Ez volt a második nap, hogy Vincentet kúráltam. Miután előző délután elaludt, nem ébresztettem fel, mikor a karomba kapaszkodott. Helyette estefelé én is elálmosodtam, és lázas testéhez simultam, a beteg király karjai közé. 

Éjszaka újra furcsa álmaim voltak, megint láttam a múlt egy darabkáját. Mindig csak részleteket kaptam ölembe, hogy aztán megértsem őket, és összerakjam egy kirakós darabkáit egy egésszé. A foszlányok, mint a vízben az elázott papír, szállingóztak körülöttem, én pedig azon voltam, hogy összekaparjam fellegüket, és eggyé olvasszam. 

Lassanként kinyitottam szememet,  a fény pedig erre háborús csapásként rontott rám. Elárasztotta szivárványhártyáimat, ellepte retináimat, nyomasztotta merengő íriszeimet. A szobába beömlött a világosság, kiűzve a bágyadt sötétséget. Vincenttől is elragadta az álmot, neki is bemászott pillái alá, hogy megfossza a jóleső szundítástól. 

- Szép reggelt - mosolyogtam rá, miközben egy tincset kihúztam az arcából. 

- Neked is - suttogta. 

Hangja rekedten csengett, érződött rajta, hogy a betegség nem illant el csak úgy magától. Elvégre mégiscsak az előző reggel összeesett. 

Lassan felült az ágyban, majd lehunyta szemét, mint aki igazán erőtlen. Olyan rossz volt így látni. Inkább már azt kívántam volna, hogy engem kínozzon, csak legyen jobban. Ne lehessen ledönteni a lábáról ezt az erős embert. 

- Fürdeni szeretnék - préselte ki szavait ajkai közül. Fülei vörösen égtek, hogy ilyet kellett mondania. - Segíts megfürdenem!

Lágyan, boldog mosolyra húzódtak szájszéleim, mire ő elfordította fejét, és leszegte azt. Kerülte pillantásaimat, elkapta előlük tekintetét. 

- Mindenben a segítségedre leszek. Majd én kiszolgállak- vigyorogtam rá, mire ő olyan szánni való arckifejezést öltött, hogy muszáj volt rajta nevetnem. 

- Ne röhögj! - verdesett gyenge ökleivel. 

Idővel felültem, majd neki is segítettem felállni. A karomba kapaszkodott, és úgy kísértem ki a fürdőszobába. Ott leült egy kopott, fehér, habár inkább már vaj színű székre, amíg én megtöltöttem a kádat vízzel. Csodák csodájára valahogy most volt meleg víz is, nem csak az a jeges, mint múltkor. 

A fürdőkád megtelt gőzölgő tisztaságot ígérő folyadékkal, mire én Vincent felé fordultam. 

- Gyere, segítek bemászni - nyújtottam felé kezem. 

Vonakodva ugyan, de elfogadta, majd kibújtatta karjait hálóingéből, és leengedte magáról az anyagot, hogy az a lába mellé, a földre hullott. Kilépett belőle, majd nehézkesen a kádba mászott. 

Mindeközben én nyugodtan végigmérhetten vékony testét, szabadon hagyva fedetlen, hófehér, vörössel díszített bőrét. Tekintetem egy pillanatra mellénél megállapodott, majd a lába köze felé lassan továbbsiklott. Mindenütt vézna volt, mégis vágykeltő és kívánatos. Habár mindig én voltam az áldozat, azzal az álommal minden megváltozott. Most már képes voltam elfogadni a tényt, hogy vágytam Vincentre. S talán ő is kívánt engem, még ha csak a régi March képében, akkor is. 

A kádban ült és elmerült, a vízszint alá. Pár bugyborék, egy- egy kiengedett levegőbuborék, majd felegyenesedett, mint hamvaiból feltámadt főnixmadár. Fekete haja vizesen tapadt arcához, mégis valahogy olyan kézzelfoghatatalan gyönyörűség övezte, amitől késztetést éreztem, hogy megérintsem. Kezemet felé nyújtottam, anélkül, hogy eszméletemnél lettem volna. Elvette józan eszemet, őrületbe kergetett. 

- Add ide a szekrényen álló "Levendula és Liliom" néven felcímkézett üveget! - szólalt meg Vincent, amitől feleszméltem. Gyorsan elkaptam a kezem, de így is volt egy olyan érzésem, hogy sajnos észrevette közeledésem.

Hamar megtaláltam a kenceficét tartalmazó apró üvegtartályt, melyben látszódott, hogy egy lilás színű lötty volt. Átnyújtottam a beteg úrnak, ő pedig lecsavarva a kupakot, kishíján az egészet beleöntötte a kádba. A vízzel majdnem úgy keveredett el a tusfürdő, mint a vér szokott, lassan színezte be a vizet, nem volt mohó, mégis követelőző. Az üvegcse alján csak egy kevéske maradt. 

Vincent megrázogatta a fiolát a fény felé fordítva, majd felém nyújtotta. Én félénken vettem át tőle. 

- Mit csináljak vele? - kérdeztem. 

- Tedd a helyére - parancsolta, majd elvigyorodva hozzátette: - Vagy tehetsz vele valami mást is. 

- Ezt hogy érted? 

- Jajj, látom rajtad, hogy alig bírod megállni, hogy rám ne vesd magad. 

Azt hittem, mentem a föld alá süllyedek, ugyanakkor le is döbbentett. Most tényleg felajánlotta magát nekem? 

- Úgy érted, hogy azt csinálok veled, amit akarok? - kérdeztem esetlenül. 

- Egy francokat - puffogott. - Csak amit én tettem veled. Miért gondolod azt, hogy attól, mert a múltban te voltál a domináns, most is te leszel az? Én csak bosszút akarok állni rajtad. 

Ugyan szavai cinikusan hangzottak, amint belenéztem zöld szemeibe, tudtam hogy ezt is inkább fájdalommal mondta. A sebei nagyon mélyek voltak, szinte begyógyíthatatlanok. Mégis élette a célja, még ha gonosz volt, akkor is. 

- Nem lesz ez megerőltető? Még beteg vagy - suttogtam ajkaira, majd meg sem várva válaszát, egyszerűen lesmároltam. 

Csak csókoltam azokat a puha párnácskákat, anélkül hogy bármivel is törődtem volna. Abban a pár percben kiszaladtam az időből, a múltból, a jelenből, a jövőből, az igazságokból és a csalóka hazugságokból egyaránt. Csak Vincent volt nekem, a teste és a lelke. Minden más nem számított. 

Vállait harapdáltam, miközben a virágkivonatot ujjaimra kentem. Áttértem nyakára és azt kezdtem csókolgatni, a finom selymes bőrt, melyet már évszázadok óta senki sem kényeztetett. 

- March - nyögdécselte nevemet, mikor középső ujjamat felvezettem neki. Közben másik kezemmel öle felé vettem az irányt, hogy még jobb érzetet keltsek benne. 

- Csodás vagy - suttogtam fülébe. 

Erre nem kaptam választ, csak egy zavart, piruló arckifejezést. Orcáin vörös rózsák nyíltak, mint a fiatal szerelmeseknek, vagy a szende szüzeknek. Vagy mint ahogy nekem szokott. 

Egyre mélyebben simogattam, s elöl is ritmusosan mozgattam kezem. Még pár mozdulat következett, majd Vincent meglátta a mennyei paradicsomot, ahol Ádám és Éva nagy élvezettel ette a tiltott gyümölcsöt, mely talán pont a mi kertünkben termett. Mámorban úszva falták egymás ajkáról az érett termést, egészen, míg a gonosz kígyó rájuk nem köszöntött. De a pikkelyes rútság eljött, körbe fonta őket, megfojtva szegény párákat. Előle nem lehetett menekülni. Úgy hívták őt, hogy a csúf múlt. 

- Gyűlöllek - egy kósza könnycsepp csordult le arca mentén, amint a gyönyör utolsó hulláma végigborzongatta testét. 

_____________________________________________

Dear Darlings,

Nagyon remélem, hogy tetszett a rész, és hatalmas elnézést, hogy tegnap nem hoztam. Sajnos sokat rágódtam rajta és nem lettem kész időben. De azért remélem, hogy megérte várni rá.

Legyen csodás napotok: Haru Amadare