Az égen repültem már megint. Csukva volt a szemem és csak a keserű könnyeket éreztem, amint végigcsordultak arcom mentén. A tiszta tündérrózsák megelevenedve váltak olvadt hókristályokká, hogy aztán felszántva síró barázdáimat, eltorzult, s mégis nyugodt vonásaimat, államig csorduljanak az esztelen könnyek. 

Vártam volna, hogy lecseppenjenek, de nem tették. Állam szögletéig vonultak két oldalt, majd mikor találkoztak, megállapodott a két jó barát, hogy köszöntsék egymást. Végül kézfejemet arcomhoz emelve letöröltem őket. 

Egy picit lesüllyedtem a levegőben, majd leszálltam valahová. Felnyitottam pilláimat. Két nyírfa között ültem, a magasban. A két fa között egy vékony, de stabil léc húzódott, beleszögellve mindkét oldalt a törzsekbe. 

Normális öltözetem volt, Vincent ingét és nadrágját viseltem. A lábaim a föld felé kalimpáltak, amint próbáltam magamat felmelegíteni. Nagyon hideg volt, az ágak zúzmarásan virítottak a holdfényes éjszakában. 

A fatákolmány megremegett, mire én oldalra pillantottam. Egy fekete macska ugrott mellém, majd egy fél méter távolságra tőlem meg is állt. Szájában egy vékony pergamentekercset tartott. 

- Hoztál nekem valamit?

A macska felé nyúltam, mire az közelebb cammogott. Kivettem a papírdarabot a fogai közül, majd lehúzva róla az aranykarikát, széthajtottam a lapot. 

Ekkor vettem észre, hogy a Vincenttől kapott smaragd gyűrűm eltűnt az ujjamról. Azonnal kétségbe estem, és lefelé néztem, a sötétségbe. Azon gondolkodtam, hogy lehet, le kéne ugranom. De az éjszakai jeges feketeség határtalannak tűnt. A félelem mardosta szívemet, ahogy a gyávaság karcos érzése eluralkodott rajtam. 

- Csak nem ezt keresed? - szólalt meg valaki mellettem. 

A macska alakja egy felismerhetetlen árnnyá vált, árnyékok táncoltak körötte, csillagfejekkel megáldott koronás boszorkányok, amint pálcikatestükkel a szörnyeteg valóját építették. Ijesztőek voltak, hogy kishíján fel is sikoltottam. 

A homályos rémképek közül egy férfi alakja vált ki. Fülében smaragd fülbevaló csüngött, ajkai cseresznyepirosan ígértek elragadó hazugságokat. Díszes, több színben pompázó köpenyt viselt, melynek csuklyája arcát takarta. Kezén kesztyűt viselt, de gyűrűsujján egy zöld, középsőjén pedig egy kék köves karikát hordott. Felismertem őket. A Vincenttől kapott smaragd gyűrűm és a zafír berakású ékszer...  

Ott volt rajta Vincent ajándéka. Az én gyűrűm. March gyűrűje. 

- March? - pillantottam fel. - Te vagy az? 

- Jól forog az eszed, fiú - bólogatott elismerően. 

- Miért van nálad a gyűrűm, amit Vincenttől kaptam? 

- Nincs nálam - simított végig a darabon, mire az eltűnt. - Ekkor ez még nem az enyém. Ekkor még nem tartozott hozzám. Még Vincenté volt. 

- Miért tudok veled beszélni? És miért vagyok itt? - tettem fel pár kérdést, mire ő felsóhajtott. 

- Olyan arrogáns vagy, fiú - jegyezte meg, miközben nagyot nyújtózkodott. - Van egy olyan érzésem, hogy nem is figyelsz rám. Nézd meg azt a permanentet!

A papír felé fordultam. Olyan volt, mint egy plakát, és régi, egy számomra ismeretlen nyelven íródott. Talán walesi lehetett, de nem voltam biztos benne. Mégis valahogy sikerült elolvasnom. 

A téli napfordulót hirdette, melynek alkalmából a király egy parádét rendezett. A palota előtt, a főutcán vonult fel egész udvartartásával - legalábbis ez állt a tekercsnyi papíron. 

- Holnap lesz - mondta March, majd kivette a kezemből a permanent lapot. 

- És mi közöm nekem ehhez? - néztem bele szürke, ködcsipkézte íriszeibe. 

Nem láttam benne értelmet. Sem valóságos életet. Olyan volt, mint egy szellem. Egy kóbor lidérc, akinek szemeiben csak az őrült, kergetett vágyak utáni epekedés tükröződött vissza. 

- Menj el, ha akarsz. Tégy egy sétát a múltban! - suttogta, miközben megpróbált kitérni pásztázó pillantásom elől. 

- Ott leszel te is? 

- Ott - hangzott válasza, majd levetette magát a mélységbe, a végeláthatatlan semmibe. Kapucnija lebukott róla, és láttam csillogó, arany fürtjeit. 

- March! - kiáltottam utána. 

Még meg akartam kérdezni tőle annyi mindent, de eltűnt. Hiába én voltam a lelke örököse, magán a varázslón nem uralkodhattam királynő gyanánt. Ő egy szabad szellem volt, bűbájjal megáldva. S azt tehetett, amit csak akart, kénye- kedve szerint... 

_____________________________________________

Szervusztok, csillagvirágok! ^^

Remélem, hogy tetszett ez a rövidke rész kegyeteknek, habár tudom, hogy nem lehetett valami izgalmas... De azért a remény hal meg utoljára xD

Ez a fejezet csak magáról az álomról fog szólni, el kell, hogy szomorítsalak benneteket, de ha minden igaz, a végén lesz egy- két aranyos pillanat, melyben Vincent és a régi March fog szerepelni.

Kézcsók: Haru Amadare
(Én udvarias vagyok, és nem lépek le köszönés nélkül, mint March)