Ledobtam a két szarvast a tűz mellé. Volt már huszonhat nyúl, tizennyolc egyéb rágcsáló, és egy vaddisznó, amin most mindenkinek osztoznia kellett. Az erdőben bujdosott jó pár olyan falusi, akik nem tudtak vagy nem akartak harcolni. Ők most csatlakoztak hozzánk, növelve ezzel az éhes szájakat, és az időt ami alatt eljuthatunk a hegyekhez. A csata után nem sokan maradtunk ugyan akiknek sikerült elmenekülnie, de ennyien már nehezen tudtunk mozogni, és életben maradni.

- Nekem jó lesz nyersen. Elég egy comb. - mondtam egy férfinek, aki furcsán grimaszolva adta a kezembe amit kértem. A legtöbben inkább megsütötték maguknak a húst. Én nem foglalkoztam most vele, csak előhívva sárkány fogaimat szétmarcangoltam és leküldtem a torkomon. Végezetül lenyaltam a maradék vért a kezemről, és visszaalakítottam ragadozó agyaraimat egy barátságosabb formába. 

- Látom ezt is eltanultad Yorutól. - Flynn leült mellém a saját kis adagját fogyasztva. - nem nézik jó szemmel ha nyersen eszel húst ebben az alakban. Barbár szokás.

- De jó érzés. - morogtam kedvtelenül. Egy farönkön üldögéltünk. Nagy volt a sürgés forgás. Ma mindenkinek pihennie kellett, ugyanis ezután nem tudtunk már megállni, csak ha elértük a hegyeket. Két és fél napja voltunk úton. Egész jól haladtunk, de sokan voltunk, és ha a repülés sebességet tartottuk is, amíg ennyien összepakolunk és elindulunk egy pihenő után, az órákat vett igénybe. Nehéz volt összeszervezni, de igyekeztem kegyetlenül betartani az esti indulást. Az éj leple alatt jobban tudtunk utazni, mivel  a fekete mágiánk jobban elrejtett egy ekkora csapatot, és nem szúrtunk szemet az őrjáratozó katonáknak. Flynn már teljesen felépült, bár még nem tért vissza minden mágikus ereje. Ezzel én is hasonlóan voltam. A rejtőzködő varázsnál többre, jelenleg nem futotta. Teljesen kimerültem annyitól is.

- Este indulunk. - mondtam még, majd lefeküdtem a fűbe és lehunytam a szemem. Mást nem csináltam amikor megálltunk. Ettem és aludtam. Flynn mellém feküdt.

- Ryuu - hangja gyengéd volt. Rápillantottam. - Ne emészd magad. 

Inkább újra becsuktam sárgán virító tekintetem, és nem figyeltem rá. Flynn nem értette. Ő nem érezte annyira a felelősségének ezt az egészet. Én viszont igen. Hiába voltam tisztában azzal, hogy nem tudtuk volna megmenteni a falut, belül mégis azt reméltem, hogy sikerülni fog. Vagy legalább a benne lakókat. Nagyjából hatvanan maradtunk. Ha pontos akarok lenni 68-an. Ebbe Flynnt és magamat nem számoltam bele, tehát pont hetvenen vagyunk. Úgy éreztem rajtam áll, hogy élnek vagy halnak-e, és az se segített, hogy a csata emléke még most is kísértett. Minden hangra odakaptam a fejem, ha Flynnen kívül bárki felém nyúlt, azonnal védekeztem ellene. Nem tudtam megnyugodni. Bárcsak itt lenne Yoru. Ő mindent olyan higgadtan kezel. Mindig tudja mit kell tenni. Én meg csak kalandvágyból egy lázadó csoport élére álltam, pedig semmi jogom vagy tapasztalatom nem volt hozzá. Még most is fogalmam se volt róla, hogy mért teszik azt amit mondok. Jönnek utánam miután kijelentettem, hogy elviszem őket a Sötét Táborba. Azt hiszik el tudom őket vinni. Azt gondolják ezzel megmentem őket és minden rendbe jön. Pedig ez nagyon nincs így!

Már szürkült az ég amikor felébredtem. Nem tudtam sokat aludni. Mindjárt lemegy a nap. Megráztam Flynn vállát.

- Kezdj el kelteni mindenkit. Indulnunk kell. Egyenek és megyünk. - szegény fiú álmosan pislogott, majd bólogatva feltápászkodott.

- Igenis. - felkapott egy almát az egyik zsákból, és elindult a körútjára. Én ugyanígy tettem. Indulni csak három óra múlva tudtunk, amikor már teljesen besötétedett. Flynn a hátamon utazva karolta át a nyakamat. Már hidegek voltak az éjszakák.

- Ryuu egyre kevésbé melegítesz. - jegyezte meg. - többet kellene pihenned és enned.

" Tudod, hogy a hegyekig nem állhatunk meg. Maximum pár órára. Nincs idő pihenni. Sajnálom, majd igyekszem jobban koncentrálni a hőfenntartásomra."

- Nem azért mondtam. - bökte meg a pikkelyeimet.- aggódom érted. Jó lenne ha élve érnénk vissza.

"De hiszen élünk." válaszoltam. Ezzel lezártnak tekintettem a témát. Nem akartam, hogy fázzon rajtam. Körbenézve még a hó is szállingózni kezdett. Remek. A nyakunkon volt a tél, bár Konroban még mondhatni egész jó volt az idő mivel délebbre volt tőlünk. Igyekeztem felmelegíteni a testemet a maradék energiámmal. Nehéz volt viszont repülni, a rejtővarázst és a hőmet is felügyelni. Bár a varázslást ketten Flynnel csináltuk, de neki csak ülnie kellett a hátamon. Jóval egyszerűbb dolga volt.

Reggel nem álltunk meg, amint feljött  a nap feljebb repültünk, hogy nehezebben vegyenek észre. Itt átadtam Flynnek a stafétabotot. Füstszerű felhővel borított be minket. Kicsit megkönnyebbültem, de ez nem sokáig tartott. Délutánra beértünk egy nagyon vastag felhőbe. Kiderült, hogy hóviharba keveredtünk. Nehezen tájékozódtam ebben az időjárásban, így kénytelenek voltunk megállni és leszállni. Viharban úgysem repkednek vagy járkálnak sokan. 

Egyedül akartam lenni kicsit, így úgy döntöttem sétálok egyet. Barna utazó köpenyemet belepte a fehér hó. Fogalmam se volt róla, hogyan nézhetek ki. Valamennyire megmosdottam a csata után, de nem igazán törődtem magammal. Ennyi idősen még nem kellett aggódnom az arcszőrzetem miatt. Majd talán harminc év múlva. Addig csak újabb pikkelyek tűnhetnek fel a bőrömön, de reméltem, hogy azt a korszakot már túlléptem. Nem akartam egyéb véletlen helyeken is kipikkelyesedni. Az arcomon levő folt pont elég volt. Észre se vettem, hogy kiértem a biztonságos fák közül. Egy mező tárult elém. 

Szinte semmit nem lehetett látni annyira szakadt a hó. A sűrű függöny mögött lassan egy alak magasodott ki a mezőn, mintha valakivel birkózott volna. Közelebb lopóztam. Csak ekkor vettem észre, hogy a másikat a fehér ruhája miatt volt nehéz kivenni. Nevetés hangját hozta a szél felém. Ha jobban megnéztem, a sötétebb alaknak vörös haja volt. Szembetűnőek voltak a méretkülönbségek a két sárkány között. Leesett a fehér ruhásról a csuklya, ekkor pillantottam meg fehér haját, ami elveszett a hópelyhek közt. Ledermedve álltam. Életemben először láttam fehér sárkányt. Ahogy játszott a hóban a másikkal, nem tűnt túl fenyegetőnek. Aztán amikor egymáson kötöttek ki, lassú csókban forrtak össze. Ekkor döntöttem úgy, hogy inkább nem megyek oda hozzájuk. Nagyon furcsának véltem a történteket. Mintha csak egy látomás lett volna. Visszasiettem a többiekhez, akik már aggódni kezdtek. Végignézve rajtuk hirtelen kételkedni kezdtem abban, amit az előbb láttam. Az egész csapat bámult mintha én lennék minden reményük.

- De jó, hogy visszajött. - köszöntött egy nő.

- Maga nélkül nem jutunk el a hegyekig. Nagyon megijedtünk, hogy itt hagy minket. De tartja a szavát. - szorongatta meg  a kezem egy férfi. Hiába akartam ellökni magamtól, addig nem engedett amíg jól össze nem morzsolta az ujjaimat hálája jeléül. Végül Flynn karolta át a vállam ezzel megmentve előle, és vezetett el, majd leültetett egy fa tövébe és a kezembe nyomott valami fagyos gyümölcsöt.

- Ne kószálj többet el. - mondta. - én is aggódtam. Ebben a viharban könnyű eltévedni. 

- Nem fogok elmenni. - közöltem vele a nyilvánvalót. Mert az, nem?

- Én tudom. Szinte testvérek vagyunk, ismerlek már. Azonban ők ezt nem tudják. - nézett körbe. - Benned van az utolsó reményük.

- De mért épp bennem? Mért nem benned? - kétségbeesett kifejezéssel húztam fel a térdeimet mint egy kisgyerek.

- Hát nem is tudom. Én nem rohantam a csata közepére lobogó vörös hajjal és vágtam le minden ellenségemet aki szembe került velem egy fénylő karddal, ami szinte magától mozgott. Néha már komolyan úgy tűnt, hogy tőled teljesen függetlenül éli az életét a csatában. - mosolyodott el.

- De ez nem olyan nagy dolog. Csak harcoltam. - vontam meg a vállam. - Yian ugyanúgy küzdött. Idősebb is.

- Őt is sokan tisztelik. Hallgatnak arra amit mond. Jobban megbíznak benne mert ő is a városból származik. Azonban te vagy a hatalmas Yoru tanítványa. Számukra olyan mintha valami másik dimenzióból jöttél volna. Nagy tetteket várnak tőled. - magyarázta el. Ilyen megvilágításból még sose gondoltam magamra.

- Nem leszek a megváltójuk. Senki nem mondta, hogy ha odaérünk is a táborba minden szép és boldog lesz. 

- Ezt ne mondd senkinek. Egy vezető nem mond ilyet. - nézett rám komolyan.

- Nem vagyok vezető.. Te is ugyanannyira vagy az mint én. - erre megrázta a fejét.

- Egy koszos füstsárkány fel se érhet egy vöröshöz. Én nem fogok kapni különösebb tiszteletet. Úgy néznek rám mint egy rég kihalt állatfajra. Pedig még vagyunk egy páran. Majd ők is meglátják, hogy léteznek még füstösök.

- Majd megköszönik még neked.

Flynn csak a fejét rázta erre. Pedig neki is része van ebben az egészben. Most mégis úgy tesz, mintha csak egy átlagos erőtlen senki lenne. Inkább nem erősködtem. Amúgy se volt hozzá kedvem. Lehunytam a szemem és pihentem pár órát. Amikor kicsit jobbra fordult az idő, felpattantam és összeszedtem a csapatot. Indultunk tovább. 

Simán haladtunk. Két napig meg se álltunk. Akkor is csak azért mert eltévedtem. Igen... Én... Ha jól belegondolok, ebbe az egészbe így csöppentem bele. Nagyon felidegesített a helyzet, így engedtem egy kis pihenőt mindenkinek. Amíg ők pihentek, én fent repkedve próbáltam betájolni magam. Már nappal is néha megmaradt a hó, de csak a hidegebb helyeken. Biztos voltam benne, hogy a Határ-hegységet már teljesen befedte. Oda sokkal hamarabb jut el a tél mint ide a lentebbi vidékre. Amikor sikerült felismernem egy messzebb levő folyót, azonnal megnéztem a térképen, és így már jó irányba tudtunk tovább menni. Újabb nap telt repüléssel, de a végén megérkeztünk a hegységhez. Jóval hidegebb volt az idő. Ahogy a magasabb ormok feltűntek előttünk, úgy váltott át fehérbe a táj. A tűlevelű erdők most vastag hótakarót viseltek, lejjebb lombhullató társaik még őrizgették egy két rézszínű levelüket. Kezdtem megnyugodni. Nemsokára ott leszünk! Az otthoni tűz melege tartotta bennem a lelket. Itt már csak repülnünk kellett. Nem számítottunk több ellenségre.

Amint megéreztem Yoru elméjét, reflexből ütöttem ki magamból. Nem akartam, de még fel se fogtam, hogy ki az, és már támadni akartam. Persze ellene semmit se értem, de onnantól kezdve nem próbált meg betörni az elmémbe. Türelmesen megvárta amíg odaértünk a Táborba. Nagyot nézett amikor hetven sárkány landolt a főtéren. Mondanom se kell, nem fértünk el ennyien. Addig a levegőben maradtam, amíg a legutolsó is leszállt és visszaváltozott, csak ezután követtem őket Flynnel. Leugrott a hátamról, Yoruhoz szaladt és üdvözölte őt vidáman. Viszont én miután felvettem az emberi alakomat se mentem oda hozzá. Nem tudtam szembenézni vele. Dühös? Vajon nagyon meg fog szidni?
- Ryuunak köszönhetjük, hogy épségben eljutottunk ide. Éljen! - felkaptam a fejem. A tömeg éljenezni kezdett. Megcsapkodták a vállamat, megrázták a kezemet, gratuláltak. Én csak üres tekintettel néztem rájuk. Mit köszönnek meg? Hogy elvették az otthonaikat? Hogy megölték a szeretteiket? Egyáltalán nem értettem őket. 

- Éljen Ryuu! Éljen a Mészárló Gyermek!

- Éljen Yian! - hangzott fel máshonnan. Kettőnket éltettek hangos szavakkal, kurjongatásokkal.

 Flynn verekedte magát át a tömegen, és átkarolta a vállam.
- Köszönjük Ryuu, hogy kitartottál. - súgta a fülembe. - ha nem vagy, lehet, hogy most ők is halottak lennének.
Lesokkolva néztem barátom kedves támogató tekintetét. Könny szökött a szemembe. Nem bírtam tovább, és sírva a karjaiba vetettem magam. Zokogva öleltem át, arcomat elrejtve a vállába, hogy ne lássák mennyire szánalmas vagyok.
- Sír?
- Biztos nehéz lehetett neki is.
- Ilyen fiatalon.
Suttogták körülöttünk.
- Ne rejtsd el a könnyeid. - csapott a vállamra egy súlyos kéz. Yian megtermett alakja magasodott fölénk. Kibontakoztam Flynn karjai közül, és megtörölve a szemem néztem rá. Nem is volt sokkal magasabb.
- Büszke lehetsz magadra. - mosolygott rám.
- Én... Nem tudom... - éreztem a tekinteteket amik most rám szegeződtek. Borzasztó kényelmetlen volt.
- Ryuu!
Egész testem beleremegett a hangjába. Megdermedve álltam, nem akartam megfordulni és ránézni. Éreztem, hogy Yoru egyre közelebb és közelebb lép hozzám. Már a lehelete is megbizsergette a hajamat. Kétségbeesetten kerestem Flynnt a tömegben, de most eltávolodott tőlem. Pont amikor szükségem lenne rá.
Két erős kar ragadt meg hátulról. Hátam Yoru mellkasának nyomódott, kezével védelmezőn ölelte körbe a törzsemet.
- Előttem nincs mit szégyellned. Most úgyse foglak megbüntetni itt mindenki előtt. - nyomott egy puszit a fülemre miután belemormolta a szavait. Lassan maga felé fordított, és mindentudó tekintete az enyémet kereste, de hiába. A mellkasát bámultam töretlenül.
- Ryuu!
Megráztam a fejem. Nem tudott mit kezdeni velem, így megragadta erősen az államat, és maga felé húzva csókolni kezdett. Azt hiszem tisztában volt vele hogyan fogok reagálni, mert bevált a módszer. Szemeim tágra nyíltak és végre egymásba olvadt a két sárga tekintet. Amikor elvált tőlem, még akkor is őt néztem.
Körülöttünk a tömeg felmorajlott, ekkor kezdett el pirulni a fejem. Zavaromban beharaptam az ajkam, majd ellöktem magamtól Yorut, és sietősen a jurtánk felé vettem az irányt. Senki nem állított meg benne.