Nem hagyott nyugodni a tudat, hogy Yorunak milyen kardja van. Biztos voltam benne, hogy csak egy átlagos darab, néhány ráolvasás volt rajta. Amikor nem figyelt jobban is alkalmam nyílt megvizsgálni. Leellenőriztem a súlyát, a hosszát, minden méretét. Ha ezzel érezte magát kényelmesen, akkor valami hasonlót kellene készítenem neki. Ez volt a tervem. Alkotni neki egy hozzá méltó fegyvert. Reggelente továbbra is vele edzettem, délután pedig általában Flynnel, de párszor Fargas is eljött és mindkettőnkkel foglalkozott. Láttam rajta, hogy nem túl szívesen teszi, de Yorunak ő sem mondott ellent. Ha megkéri valamire, azt megteszi.

Egy délután sikerült Flynnt kicsit levakarni magamról, így végre hozzáfoghattam ahhoz ami már napok óta izgatott. A műhelyben sündörögtem tanácstalanul. Anyag után nézelődtem. Olyan vasat kerestem ami megfelelő minőségű volt egy nagy teherbírású pengéhez. Bár talán nem is annyira a vason múlik, hanem a kovácsolás közbeni varázslatokon. A saját fegyveremen is rengeteget erősített, hasonlóan akartam ezzel is elbánni.
A kovácsmestertől hosszú rábeszélés után megszereztem egy jobb minőségű anyagot, majd boldogan mentem a saját kis asztalomhoz. Begyújtottam a tüzet, és nekifogtam. Örömet okozott a munka. Elszánt voltam és motivált. Végre olyat csináltam amit igazán szerettem. Nagyon lassan és óvatosan bántam az anyaggal, ami estére már nagyjából hasonlított egy kardra. Közben sokszor megálltam és folyamatos méréseket, egyéb vizsgálatokat végeztem. Teljesen elfáradtam, de jól esően. Nem siettettem, így nem sokkal sötétedés után hazamentem, hogy egy kicsit Yoruval tölthessem az időmet.
- Milyen volt az edzés délután? - fogadott mesterem egy ártatlan mosollyal. Azonnal rájöttem, hogy előtte nem tudok titkot tartani. Már tisztában volt vele, hogy délután nem edzeni voltam.
- Jó... Fárasztó. - mondtam halkan. Felvonta a szemöldökét. Pontosan az van amit gondol. Nem akarom megmondani neki, hogy mit csináltam helyette. Bár valószínűleg tudta, hogy a műhelyben dolgoztam, de szerette volna tőlem hallani. Álltam a tekintetét, végül ő jött közelebb hozzám és beletúrt kócos hajamba. Biztos szörnyen nézek ki már megint.
- Látszik, hogy elfáradtál. - simított végig arcomon.
- Mindig igyekszem a legjobbat nyújtani. Persze, hogy elfáradok.
- Szeretném, ha komolyan vennéd az edzést és nem hagynál ki. - komoly arccal nézett a szemembe. Aggódik értem. - bármi dolgod is van, azt oszd be azon kívül.
- Igen mester. - hajtottam le a fejem. - így teszek. - nem fogok ellenkezni vele. Mostantól ezek szerint kénytelen leszek éjszaka dolgozni a kardon. Tudtam, hogy fárasztó lesz, de nem akartam most már félbehagyni. Megértettem Yoru érzéseit is. Mióta visszatértünk a faluból sokkal több energiát fektetett belém. Néha csak úgy váratlanul feltett kérdéseket, amik varázslással vagy különböző harcmodorral voltak kapcsolatosak. Tesztelte, hogy mennyi maradt meg abból amit megtanultam. Általában tudtam a választ, de ha nem, akkor türelmesen elmagyarázta az egészet és vissza kellett mondanom neki utána. Csak ezután nyugodott meg, és tért vissza a normális kerékvágásba. Ilyenkor sokat beszélt a bányáról, és a két legfőbb tanácsadójáról, Shuanról és Fargasról. Utóbbiról már én is tudtam neki mesélni, mivel az edzések alatt jobban megismertem őt. Komoly férfi volt, ránézésre szigorú tekintete és erős szabályos vonásai voltak. A kisugárzása jóval hidegebb volt Yoruénál és barátságtalanabb, de tudtam ha együtt vannak, ő is képes nagyokat nevetni és bolondozni a barátaival.
- Éhes vagy? - kizökkentem a gondolataimból a hangra, de csak leültem a tűzhöz.
- Igen. - mosolyogva néztem, ahogy már hozza is nekem a vacsorát, majd mellém ülve figyeli ahogy megeszem. Valamiért nagyon boldognak látszott minden alkalommal amikor az ő főztjét ettem. Én sose voltam a konyhában, előbb mentem el az étkező sátorba és ott kértem valamit, mint hogy itthon neki álljak főzni. Valamiért időpocsékolásnak tartottam. Csak azt reméltem, hogy Yorunak nem baj. Imádtam azt enni amit ő csinált. Nagyon finom volt. Elégedetten tettem le az üres tányért.
- Köszönöm. - mosolyogva húzódtam hozzá közel, hogy arcon csókoljam. Szinte vibrált a boldogságtól. Ezt nem tudta elrejteni előlem. Ilyen közelségből azonnal megéreztem.
- Holnap reggel napfelkelte előtt találkozunk. - nyomott ő is egy puszit a homlokomra, majd felállt az üres edénnyel a kezében. Nem könyörögtem, hogy maradjon, vagy kérdeztem, hogy mért köszön el. Tudtam, hogy fáradt. Az én kiképzésemen kívül igyekezte magát is formában tartani, és egész nap a támadáson és a tábor fenntartásán dolgozott, amikor éppen nem a bányában volt. Oda csak akkor ment, ha minden feladatát elvégezte. Neki az volt a kikapcsolódás. Nekem meg a kovácsolás. Mindketten elfáradtunk, így külön tértünk nyugovóra, és nem zargattuk egymást.
A következő hetek nagyon nehezek és kimerítőek voltak. A kemény képzésnek megvolt az eredménye, szinte duzzadtam az erőtől. Bár kimerült voltam, volt olyan nap, hogy nem is aludtam, mert reggelig a kardon dolgoztam. Yoru kicsit türelmetlenebbé vált, majd bejelentette, hogy elmegy. Két másik sárkányt vitt magával, Yiant és Mirtgalt. Egy erős harcos és egy erős mágus. Yoru mindkettőben remekelt, de úgy látszott szüksége volt még így is a társakra. Nem kérdeztem hova megy és mit csinál. Az ő dolga volt. Én csak tettem amit mondott. Nem tudta meddig lesz el, de sejtettem, hogy egy hétnél tovább biztos nem fogom őt látni. A reggeli edzéseket Fargasra hárította át, így minden nap egymást boldogítottuk. Bár én lelkes voltam, a tanítóm már feleannyira volt az.  Pedig még az elméleti oktatásom is rá lett bízva, így még ha valamit nem tudtam megérteni a könyvekből, akkor őt kellett megkérdeznem. Mindent érthetően és türelmesen elmagyarázott, de végig azt éreztem, hogy legszívesebben valahol máshol lenne. Így egyáltalán nem lett könnyebb a helyzetem, hogy Yoru elment. Flynnel ugyanúgy betartottam az edzéseket délutánonként, utána pedig mentem a műhelybe és éjfélig dolgoztam. Egy idő után egész megszoktam ezt a hajtást, kevésbé éreztem magam fáradtnak. Nem kellett attól tartanom, hogy Yoru idő előtt rájön arra mit készítek neki. Nélküle sokkal jobban tudtam koncentrálni és önállóbb lettem. Elvégre amíg nem ismertem őt addig is egyedül éltem és elláttam magam. Mellette viszont nagyon hamar elkényelmesedtem. Ideje volt kicsit összekapnom magam.
Egyik este a bánya felé vettem az irányt. Tudtam, hogy a mesterem nem lesz most ott, de már ismertem egy két ott dolgozót, így könnyen beengedtek. Segítettek is amikor arra kértem őket, hogy adjanak egy sókristályt, bár furcsán néztek, Yoru miatt tisztelettel bántak velem, mivel a tanítványa voltam. Na meg a kedvese is. Ezzel mindenki tisztában volt. Yoru gondoskodott róla a nyilvános kitöréseivel. Nem szóltak egy rossz szót se. Sose hallottam még, hogy bárki is rólunk pletykált volna vagy csúnyákat mondott. Egy ősi azt tehet amit akar.
Kezemben a kristállyal elégedetten mentem haza. Leültem vele a szőnyegre és lehunytam a szemem. Órákig meditáltam és töltöttem fel a követ pozitív energiával. Beleszőttem minden tudásomat és érzésemet. Megpróbáltam a természeti erőket is beletenni, de ez most nem sikerült. Mereven ellenálltak nekem, így nem is erősködtem.
Amikor kinyitottam a szemem meglepődtem. Ugyanúgy kavarogtak a kristályban a színek, mint az én kis fémgömbömben. Volt benne fekete, piros, lila, zöld. Még nem végeztem vele, attól kezdve minden nap töltöttem a kristályt, még azután is, hogy készen lettem a karddal. Rengeteg védő varázst raktam rá, de a követ egészen addig nem olvasztottam a markolatba, amíg Yoru haza nem ért. Amikor belépett társával a hegységbe, azonnal megéreztem. Ekkor rohantam el, hogy összeolvasszam a kettőt, és egy újabb elpusztíthatatlan fegyvert alkossak. Sokkal egyszerűbb volt másodjára megalkotni egy ilyen kardot, bizonyos szempontból jobb is lett, mert nagyon figyeltem a megfelelő súlyozásra, ami a sajátomnál csak érzésre jött, itt viszont másnak az igényeit kellett figyelembe vennem. Rengeteget tanultam ezalatt és büszke is voltam rá. Már csak nevet kell adjon neki. Pár óra múlva érkeztek meg a táborba. Kimentem a főtérre üdvözölni őt. Mosolyogva álltam Flynnel a tömeg szélén, ami összegyűlt a köszöntésére. Amint leszállt a két hatalmas sárkány, és visszaváltozott, mindenki köréjük gyűlt. Egyszerre akarták őket üdvözölni. Fargas és Shuan közrefogta Yorut, élő pajzsként segítették az útját amíg elértek a haditanács sátráig. Flynnel előre siettünk, nem akartunk kimaradni a jóból. Besurrantunk a sátorba és leültünk a fal mellé. Amint beléptek, csak kaptunk egy rosszalló pillantást mestereinktől, majd nem is foglalkoztak velünk. Órákig eltartott a tanácskozás. Yoru besurrant sikeresen a palotába, álcázva magát. Yian azért volt jó választás maga mellé, mert ő tisztavérű vörös volt, így neki nem is kellett megváltoztatni a kinézetét. Ő ott maradt, beépült az őrségbe, és onnan szolgáltat ki továbbra is információkat, ezzel előkészítve a támadást. Egy hatalmas térkép feküdt középen, ami a palota teljes alaprajzát ábrázolta. Minden titkos járat be volt jelölve, a csatorna és szellőzőrendszerekkel együtt. Felállva közelebbről is szemügyre vettem a rajzot. Nagyon terjedelmes volt, és bonyolult.

- Ezt pár hónapja alakították ki - mutatott Yoru egy alagútrendszerre. - úgy tudom a legkisebb fehér herceget menekítették ki rajta, és egy csapattal délnek tartanak a tenger felé. Biztos a külön szigeteikre viszik. Úgy hallottam a kisherceg elég vad és nem képes beilleszkedni az udvari etikettbe, ezért inkább elvitetik és a szigeten folytatják a taníttatását.

Nagy szemeket meresztettem erre. Valahogy szimpátiát éreztem iránta. Eszembe jutott a múltkori jelenés a hóviharban. Egy fehér és egy másik, talán vörös sárkány volt az. Akaratlanul is összekapcsoltam a kettőt. Vajon a herceg volt? Ahogy hentergett a másikkal, világossá vált számomra, hogy ezt biztos nem tűrik el tőlük. A fehérek csak a saját fajukkal párosodhatnak, nem tűrik ha valaki bemocskolja a vérvonalukat. Nincs olyan félvér akiben fehér szín is lenne. Ennyire vigyáznak. Nem beszélve arról, hogy azonos neműek voltak.  Mivel nincsenek olyan sokan, így a saját unokatestvéreikkel is házasságot kötnek de csak a fajfenntartás végett. El tudtam képzelni, hogy milyen hisztéria mehetett le a királyi családban a herceg vörös szerelme miatt. Feléledt bennem az empátia, pedig én magam is gyűlöltem őket.

- Elképzelhető, hogy megsemmisítik az átjárót, mivel csak egyszer használták. - mondta Shaun. Hosszú szürke haja be volt fonva, a végén egy fekete szalaggal volt átkötve, ami most lelógott a papírokra.

- A hasznunkra válhat pedig. Nem halogathatjuk tovább az ostromot. - Fargas hangja komoly volt. A három nagy stratéga összenézett. Hangtalan beszélgetés folyt le köztük, aminek a végén csak nagyot sóhajtottak.

- Akkor meg kell tervezni az utat odafele. Annyi harcképes sárkányt kell magunkkal vinnünk amennyit csak lehet. Két csapat lesz, ahogy már Shaun kitervelte eddig is. - Yoru felvázolta a helyzetet.

- Én,  Grimor és Ryuu vezetjük a seregeket a főváros felé. - Fargas is bekapcsolódott a magyarázatba. Felkaptam a fejem erre és Yorura néztem. Biccentett felém, de ennél többet nem foglalkozott velem.

- Amíg a fő haderő letarolja északról a Birodalmi városokat, Yoru, Mirtgal és én belopózunk a palotába, folytatjuk a beépülést, és amikor ti a palotához értek és mindenki a csatára figyel, kihozzuk Graumot. Persze közben amennyi fehéret csak lehet meg kell öljünk. - Shuan hidegvérrel közölte a teendőket. Mivel én is a részese lettem, így hirtelen még jobban odafigyeltem. Flynn is felpattant. A vállamra tette a kezét. Biztos voltam benne, hogy magammal viszem és végig egymás mellett fogunk harcolni. Csak így védhetjük meg a másikat. 

- Rendben. Holnaptól elő kell készülnünk ezekre, és egy hónap múlva indulunk. Úgy számolom, hogy mire vége a télnek, pont elértek a fővárosig a sereggel. - Yoru gondterhelten felsóhajtott. - most menjünk pihenni. Kicsit elfáradtam.

Egyhangú beleegyező morajlás után odajött hozzám.

- Csináljak vacsorát? - kérdeztem. - vagy hozzak valamit az étkezőből? - tettem hozzá, hiszen tisztában voltam csökevényes de tűrhető főzőtudásommal.

- Először ledőlök. Utána szívesen venném ha főznél nekem. Meg egy jó kis masszázst is. -mosolyogva kacsintott.

- Rendben. Lehet róla szó.

- Akkor nem is zavarok tovább. - Flynn vigyorogva hagyott magunkra minket. Már csak ketten maradtunk a jurtában, de nem sokáig, mert láttam Yorun, hogy mennyire fáradt. Hazasétáltunk, és el is tűnt a fürdőben. Úgy gondoltam nem alkalmas az idő, hogy átadjam a kardot. Várhat amíg felébred. 

Betelepedett a szobájába, és pár percen belül már aludt. Mosolyogva figyeltem egy darabig, majd kimentem. Már sötétedett, de még folyt az élet. Sokan mulattak kint, vagy a tüzek körül, esetleg az étkezőben. Én nem álltam most meg egyiknél se. Kiértem a táborból, majd bent a fák között a patak felé indultam. Nemsokára megláttam egy kis barátságos fakunyhót. Bent pislákoltak a meleg fények, furcsa illatok terjengtek, a kémény füstölt. A vastag hótakaró jólesően ropogott a csizmám alatt. Felpillantva most tiszta volt az ég, de nemsokára elér minket a felhő, ami újabb adag fehérséget zúdít majd a nyakunkba. A félhomályban csak halkan hallottam ahogy a patak félig megfagyva, szenvedve próbál folydogálni a medrében. Az egyetlen zöld terület a ház mellett volt, ami egy mágiával védett, fűtött üvegház szerű burok volt. Itt egy medence is ki volt alakítva a különböző növények termesztésére. Nami munkája volt, elképesztő, hogy mikre képes az a lány. Egy külön kis világot hozott létre, csak is párja számára. Mosolyogva kopogtam be hozzájuk.

- Ryuu? Szia! Gyere csak beljebb! - Nami mosolyogva üdvözölt. Mostanában nem sokat voltam náluk az edzés miatt, így Kit örömmel ugrott a nyakamba és ölelt át.

- Végre látlak már téged is! Mi a helyzet? Yoru mikor tér vissza? - mosolyogva terelt beljebb. Leültetett az asztalhoz, ahol máris felszolgált egy meleg teát. Bár egyáltalán nem fáztam, de jól esett az ital. 

- Yoru most alszik. Nemrég tért vissza. Gondoltam eljöhetnél hozzánk, hogy együtt együnk. Talán reggelre felébred. Én főzök. - vigyorogva néztem kettejükre. Furcsa, hogy ennyire összeillettek, de mégse. Külsőre egyáltalán nem, de jellemre nagyon. Összehangoltan mozogtak, mindig tudták, hogy a másik éppen mit akar, vagy mire van szüksége.

- Te főzöl? Na ilyen is ritkán van. - nevetett a lidérc. - ki nem hagynám!

- Azért nem főzök rosszul.

- Tudom. De Yoru mindig annyira elkényeztet és minden házimunkát megcsinál. Bár gondolom inkább varázslattal. 

- Igen. Úgyhogy ez nem szá...

- De akkor is számít. Átvállalhatnál tőle pár teendőt nem gondolod?

- Majd rákérdezek. Amíg nem volt itthon én csináltam mindent.

- Aztán valamelyik nap kimehetnénk az erdőbe. Keveset beszélünk. Biztos van mesélni valód. Játszhatunk is.

- Van mesélni valóm! Képzeld ma megtudtam, hogy én is részt veszek a hadjáratban. Jövő hónapban kezdünk. Ráadásul hadvezér leszek! - kezdtem bele a mesélésbe csillogó szemekkel, majd innentől már nem lehetett megállítani. Tovább áradoztam, a barátommal együtt ujjongtunk, hogy végre megint valami izgalmas történik velünk.