- Anne. Szakított velem. Azt hiszi megcsaltam. Pedig nem. Csak Lucy az én telefonomról írt Andrewnak, aki valamelyik csajnak a telefonjáról válaszolt - hajtotta le a fejét.

- Ahjj. De szar vagyok - hajtotta hátra a fejét Andr.

- Semmi baj Andrew. Nem vagy te szar. Csak egy balfasz - morogta Nash.

- Kösz.

- Nem én tehetek róla, hogy egy csaj telójáról írtál! Egyántalán miért írtál egy csaj telefonjáról?! - háborodott fel Nash.

- Az unokatesómnál voltam! Az az övé!

- Srácok - mondtam halkan - Elég lesz. Majd én elmagyarázom Annenek.

- Leszarom Andrew! Te írtál olyan faszságokat! - hagyták figyelmen kívül a beszédemet.

- Srácok...

- Ne mos Sam! - förmedtek rám. Szép lassan beszívtam, majd kifújtam a levegőt.

- Kussoljatok màr bakker!  - ordítottam. A két fiú egyszerre maradt csendben és nézett rám félőn (van ilyen szó? - szerk.).

- Sam... Te-te mé-rges vagy - dadogták.

- Igen, az vagyok! Most azonnal húzz haza Andrew, Nash téged hazaviszlek! Nincs vita! Indulás! - invitáltam őket az ajtó felé.

Kilépve az ajtón, Andr az autójához kocogott, majd egy köszönés kíséretében beszàllt és elhajtott. Mi ketten az én BMW-mbe ültünk. Elindítottam a motort, aztán a ràdiót is. Kihajtottam a házunk bejárójáról. Amint megszólalt a rádió, kicsit meghoppantunk. A Nirvana - Rape me üvöltött. Lehalkítottam és csak hajtottam tovább a Murielek utcájába. Szinte az egész utcàban Murielek laknak. A rokonok - unokatesók és hozzátartozók - és nagyszülők. Leparkoltam a ház előtt, ahol röktön kipattant Nash. Tovább mentem, aztán röktön lefékeztem. Előttem egy csomó gyerek sétált át, hátukon iskolatáskával. A kormányra hajtottam a fejem, mert eszembe jutott az iskola. Nagyon ellógtam onnan. Na és a barátaimat is belerángattam. Kivéve Amyt. Ő rendesen jár suliba. Felemeltem a fejem, aztán telibe a gázra léptem. A kocsim villámgyorsan száguldott az úton. Öt másodperc sem kellett, a házunknál is lettem. A házba beléptem, felmentem Anne szobája elé, aztán egy kis filózás után bekopogtam.

- Szabad! - kiáltotta rekedten a húgom. Benyitottam. Vörös szemekkel ült az ágyán.

- Anne. Andrew írt az unokatesója telefonjáról Lucynak. Vagyis Nash telefonjára és Lucyval beszélt.

- Mióta érdekli Lucyt Andrew? - kérdezte tágra nyitott szemmel.

- Passz - nevettem - De Nash nem csalt meg téged.

- Csajszi, Nash nem csalt meg! - rontott be valaki a szobába. Annyira megijedtem, hogy megpattantam, érkezésre meg csak majdnem egy telefonra.

- Akkor igaz? - nézett Lucyra.

- Aha - mosolygott - Samuel Winters! Valaki rád vár lennt - nézett rám. Kiszaladtam a szobából, majd egyenesen a földszintre. Egy nő állt ott.

- Jó estét! - köszöntem.

- Szia. Nyugodtan tegezhetsz. Christine Joseph vagyok - nyújtotta kezét.

- Samuel Winters - fogadtam el kézrázását.

- Tudom.

- Honnan? Ki maga... Akarom mondani ki vagy? - szegeztem neki a kérdést.

- A nevelőanyátok.

- Miért nem jött előbb? Több éve csak én és a húgom élünk! - háborodtam fel. Igen, a forrófejű Samuel visszatért.

- Sajnálom. De kérlek nyugodj le.

- Oké. Akkor lehívom Annet.

- Nem, hadd beszélgessen csak Lucyval. Majd fél óra múlva jobban megismerlek titeket és a kis barátnődet - mosolygott Christine.

- Ő nem a barátnőm. Nekem más. Neki is más párja. Anne legjobb barátnője - nevettem fel kínosan.

- Akkor lesz idő megismerni. Akár te most el is kezdheted. Üljünk le! - foglalt helyet a kanapén. Elfoglaltam a mellette lévő helyet.

Anne Winters

Amint a bátyám kilépett a szobámból, Lucy mesélni kezdett.

- Amikor volt az első lógásod, aznap Andrew odajött hozzám és megkérdezte, hogy akarok-e pizzázni menni vele meg az apjával. Elmentem. Másnap a szekrényembe pakoltam, akkor megkocogtatta a vállam. Megfordultam és egy virágot adott. Ráadásul a kedvencemet. Egy gyönyörű fehér rózsát. Beraktam a szekrénybe és a nyakkendőjénél fogva magamhoz rántottam és megcsókoltam. Azért volt rajta nyakkendő, mert az iskolai előadáson szerepelt. Aznap még látta Amyt Natetel csókolózni. Együtt elmentünk a parkba ahol megkérdezte leszek-e a barátnője. Igent mondtam. Annyira boldog vagyok! - ugrált egy helyben.

- Azért ugye még nem volt meg az? - kérdezem.

- Az?

- Az! Tudod... Egy fiú és egy lány... ágyban, takarítószertárban...

- Jaaa! Hogy az! Még nem. De az milyen?

- Elsőnek fáj egy picit, de utána már élvezed - legyintettem.

- Oké.

- Anne! Lucy! Toljátok le a képeteket! Aú! Akarom mondani, gyertek le! - kiáltott fel Sam.

Lementünk Samhez, aki egy idegen nővel beszélgetett.