Harry

Péntek délután grilleztünk a hátsó udvarban. Elmondani nem tudom, mennyire hiányzott már ez. Igazi ízek, az illatok, amiktől beindul a emésztésed még mielőtt enni kezdenél. Valóságos gasztronómiai orgazmus.

Mindig is szerettem enni, de odabent, még ha nem is száraz kenyéren és vízen éltünk, azért nem egy Gordon Ramsey főzött ránk. Tegnap viszont Zayn saját összeállítású fűszerkeverékébe pácolt tarja szeleteket, egészben sült krumplit, friss salátát ettünk, a kedvenc sörünket ittuk és anekdotáztunk. Pukkadásig tömtem magam, holott volt még profiterol is, amit imádok. Liam szerint Lou ragaszkodott hozzá, hogy azt is pakoljanak a bevásárló kocsiba, alig tudom elhinni, hogy még erre is emlékszik. Hihetetlen ez a fiú...

Igaz, én is emlékszem mindenre vele kapcsolatban. Ott kint a kertben sok szép emléket felidéztünk a régmúltból, a közös focit, amihez párszor Zaynék is csatlakoztak, a mozimaratonokat az esős délutánokról, kerültük a fájdalmas témákat, nem beszéltünk az öreg Tommoról, sem a börtönről, igyekeztük a napot könnyeddé és vidámmá tenni. Ránk fért.

Fél szemem persze folyamatosan Lout figyelte, de úgy tűnt, éppen nem akar az őrületbe kergetni, így idővel megnyugodtam, bár teljesen nem mertem leengedni a védőfalaimat. Már majdnem kilenc volt, mikor becuccoltunk, nem vacakoltunk a mosogatással, megvár az, ebben egyetértettünk, így mindenki visszavonult a szobájába. Én is. Vettem egy hosszú langyos zuhanyt, megmostam a hajam is, mert bár imádtam a grill illatát odakint, később magamon már nem annyira élvezetes. Vidáman tértem vissza a szobámba egy lenge alsóban, de már a küszöbön földbe gyökerezett a lábam. Lou ült az ágyam szélén. Rám várt. Egyből felkaptam a hetykén a földre vetett pólómat és kérdőn néztem rá.

- Hát te?

- Én csak arra gondoltam... - kezdte bizonytalanul - megnézed velem a Shreket?

Olyan édesen ártatlan arcot vágott, olyan gyámoltalanul nézett rám, hogy elgyengültem és belegyeztem. Kivonultunk hát a nappaliba, pattogtattunk egy kis kukoricát, Lou pedig elindította a filmet. A popcornnak alig húsz perc alatt megfeleltünk, utána csak bambultuk a tévét, előre lelőttük a következő poénokat, amiken hatalmasakat nevettünk.

A film közepén jártunk, mikor Lou egyszer csak elkomolyodva nézett rám.

- Jó veled. - csak ennyit mondott, mire rámosolyogtam és elismételtem én is a mondatot. Megilletődve bűvöltük egymás szemeit, aztán Lou befészkelte magát a vállamra, ahogy rég, én pedig átöleltem, kezem a háta közepén pihent. Hamarosan csak az egyenletes lélegzését hallottam, ami átmelengette a lelkem. Teljesen ellazultam és én is lehunytam a szemeimet. Azt hiszem, évek óta nem aludtam olyan jót, mint az éjjel.

- Awhh! - hallom meg reggel Liam elérzékenyült hangját a fejem mellett. Nem nyitom ki a szemem, nincs most kedvem magyarázkodni. Még mindig érzem magam mellett Lou összegömbölyödött apró alakját, a haja csiklandozza a nyakszirtem, jó ez a békebuborék, nem akarom kipukkasztani.

- Mi a... - kezdi Zé, de Liam lepisszegi.

- Cssss ... alszanak. Olyan édesek... - suttogja.

- Igen - feleli Zayn halkan. - Troy nagyon megszenvedte a hiányát, jó, hogy újra együtt vannak. Gyere, hagyjuk őket! - Nem látom, de sejtem, hogy Zayn finoman elhúzza tőlünk Liamet.

- Reggelit kéne csinálni - ellenkezik Liam.

- Reggelizhetünk a szobánkban - dörmögi Zayn és asszem, sejtem, hogy natúr Liam szeletet kíván fogyasztani angolosan...

Megvárom, míg magukra csukják az ajtót, csak aztán kezdem ébresztgetni az én alvó gyönyörűségemet. Áhh, miket beszélek... teljesen a pillanat hatása alatt vagyok, nem tudok tisztán gondolkodni... Szóval Lout. Vagyis Troyt.

- Ébresztő, álomszuszék! - simizem meg a kipirult arcát.
- Mmmmhhh... Harriehhh... - motyogja és szorosabban bújik hozzám. Orrát a nyakamba temeti és mélyet szippant majd elégedetten nyög fel.
- Imádom az illatod. - Minden szál szőr, még a legapróbb pihék is vigyázzba vágják magukat rajtam a reggeli kis érces hangjától és a puha teste érintésétől. Lassan emeli rám a tekintetét, a szépséges azúrok melegen csillognak, ugyanakkor vággyal teltek. Felém mozdul, enyhén elnyílnak az ajkai, lassan közelít az enyémekhez... Nem! Ezt nem engedhetem! Szabályosan erőszakot kell tennem magamon, de muszáj. Mutatóujjam a szájára tapasztom, ezzel megállítva őt. Látom az arcán a csalódottságot, amitől szarul érzem magam, de egyszerűen ez... képtelenség. Nem lehet! Szemeiben lassan kialszik a láng, elfordítja rólam a tekintetét és felül. Lehajtott fejjel kel fel mellőlem, legszívesebben utánakapnék, de jobb ez így. Minél előbb belátja, hogy ez nem működhet, annál jobb. Most legalább nem állt neki könyörögni. Ki tudja, meddig bírtam volna...

- Akkor én ... ööö... azt hiszem, felöltözöm - makogja zavartan.
- Rendben. Én pedig teszek fel kávét. Aztán reggelizhetünk, ha gondolod.
- Nem várjuk meg apáékat? - kérdi.
- Ümm... éhes vagyok - vágom rá, nem akarom részletezni, hogy mit hallottam, mielőtt itt hagytak minket.

Mire végez, csészékbe töltöm a feketéket, kikészítem a cukrot és a tejet, Lou persze közben összeszedte magát, durcásan nyúl a hűtőbe a tejszínért. Mintha azt akarná sugallni: „Bezzeg én tudom, te hogy szereted", de könyörgöm, akkoriban még nem is kávézott! Honnan emlékezhetnék...

Csendben kortyolgatunk, a tévében futnak a reggeli hírek. Olyan szép szombat délelőtt lehetne, ha nem nyomná le a hangulatot az iménti események emléke. Itt vibrál köztünk és előbb-utóbb kitör, ezért úgy gondolom, jobb, ha most megbeszéljük.
- Lo...Troy! Szeretném, ha ezt letisztáznánk egyszer s mindenkorra. Köztünk nem lehet semmi olyasmi, ami
- Ami mi? - néz rám kihívóan. - Ami jó? Ami finom? Amire mindketten vágyunk? Ne tagadd, Harry, tudom, hogy te is akarod! - nyoma sincs már a kis gombócnak, aki az oldalamon aludt. Ez most megint az akaratos Lou, akinek szikrákat szórnak a szemei.

- Nem tagadom. De nem is ez a lényeg. Te és én két teljesen külön világ vagyunk. Ebből semmi jó nem sülne ki. Értsd meg, kérlek!
- Miért én értsem meg, hm? Miért nem te érted meg, hogy szeretlek és veled akarok lenni? Hogy rád vártam idáig? Miért nem látod be, hogy ha külön világ is vagyunk, egy az utunk?

- Én nem kértem, hogy várj rám! - csattanok fel egy kicsit erélyesebben, mint ahogy szándékoztam eredetileg. Meg is van a hatása, mert egy fél másodpercre mintha megtörne, de aztán kihúzza magát és felsóhajt.
- Rendben - feleli olyan hangon, mint nemrég a szobája ajtajában. Tulajdonképp ennyi erővel azt is mondhatta volna: Ángárd!

Az egész napom azzal telik, hogy a lehető legmesszebb elkerüljem. Tudom, gyerekes, de képtelen vagyok szembe nézni vele. És mivel fogalmam sincs, mire készül, a lehető legkisebb támadási felületet akarom adni neki. Reggeli után a városba megyek, igazából semmi célom vele, csak nem akarok otthon lenni. Vagyis ez nem igaz. Minden vágyam, hogy vele lehessek, de semmi garancia rá, hogy a következő támadását is el tudom hárítani. Nagyon jól tudja a kis mocsok, hogy odavagyok érte. De miért nem érti meg, hogy amit akar, az lehetetlen?

Sokáig járok odakint, ebédre beülök a Nando's-ba és rendelek egy pepperónis pizzát. Nem tehetek róla, erről mindig Niall jut eszembe. A régi szép időkben folyamatosan itt lebzselt, vagy elvitelre kérte a pizzáit és nálunk ette meg. Már a suliban nagy koponya volt, tudtam, hogy sokra fogja vinni. Igazi informatikai zseni volt, nem lehetett kifogni rajta. Ezért is ajánlotta be apa később Tommonak és bár akkor nekem már megvolt Lou, mint munka, és ezért alig találkoztunk, annyit azért tudtam, hogy megtalálta vele a számítását. Mármint fontban.

Jó lenne tudni, mi lehet vele. Zayn mintha említette volna a nevét, az első estén, ezek szerint még tartják a kapcsolatot. Erről jut eszembe, kell egy telefon. Befejezem a kajámat, aztán neki is állok keresni valami nem túl modern darabot. Nincs gondom az érintőképernyővel, de ezek a mittomén milyen funkciók, amik ezeken a legújabb készülékeken vannak... franc, úgyse használom, csak telefonálásra!

Az O2 ügyintézője egy rendkívül lelkes fiatal srác, elmondom neki az igényeimet, ő pedig alig tíz perc alatt rábeszél, hogy legcsúcsabb ketyere kell nekem, hisz ezek nélkül az extra funkciók nélkül lehet, hogy még levegőt venni is elfelejtenék... szóval miután megírom a csekket a cirka nyolcszáz fontról, már a kezemben is ez a szerintem holdkőből készült masina. Szuper, ügyes vagy Harry! Mert na ki lesz, aki majd megtanítja, hogy használd? Na ki? Faszomat...

- Hát te merre jártál egész nap? - kérdi Zayn amint belépek az ajtón késő este.
- Csak... erre meg arra. Vettem egy telefont - mutatom felé a dobozt, mire eget verő hahotázásban tör ki.
- Mi olyan kurva vicces? - fintorodom el.
- Semmi semmi - bugyogja. - Majd belejössz - ezzel megveregeti a vállam és magamra hagy. Nem udom, mit kezdjek magammal, ezért visszavonulok én is a szobámba és egy gyors zuhany után az új szerzeményem beállításain fáradozom. Amikor ujjlenyomatot kér, lefagyok. Soha többet nem akarok ujjlenyomatot adni sehova és senkinek. Mérgemben az ágy végébe hajítom és lefekszem. Találtam egy könyvet az éjjeliszekrény fiókjában, azt olvasom, míg el nem nehezednek a pilláim. Nem túl érdekfeszítő, de a célnak megfelel. Már fél álomban lehetek, mikor a fura hangok megütik a fülem.

- Ammmhhh...Harrieh...- Mi a jó...
- Mmmmmhhh... - szentséges Isten! Ez Lou! És...
- Óhhh... - sóhajtja halkan, de ez a kibaszott konnektor fél méterre van a fejemtől, olyan, mintha Lou mellettem feküdne. Minden rezdülését tisztán hallom, még azt is, hogy milyen ütemben csinálja.

- Harrieh ... Harrieh...! - ezt nem hiszem el, szemvillanás alatt keményedek meg, ahogy a reszketeg kis sóhajai a fülemben csengenek. A nevem kántálja és ettől egyszerűen kisül az agyam. Mielőtt meggondolhatnám, mit teszek, a kezem már a bokszeremben. Magam elé képzelem a formás testét, az illatára emlékszem tegnapról, az átszűrődő hangoktól ha akarnék se tudnék szabadulni. Marokra fogom magam és még engem is meglep, hogy máris úszom a nedveimben. Ezt teszi velem ez a fiú...

- Basszus... - sziszegi - aaahhh...
Kurvaélet! Követem az ütemét a kezemmel, a csípőm is úgy emelgetem, mintha ő ülne rajtam és tövig vágódnék belé. A pulzusom az egekben, a gyomromból lassan elindul a bizsergés az alhasamon át... mindjárt...

- Óhh Harrieh! - hallom odaátról és tudom, hogy a csúcsra ért, ahová azonnal követem is, egy visszafojtott nyögéssel élvezek a hasamra.

Sokáig csak pihegek, próbálom rendezni a gondolataim, de bár ne kezdtem volna bele! Amint felfogom, hogy mit tettem, elfog a hányinger. A kibaszott kurva életbe, kihallgattam Lout és a hangjára vertem ki! Ez beteg! Egy állat vagy, Styles! Egy undorító beteg állat! Aberrált! Gyorsan megtörlöm magam pár zsebkendővel és fogalmam sincs, hova legyek szégyenemben. Mérgesen vetem hátra magam a párnámra, mikor a konnektor másik feléről Lou hangját hallom újra.

- Jó éjt, Harry!

Csók, drágáim!
Íme a kilencedik... Lou babánk kicsit szenyó lett, nem? 😀
A kis naugty boy...
Szeretettel:
Gotti
xx