Taehyung épp Jungkookkal és Jiminnel társalgott, mikor az asztalhoz léptem. Leírhatatlanul rossz érzés volt ami akkor kavargott bennem. Megfogtam Taehyung desszertjét, ami egy kis pohár csoki puding volt és egy hirtelen mozdulattal az arcába öntöttem. Az ellenkező irányba fordulva könnyek gyűltek a szemeimbe. Hogy tehetett ilyet? Ennyit jelentett neki a barátságunk? Egyszerűen csak nem akarom hogy többé a szemem elé kerüljön, nem akarom azt a méregdrága parfümjét szagolgatni, miközben az esti filmezéseknél átölel. Sietve kimentem az ebédlőből és a mosdó felé indultam meg. Tudom, szörnyű döntés és minden megalázott ember elmenekülne, de nem akartam senkivel sem beszélni, egyszerűen el akartam tűnni a saját kis gondolataimba. Berontottam a mosdóba és szabad fülkét kezdtem keresni. Amint találtam egyet lehajtottam az ülőkét a tetejével együtt és ráülve hatalmas tenyereimbe temettem arcomat és szégyen vagy nem, de sírni kezdtem. Kitört belőlem minden. Eszembe jutottak az emlékek, minden amiért együtt nevettünk és eszembe jutott hogy ez mind csak hazugság volt.
Ajtónyitást hallottam, visszatartottam a levegőt és beharaptam alsó ajkam hogy biztosan ne csússzon ki egy apró hang sem.
-Namjoon? Itt vagy?-Hallottam meg Taehyung hangját és a hirtelen dühtől vezérelve felálltam és ököllel ütve egyet az ajtóra az kinyílt. Taehyjng riadtan nézett rám, amint verejtékes arccal állok előtte, miközben ökölbe szorítottam a kezeim. Letöröltem a verejtékkel keveredett könnycseppeket és szúrós pillantást vetettem Taehyungra. Nem szóltam, csak bámultam őt.
-Namjoon én..meg tudom magyarázni.-Magyarázta, de nem tudtam a szavaira figyelni. Nem érdekelt a magyarázkodás. Véget akartam vetni ennek.
-Namjoon, ne haragudj rám. Nem a fogadás miatt tettem. Tényleg a barátod vagyok, vagyis én mindig is többet éreztem. Nem akartam hogy mindenki megtudja, ezért inkább belementem a fogadásba.
Orromat felhúzva fújtam egyet. Vicces hogy ezek után is magával foglalkozik, mikor engem az egész iskola kinevet, az idióta fogadásuk miatt. Megmostam az arcom és lassan a tükörbe néztem. Ez nem én vagyok.