Harry

Ahogy vártam is, nem sok álom jött a szememre az éjjel. Gondolataim folyamatosan Lou körül forogtak. Azt hittem, túl van már ezen a rajongáson, amivel kiskorában rémisztgetett. De ezek szerint alábecsültem az erejét. Ami viszont sajnos biztos, ez a rajongás már koránt sem olyan plátói, mint amilyen tíz évvel ezelőtt volt. Lou már nagyon is tudatában van a testének. És ami a legnagyobb baj... Én is. Lou egy csoda. Gyönyörű, formás és szexi. A szemeit mintha az óceánról mintázták volna, a pisze kis orra, a durcás szája... Mindene. Nehéz napoknak, vagy inkább heteknek nézek elébe. Valahogy meg kell győznöm róla, hogy amit akar tőlem, az nem helyes. Nem tehetjük. Ő egy fiatal, ártatlan fiú, azt nem tudom, hogy szűz-e, de az biztos, hogy nem túl tapasztalt. Én viszont egy harminc éves, elcseszett börtöntöltelék vagyok. Mit adhatnék neki? Az életem egy káosz, fogalmam sincs, hol ér a holnap. Elfogadtam ugyan Zaynék ajánlatát, de már egyáltalán nem vagyok meggyőződve róla, hogy jól tettem. Ha arra gondolok, hogy meg kell védenem őt, azonnal ugranék neki bárki torkának, aki akár csak ferdén mer ránézni, ugyanakkor nem hiszem, hogy ennyi idő, új személyazonosság és az ország másik végébe költözés után valós veszéllyel kéne számolnunk.

El voltam ugyan zárva a börtönben a többi elítélttől, de azért voltak a fürdőn kívül is közös helyiségek. Mint például a könyvtár vagy az edzőterem. A könyvtárba nem sokan jártunk, előfordult, hogy egyes egyedül üldögéltem ott órákat, de nem is bántam. A háborítatlanság egy ilyen helyen igazi megváltás... A fürdőben és az edzőteremben azonban mindig tömeg volt, és hallottam a többieket dumálni, még ha nem is folytam bele. Mikor a Tomlinson klán kiirtásáról beszéltek, sosem említettek esetleges túlélőt. Még a seggfej Rufus is azon a véleményen volt, hogy ami ott történt, az a maffiatörténelem fekete napja, szégyene. Nem tudták vagy nem érdekelte őket, hogy én is közéjük tartoztam, gondolom, inkább az utóbbi, mert az lehetetlen, hogy ilyen információk ne szivárogjanak be. Inkább csak olyan kis halnak véltek, akivel nem érdemes komolyan foglalkozni. És ez így is volt. Porszem voltam a gépezetben. Nélkülözhető.

Ezek a gondolatok reggelig kisértettek, de főleg Lou érintésének az emléke és a hangja, amivel jó éjt kívánt. Mintha az ördög szólt volna belőle, mintha ott és akkor megfogadta volna, hogy pokollá teszi az életem.

A Nap sugarai már magasan járnak, mikor mozgolódást hallok a konyha felől és halk beszélgetést, nevetgélést. Zaynék valószínűleg reggelit készítenek, és közben jól szórakoznak. Mit nem adnék egy ilyen reggelért... Fel kellene kelnem és tiszteletem tenni odakint, esetleg segíthetnék is valamiben, bár lehet, hogy a hatalmas konyhai tudásom inkább csak hátráltatná őket. Mindenesetre egy próbát illene tennem. Összekapom magam, fogat mosok és felöltözök, mosolyt erőltetek a kialvatlan arcomra és csatlakozom hozzájuk.

- Jó reggelt, cimbi! Te aztán rendesen leharcoltnak tűnsz, ezek szerint sikeres volt az esti vadászat? - vigyorog rám Zayn mindentudóan.
- Jó reggelt, ja mondhatjuk így is – felelem a tarkóm vakargatva.
- Kávé? - kérdi Liam és felemeli a kancsót, amiben már illatozik a forró fekete nedű. Életmentő.
- Kérek, köszi. - Liam nem öltözött túl, igaz miért is tette volna, hisz otthon van. Csak egy sortot visel és papucsot, Zayn legalább egy trikót is felkapott így nem érzem túlcicomázottnak magam a mintás ingemben, amit tegnap délelőtt Teresa vett nekem a Marks and Spencer's-ben. Szinte hihetetlen, hogy egy napja sem vagyok szabadlábon, de már egy fél életet leéltem idekint. Legalábbis úgy érzem. Annyi minden történt ebben az alig húsz órában, mint amennyi odabent egy év alatt sem.

- Én is kaphatok? - hallom meg az édesen karcos hangot a hátam mögül. Lou is csatlakozik hozzánk, nem vagyok biztos benne, hogy a szemébe tudok nézni most, reméltem, hogy kicsit több időt kapok felkészülni.
- Hogyne, fiam, csüccs le, azonnal adom – mondja Liam kedvesen. Lenyűgöző az a szeretet, amivel viseltetnek iránta, boldog vagyok a tudattól, hogy nem abban a fertőben nőtt fel, ahol az apjának csak annyi számított, hogy ne legyen útban. 
Lou megkerüli az asztalt és megáll előttem egy pillanatra. Rövid pizsamanadrágja gyűrött, a pólója a karcsú testét csak még jobban kiemeli. Haja totál kóclobonc, a szemei álmosak, vagy inkább álmatagok...

- Mi lesz reggelire? Éhen halok! - kérdi, közben apró tenyerével a pocakját simogatja. Naná, hogy felcsúszik a póló, naná, hogy kilátszik a köldöke... válaszra sem várva nyitja ki a hűtőajtót és veszi tüzetesen szemügyre a tartalmát. Nyilván a legalsó polcon keresgél... Hát hogyne... Azok az izmos combok, az a formás popsi, te jó ég! Szóval elkezdődött a hadjárat. Elég kis aljas, nem mondom. De gyönyörű...

- Harry, hallasz? - szól Liam türelmetlenül. - Legalább negyedszer kérdezlek, te meg csak azt a kicseszett hűtőt bámulod. Ennyire éhes vagy?
- Hogy mi? - térek magamhoz – Ja igen, eléggé... igen... elég... éhes...vagyok – hebegem. Csak hogy amit szeretnék, az nem szerepel a reggeli menüben. Abban legalábbis biztos nem, amit magamnak megengednék fogyasztani.

- Oké, csinálom már. Omlett lesz, minden földi jóval, amit találok, rendben? - fordul a tűzhely felé Li. - Szóval azt kérdeztem, várható-e, hogy ma vagy holnap meglesz a bankkártyád. Mert ha nem, akkor be kell vásárolnunk hétvégére. Holnap péntek és minden tele lesz, azt nem szeretem.
- Nem hiszem, a csaj három-négy napot mondott, szerintem legkorábban hétfőn. De emiatt ne aggódjatok, menjetek vissza Doncasterbe nyugodtan, én meg megyek utánatok, mihelyt megvan minden.

- Annyira nem sietünk – legyint Zayn. - Csak Li utálja a tömeget, ennyi. Igazából én nem is bánom, hogy pár napra kiszabadultunk onnan.
- Azt én sem – teszi hozzá rögtön Li. - Szóval ezen ne problémázz, úgy van, ahogy Zaynie mondta. Tömegiszonyom van, ezért utálok hétvégén boltba menni.
- Rendben, akkor hétfőn, max kedden indulhatunk.

- Részemről oké – helyesel Li. - Ma megrohamozzuk a ruhaüzletet, nézünk neked pár vállalható darabot, aztán bevásárolunk. De először is megreggelizünk – emeli ki a gőzölgő, ínycsiklandozóan illatozó omlettet a serpenyőből. Négy felé osztja és a tányérokra helyezi, amiket Zayn odakészített. Bámulatos ez az összhang. Szinte irigylem őket.

- Troy? Neked mi a terved mára? - kérdi Zayn kaja közben. Gondolom, úgy értette, hogy azon túl, hogy engem őrületbe kerget. Most épp a halk nyögdécselésével, amivel Liam mennyei főztjét méltatja.
- Semmi az ég adta világon. Úgyhogy ha nem gond, veletek tartok, hátha én is találok valami fogamra valót – csak egy szemvillanásnyi időre akad össze a tekintetünk, de ez épp elég ahhoz, hogy tudjam, ez egy hosszú és kínkeserves nap lesz... 

Az lett. Mire mindennel végeztünk, már alig vártam, hogy visszavonulhassak a kuckómba egy kicsit. Tíz év nagy idő és ezalatt teljesen elszoktam a folyamatos nyüzsgéstől. Még így is, hogy egy átlag csütörtöki nap nem is a legforgalmasabb London peremén. Elcsigázva vetem magam az ágyamra és csak bámulok ki a sajgó fejemből. Gondolataim egyre Lou felé kanyarodnak, aki nem nehezítette ugyan szándékosan tovább a dolgom, azonban meggyőződésem, hogy ez csak Zayn és Liam jelenlétének volt köszönhető. A szemeim le akarnak ragadni, így engedélyezek magamnak pár perc lustálkodást, míg odakint is csendbe borul a lakás, csak a tévé hangjai szűrődnek be, valami idióta kvízműsor megy, amit már akkor is utáltam, mikor még nézhettem.

Csak vacsorára hívnak ki, curry van csirkéből valami eszementen finom rizzsel. Fogalmam sincs, hol tanult Liam főzni, de kezet csókolok annak, akitől elleste ezeket a fogásokat.
- Tikka massala, Zayn kedvence – mosolyog Liam, Zé meg elkapja az asztal felett és simán lesmárolja, nem törődve a két kibiccel, azaz Louval és velem, akik csak forgatjuk a szemeinket a hirtelen érzelmi kitörésre.
- Egy kincs vagy, édes! - jelenti ki Zayn pajzán vigyorral az arcán. - Később megmutatom, mennyire ízlett. Persze nem finomabb, mint a ...

- Ki ne mondd! - vág közbe Li hevesen. - Ne a gyerek előtt!

- Jahahajj apa, szerinted nem láttam még ilyet? Ami az illeti én tökre örülök, hogy a szüleim még mindig szerelmesek egymásba ennyi év után. - mondja Lou vidáman. - Igaz is, honnan tudtátok, hogy ti vagytok egymásnak az igaziak? - kérdi érdeklődőn.
- Nos, számomra ez egy pillanatig sem volt kérdés – válaszol Zayn. - Megláttam és elcsábított.
- Én... ööö... - hebeg Li. - Én nem tudtam... úgy értem, nem is feltételeztem, hogy azért jár Zaynie annyit hozzánk, mert engem akar látni. Azt hittem, csak a munka miatt.

- Igen – kacag fel Zayn. - Li baba elhitte, hogy minden nap szükségem van egy tintapatronra meg több ezer nyomtató papírra. Szerintem még mindig van belőlük a padláson, annyit felhalmoztam. - gyengéden néz Liamre és a kezét a kezére szorítja. - Nem volt egyszerű, de megszereztem és többet nem adom senkinek – jelenti ki teljes meggyőződéssel.

- Ez olyan szép. Küzdeni valakiért, aki tudod, hogy neked rendeltetett, még ha ő maga nem is akarja elhinni... - Lou hangja most kedves és meleg, jelentőségteljesen néz rám, nekem pedig összeszorul a torkom.
- Így van, kölyök. Egyszer majd te is átéled – veregeti meg a vállát Zayn.

- Nincs kétségem – feleli Lou komolyan. - Pusztán idő kérdése. 

Csók, drágáim!
Íme a nyolcadik 😀
Szeretettel:
Gotti
xx