Napok teltek el, én pedig a földön kuporogtam végig. Miután elaludtam a fájdalmas erőszak után, csak az a fekete köpeny volt rajtam. Mikor reggel felébredtem, Vincent azt mondta, hogy mivel nem engedelmeskedtem neki, és nem vettem fel a saját ruháimat, büntetésképpen mostantól csak az a nagy fekete szövet fogja betakarni vékony testemet.

- Add vissza őket, kérlek! - könyörögtem neki.

Megcsóválta fejét, majd szokásos gúnyos mosolyát öltötte arca vonásaira.

- No de kérlek, March! Csak nem gondolod, hogy a tetteid megtorlatlanul maradnak? Ellógnál a büntetés elől? Ez nem szép dolog.

Szokása szerint leguggolt és felém hajolt, majd ugyanazzal a mozdulattal fel is állt, arca elé helyezve kezét.

- Te bűzlesz - állapította meg.

- Még csodálkozol? - kérdeztem siralmasan vékony hangomon. - Hárman megerőszakoltak és napok teltek el.

Nem tudtam, hogy hány nap is röppent el mellettem, nem számoltam. Igazából az első nap után, másnap, félig- meddig ájult voltam, szédelegtem, aztán pedig álomba sírtam magam.

- Ám legyen - tette csípőre kezét Vincent.

Mivel talárját nekem adta, most nem viselt semmit köpeny gyanánt, habár biztos voltam benne, hogy a szekrénye mélyéből előkaparhatna jópárat. Csak egy fehér, bő ujjú inget és egy testhez simuló fekete nadrágot viselt, hozzá pedig egy fekete vászonból készült cipőt.

Most nem tartotta fején koronáját. Csak egy egyszerű fekete szalag díszítette frizuráját. Haja szintén ébenfekete volt, és majdnem válláig ért, így pedig, összefogva roppant hasonlított Vincent egy színészre, vagy egy íróra, akik a mangákban előszeretettel voltak lányosra rajzolva.

- Fél óra múlva vissza fogok jönni, addigra állj készen.

Kilépett a szobából, becsapva maga mögött az ajtót. Még hallottam, ahogy fennhangon morog párat, mondván hogy mennyi baja van velem, s hogy most is neki kell velem törődnie.

A fél óra elég lassan telt el, én pedig gyomorideggel néztem elébe a várva várt fürdetésnek. Kopogtattak ajtómon, mire én érdeklődve és ugyanakkor meglepődve néztem fel. Eddig még senki sem volt olyan udvarias, hogy ne csak úgy minden jólneveltséget mellőzve, reám rántson. Engem itt fogoly gyanánt tartottak.

Mielőtt még megszólalhattam volna, meghallottam a túloldalról beszűrődve Vincent hangját.

- Mégis mit csinálsz? - ordított az ismeretlennel. - Egyszerűen csak nyiss be és kész!

Az ajtó kicsapódott, én pedig félve pillantottam fel. Vincent jött elöl, utána pedig az egyik bábu a négy közül, az, amelyik kiment, mikor társai megerőszakoltak. Egy kissé megnyugodtam, hogy nem a többi az, és talán még egy erőtlen mosolyra is húztam ajkaimat.

- Te csak ne mosolyogj! - horkantott fel Vincent. - Nem szeretem a boldog embereket. Irritálnak.

Az az apró boldogság is lehervadt a képemről, ami orcáimon nyílt egy röpke pillanatra. A király tett róla, hogy az örömöm gyenge hajtásait jégeső módjára még kezdetben letörje, még mielőtt igazán kivirágozna, és kiteljesedne. Szinte láthatatlan volt, mégis eltűnt egyik pillanatról a másikra.

- Kapd fel és hozd utánam! - mutatott rám Vincent.

- Tudok én menni a saját lábamon - ellenkeztem, miközben a kedves bábu felkapott.

- Akkor majd teszek róla, hogy ne tudj - hangzott Vincent nem túl bizalomgerjesztő válasza.

Ezek után jobbnak láttam meg se mukkanni. Hangtalanul tűrtem, hogy a most normális szemszínű szolgáló a karjaiba vegyen és úgy vigyen a fürdőszoba felé, mint ahogy a vőlegény szokta a menyasszonyt a bűvös nászéjszakára.

Átléptük a küszöböt, majd a férfiú egy kádba dobott, anélkül, hogy le kellett volna lépnem a hideg kőre. Elmerültem az óriási kád forró vízben, melynek tetején habok gyöngyöződtek. A kád szélén álló fehér gyertyák fénye lengete be a helyiséget, s kellemes hangulatot kölcsönöztek a tisztálkodás szent rituáléjának.

- Ludwig, ülj le! - parancsolta Vincent, mire a bábu az egyik sarokban álló faragott, feketére festett széken helyet foglalt.

- Nem mentek ki? - szólaltam meg reménykedve.

- Eszemben sincs. Végig fogom mosni a testedet, Ludwig pedig végig fogja nézni.

Ránéztem a széken csücsülő férfira, akinek szemei újfent kéken fénylettek. Elég siralmas képet vágott, talán még szánalmasabbul festett, mint én.

Vincent előkapott egy szivacsot, majd egy kis üvegcsének a tartalmát vállamra öntötte. Valami hihetetlenül finom illat szabadult fel, aminek hatására alig hallhatóan felsóhajtottam.

- Tetszik, igaz? Ugye milyen jó megfürdeni?

- Imádom ezt az illatot. Emlékeztet a régi japán kis falvak gyönyörű kertjeinek jellegzetes illatára, vagy az angol házak előtti előkertekre, melyekben ott lapult a rengeteg rózsabokor - ez valahogy kiszökött belőlem, az elmúlt napok alatt ezen alkalommal beszéltem a legtöbbet.

- Nem talált - hallottam meg most először Ludwig hangját, szeme visszaváltott normál barnára. - Liliom levendulával.

- És saját készítésű - tette hozzá Vincent. - De nehogy ellazulj itt nekem, szenvedned kell!

A következő pillanatban felsikoltottam, mikor Vincent jobb kezét végig futtatta gerincem mentén, majd leért fenekemig, ahol felvezette előzőleg jól beszappanozott ujját belém. Ez az egy vékony, hosszú ujj is fájdalmat okozott, habár nem akkorát, mint mikor a bábuk megerőszakoltak.

- Látod, March? Máris nem olyan kényelmes igaz? Pedig muszáj ezt csinálnom, csak megtisztítalak. Gondolj csak bele, mennyi férfi gyönyöre van benned.

Tovább csúsztatta ki- be ujját, majd felszökött a második is, végül pedig a harmadik. Már igencsak nyöszörögtem és elég nagy fájdalmaim voltak.

- Ereszd el! - állt fel Ludwig.

- Nem bírod a szenvedését? Pedig neked is szenvedned kell, hisz te vagy a másik bűnös, nem igaz?

- Igen, de ő már nem is emlékszik semmire, akkor meg minek bántod?

- Majd emlékszik. Nem felejtheti el.

- És mi lesz így jobb?

- Semmi - suttogta Vincent, majd felordított. - Soha nem fogok nyugalomra lelni, kivéve ha ő megtöri az átkot.

- Tudod, hogy erre semmi esély, nem?

- Te csak ne feleselj! Nézd, ahogy szenved! Megérdemli, és te is megérdemled.

Összekuporodva, minél kisebbre összehúzva magam hallgattam tudatlanul, hogy veszekednek. Eddig sem értettem semmit, ez után azonban még kevésbé. Próbáltam csak a körülöttem, a vízben fodrodozó fekete köpeny lebegését, illetve ráncait tanulmányozni, azonban egy idő után feltévedt tétova tekintetem a széken ülő Ludwigra. Szeme újfent türkizes árnyalatokba öltözködött.

- Élvezed, igaz March? - suttogta fülembe Vincent. - Hát nem nagyszerű? - tette fel költői kérdését. - Ugye milyen jó a jutalmad, amiért tönkre tetted az életem? Te kis ribanc...

- Utállak.

Lassan könnyek csordultak le haragosan hullámzó íriszemből. Tényleg fájt, illetve amit mondott, az is nagyon rosszul esett. Még soha senki nem bánt így velem.

- Én is utállak. Sőt, gyűlöllek!

Időközben ujjai teljesen bebarangolták bensőmet, minden egyes érzékeny pontomat megtalálva, ami kellemetlen lehetett. Immár hangosan vinnyogtam, azt sem bántam, ha esetleg kihallatszódna a fürdőszobából.

- De mindentől függetlenül magamhoz foglak láncolni.

Úgy tűnt, hogy Vincent erőszakkal meg fog csókolni, de az utolsó pillanatban meggoldolta magát és hátra rántotta fejemet.

- Innen sosem menekülsz, mert én sem menekülhetek.

Hatalmasat harapott nyakamba. Felordítottam.

_____________________________________________

Good evening, darlings!

Ma elhagytam London gyönyörű városát, úgyhogy most valahol Belgiumban vagyok újfent.

Ez egy kicsit hosszabb rész lett, de nagyon élveztem írni és nem bírtam abbahagyni. Eddig amúgy hogy tetszik nektek? Nagyon durva?

Gondolom, már kíváncsiak vagytok, hogy mi lehet March bűne. Amúgy igen, március a neve. XD Hamarosan, talán a következő fejezetben mindenre fény derül. :3

És most is kaptok pár képet :3

Találtam Londonban Izakaya- át.

Olyan szép lámpák is vannak *lámpásimádó*

Na, megyek fürdeni, aztán irány az ágy. Hosszú két nap lesz az elkövetkezendő. Vigyázzatok magatokra: Haru Amadare