Egy kis papírfecni tűnt fel előttem, gyorsan elkaptam a levegőben, és szétbontottam az összehajtogatott levelet. Feltűntek rajta a cikornyás betűk, amik tudatták velem, hogy Grimor csapata is harcba került tegnap, így be kell várjuk , hogy egy vonalban tudjunk mozogni. Megkönnyebbültem, mert ezek szerint nem voltunk lemaradva. Valószínűleg egy egész napot kell várnunk. A kezemben lassan elégett az üzenet, amint felpillantottam belőle. 

- Maradunk! Mondjátok mindenkinek, hogy ma nem indulunk tovább. - kiáltottam hangosan. Hamar szétterjedt a hír, sokan csak ennek hatására vették elő a sátrukat és inkább bent töltötték pihenéssel az időt. A többség persze vedelni kezdett. Azt hiszem háborúban ez a legjobb módszer a feszültség oldására. Teljesen egyetértettem velük. Elkértem egy korsóval én is, bár nem sok alkohol volt nálunk, de nekem mint hadvezérnek azonnal adtak. 

- Ma iszunk! - Mentem oda Flynnhez.

- Oh! - felvirult az arca. - Végre egy kis pihenés.

- Igen. Remélem azért, hogy Grimor csapata nem szenvedett nagy kárt. Fargasnak már csak fele annyi embere van mint induláskor. Még csak félúton vagyunk... Mindenképpen össze kell majd olvasztanunk a három sereget. Ha így folytatódik nem leszünk elegen, hogy akkora sávban támadjunk amekkorát kijelöltünk a tanácsban. - beleittam az italba. Jófajta, Sötét Táborból származó ital volt, az az erős amihez már hozzászoktam és meg is szerettem. Utánam Flynn is lehúzott egy nagy kortyot belőle. Egészen kimelegedtem tőle. Kedvem támadt levenni a kabátom, de sejtettem, hogy nem lenne bölcs döntés. Csak úgy repkedtek a mínuszok.

- Várható volt, hogy ekkora veszteségeket fogunk szenvedni. Ezalatt a kétszáz év alatt Yoru rengeteg lázadót gyűjtött maga mellé. Természetesen sokan születtek a Sötét Táborban, és aki harcos, az most mind itt van. A hadjárat után nem lesz már elég sárkányunk. Újra kell kezdeni az egészet. Valószínűleg a fehérek oldalán is ugyanez lesz a helyzet. - magyarázta a fiú. Igyekeztem figyelni a folytatásra, de elkalandoztam. Annyira értelmetlennek láttam az egészet. Hiába mondták a hanglények, hogy ez a világ rendje, a harc a jó és a rossz között állandó, és egyenlő, de semmi logikát nem láttam benne. Ki az aki egy ilyen világot akart megalkotni? Ráadásul akik jók, azok nem is igazán jók, és akik rosszak azok is tudnak jók lenni. Tulajdonképpen egyenlőek vagyunk minden tekintetben. Akár együtt is működhetnénk és békében élhetnénk. Biztos voltam benne ha ezt bárkinek is elmondanám, hangosan kinevetne. Ráadásul ez az örök körforgás is ott van. Ha belegondolok, a történelem folytonosan ismételte magát. Csatáznak  valamiért, ami a kihalás szélére juttatja a fajokat, majd pár száz évig béke van, amíg mindenki megerősödik, megsokasodik, kiképeznek még erősebb és nagyobb sereget attól függően, hogy mennyi idejük van, majd egy újabb csatában elvesztik az egészet, és megint kezdik ugyanazt. Semmi értelme nem volt. 

Kezemben a kupámmal sétálgattam a táborban. Nem sokára el fog érni minket egy hóvihar, de talán még van előtte pár óránk. Kicsit távolabb a többiektől leültem egy fa tövébe. Végre egyedül. Felsóhajtottam, közben megéreztem egy furcsa, friss, zöld illatot, ami nem illett egyáltalán a téli hangulatba. Halk csilingelő nevetés hallatszott. Gyanakodva néztem körbe, csak akkor bizonyosodtam meg a zaklatóm kilétéről, amikor szembetalálkoztam a fagyos szempárral. 

- Hát te mit keresel itt? - lepődtem meg. Ennyire részeg lennék? Már képzelődök is? Pedig csak a felét ittam meg a boromnak. Ennyi még nem árt meg.

- Követtelek. - jött az egyértelmű válasz. 

- Nem baj, hogy elszakadsz a többiektől? - érdeklődve próbáltam ránézni, de nagyon nehéz volt követni a folyton mozgó, láthatatlan fuvallatot. Főleg ittasan...

- Kapcsolatban vagyunk. Az összes létező hanglény egy és ugyanaz, mégis külön vagyunk.

Kellett ehhez egy pár perc. Akkor ezek szerint el tud szakadni az otthonától. Mindig is túl nagy érdeklődést mutatott irántam. Furcsálltam.

- A gondolataitok is megegyeznek?

- Nem minden esetben. Családonként ez eltérő lehet.

- Család? - elgondolkodtam. - akkor ezek szerint ti családokban éltek. Összeköt a vér? Vagy... Nem is értem... Nincs valós testetek. Hogyan szaporodtok? - hirtelen nagyon sok kérdés jelent meg a fejemben. Az élénk hang csak nevetett rajtam. Gyengéden megcirógatta az arcomat.

- Mi túl vagyunk azon a dimenzión amit ti érzékelni tudtok. Más szinteken mozgunk, egyszerre több helyen is. Családokban élünk, mert ez  a megnevezés áll a legközelebb a kapcsolatunkhoz. Bár talán még annál is közelebbiek vagyunk egymás számára.

- Akkor ezért tudtok mindent. Mindennel tisztában vagytok ami a Birodalomban történik ugye? -erre bólintott. - Azt is tudod, hogy Yoru mit csinál most? Hol van éppen? - csillant fel a szemem. 

- Heh... - a hang megsértődött. Legalábbis úgy hallottam. - Vastag komor falak között van. A természet, a hegyek, völgyek, erdők, barlangok, tisztások, vizek az élettereink, nem a sárkányok által emelt épületek. - közölte hidegen, már ha lehet ennél jegesebb a megjelenése. Most úgy éreztem, hogy  a szokásosnál is hidegebb volt. Lehúztam a maradék boromat.

- Akkor biztos  a palotában van. - bólintottam egyet magamnak. Bíztam benne, hogy képes elrejtőzni, és megtalálni, vagy inkább kitalálni, hogy hogyan szabadítsa ki Graumot. Elvesztem a gondolataimban, csak arra eszméltem fel, hogy szokatlanul nagy a csend. Újra egyedül voltam. Talán tényleg megsértettem a hanglényt? Tényleg... Vajon van neve? Legközelebb majd megkérdezem. Így olyan személytelennek éreztem a beszélgetésünket. 

Flynn aggódva keresett engem a gondolataival, azonnal válaszoltam neki, majd elindultam vissza hozzá. Megígértük, hogy nem megyünk egymástól látótávon kívülre. Megszegtem ezt, és most annyira aggódik, hogy a saját elméjét veszélyeztetve a keresésemre indult. 

- Itt vagyok. - botlottunk egymásba a táborban. 

- Ne ijesztgess. Mégis mit képzelsz magadról? Te vagy a hadvezér. Nem viselkedhetsz ilyen felelőtlenül. - szidott meg. Zavartan kezdtem vakargatni a tarkómat, amivel jelenleg csak összekócoltam a kiengedett hajköteget a fejem búbján.

- Ne haragudj. Csak annyira vágyom már a magányra. - vallottam be Flynnek. A vállamra tette a kezét. Elvezetett a cuccunkhoz, és leültetett egy kis mágikus tűz mellé. 

- Én meg a melegre. Nélküled megfagyok. - jelentette ki. Kitört belőlem a röhögés.

- Szóval ezért hiányzom ennyire. Csak a meleg kell mi? - vigyorogtam rajta. Oldalba bökött morcosan.

- Ha nem látod, vihar készülődik. Nem akarom, hogy elvessz a hóban.

- Itt vagyok most már. Ne haragudj rám. - átöleltem őt és melegíteni kezdtem. Azonnal körém zárta a karjait. Hideg ujjait bedugta a derekamnál a kabátom alá. 

- VÁÁÁ ez hideg. - rázkódtam meg amint megéreztem a fagyos jégcsapokat.- add ide a kezed.- elvettem a veszélyes zónából a kezét, és a tenyerembe fogva őket, percek alatt felmelegítettem. 

- Kösz. - megkönnyebbülve vett fel egy fatálból, egy fagyos kenyérnek kinéző valamit, hogy beleharapjon.

- Aludj egyet utána.- javasoltam.

- Még össze kell számolnunk a jelenlegi élelmünket és kiszámolni a következő heti adagokat. - kezdte sorolni.

- Akkor megyek segítek neked.

- Inkább aludj.

- Nem vesztjük egymást szem elől rémlik? - sóhajtottam fel. - veled megyek.

- Oké. Utána alszunk, megígérem. - mosolyogva befejezte az evést, majd elindultunk a rakományhoz, ahol már ott állt a tanácsadónk is. 

- A faluból összegyűjtött élelem elég soknak ígérkezik. - kezdett bele mondandójába. Végül hárman együtt számoltunk meg mindent. A számokhoz nem konyítottam túl sokat, meg nem is élveztem annyira a számolást, így csendben figyeltem őket. Flynn okos volt. Szinte mindent képes volt megtanulni elméletben. Nem akadt gondja egy ilyen apróságnál. Na meg már sokadjára csináljuk ezt. Lassan egy hónapja, hogy úton leszünk.

Másnap ébredés után egy órával már készen állt a sereg az indulásra. Visszagondolva amikor a falusiakat vittem a hegységbe, ez a szedelőzködés és készülés órákig eltartott. Most, hogy képzett katonákat vezettem, sokkal könnyebben haladtunk, bár lassabban, mivel minden bokorban megálltunk csatázni. Ha egy két egyedülálló kunyhót találtunk valahol, annak a lakóját is megöltük, ha addig nem menekült el.

Újabb üzenet érkezett, miszerint holnapra el kell érjünk Lobas-ba. Fargas egyértelműen a tudomásomra hozta, hogy az ott lakó mágusokat nekem kell kivégeznem. Ez egy igen csak bonyolult feladatnak ígérkezett, de volt előre, külön erre a városra kigondolt haditervünk. Csak azt kell követnem, és minden jó lesz. Talán ez lesz a legmegpróbálóbb csatám a fővároson kívül. 

Egész napos menetelés, pár óra pihenés után felkészítettem a hadat a feladatra. Lobas egy tóváros volt, a Loba-tó közepén. A rajzok alapján gyönyörű, különös építési stílussal. Még nem láttam ugyan élőben, de már előre megbántam azokat amiket majd tenni fogok vele. Gazdag kultúrája, rengeteg könyvtára és iskolája volt. Főleg mágusoknak, víz mágiát gyakorlóknak. A kék sárkányok túlnyomó többségét kitették a lakosságnak, de sokan voltak még zöldek, barnák, és egy két vörös. 

A terület az ő előnyükre vált, a városba csakis repülve vagy úszva lehetett eljutni. A kék sárkányoknak két fajtájuk volt. Az egyik csökevényes szárnyakkal rendelkezett, de helyette úszókat és uszonyokat növesztett. A másik fajtájuk hasonlatos volt a zöldekhez, voltak szárnyaik, inkább a szárazföldön érezték jól magukat, de nekik is voltak kopoltyúik. A tó több mérföldön terült el, közepén a város pedig egyre csak nőtt. A víz alatt is folyt az élet, egy egészen külön világ kapott benne helyet. Sokan jobban szerették a nyugalmat, vagy nem engedhették meg maguknak a fenti lakást. Ők lent építettek házakat varázslat segítségével, és ott éltek. Velük nem tudtunk sokat kezdeni. A fő cél a víz feletti város romba döntése volt.

Flynnel előrelopakodtunk a tó partjáig, ahol a sűrű nádasban nehezen lehetett minket észrevenni. Már innen látszódott a messzeségben a város, és a lebegő házak. Az összes színesen kifestve, a falakon különböző vízi lények portréi. A víz ahol mi álltunk fagyott volt teljesen, de úgy látszott, hogy beljebb még nem volt ideje megdermedni. Fent páran repkedtek, valaki épp visszatért, más pedig elment hazulról. Élték az életüket. Egy magas torony lebegett a vízen a keleti szélen. Fent járőröztek a Birodalom katonái. Folyamatosan figyelték a vidéket. A víz alatt is pontosan ugyanezt tették. 

- Szívem szerint álcába bújnék, és bejárnám a várost. - suttogtam.

- Egyetértek. Gyönyörű hely. És mennyi könyv. Úgy hallottam, hogy több mint húsz könyvtára van.

- Most mindez a semmibe fog veszni.

- Ha jól végezzük a feladatunkat. - bólintott.

- Muszáj lesz. Gyerünk, menjünk vissza. - fordultam el a várostól, majd visszamentünk a táborba. Most sűrű köd lepte el, hogy nehezebben lehessen megtalálni. Ez volt a nagy tervünk is. A mágusaink átláthatatlan ködöt bocsátanak a városra. Majd kiderül mi sikerül ebből.

Mivel ezúttal az égből támadunk, így messzebb a várostól alakult át mindenki. Egyszerre el se fértünk mindannyian. A csapat fele emelkedett a levegőbe, velem és Flynnel együtt. A mágusaink máris bevontak minket a köddel, így indultunk meg Lobas felé. Nem sokkal utánunk pedig a többiek is felszálltak, követve minket.

- Furcsa felhő közeledik. - jegyezte meg az egyik őr a torony tetején. - túl gyors és túl lent van. Nincs ekkora szél....

- Gondolod, hogy.... - a mellette lévő katona kikerekedett szemekkel nézte a jelenést.

- Ők lesznek azok. Azonnal kongasd meg a vészharangot!

Messziről láttuk ahogy az őrök szaladgálnak az utcákon, falakon. Tudják, hogy mi vagyunk azok. Lassan elértünk a város fölé. Még senki nem ereszkedett le.Először a ködöt engedték le, Flynnel együtt, és még sok más szürkével, akik mérgező füstöt engedtek szét, ezzel megbénítva az ellenséget. Aggódtam a barátomért, mert szépen lassan eltűnt a szürke felhőben, majd már semmit se láttam se a városból, se másból. Mi fent maradtunk az égben, ki kellett várnunk amíg hat a méreg, hogy minél többen meghaljanak és kevesebb sárkánnyal gyűljön meg a bajunk. Mivel a Birodalomban nem tűrik meg a szürkéket, és amúgy is a kihalás szélén vannak, így nem mindenki ismeri őket. Még kevesebben tudják az ellenszert a mérgükre. Bár az én sejtésem szerint a katonáknak kell, hogy legyen megfelelő felszerelésük ellenünk, de talán túl későn jut majd el a tudatukig, hogy mire lenne szükségük. Nagyon reméltem. 

Éles vijjogás hasított a levegőbe. Felülről jött a hang, azonnal odakaptam a fejem. Mennydörgő sárkányok hada lepett meg minket. Félelemmel telve néztem, ahogy a hatalmas lények, a mi nem kis létszámú hadunkra rontanak. Egy vörös pikkelyes, nálam nagyobb harcos ragadta meg karmaival a hátamat, majd lelökött. Vele együtt zuhantam a mérgező füstbe, és a halálsikolyok tömkelegébe.