Kit védelmezőn ölelte át a lányt, aki keservesen zokogott a karjaiban. Nem igazán találkozott még ő se a halállal, de tudta, hogy szörnyű érzés elveszíteni valakit. Nem mondott semmit, nem értett a vigasztaláshoz, csak ott maradt, és támogatta némán a társát.

- Gyere, üljünk fel legalább az ágyra. - súgta a fülébe, majd felsegítette őt.

- Olyan fiatal volt még. - szipogott. - Nem kellett volna meghalnia... Én vagyok az idősebb. Mégis most én siratom őt. Nekem kellett volna.

- Css... - simogatta meg a hátát. - ne mondj ilyeneket. Biztos vagyok benne, hogy Yin büszkén és megbánás nélkül halt meg. Azért harcolt amiben hitt.

- De most itt hagyott egyedül.

- Nami. - Kit maga felé fordította, és mélyen a szemébe nézett. - Én itt vagyok neked. Te se hagysz magamra mióta idejöttem, így biztos lehetsz benne, hogy én se tágítok mellőled.

- Tudom.

- Aludj ma itt. Sőt, annak is örülnék ha ideköltöznél. Hozzászoktam már a társasághoz.

- Ne most hozz fel ilyeneket. - barna haja kócosan meredezett szanaszét. Bár a lidércnek még így is sokkal rendezetlenebb volt a kinézete, de jelenleg a lány is duzzadt piros arccal, és könnyes szemekkel hüppögött. Úgy néztek ki mint két otthontalan fiatal.

- Rendben. Akkor csak ma aludj itt. A többit majd megbeszéljük. - biccentett a fiú.

- Jó. - bólintott a lány. Kit gyengéden nyomott egy csókot a homlokára. Eldőltek csendesen az ágyon, majd egymás karjaiban sírdogálva nyomta el őket az álom.

***

Ding ding ding. A vas éles hangja metronóm szerűen csattant fel újra és újra. A fém kezdte felvenni már egy kard alakját. Erőteljes csapások ostromolták, majd lehűtötték a vízben, és újra felhevítették. Órák óta a műhelyben talpaltam, de nem éreztem még fáradtnak magamat. Egyszer csak megszállt az ihlet, és azonnal jöttem a műhelybe, hogy megalkossam a fejemben megalakuló tárgyat. Nagyon jó feszültség levezető volt, kellett a kimerítő fizikai munka. Bár az utóbbi két napban fáradhatatlanul edzettem, és nem igazán törődtem semmivel. Még Flynn is megjegyezte, hogy furcsán viselkedek. Igaza volt. Még mindig a fejemben égett a harc emléke, ahogy megtámadtak minket, és kénytelen voltam kardot rántani és megvédeni magam. Megölni az ellenségem. Sose történt még velem ilyen. Gyengének éreztem magam. Talán ez hajtott annyira, hogy összeesésig gyakoroltam a pályán késő este, és Yorunak kellett bevinnie. Reggel amikor magamhoz tértem, már nem volt bent a jurtában, így azonnal jöttem egy kis reggeli után a műhelybe. Azóta már 5 óra eltelt. Dél is elmúlt, de még nem éreztem, hogy elég lenne. Testileg és lelkileg is kimerültem. Féltem ha megállok egy pillanatra is, akkor újra elöntenek az emlékek, amikkel nem nagyon tudtam mit kezdeni. Össze kell, hogy szedjem magam.

- Ryuu.

Lassan felemeltem a tekintetem, ami összekapcsolódott Yoruéval. Letettem a kalapácsot és megtöröltem izzadt homlokomat. A hajam kontyba fel volt fogva, de már úgy nézett ki mintha egy rigófészek lenne. Összevissza lógtak ki a tincsek, és zavartak is a munkában.

- Yoru - biccentettem. Lassan közelebb lépett hozzám. A szemében aggodalmat véltem felfedezni.

- Ebédelsz velem? - kezével megérintette az alkaromat, mire engem teljesen kirázott a hideg. Még mindig olyan furcsa volt ezzel az érzéssel a közelében tartózkodni. Sokkal könnyebb volt amíg még nem voltam tisztában vele. Valahol mélyen nem akartam így érezni, de ugyanakkor felesleges volt ellenállnom neki, hiszen láthatóan Yoru is ugyanígy érez.

- Azt hiszem előbb le kellene mosdanom. - húztam el a számat.

- Ráérsz majd utána. Ha akarod fürödhetünk együtt. - mosolygott rám kedvesen. Lepillantott az üllőn pihenő vasra. Lassan végighúzta rajta a kezét. - Min dolgozol?

- Csak egy kard. - vontam meg a vállam mintha semmiség lenne. Igazából úgy éreztem egyre többet jelent nekem, miközben dolgoztam rajta.

- Magadnak?

- Aham. - bólintottam. - nem úgy indult, de azt hiszem megtartom. Szeretnék egy rendes fegyvert.

- Ez remek lesz. Nagyon jól haladsz. Bár nagyon rég volt már, hogy én is kovácsoltam, de azért ennyit még meg tudok mondani. Tehetséges vagy. - dicsért meg. Már meg se lepődtem rajta, hogy ilyennel is foglalkozott.

- Köszönöm.

- Na, gyere velem. A szakács egy vadkan sültet készít kettőnknek. - ragadta meg a kezem, majd húzni kezdett maga után. Csak pislogtam.

- Egy egészet? De hát... Ez pazarlás. Csak mert te vagy a vezető. - méltatlankodtam mögötte.

- Pont azért. Nekem kijár az ilyen. Most az egyszer kihasználom. - fordult felém, majd kisimított egy tincset az arcomból és a fülem mögé tűrte.

Hamar odaértünk az étkezőhöz, ahol meg volt már terítve egy asztal, amin jóval több tányér volt már, mintha csak ketten ennénk. Flynn ott ült, és barátságosan integetett nekem. Csodálkozva néztem Yorura, de csak biccentett a fejével. Ezt beleegyezésnek vettem, így odasiettem hozzá, és leültem a füstsárkány mellé. Nemsokára megjelent Fargas és Shuan is, majd Kit és Nami. A lány arca kissé duzzadt volt, és nem tűnt túl egészségesnek, de Kit odaadóan támogatta őt, és nem tágított mellőle egy pillanatra sem. Kellemesen csalódtam Yoruban. Azt hittem, hogy valami romantikus vacsorával akarja elfeledtetni velem a történteket, de ehelyett mindenkit idehívott. Hiszen mindannyian érintettek voltunk. Ezek szerint nem csak magára gondolt.

Leült az asztalfőre, kicsit messzebb volt tőlem, de a pillantásunk többször találkozott így is, mint kellett volna.

"A romantikát későbbre terveztem." szólalt meg a hangja a fejemben. Majdnem elnevettem magam ezen. "Köszönöm"

Behozták a szakácsok a hatalmas sültet. Narancs volt a szájában, mellette rengeteg saláta és egyéb köret, majd még hoztak szószokat és bort.

- Barátunk és kitűnő harcosunk emlékére. - Yoru a magasba emelte a poharát amint az megtelt alkohollal. - Yinre!

- Yinre! - harsogtuk válaszként, majd csattantak a kupák, lehúztuk ami benne volt, így már jobb étvággyal ültünk neki az evésnek.

Hamar besötétedett, de mi még mindig nem untuk meg. Közben páran csatlakoztak hozzánk, Shuan pedig hamar visszavonult, mondván hogy dolga van. Fargas Yoru jobbján ült, és elmélyülten társalgott vele. Biztos valami rendkívül fontos dologról volt szó.

- Remélem legközelebb én is elkísérhetlek a küldetésedre. Bár elég ijesztőnek tűnik ezek után. -sóhajtott fel a barátom kissé ittas állapotban.

- Én is örülnék neki, ha a te társaságodban utazhatnék. - értettem egyet vele.

- Mondd csak Ryuu. - hajolt hirtelen közelebb hozzám. Nagyon bizalmasnak tűnt, így én is közelebb mentem hozzá. Hirtelen megéreztem Yoru figyelmeztető jelenlétét, de csak értetlenül álltam előtte. Mi baja lehet?

- Hmm?

- Igaz, hogy te és Yoru... Tudod... - két ujját közelítette egymáshoz, majd összetapasztotta őket. Halványan elpirultam erre.

- Khm... Mondhatni. - biccentettem.

- Még sose láttam Yorut senkivel így. Nehéz elképzelni, hogy tud valakit romantikusan is szeretni. - nevetett magán. Azt hiszem értem miről beszél. Bennem is hasonló érzések kavarogtak. Még nekem is nehéz volt elhinni.

- Úgy látszik az évek ellenére még mindig képes így érezni. - kicsit már kezdett nekem is a fejembe szállni a bor. - nem tudom én képes lennék-e rá ha a helyében lennék. - jegyeztem meg halkan.

Hamar eltelt az idő. Szépen lassan mindenki hazament, mi is felkerekedtünk Flynnel. Hazakísértem őt, mivel úgy tűnt, hogy nem nagyon tud egyenesen menni. Lefektettem az ágyába, majd elindultam a saját otthonom felé. Nem tudtam azonban visszamenni, mert egy sötét alak az utamat állta.

- Most akartam hazamenni. - kezdtem magyarázkodni a mesteremnek.

- Még nem oda megyünk. - mosolygott rám. Hátat fordított, majd elindult az erdő felé. Egy szó nélkül követtem. Hamar rájöttem, hogy hova tartunk, így egy kicsit izgatott lettem. A szívem hevesebben dobogott, a tenyerem izzadni kezdett. Leszegett fejjel léptem be a barlangba, ahol a múltkor még... khmm... Most nem volt bent senki rajtunk kívül. Szegény hanglények biztos megijedtek Yorutól, vagy tudták, hogy nem kellene zavarniuk.

Megidézett egy őrlángot, ami lágy fénnyel töltötte be a teret. Halk vízcsobogás hallatszott, ahonnan a falból előtört a víz a sekély mederbe, amiből aztán eltűnt, nem tudni hova. Odalépett hozzám, kioldotta a bőrmellényemet, és lehúzta rólam. Nem mertem ránézni. Nekem ez egyszerűen túl sok. Pár napja még az életemért küzdöttem, most meg újra ilyeneket csinálok egy 600 éves sárkánnyal.

"Ryuu, ne gondolkodj most. Hagyd magad mögött a küldetést." Yoru jelenléte nyugalmat sugárzott. Lassan átengedtem magam neki, megnyitottam előtte az elmémet, amihez így minden korlátozás nélkül hozzáfért. Nagyon jól értett az elme kontrollhoz, az egyik legnagyobb szakértője volt ennek a Birodalomban. Éreztem, hogy lassan megnyugszom, és amikor a szemébe néztem, felszikrázott bennem a vágy. Óvatosan nyúltam a ruhájáért, hogy én is megszabadítsam tőle. Ujjaimat végigfuttattam az előkerült bőrfelületen, szabályos fehér izmai vonalán, amik lefutottak a csípőjéig. Beakasztottam az ujjamat a nadrágjába, majd azt is levettem róla.

Már meztelenül másztunk be a vízbe, ahol azonnal magához vont és gondoskodóan mosdatni kezdte. A hajamat kiszabadította a csatom fogságából, így azonnal a vízbe hulltak derékig érő hosszú tincseim. Lassan elértek hozzám az ő gondolatai is. Gyönyörűnek tartott. Nagyon boldog voltam. Abban a pillanatban ment ki minden aggodalom a fejemből.

Viszonozva a kedvességét én is megtisztogattam őt, majd az ölébe ültem. Mint a múltkor. Átkarolva a nyakát csaptam le ajkaira. Érzékien, lágyan csókoltuk egymást, hagytam, hogy ajkai lassan a nyakamra térjenek át, majd egyre lejjebb. Ingerelni kezdte mellbimbómat, halk sóhajjal jeleztem, hogy mennyire is tetszik. Bár mivel össze voltunk kapcsolódva, így tudta, hogy mit érzek. Ahogy finoman kóstolgatta a testemet ujjai észrevétlenül nyúltak a fenekemhez és tágítani kezdett. Beletúrtam fekete hajába, feljebb emeltem a csípőm, hogy kényelmesen hozzám férhessen. Amikor harmadik ujját is megéreztem magamban megremegett a testem. Sokkal mélyebbre nyúlt most mint a múltkor. Nem lesz ez egy kicsit sok? Mozdulatai megtorpantak, és azonnal visszább húzódott. Várt amíg teljesen hozzászokok az ujjaihoz, majd kihúzta őket. Kiültetett a medence szélére. A lábaimat szétterpesztve segítettem, hogy lassan belém hatoljon. Felnyögtem amikor megéreztem magamban. Átkulcsoltam a derekát, majd vele együtt kezdtem el mozogni. Nem bírtam ki hang nélkül, többször hangosan a nevét nyögtem miközben egyre gyorsabb tempót vett. Belekapaszkodtam a vállába és magamhoz húztam. Le kellett, hogy foglaljam a számat valamivel, és az történetesen az ő szája volt. Gyengéd csókokat váltottunk, én ráharaptam alsó ajkára és megszívogattam. Nagyon tetszett neki, így tovább harapdáltam, de végül csak egy újabb csókban forrtunk össze. Hirtelen lökte magát teljesen belém, én pedig ott tartottam, és úgy mozgattam meg a csípőmet. Megőrjítettem ezzel, elkapta a csuklómat, lenyomta a fejem fölé a földre, és addig hajtott amíg el nem értük közösen a beteljesülést.

Lihegve feküdtem alatta. Kicsit fájt a kezem ahol megszorított. Eddig észre se vettem. Kihúztam a bilincsből, majd átkaroltam a nyakát és magamhoz húzva öleltem meg. Teljesen megnyugodtam, lassan a légzésem is rendeződött. Kihúzódott belőlem, de egy perc után újra a karjaiba zárt. Vizes hajamat simogatta, majd halkan dúdolni kezdett egy altatódalt. Eszem ágában sem volt elaludni. Végighallgattam, mert szinte simogatta a fülemet a lassú melódia. "Gyönyörű." búgtam neki egyszerűen, és puszit nyomtam a mellkasára.

Újra felhangzott az előbbi dal, de most messzebbről, kicsit visszhangozva. Felpillantottam, de nem láttam senkit. A hangok lassan betöltötték a helységet, és néha fel fel tűnt egy derengő fény, de máris továbbsuhant. Yoru elképedve hallgatta a hanglényeket. A szemében könny csillant. Ő most hallotta először az éneküket. Gyönyörű volt. Megbabonázva feküdtünk egymás karjaiban a sziklán és hallgattunk.

***

Nem tudom, hogy órák, vagy percek teltek el, de lassan elcsendesedtek, csak egy két kacaj és hangfoszlány tudatta velünk, hogy még mindig jelen vannak. Kibontakoztam az ölelésből, és felültem. " Beszélnünk kellene velük" mondta hang nélkül Yoru. Bólintottam egyet, mert már tudtam miről van szó. Még nem szakadt meg a kapcsolat köztünk, így tudtam mi jár a fejében.

"Csak legalább a nadrágomat..." Nyúltam a ruhadarabért, hogy felvegyem. Yoru szenvtelenül végignézte, ahogy félig felöltözök, ő inkább visszaült a vízbe, még egy kicsit áztatta magát.

- Szeretnél valamit tőlünk. - jelentették ki a hangok. A barlang közepén álltam, az átlátszó jelenések körbevettek, éreztem, hogy valamelyik meglibbentette a hajamat, vagy ráfújt az arcomra.

- A segítségeteket szeretném. Nagy bajban vagyunk. Nem maradt elég élelmünk amíg a következő utánpótlás ideér, és azon gondolkodtunk, hogy nem tudnátok-e segíteni. Bányászni szeretnénk. A közelben van só valahol? És egy nagyobb termőterületet is szeretnénk elvenni az erdőtől. Ez nagy kérés tudom, de ha nem lenne szükséges nem vetemednék ilyenre. - lassan térdre ereszkedtem előttük. Vajon hogyan fognak erre reagálni? Lehunytam a szemem.

Az erdőt akarja,

Vajon elég neki?

Mi lesz a következő, talán mi magunk?

Ehhez hasonló mondatok zúgolódtak körülöttem, én meg már félni kezdtem, hogy esetleg bántani akarnak és kiraknak az erdőből. Lassan elcsendesedtek.

- Megbízunk benned ifjú sárkány. A feketében nem, de mivel te kéred ezt tőlünk, így megadjuk amit kérsz. Egy feltétellel csak.
- Bármit megteszek. - néztem fel a női hangra, aki mint egy szellem, lebegett előttem, csak egy biztos világító pontja volt, a "teste" többi része homályos maradt.
- Egy csókot kérek. - kuncogott a pajkos hang, körbe repült többször is.
- Mi? - nem erre számítottam. Yorura pillantottam akinek szinten zavart volt a tekintete. Végül megvonta a vállát. Egy csókba még senki se halt bele.
- Rendben. - egyeztem bele. A női hang nagyon megörült ennek. Nem igazán tudom ebből mi jó származik, de megteszem.

Hirtelen egy erős elmét éreztem meg az enyémbe hatolni. Ez nem Yoru volt, annál sokkal régebbi és ősibb. Ledermedtem. Elözönlötte az agyamat a sok információ. Megkaptam a helyeket, mindet tudtam, hogy hol és merre van, és hogy mire használhatjuk. Így, hogy maga az erdő engedte meg nekünk, bő termésre számíthattunk, és biztos, hogy jólétben fogunk mostantól élni. A földön ülve tértem magamhoz. Lassan feldolgoztam azt a sok mindent amit az elmúlt egy másodpercben megtudtam, majd továbbítottam Yorunak is, aki még mindig a vízből figyelt feszülten.
- Köszönöm - suttogtam. Felálltam és most egy jobban kivehető alakkal találtam szembe magam. Az arca földöntúli, kék tekintete szinte a csontomig hatolt. Lehunytam a szememet, majd éreztem egy fagyos fuvallatot átfutni a testemen. Ajkaimra jégkockák tapadtak, tágra nyílt a szemem, hogy találkozzon a hanglény tekintetével. Sose éreztem még ilyen hideget. Reszkettem, amikor végre elengedett,átfagyva, dideregve álltam egy helyben.

Csókot loptunk tőled,
De nem csak ennyit.
Mi életednek fő értelme,
Neked nem adatik már meg.
Elvettük, hogy ezzel fizess,
Többé már nem vethetsz.