Harry

- Mi történt vele? - ordítom és már pattanok is fel, hogy induljak a megadott címre. Nem vesződöm azzal, hogy Liaméket felébresszem, majd reggel mindent elmagyarázok, ha már hazahoztam Lout épségben. Épségben... Istenem, add, hogy legyen semmi baja!

- Nos egy kissé betépett. Nem vészes, eszméletén van, meg minden, csak...
- Mi az, hogy betépett? Lo...Troy sosem drogozott! - Szabályosan feltépem a kocsi ajtaját és már zúg is fel a motor a Mazdában. Kihangosítóra teszem, nehogy egy szóról is lemaradjak, miközben hasítok bele az éjszakába figyelmen kívül hagyva minden sebességkorlátozást.

- Ez csak egy kis fű. Semmi komoly. Táncoltunk, aztán... szóval nagyon görcsös volt és gondoltam, egy kis Mariska segít. De mikor meggyújtottam, csengett a telefonom és mire végeztem, elszívta az egészet. Kicsit túlpörgött.

Aztán...? Mire akarta rávenni ez a fosláda az én ... Neeem, ezt nem fogja megúszni, a beleinél fogva lógatom fel egy kandelláberre!

- Mit csináltál vele, de faszkalap? Bedrogoztad? Kitépem a gerinced, ha valami baja lesz, te utolsó... - gőzöm sincs, miket vágok a fejéhez mérgemben. Szinte látom Lout a földön fetrengeni habzó szájjal.

- Nyugi van, öreg, oké? Nem drogoztam be. Egy füves cigi az semmi, pláne ha osztozunk rajta. De a kis barátod nagyon komolyan vette a lazulást. Amúgy meg no para, itt viháncol mellettem.

És valóban hallom a háttérben Lou összetéveszthetetlen csilingelő kacagását. Csak most realizálódik bennem, milyen rég volt hozzá szerencsém. Néha elmosolyodott ugyan, de ezt az önfeledt nevetést már hetek óta nem tapasztaltam nála. Sosem engedte el magát a közelemben. A féltékenység alattomos egy érzés, a bőröd alá kúszik és nem ereszt, mintha kezeket növesztene, a torkom szorítja és nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy mire készültek ezek ketten.

- Nyughass már, Troy, baszki, épp a te Harryddel beszélek! - mondja a fiú.
- Mi mi miii?? Azt azt neeem szabaaad, Harryt nem szabaaad! Tedd le gyorsan! - hallom Lou akadozó beszédét. Még ilyen távból is kiérzem az ijedtséget a hangjából. Istenem... Mi az, hogy Harryt nem szabad? ... Aztán egy hangos nyihogást hallok szintén tőle.
- Prrrrhhh... nyihhihihi, biztos kurva boldog, hogy ki kellett szállnia a kurvából! Kurva boldoggá tette a kurvát hehhehehhe!
- Biztos. Na figyelj, Harry mindjárt itt lesz érted és hazavisz, oké?

A GPS jelez, hogy közeledem a célállomáshoz, így lassítok és a nem túl nagy tömeget pásztázom, szemeimmel Lout keresve. Ki is szúrom egy lámpaoszlop alatt egy langaléta fiú társaságában, aki a telóján lóg, valószínűleg vele vagyok vonalban. Leparkolok és feléjük rohanok. Lou látványa letaglóz. Nemcsak, hogy angyalian szép, de olyan boldognak tűnik, hogy a szívem összefacsarodik. A szemei, azok az igéző azúrok, csak úgy ragyognak. Kissé pirosak, de a csillogásukat megsokszorozza a lámpafény, a pászmák aranyló glóriaként vonják körbe a karcsú alakját..

- Troy! - szólítom meg és a kezem a felkarjára szorítom, hogy rám nézzen.
- Jéééé, Harry herceg személyesen! Sziaaaa! - integet nekem a másik kezével. - Hoztad a fehér paripád?
- Hoztam a fehér Mazdát. Gyere, menjünk! - próbálom húzni, de megmakacsolja magát. Mindeközben a srác a kezembe adja Lou telefonját, és már menne is a dolgára, de nem engedem. Ilyen könnyen nem!

- Állj! - ripakodok rá – Ugye nem hitted, hogy ennyivel megúszod? Mégis mit tettél volna vele, ha nem száll el ennyire, mi?
Wallace hátrafordul és sértetten indul felém.
- Ha... ismétlem, HA nem szívta volna el a teljes cigimet, akkor valószínűleg éppen jól éreznénk magunkat valahol. Ehelyett itt pátyolgatom vagy egy órája. Baszki, haver, inkább hálás lennél, hogy nem használtam ki! Tudod, hányan megtették volna? Én nem vagyok ilyen, szeretem, ha a srác, akivel vagyok, később is emlékszik rám. Egyfeszt a neved emlegette, hát kikerestelek a névjegyzékéből és felhívtalak. Ennyi a bűnöm, de már bánom, rohadjak meg! Magára kellett volna hagynom a picsába, aztán vitte volna, aki akarja! Különben meg ha ennyire félted, miért nem vigyázol rá jobban?

A kirohanása észhez térít és be kell látnom, hogy igaza van. A legjobbat tette, amit tehetett ebben a helyzetben és nem azt érdemli, hogy leordítsam a fejét. Felsóhajtok és a kezem nyújtom felé.
- Bocs, haver. Igazad van. Kösz, hogy vigyáztál rá! 

- Harrieeehhh! Vegyél feeel! - nyávog Lou. Elém áll, hogy felemelhessem, de még mielőtt érte nyúlnék, meggondolja magát. - Nem, nem így – mondja hirtelen elszomorodva. Mögém áll és a nyakamba csimpaszkodik. - Hátiputi! Gyiaaa! - A váratlan terheléstől megrogyok egy pillanatra, a gégém pedig mintha összeroppant volna, ezért elrendezgetem a kezeit a vállamon, ő pedig a derekam köré fonja a lábait. Wallace felröhög, aztán itt hagy minket, gondolom, néz magának valaki mást ma estére. Mit bánom én, tegye, csak ne Lou legyen az.

A kocsihoz indulok édes terhemmel a hátamon, de az ideg dúl bennem, szét tudnék roppantani egy sziklatömböt is, amiért ilyen helyzetbe keverte magát. Ő azonban ebből semmit nem érez. A nyakamhoz szorítja az orrát és mélyeket szippant, amihez elégedetten morog viszonylag csendesen. A gerincemen is feláll a szőr az érintésétől, a finom szuszogásától a fülem mellett. Aztán elnehezedik, már nem tartja magát, teljes súlya a hátamon lóg. Elaludt...

¤¤¤¤

Hazaérvén kiemelem a kocsiból és a saját lakrészembe viszem. Nem akarok felcaplatni vele az emeletre, szükségtelen, hogy az apái így lássák. Az ágyamba fektetem és megpróbálom felkelteni, hogy igyon egy kis vizet. A legfontosabb, hogy ne száradjon ki és hogy pihenjen, annyira kiütötte magát, hogy fel sem ébred még ara sem, hogy a cipőit lehúzom róla és betakargatom.

A ma éjszakát a fotelemben töltöm, aludni úgyis képtelen lennék, csak nézem az alvó szépséget, akihez foghatót a világban nem találnék még egyet. A mellkasa egyenletesen emelkedik és süllyed, az arca békés, mint egy igazi angyalnak, a szája szegletéből olykor egy-egy csepp nyál hullik a párnámra.

Még mindig nem tudtam eldönteni, mit gondoljak erről. Ha eszembe jut, mi minden történhetett volna vele, ha nem Wallace-al akad össze, a gyomrom apró csomóba húzódik és le akarom kiabálni a két lábáról. De ha ránézek, elönt a gyengédség és csak ölelni, csókolni szeretném. Nagyon nehéz, egyre nehezebb visszafognom magam a közelében. Minden mozdulata csábít, az illata a földbe döngöl, lenyűgöz az intelligenciája, a humora, a teljes valója. Még amikor durcás is, annyira édes, annyira nekem termett... gyűlölöm magam ezért, de minden kibaszott nappal egyre inkább azt érzem, hogy nem fogom tudni megállni... képtelenség.

Pedig betartotta az ígéretét. Azóta az este óta nem próbálkozott semmivel. De nem is kellett. A lavina elindult és én csak sodródni tudok vele. Idővel meggyőztem magam, hogy már nem is akarja annyira, hisz semmi jelét nem adta, sőt eljárt néha erre-arra. Nem tudom, mit gondoljak, teljesen tanácstalan vagyok.

- Mmmmhh... - hallom az ébredező Lou első hangjait. Halkan cuppog, kézfejével megtörli a száját, lassan nyitogatja a szemeit, amik még nehezen fókuszálnak a környezetére. Abban pillanatban, amikor ráébred, hogy nem a saját szobájában van, felül és ijedten néz körül, azúrjai kikerekednek, mikor észrevesz a fotelben ülve. Korán van még, alig múlt hat, odakint félhomály, az utcai lámpák és a hold fénye világít be az ablakon.

- Harry? - kérdezi értetlenül. - Mit keresek én itt?

Nem emlékszik semmire... nem is csodálom... a pulykaméreg azonnal elönt újra, amikor félve a takaró alá sandít.

- Nem történt semmi, csak hazahoztalak. De ez nem rajtad múlt. Van fogalmad arról, mibe keveredtél a meggondolatlanságoddal? - ripakodok rá. Feltápászkodok ültömből és egészen közel előtte állok meg.
- Lou, mondd, mégis mit gondoltál? Mióta opció a drog, hogy jól érezd magad?

- Amióta másképp nem megy – hajtja le a fejét. - Apáék csak azt szajkózzák, hogy éljek, hogy partizzak, pasizzak, hát megtettem. Én csak...
- Te csak mi? A kurva életbe, el is vihettek volna!
- Hát... az volt a cél...

- De nem akaratod ellenére, az Isten áldjon meg! - az agyam kisült, kész, már nem tudom kontrollálni az indulataim, mérgemben az ágyat püfölöm, mert nincs semmi más a közelben. Louis ahelyett, hogy megijedne a tombolásomtól, csak szomorúan elmosolyodik.

- Akaratom ellenére? Hisz itt minden akaratom ellenére történik, Harry! Csak egyvalaki van a földön, akivel lenni akarok, de ő nem kér belőlem. Akkor meg nem tökminegy, hogy kivel?

Összetörten áll fel és kullog az ajtóhoz. A kilincshez érve még visszanéz a válla felett.
- Köszönöm, hogy hazahoztál, de nem kellett volna. Legközelebb csak hagyj. Csak hagyj engem... 

Csók, drágáim!
No, megkerült Lou baba, ép és egészséges. Mindenki boldog? 🥰
Szeretettel:
Gotti
xx