Lucy Muriel

Amint meghaltam - bár mondjuk ezt csak én hiszem - megláttam a fényt. A fehér fényt. Körbe néztem. Egy sötét árny állt ott. Közelebb léptem hozzá. Egy fiú alak volt. Lassan felé nyújtottam a kezemet, de ő megragadta azt.

- Szia. Már vártalak - lépett elő az árnyékból vigyorogva.

- Jesszusom, de ijesztő ez! - ugrottam hátrább, mivel megijedtem. Ki ne ijedne meg egy vigyorgó fazontól aki ilyet mond?

- Bocs, nem direkt volt. Be sem mutatkoztam. Az én nevem Mathias. Az őrangyalod.

- A mim? - kerekedtek ki a szemeim. Ez a pedofilnak kinéző alak az őrangyalom? Na ne szivass.

- Az őrangyalod. A bátyád, Nash nem is a bátyád. Téged örökbe fogadtak. Én vagyok Nash törvényes testvére, csak mivel ők egy fiút és egy lányt vártak, ezért engem egy ház előtt hagytak. Így aztán felhívták a szüleink az örökbefogadási irodát, majd így kerültél a Murielekhez három évvel később.

- Vagyis nem is a testvérem Nash? - ültem le a földre. Én ezt nem hiszem el. A szüleim nem is a szüleim. Mocsok hazudósok!

- Nem.

- Ő mindig olyan furán viselkedett velem. Nem testvérként. Ő tudta?

- Igen - nézett a földre - El akarta mondani, de akkor a szülei kirakták volna az utcára.

- Jézusom. Amikor villámlott és átmentem hozzá, hogy nem tudok aludni így, akkor odahívott maga mellé. Háttal feküdtem neki, majd ő átkarolta a derekamat. Belepuszilt a nyakamba! - erősítettem meg a hangomat az utolsó szóra.

- Egy jelzés volt ez. Olyan jelzés, hogy szeret, de nem testvérileg és nem barátilag. Jobban, mint egy barátot, de ez a szeretet kevesebb volt szerelemnél.

- Shit. És én ezt nem vettem észre - dőltem hátra, ezzel a fejem a földdel érintkezett - Amiután Anne a képbe jött, Nash nem viselkedett így. Nem karolt át, nem ölelt át az ágyban. Semmi ilyen. Anne körül legyeskedett.

- Ekkor volt az a pillanat, amikor megtalálta a szerelmét. Mutatok egy most történő dolgot a Földön - legyintett egy irányba, ahol megjelent egy buborék, ahol Anne a kórházban fekszik ájultan. Nash a kezét fogta és sírt. Valamit motyogott.

- Mit mond? - álltam fel.

- Miért kellett elmenned Lucy? Csak lenne olyan szerencsém, hogy legalább Anne maradjon életben.

- Még mindig szeret? - suttogtam.

- Úgy tűnik.

- Nem hiszem el. Miért most kellett meghalnom?! Előttem állt volna még az élet! Miért kellett szinglin meghalnom? Család nélkül...

- Sajnálom - ölelt át.

- Egy kérdésem lenne. Mi a neved? - néztem a szemébe homályos tekintettel.

- Már elmondtam - mosolyodott el.

- A vezetéknevedet nem - motyogtam.

- Azt kikövetkeztethetted volna. Nash tesója, vagyis egy Muriel. Eredetileg. A másik családomban Gilbert voltam.

- Mathias Gilbert. De nyomin hangzik - nevettem ki.

- A rohadt istenedet Lucy - röhögött ő is - Egyébként mi lett veled és Andrew-val?

- Dobott. Egyszerűen kihasznált - fújtattam visszagondolva arra a szaros estére. Àtölelt.

- Ó... Hát... Az szar - engedett el - Gyere, megmutatom hol fogsz lakni.

- Oké - követtem. Egy miénkre hasonlító házhoz értünk - Meglátogathatom Samet?

- A Földön van most. Anne-vel.

- Oké - sóhajtottam.

- A házban nem lakik senki. Ha nem baj, akkor beköltöznék. Vagy ha baj, akkor megyek is...

- Nyugodtan - vigyorogtam.

- Uhh, köszi - ölelt meg.

- Nincs mit. Hogyha az angyalom vagy, akkor miért ne?

- Rendben van - bólintott, majd a házba lépett. Követtem, majd a szobámba mentem.

Ledőltem az ágyra, majd behunytam a szememet. A hajamat kihúztam a fejem alól. Sokáig feküdtem a helyemen, amikor valaki el nem kezdte simogatni az arcomat.

- Matt, hagyj már! - söpörtem el a kezét. Ezután elengedte magát, amit abból következtettem ki, hogy rámkerült a súlya - Matt, szállj le rólam!

- Nem - motyogta a vállamba.

- Mathias, nem vagyunk olyan jóban, hogy ezt csináld - húztam meg a mogyoró barna haját miután kinyitottam a szememet.

- Leszarom. Én mindent tudok rólad - emelte fel a fejét egy kaján vigyorral - Azt is tudom miket mondtál Andrew előtt, ha egyedül voltál.

- Hallgatózó! - próbáltam lelökni, de nem sikerült - Mássz már le bakker! Megfulladok!

- Oké-oké! - támasztotta ki kezét.

- Na végre! - csuktam be újra a szememet. Hirtelen megéreztem lehelletét. What? Mentolos illat? Egy angyalnak? Wow - Meg ne próbáld!

- És ha mégis? - érintette ajkait enyéimhez. Gyorsan eltoltam magamtól.

- Akkor viszlát - mosolyodtam el, majd meghúztam a haját. Kimásztam alóla, majd elindultam le, a földszintre.

- Nincs viszlát - állt a szobám ajtaja elé, ez által elállta az utamat.

- Matt. Ne erőszakolj meg azért - tettem csípőre a kezemet.

- Az angyalod pont azt tenné? -nevetett.

- Nem - öleltem meg - Na húzz arrébb!

- Rendben - engedett el ő is, majd arrébb állt.

*****

Sziasztok!
Remélem tetszett ez a rész, ha igen, azt jelezzétek vote formájában!
Bárki írhat gratuláló (mintha ez az iromány megérdemelné), illetve kisegítő (ha esetleg valamit rosszul fogalmaztam/írtam le) kommentet, szívesen elolvasom!
Heló!

2017.07.03.
19:51