Visszatekintés:

- Beszélnem kell Rokuval. - néztem az asszonyra komoly tekintettel. Erre megfagyott, majd kissé idegesen fordult felém.

- Reggel elment vadászni. Miről lenne szó? Hátha tudok segíteni. - varázsolt egy kedves mosolyt az arcára.
- Mindenki tudta a faluban rajtam kívül, hogy félvér vagyok? - kértem számon a nőt, aki az erőteljes hangnememre egy kicsit összerezzent. Nem ezt szokta meg, hiszen mindig is jó fiú voltam, kedves, senkinek se ártottam.
- Ryuu, ez nem ilyen egyszerű.
- Ráadásul pont fekete vagyok? Nem is akármilyen. Még az is lehet, hogy ha meglát egy birodalmi katona feljelent a királynál. - akadtam ki. - mégis mi értelme volt egy ilyet eltitkolni előlem?
- A te érdekedben tettük. Mégis honnan jöttél rá? A tanuló társaid egy fekete sárkánnyal találkoztak tegnap. Ugye nem...? - arca eltorzult a gondolatra, hogy esetleg egy fekete sárkánnyal szövetkeztem.
- És ha igen? Legalább valaki nem akarja eltitkolni előlem a származásomat!
- Ryuu! - kicsapódott az ajtó, és Roku robbant be rajta. Fenyegetően közeledett felém. - Nem beszélhetsz így Ilmával. Neki ehhez semmi köze. Itt vagyok, kérdezz. - álltam a tekintetét, azt hiszem Yoru kisugárzása után a nagybátyámé már meg se kottyan.
- Ki az apám és ki az anyám? Vérrokonságban állunk egyáltalán egymással? Mért nem mondtátok el, hogy félvér vagyok? - tettem fel az első kérdéseket, amik az eszembe jutottak.
- Ülj le. Ez egy hosszú történet lesz. - sóhajtott fel a férfi, majd helyet is foglalt az asztalnál. Először nem akartam engedelmeskedni neki, de végül beláttam, hogy igaza van. Leültem vele szemben, majd vártam. Nagyon őrlődött magában, mintha nem tudná hol is kezdhetné.
- Az elejétől akarom hallani. - mondtam neki határozottan.
- Rendben. - bólintott, majd belekezdett a mesélésbe.

- Tényleg a nagybátyád vagyok. Az igaz, hogy nem mondtunk el mindent, de mindig is a család tagja voltál és úgy is kezeltünk. Az öcsém, Ryugaku hamar elhagyta a falut, mondván, hogy neki kicsi ez a világ ami itt van, és inkább szerencsét próbál a fővárosban. El is indult amint harminc éves lett.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ryugakut szíves örömmel fogadták a királyi seregben. Vörös sárkány révén azonnal bekerült, és rendes kiképzésben vett részt. Hatalmas ereje volt, ötven éve szolgált a seregben, amikor kiküldték a Határ-hegység mellé egy őrkunyhóba, ahonnan figyelte a lázadókat. Ekkor találkozott először Yiwhaval, aki egy erős fekete sárkány volt, azonban akkoriban már nem vett részt a birodalom elleni harcokban. Megelégelte a csatározást, és ezért folyton ellentétben állt Fargassal és Yoruval is. Hiába mindkettejükhöz kötötte a vér, mégse értettek egyet. Amikor Yiwha megpillantotta a vörös sárkányt az erdőben, azonnal kipattant a fejéből az ötlet. Kicsit játszadozik vele. Így kezdődött kettejük macska-egér játéka, amiből évek alatt szerelem szövődött. Boldogan folytatták titkos viszonyukat, azonban Yoru megneszelte Yiwha furcsa viselkedését. Aggódott, hiszen szinte a húgaként tekintett a nőre, annak ellenére is, hogy csak másod unokatestvérek voltak. Megpróbálta jobb belátásra bírni, de az nem engedett neki. Végül felkereste Ryugakut amikor Yiwha nem volt ott, majd kettejük szóváltásából harc lett. Yoru megölte a vörös sárkányt, Yiwha pedig pont ekkor ért vissza. Szerelme feltépett égett sebekkel feküdt mozdulatlanul, bent a házban egy kisfiú sírt keservesen. Yiwha gyermekét féltve és gyűlölettel telve Yoru iránt elmenekült és felkereste Rokut, hiszen hallott már róla sokat szerelmétől. Az asszony a vörös férfira és feleségére bízta a gyermeket, majd elmesélte nekik az egész históriát, azonban a szíve legmélyén még mindig hűséges volt Yoruhoz, így azt mondta nekik, hogy a fehérek kapták őket lázadáson és ölték meg a szerelmét. Szerette Yorut mintha csak a bátyja lett volna. Nem tudott neki megbocsátani, de ennek ellenére is úgy gondolta, hogy jobb ha a fehérekre hárítja Ryugaku halálát. Féltve a falut az esetleges támadásoktól egyedül kelt útra, de már nem állt szándékában visszatérni a Fekete Táborba. Nem is volt rá képes, mert a fehérek rátaláltak, és elfogták, megkínozták, majd megölték. Szárnyát kitűzték a királyi város kapujára így hírül adva egy újabb fekete sárkány végét.

Jelen:

- Fehéreket akarsz gyilkolni? - vonta fel Yoru a szemöldökét.

- Ki nem? Megölték a szüleimet. Ez egyfajta bosszú. Bár nem tudom, hogy valójában ki is tette.-megadóan sóhajtottam egyet, ezzel együtt a szemem előtt felvillant egy kép, ahogy a saját karmaimat egy vörös sárkány húsába mélyesztem. Ijedten ugrottam fel és mesteremre meredtem.

- Yoru mi volt ez? - kérdeztem. Az ő emlékét láttam magam előtt, igen élénken amint megölt egy vörös sárkányt. Tudtam, hogy ki az. Azonnal bezárta előttem az elméjét, és ha akartam se tudtam volna tovább kutakodni benne.

- Yoru? - a hangom jelenleg inkább egy elveszett kislány hangjához lett hasonló. A szemembe könnyek gyűltek. - Mit tettél?

- Ryuu.... Ez... - nem találta a szavakat. Amint meglátta a tekintetem, elkapta a fejét.

- Te ölted meg őket? - a szeméből már le tudtam olvasni a választ. Sose láttam még így szenvedni. Éreztem, hogy vissza akarja fordítani az időt, hogy máshogy cselekedjen.

- De... Roku azt mondta nekem, hogy a fehérek ölték meg kettejüket. Hazudott? - értetlenül pislogtam. Annyira lesokkoltam, hogy alig kaptam levegőt.

- Yiwhat igen. Viszont az apádat nem. - lehajtott fejjel nézett mereven maga elé. - Őt én öltem meg.

- Yoru... - nem akartam elhinni, de tudtam, hogy igaz volt. Yoru előbbi gyenge pillanata világosan megmutatta, hogy mi történt. A vörös pikkelyek, egy pillanatra egy fekete hajú nő könny ázott arca, gyereksírás. - De Roku mért nem mondta el? 

- Van egy olyan érzésem,hogy Yiwha hazudott neki. Más nem lehetett rajta kívül. Testvérként szerettük egymást. Sose akart nekem rosszat. Egy családból származunk Fargassal és Yiwhával, jóban rosszban összetartottunk. Egészen amíg....

- Amíg megölted az apám. - jelentettem ki hidegen, mire bólintott. - Tudtad, hogy én vagyok az. Csak azért nem öltél meg akkor a mocsárban, mert tudtad, hogy Yiwha fia vagyok. Sőt! Azért szálltál rá Kitre és költöztél oda, mert szemmel akartál tartani. Igazam van? - felemeltem a hangom, fel is álltam. A kezem remegett a sokktól, vagy a dühtől. Jelenleg képtelen voltam eldönteni. Lassan bólintott.

- Kit... ő tudott erről?

- Amikor először találkoztunk elmondtam neki. Azt mondta, hogy segít. Ne haragudj rá, csak jót akart neked. 

Megragadtam a tűz fölött levő forró üstöt, és Yorunak vágtam.

- Ezek szerint ez az egész csak a te saját lelked megnyugtatására van. Azt hiszed ha kitanítasz és magad mellé fogadsz, úgy teszel mintha szeretnél, Yiwha megbocsát? Vagy az apám? Csak a vezeklésed miatt teszed ezt velem? Miattad haltak meg mind a ketten. Hiába, hogy az anyámat kik ölték meg! Ha te nem kezded az egészet, nem történt volna semmi! - üvöltöttem az arcába.

- Ez nem így van. - éreztem, hogy nyúlna felém az elméjével, hogy lenyugtasson, de úgy visszalöktem, hogy hátratántorodott tőle. Ritkán találkozik ilyen haraggal.- Tényleg szeretlek. Ki akartalak tanítani, a tanítványommá fogadni, de nem számítottam rá, hogy újra megkísértenek ezek az érzések. Ráadásul a fogadott nővérem fia vagy, nem mellesleg nagyon fiatal. Először nem akartam egyáltalán ilyen kapcsolatot veled, de láttam, hogy neked sem vagyok közömbös. Szeretlek Ryuu.

- A nagy francokat szeretsz! Ki tudja mennyit manipuláltál az érzéseimen, a gondolataimon. -folytattam tovább, bár már folyóként zúdultak le a könnycseppek az arcomon. - Nem akarlak többet látni. - jelentettem ki, majd kirohantam a jurtából. Sokan gyűltek már körénk, mert kihallották a kiabálást, de mindenkit félrelöktem, és bevonultam az erdőbe. Nem sokkal később meghallottam Flynn majd Kit hangját is. Elrejtettem a jelenlétem előlük, és egyre messzebb és messzebb kerültem a tábortól. 

Dúltak bennem az érzelmek, semmit se láttam a könnyeimtől, és a pulzáló véráramlásomtól. Észre se vettem, hogy a bőröm teljesen kipikkelyesedett, beborították a testem, ujjaim karmokban végződtek. Hajnalig meneteltem, addig egyáltalán nem csillapodtam, csak amikor megláttam a nap első sugarait, akkor eszméltem fel, hogy mit is csinálok. Ott helyben leültem, majd a jégcsapként csillogó faágak közt megvártam amíg feljött az aranyló korong és fénnyel borította be a környéket. Felismertem hol vagyok, kicsit megnyugodtam. Lehunytam a szemem és meditálni kezdtem. Ezt is Yorutól tanultam. A fenébe vele! Beleöklöztem a hóba magam előtt. Utálom. A bőrszínem már visszatért, legalábbis nagyjából, de még nem nyugodtam meg teljesen. Nem is fogok tudni még egy ideig. Azt hiszem nem megyek vissza. Yorut úgyse érdekli, hogy mi van velem. Majd foglalkozik Flynnel. Flynnt egy kicsit sajnáltam. Vele szívesen elbeszélgettem volna, mert ő nem volt benne ebbe az egészbe. Bár... belegondolva ő már élt amikor mindez történt. Akkor valamennyit tudnia kellett róla. Ezek szerint mindenki becsapott. Másodjára is úgy éreztem, hogy elárultak. Mintha csak visszacsöppentem volna hat évvel ezelőttre, amikor Yoru közölte velem, hogy félvér vagyok és mindenki hazudott nekem. Belegondolva, inkább mennék vissza a vörös családomhoz, mivel jelenleg ezt kisebb árulásnak tekintettem, mint azt hogy valaki megölte a szüleimet. Még ha nem is ő ölte meg Yiwhát. A hátamra feküdve bámultam a kék eget. Tiszta idő volt, ezért rettentően hideg is. Bár magas a testhőmérsékletem, ezt még én is megéreztem, így csak egy fél órát pihentem, majd átváltoztam sárkány formába és felröppentem az égre. Ebben az alakban könnyebben tartottam melegen magam.

Egy nap múlva értem el a másik felére a hegységnek. Bár még nem jártam erre, de egyértelmű volt, hogy vége van a hegyeknek, ugyanis egy hatalmas kietlen síkság tárult elém, néhol egy egy fa magasodott. Az idő közben bepárásodott és nem lehetett sokat látni. Ki akartam menni mindenképpen, így a hegyektől pár száz méterre landoltam a földön. Izgatottság kerített hatalmába. Kint vagyok a Birodalmon kívül. Nem mindenki teszi meg ezt a lépést. Főleg nem ilyen fiatalon. Hiába nem láttam szinte semmit, akkor is tetszett ez az érzés. Olyan szabadnak éreztem magam. Itt nem számított a színem vagy a származásom, a fajom. Ha elég bátor lennék és felelőtlen, most magam mögött hagynám a hegységet, és bevetném magam az ismeretlenbe, hogy új lényeket, városokat és kultúrákat ismerjek meg. Azokat amikről a könyvekben olvastam.

 Nagy volt a szél, egyre jegesebb levegőt hozott, kint a pusztában nem volt hova bújnom előle, így egyenlőre visszarepültem a hegyre. Vadásztam magamnak egy szarvast, fel is faltam. Legalább két napig el leszek vele és nem lesz szükségem újabb táplálékra. Már csak vizet kellett találnom, de hirtelen olyan hóvihar kavarodott, hogy végül kerestem egy hasadékot ahol meghúztam magam. Inkább olvasztottam a jégből és azt ittam, majd összekuporodtam, a szárnyammal betakartam magam, hogy védjen a széltől és a hótól. Folyamatosan melegítettem magam, de így is sikerült kissé átfagynom. Lelassultak az életfunkcióim, ezzel együtt a gondolataim is. Szép lassan kifagyott belőlem a hirtelen jött gyűlölet és harag. Több órán keresztül tartott a vihar, utána kitisztult az ég és én azonnal felszárnyaltam, hogy a nap sugarai felmelegítsék elgémberedett tagjaimat. 

Ennyi idő már elég volt ahhoz, hogy lenyugodjak. Nem viselkedhetek úgy mint egy gyerek. Yoru mindenképpen a mesterem és sokat köszönhetek neki. Ha így kompenzálja azt, hogy miatta haltak meg a szüleim, akkor tegyen így. Bármennyire is akartam volna tovább utálni őt, rájöttem, hogy huzamosabb ideig nem lennék rá képes. Bár nem tudom, hogy mennyire tudom őt ezek után közel engedni magamhoz. Megrendült a feltétlen bizalmam benne. Vajon tényleg ő irányította az elmémet egész végig? Biztos nem. Nagyon reméltem. Ezt már valószínűleg sosem fogom megtudni, mivel lehetetlen bizonyítani. Ez a félelmetes az elme kontrollban. És Yoru a Birodalomban a legjobb. Ha úgy akarja bármit megtehetne velem. 

Megráztam a fejem, hátha kirepülnek belőle az aggasztó gondolatok. Mindenesetre van egy feladatom. Kaptam magam alá egy sereget amit át kell vezetnem a Birodalmon a fővárosig. Majd a csata közben kiélem minden eddigi sérelmemet. 

Továbbra is elrejtve a jelenlétemet tértem vissza a tábor közelébe. Három napig voltam távol, de még nem készültem visszamenni. Először felkerestem a barlangot. Meleg volt bent, a víz gőzölgött a fagyos levegőn. Levetkőztem, hogy elmerülve a fürdőben felmelegítsem a tagjaimat. 

- Olyan rég voltál itt. - szólalt meg az ismerős hang. Mosolyogva néztem fel a fagyos szempárba, ami pillanatok alatt tovatűnt.

- Történt pár dolog. - sóhajtottam fel.

- Tudjuk jól. 

- Esetleg akkor azt is elmondhatnátok, hogy az eddigi Yoru melletti életemből mi igaz. Az érzéseim? Az ő érzései? A tanítvány mester kapcsolat, vagy a másik? - segítségkérőn néztem fel a lényre, akit nem láttam.

- Yoru nem szereti ha az emberek nem őszinték. Sose éreztetett veled semmi olyat amit nem te magad mondtál vagy engedtél neki.

Egy megkönnyebbült sóhaj szaladt ki belőlem.

- Akkor is megölte az apámat. - morogtam még. Bár belül már hiányzott, de kívül továbbra is dacos maradtam. Halk kacaj hallatszott a barlangban.

- Egyike volt azon pillanatoknak, amikor elvesztette az eszét. Ryugaku nagyon felingerelte őt és provokálta. Nem kellett őt félteni, de egy ősi ellen azért kevés volt. Apád nagy harcos volt, és így legalább a Birodalomhoz hűen halt meg, ahogy eredetileg a sorsa volt írva.

- Mit gondolsz a Birodalomról? - kérdeztem hirtelen. Erre elhallgatott.

- Ezt még sose kérdezte tőlünk senki. - nevetett fel csilingelő hangon.

- Én most megkérdezem.

- A Birodalom nagy és hatalmas a kinti országokhoz képest. Jól működik, mindenki a szerepéhez megfelelően cselekszik. A fehérek ezer év óta uralkodnak, mióta megalapították az első várost, és összegyűjtötték a sárkányokat, akikre vadásztak az egész világon. Közös erővel emelték a Határ-hegységet, hogy az áthatolhatatlan vadon megvédje fajtársaikat. Bölcsen uralkodnak gőgös és erkölcstelen jellemük ellenére, hiszen erre teremtettek.

- Köszönöm a történelem órát. - forgattam a szemem, hiszen ennyit én is tudtam. - szóval akkor ez így van jól igaz? Vajon még meddig marad fent a jó és rossz egyensúlya a Birodalomban?

- Fennmarad. Egészen amíg egy külső hatás nem éri a benne lévőket, vagy a Teremtő meg nem unja és át nem formálja.

- Az előbb... Azt mondtad a fehérekre hogy erkölcstelenek? - emlékeztem vissza egy pillanatra.

- Hiszen te is átlátod a jó és rossz egyensúlyát. Ez minden egyes sárkányban külön külön benne van. A fehérekben is van valami rossz, míg a feketékben is van jó. Az, hogy a feketéket kiáltották ki rossznak, csak egy véletlen. Ha ők emelték volna a falakat és építették volna fel a fővárost, akkor talán most te lennél a palotában Yoruval, a fehérek meg itt lázadnának. - erre nagyon elgondolkodtam. Ha ilyen szempontból néztem a világot, akkor az egész teljesen értelmetlenné vált számomra.

- Azt hallottam, hogy a fehérek híresek az erkölcsükről, szabályaikról, modorukról. Úgy nevelik őket, hogy feddhetetlenek legyenek.

- Ez így van. Azonban a palota falain belül sok minden történik.

- Például? - izgatottan néztem a halvány fuvallatot.

- Nem unod még a kérdezősködést? Én már igen. - nevetve táncolni kezdett, majd halkan énekelt hozzá. Ezt meghallva nemsokára többen is csatlakoztak hozzá. Őket nézve a lelkem teljesen megnyugodott és békességre lelt. Mosolyogva dúdoltam halkan hozzá, bár az én hangom inkább elrontotta az ő tiszta harmóniájukat. 

- Végre visszatértél! - ijedten rezzentem össze a hangra. Minden elcsendesedett, majd Yoru lépett be a barlangba. Nem tudtam, hogy jön, mivel elrejtette a jelenlétét. Tudta ha megérzem, valószínűleg elmenekülök. Csak egy pillantást vetettem rá, majd kimásztam a vízből, megszárítottam magam, és már felöltözve vissza indultam a táborba. Elzárkózva előle, nem törődtem vele, hogy követ vagy sem.