Samuel Winters

Sokkolva figyeltem Anne rezzenéstelen arcát, miközben Nash a kezét fogta. Az én hibám az egész. Ha aznap nem kaptam volna fel a vizet, hogy leitatták, akkor nem ezt kellett volna látnom. Ott maradtam volna a sulinál Amy-vel. Miért kellett meghalnom?! Lucy is meghalt. Tényleg! Lucy! Gondoltam magamban. Csettintettem, majd visszakerültem a vidámparkba. Odamentem az átjáróhoz, majd beléptem. Pár szempillantás múlva visszakerültem Aglinkához.

- Ó, szia Sam. Mi történt? - mosolygott barátságosan.

- Lucy meghalt, Anne kómában. Hol van Lucy?

- A lakhelyén.

- Oké, köszi - csettintettem még egyszer, majd a házuk előtt álltam. Bekopogtattam, majd türelmesen vártam. Nem sokkal később kinyitódott az ajtó. Egy fiú állt ott - Heló, bizonyára te vagy Lucy angyala.

- Szia Samuel. Mathias vagyok. Gyere beljebb - invitált be. Beléptem, majd ahogy Lucy-t megláttam, megöleltem.

- Szia Lucy - öleltem szorosabban.

- Szia... Samuel - kezdtek folyni a könnyei miközben rámmosolygott - Hiányoztál.

- Te is. De most volna egy kérdésem - toltam távolabb magamtól.

- Mi lenne az? - szipogott.

- Matt bemutatott mindent? - egy aprót bóintott, majd az angyalra pillantott - Akkor jó. Láttad Anne állapotát?

- Nem annyira. Miért? Mi van vele? Hogy van? - halmozott el kérdésekkel.

- Az orvosok azt mondták Nash-nek, hogyha továbbra sem ébred fel vagy moccan meg, le kell kapcsolni a lélegeztetőt. A szíve is éppen hogy dobog - hajtottam le a fejemet miközben összeszorult a gyomrom - Lehet, hogy még a lekapcsolás előtt meghal.

- Olyan súlyosak a sérülések? - emelte arcához két kezét.

- Igen. Erős koponyasérülése van, nem beszélve pár bordájáról. Alig lélegzik, hiába van ott a lélegeztető.

- Sajnálom - hajtotta le a fejét.

- Tudom, nem most kéne kérdeznem, de esetleg nem sírnátok majd akkor amikor nem leszek veletek? - kérdezte feszülten az angyal.

- Igazán kedves vagy Matt... - nézett a lány angyalára.

- Szerintem is - mosolygott.

Lucy-val elhagytuk a házat, majd a szellemekkel teli utcára lépve elindultunk Aglinkához. Visszakerültünk az emberi világba, majd a kórházba teleportálva figyeltük az eseményeket. Nash szeméből patakokban folytak a könnyei. A gép arányosan csippogott, hogy a húgom még él.

Csendben néztük. Nash elaludt, én pedig folyamatosan a gépet néztem, hogy mikor fog a csippogás egy hosszú sípolásra váltani. Lucy sírt, miközben lefeküdt Anne mellé. Bíztam benne, hogy életben marad. Nash mellett. Ő vigyázna rá. Nekidőltem a falnak és visszagondoltam a régi szép időkre. Amikor még éltem...

Lehunytam a szememet és ha ilyen lehetséges a szellemeknél, talán el is szundítottam. Ez egyenletes sípolás pár perc vagy óra múltával hosszú sípolás követte. Hát meghalt. Gondoltam és felkészültem a vele való találkozásomra. Az egyszer biztos, hogy nagyon fog nekem örülni, de egyben szomorú is lesz.