden szempár rám szegeződött és vártak a válaszomra. Segítségkérően fordultam Flynn felé, hogy hátha tud segíteni, vajon miről is folyt a szó.

- A te különítményed hatol be a városba a titkos átjárón keresztül. Arról volt szó, hogy kiket viszel magaddal. - súgta hű barátom.

- Öhm..... Már kiválasztottam a harcosokat. - kezdtem bele akadozva. Gyorsan felelevenítettem magamban a tervünket. - Szürkéket viszek és Darwint. 

- Nálad vannak a legtöbben a füstösek. - bólintott Fargas. Igaza volt. Az én seregemben volt minden teljes vérű szürke, és ezen kívül még egy két félvér. Flynnel az oldalamon igyekeztem kihasználni minden adottságukat, amik eddig alul voltak becsülve.

- Amint felkel a nap támadunk. Már felállítottuk a mágusok portáit ahonnan irányítani fogunk titeket. - Grimor hada tele volt jól képzett mágusokkal. Nagyon megfontolt sárkánynak tűnt. Ha ő figyel rám messziről, azt hiszem biztonságban érezhetem majd magam. Már amennyire egy csata alatt ez lehetséges.

Átvettük még egyszer a tervet, aztán többre már nem volt idő. Mivel a fehérek már tudták, hogy itt vagyunk, hiszen nem csináltunk nagy titkot belőle, így nem várhattunk többet. Flynnel és másik harminc sárkánnyal bevetettük magunkat abba a bizonyos alagútba, amin a fehér herceget vitték ki hónapokkal ezelőtt. Apró őrlángok keringtek fölöttünk a szűk járatban. Mármint nekem volt szűk. Lehet nőttem megint a napokban. Már egy fejjel magasabb voltam lassan Flynnél. Többször is beleakadtam a kiálló rögökbe, vagy gyökerekbe. Szegény herceg. Nem lehetett kellemes a királyi fenekét végig hurcolni ezen a járaton.

- Rossz előérzetem van. - morogta Flynn halkan.

- Nem lesz baj. Yoru is itt van. - a szememben izgatottság csillogott. - Több mint egy hónapja nem láttam őt.

- Igaz. Ezután megint hanyagolni fogsz ugye?

- Lehet egy napig talán, de utána megint téged foglak zargatni. - vigyorogtam rá. A világért se hagyhattam, hogy egyedül érezze magát. 

Fény jelent meg az alagútban előttünk, egy hangos csatakiáltás, majd tűzcsóvák, egy robbanás, és mindenkit maga alá temetett a törmelék.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Flynn? - köhögni kezdtem a benyelt földmennyiségtől. 

- Megvagyok. Élek. - hörögte. Vártunk még pár percet, majd utána kezdtek többen mozgolódni és kiásni magukat. Bár belül nagyon féltem, mégis bíztam abban, hogy nem lesz baj. Számítottunk hasonló támadásra, pontosan ezért hoztam magammal füstösöket. Értettek a földhöz és az ásáshoz, hiszen ez volt az eredeti életterük. Fél órán belül mindenkit kiástak, majd a beomlott járatot kezdték megjavítani. Természetesen ez sok időbe került. 

- Mázlim van, hogy a barátom vagy. - jegyeztem meg halkan Flynnek.

- Még szép. - kuncogott. Amint szabad lett az út, sietős léptekkel megindultunk előre. Én hátra maradtam, mert az alkatom és a képességeim miatt jobban észrevehető voltam. Kicsit hangosabbak is voltak a lépteim a testsúlyomnak köszönhetően.

- Mire felérünk szerinted Fargasék már betörik a kaput? - suttogtam. - jó lenne... 

- Én is ebben bízom. Ha sikerül nekik, elmegy a figyelmük rólunk. Nagyon megkönnyítenék a dolgunkat.

Flynn ugyan hátramaradt velem, de neki kellett volna vezetnie a csapatot. Nem volt hajlandó előre menni a kedvemért, mondván, szemmel kell tartson engem. Ez ostobaság volt a részéről, hiszen a hátunk mögül nem jöhetett támadás, és én voltam a sereghajtó. Nem lenne bajom.

- Shuan vajon időben odaér?

- Ryuu... - Flynn megragadta a karomat. - Fejezd be a dumálást. Így is elég feszült vagyok, nincs szükségem még arra, hogy te is tetézd a jókedvem.

 Egy pillanat alatt cipzárt varrtam a számra. Összeakadt a tekintetünk a félhomályban. Én is ráfogtam a karjára és megszorítottam. Megértettük egymás érzéseit. Valaki úgy érzi, hogy beszélnie kell az ilyen helyzetben, valakinek nem, de mind a ketten ugyanannyira féltünk. 

- Én is hasonlóan érzem magam. Ne haragudj. Befogom. - mondtam kicsit kedvesebb hangnemben. Flynn kimérten biccentett, majd megtorpant  mert a csapatunk is megállt. Lassan fény derengett fel az alagút végén. Előre furakodtunk ketten, hogy megnézzük mi történt. Máris odaértünk volna? Az erős fény miatt hunyorogni kényszerültem, így nehezen tudtam kivenni a fekete alakot az alagút végén, ami egyre nagyobb és nagyobb lett. Mondanám, hogy ismerős volt, de azzal csak magamat áltatnám. Hevesen dobogó szívvel húztam elő Gyermeket a hüvelyéből, és az ismeretlenre szegeztem.