Louis:

Ülök a vattacukor felhőcskémen és csak lógatom a lábaimat. Azt hiszem, ilyen lehet a tökéletes boldogság. Vagy legalábbis majdnem tökéletes. Harry végre színt vallott. Neki ugyanolyan nehéz volt ez az öt hét, mint nekem, ő ugyanúgy szenvedett, ahogy én. Meggyőződésem volt, hogy ő nem is akar engem, miután el akart költözni a csúfos csábítási kudarcom után, és ez a „de hát te Lou vagy" csak kifogás. Nem az. Harry akar engem! Vágyik rám! Ez pedig, ami az imént történt köztünk... Ez... Maga volt a csoda. Minden mozdulatából áradt a gyengédség és az odaadás. Még utána is, mikor kiment a fürdőbe és egy nedves törülközővel letisztogatott, még akkor is csak rám figyelt. Fontos vagyok neki. Leléphetett volna rögtön utána, de nem tette. Most is itt szuszog mellettem, félig felém fordulva, és én gyönyörködöm benne, most már megtehetem büntetlenül. Bármikor. Sőt, meg is simizhetem. Emelem a kezem felé, de a hangja félúton megállít.

- Tetszik, amit látsz, kicsi? - kérdi a csukott szemhéjai alól. Elmosolyodom. Ó igen, nagyon. Nagyon tetszik.
- Te a füleiddel is látsz, vagy mi van? - vágok vissza, mire végre rám néz a smaragdjaival.
- Téged mindenemmel - feleli, amitől újra elönt az eufória.

Közelebb húzódom hozzá, fölé kerekedek és most én veszem birtokba az ajkait. Semmilyen ellenállásba nem ütközik a nyelvem, Harry azonnal beenged. Erős karjait a derekam köré fonja, tenyerével a gerincemet cirógatja. Lehet ennél szebb egy reggel? Nem hinném. Percekig csak faljuk egymás ajkait, a vágyunk újra éled, ennél tovább azonban most nem megyünk.

- Hiányoztál - vallom be neki, mikor végre kifulladva hajlandóak vagyunk leválni egymásról. - Még jobban, mint mikor nem voltál itt. - Szemeiben bűntudat csillan, ezt nem akartam. Csak szerettem volna, ha tudja, mit érzek.

- Sajnálom, Boo - mondja teljesen őszintén. És ha ő az, akkor nekem is annak kell lennem, nem igaz?
- Szinte elviselhetetlen volt úgy egy légtérben lenni veled, hogy nem érhettem hozzád. Nem mondhattam el, mennyire... De a legrosszabb az volt, mikor esténként elmentél. Az... Csak... - egy árulkodó könnycsepp szánt utat magának az arcomon lefelé. Harry nem rest, azonnal lecsókolja, aztán a számra is kapok egy futó kis puszikát.

- London óta nem voltam senkivel - néz a szemembe, hogy láthassam, igazat mond.
- Tessék? - könyökölök fel, mert nem akarom, vagyis nagyon is akarom, de nem tudom elhinni, amit mond.
- Nem tudtam. Elmentem, megpróbáltam kétszer is, de mire oda kerültünk volna, csak megköszöntem az idejüket, fizettem és eljöttem. Utána már csak sétálni vagy sörözni jártam. Csak ki akartam szabadulni, nem folyton a közeledben lenni, mert olyan kibaszottul kívántalak, hogy a fene majd' megevett.

- Ó Harry ... - sóhajtok fel boldogan. Mekkora hülyeségekre képes az ember, ha nem lehet önmaga, ha titkolnia kell az érzéseit...
- Elvesztettem a csatát, de már cseppet sem bánom - mosolyog rám felhőtlenül aztán újabb percekig tartó forró csókba olvadunk.

Egy óra múlva boldogan lépkedek lefelé a lépcsőkön. A konyhából édes illat terjeng, szerintem Harry palacsintát sütött. Emlékszem, annak idején ez volt a kedvence, rengetegszer készített nekem is. Épp eperdzsemmel ken meg egyet, mikor mögé érek. Hátulról átölelem, arcomat a lapockájához érintem. Lassan fordul meg, hagyja, hogy kiélvezzem a pillanatot.

- Megjöttél, haspók? Lecsalogattak az illatok, mi? - cukkol. Az orromra akar piccenteni, de elkapom a csuklóját. A mutatóujja lekváros, igazán nem szeretném, ha összekenne vele, szóval lenyalogatom róla, mire mélyen beszívja a levegőt és kitágulnak az orrcimpái. Ühüm... Ezt szereti. Na jó, akkor... Kihívóan nézek rá, majd az ujja végére szorítom a szám és befelé szívom, miközben a nyelvemmel lassan körbejárok rajta. Felhördül és magához ránt. Olyan közel, hogy a lábfején állok, így jóval magasabbnak tűnök.

- Szeretsz játszani a tűzzel, hm? - morogja. A szemei összeszűkülnek, a száját egyetlen vonallá préseli.
- Életem a veszély - incselkedek vele. - Ne feledd, hogy a londoni alvilág néhai nagyvezérének vagyok a fia.
- Ó igen? És hol az ártatlanság, amit eddig láttam rajtad?
- Harry... Szűz vagyok, de nem ártatlan. A huszonegyedik században élünk, van okostévém és internetem. Vannak érzéseim és vágyaim. És képzeld, azt is tudom, hogy a kukink nemcsak pisilésre való.

- Az jó - bólint. - Ezekre az érzésekre és vágyakra visszatérhetnénk egy kicsit? - A szája már szinte eléri az enyémet, a mentolos lehelete az orromba kúszik.
- Bármikor - lehelem és hagyom, hogy a csókja újra felperzselje az érzékeim.

- Khm, khm - hallom valahonnan a távolból a torokköszörülést. Ijedten fordulok meg. Apáék állnak mögöttünk, Zayn összefont karral, Liam zavartan.
Harry azonnal maga mögé fordít és élő bástyaként magasodik elém.
- Zayn... Liam... - kezdené, de a folytatás elmarad.

- Na... Nem akartok nekem dalolni, kicsi madárkáim? - kérdi Zayn furcsa, kiismerhettlen hangon. Nem hagyhatom, hogy Harryt támadják ezért, hisz én akartam. Megkerülöm őt és elé állok.
- Apa! Ez...
- Várj, kitalálom! - vág közbe Zayn. - Ez nem az, aminek látszik, ugye?
- De igen. Az. Harry és én... Mi... - Harry újra maga mögé terelne, de nem hagyom. - Nem, Harry, ezt én akartam! Vállalom a felelősséget! - erősködöm.

- Csak te? - érdeklődik Zayn.
- Nem! - szól közbe Harry. - Én ugyanúgy. Szóval, ha...

- Ha mi? - tajtékzik Zayn. - Ha meg akarjuk büntetni? Ha ki akarunk dobni? Vagy mi? Itt álltok előttünk, mint két rajtakapott bűnöző és egymást véditek? Mégis mit gondoltatok? Hogy elverlek titeket? Vagy mi a retkes faszom? Troy? Előfordult valaha, hogy kezet emeltem rád? - néz felém apa haragosan.

- Nem. Soha. - hajtom le a fejem.
- És akkor gondolod, hogy most kezdeném el? Te agyament gyerek, te! Sohasem bántanálak. Harryt meg ha akarnám, se tudnám. Valószínűleg úgy pattannék le róla, mint egy gumilabda.
Erre a képre egy pillanatra el kell mosolyodnom.

- Akkor meg mi a náthás lófaszért féltek ennyire, ha? Basszameg, felnőtt emberek vagytok! Ráadásul téged, fiam, mindennél jobban szeretlek. Hetek óta asszisztáltunk a szenvedésedhez, már azon voltunk Livel, hogy bezárunk titeket egy szobába és addig nem engedünk ki, amíg nem történik valami végre! Te pedig, Harry... nálad jobbat el se tudnék képzelni Troy mellé, szóval mi a probléma?

- Apa, te azt akarod mondani, hogy nem haragszotok? - kérdem döbbenten.
- Persze, hogy nem! Csak azért vagyok zabos, hogy nem szóltatok erről nekünk! - mérgelődik apa.

- Még nagyon friss ez az egész. Épp csak... Csak ma éjjel... - nézek Harryre, hogy mondjon már ő is valamit, de csak áll leforrázva.
- Harry, mi a baj? - aggodalmaskodom.
- Zayn... Azt mondta, nálam jobbat el sem tud képzelni melléd. Nálam jobbat...

- És ezzel mi a gond, ha nem vagyok indiszkrét? - közeledik Zayn, Li a kezéhez kap, hogy megállítsa, de én tudom, hogy nem akar semmi rosszat.
- Baszki, tíz évet ültem. Gyilkosságért, a kurva életbe! Hogy mondhatsz ilyet? - akad ki Harry és idegességében a haját túrja.
- Gyilkosságért. Aha. És kit gyilkoltál meg? Egy rothadék faszt, aki bántani akarta Troyt! Ettől lennél méltatlan rá?
- A bíróság...
- A bíróság bekaphatja! - tombol most már Zayn. - Mi mind tudjuk az igazat. Őt védted, ha nem ölöd meg Howardot, akkor Troy most nincs itt! Úgyhogy nekem ne gyere ilyen szar dumával, jó? Inkább pakolj meg egy tányért azokkal a palacsintákkal, mert kilyukad a gyomrom!

- Ooooké - indul Harry a pult felé, hogy tálaljon. Vele tartanék, de valami még nem tiszta, ezért inkább apáékkal maradok és rákérdezek.
- De ha tudtátok, hogy Harryért égek és nem is elleneztétek, akkor miért küldtetek folyton randizni? - miközben helyet foglalunk a nagy asztal körül, most Zayn helyett kivételesen Liam válaszol. Ez ritka dolog, mert kettejük közül ő a csendesebb, ezért kifejezetten örülök, hogy az ő véleményét is hallom.

- Mert azt hittük, úgy értem, úgy láttuk, hogy Harry nem akarja. Sejtelmünk sem volt arról, hogy ő csak ilyen saját magának bebeszélt butaság miatt tartózkodik tőled. Én a részemről kicsit nehezteltem is rá, hogy az én fiam nem elég jó neki, de erőltetni semmiképp sem akartuk. Csak azt szerettük volna, ha túl teszed magad ezen és találsz valakit, aki megfelel. Szerencsére észhez tért a mulya melák - teszi hozzá egy félmosollyal.

- Héj, hallok ám! - teszi le a tányérokat a kedvesem. De jó így gondolni rá... Kedvesem...

- Szóval mi az ítélet? - kérdi pajkosan. Remélem, életfogytiglan... még időben beleharapok a nyelvembe és nem mondom ki ezeket a szavakat hangosan. Nem tisztáztunk le semmit, nem tudjuk, hogyan alakulunk, nem tehetem ki Harryt ekkora nyomásnak. Viszont az is igaz, hogy ha később hagyna el, az még ennél is jobban fájna.

- Először is most ezeket a remekműveket elfogyasztjuk mind egy szálig. Utána meglátogatjuk a munkahelyünket, mert hármunknak az is van, Troy pedig nemsokára elindul a főiskolára. Este újra körbeüljük ezt az asztalt, remélhetőleg Li megint elkápráztat minket a főzőtudományával. Megnézünk egy filmet, ti pedig eldöntitek, melyik szobát akarjátok használni, mert gondolom, mindkettőre eztán nem lesz szükség.

- Nem lehettek ennyire jó fejek! - mondom teljes elragadtatással. Megint csak meg kell állapítanom, hogy nekem van a két legjobb apám a világon.

- Hm... Szerintem meg simán! - vágja rá Zayn. Ezen végre már mindannyian mosolygunk. Harry vidáman néz rám, megkönnyebbülten. Én pedig olyan boldog vagyok, amilyen még sosem voltam életemben.

Csók, drágáim!
Láttátok, hogy ez már a tizenötödik? Csak úgy hasítunk, wow sőt wowoww!
Szeretettel:
Gotti
xx