utó/előszó: nos miközben írtam ezt a részt elgondolkoztam hogy mindent elmondtam-e nektek és akkor eszembe jutott egy fontos tényező amiért utálom az anyám(a többi ok mellett)méghozzá az a tény hogy miután megszülettem az apám (Zsoltit hívom apámnak) apja meghalt mi ide költöztünk az ő házába viszont ugye ezt fel kellett újítani emiatt amíg tartottak a felújítások engem elküldött anyám az egyik volt szomszédához ezzel gond nem is lenne de miután levitt utána már a felújítás utolsó egy hetére jöhettem vissza ami azt jelentette hogy 4 évig egy "ismeretlennél" éltem...és csak úgy hallottam anyámról ha én kérdeztem meg hogy hogy tart a felújítással egyébként rám se hederített volna.Az utolsó héten is csak azért jött értem mert már csak a parkettázás volt hátra amit nekem kellett megcsinálnom...most gondoljatok bele olyan naív voltam hogy nem foglalkoztam mással csak azzal hogy végre láthatom anyám hogy elfelejtettem eme fontos tényt ha szeretne érdeklődött volna felőlem.(a történet a befejezést követve folytatódik miután már a testvéreim is vissza költöztek a nagy anyjuktól,és már be is rendezkedtünk)

4 éves koromban(tudom hogy azt hiszed lehetetlen már pedig igaz mert akkora sokk ért akkoriban hogy onnantól emlékszem majd meglátod miért):

Most hogy vissza emlékszem nagyon vártam azt a napot amikor megismerhettelek .Még ha távol is voltál örültem neki hogy egyáltalán vagy.Én nekem az a pillanat jelentette a világom kezdetét és ezt te kezdted el.Viszont mint minden jónak ennek is vége szakadt emlékszem....apa csak öt percet beszéltem veled annyit hogy boldog karácsonyt és a napodat...mégis boldog voltam hogy te legalább tudod hogy létezem hogy nem vagyok egyedül.

Soha sem volt gyerekorom mert az aki gyerek az örül.........mert nem tudja milyen az élet.Akkor még önfeledten nevethetsz mert nem fogsz azon gondolkozni hogy mikor használnak ki.

Én már túl korán felnőttem és ezzel az járt hogy már azóta nem vagyok vidám.Muszáj volt felnőnöm mert nekem ezt szánták....a keserű életet szánták azt hogy soha ne higgyek a mesékben azt hogy átérezzem minden ember fájdalmát azt hogy ne tudja másoknak ártani mert tudom milyen az amikor fáj.Tudod milyen az amikor az emberek azt mondják neked hogy még gyerek vagy semmit nem tudsz az életről?Csak azért mert te többet tudsz és figyelmezteted őket attól még nem kell megbántani honnan tudod hogy az illető nem nőtt fel hamarabb mint te?honnan tudod hogy neki mit szánt a sors?ismersz nem----biztos hogy nem ismersz mert még én se ismerem magam....mindig megtanulom hogy kurva pesszimista vagyok amikor azt hiszem hogy ennél lejjebb már úgy sincs...de mindig van és én mindig bele zuhanok a mélységbe.

Aznap is bele zuhantam a mélységbe mikor először jöttem rá arra hogy én nekem az a sorsom hogy szenvedjek mások helyett.....hogy másokat megszabadítsak a szenvedéstől.

Éppen szülinapom közeledett (már csak 2 hét volt hátra)amikor haza jöttünk testvéremmel egy sétáról és megkértem anyámat hogy had beszéljek apámmal.Így hangzott a beszélgetés:

-anya.-szóltam anyámnak a szokásos félénk módon.Miközben besétáltam lassan komótosan a szobájába csak hogy lássam ahogyan napi rutinján játszik a gépen.

-igen?-szólt vissza mint mindig durva nem törődöm hangján,miközben tovább játszott.

-este felhívhatom majd apát esetleg miután játszottatok...vagy valamikor?

-hmmm majd még meglátom.

És ekkor bejött testvérem akit anyám imádott....és nem tagadom én is imádtam(akármit tesz/tett imádni fogom és megfogok neki bocsátani még ha meg sem érdemli).

-anya játszhatok majd ha lejátszottad?

-persze mindjárt. De csak 2 órát.

Tudjátok nem tagadom akkor tényleg úgy éreztem senki vagyok mindenki szemében de akkor is azt mondtam hogy utálom testvéremet de ha nekem nincs meg semmi akkor legalább neki legyen meg mindene pedig én voltam a kisebb.

-anya majd ha Dávid játszott felhívhatom akkor apát?

-8 óra lesz és neked már akkor alvás van.

-légyszi rég beszéltem apával meg ha Dávid játszhat nyolcig én miért nem hívhatom fel apát?amúgy is csak akkor ér rá nap közben nem tudom hívni.

-jó majd ha lejátszotta.

-megígéred?

-megígérem.

Nagyon boldog voltam hogy végre igent mondtál nekem azt hittem benned most már nem csalódhatok hogy ezentúl figyelni fogsz rám tévedtem.Aznap is mint mindig hazudtál de csak akkor jöttem rá hogy mennyire fáj amikor összetört a szívem.Elküldtél aludni és letagadtad azt amire emlékeztem itt rontottad el azt hogy szeresselek.Ez volt az első de én még mindig bíztam és még sokáig bíztam.

másnap megint testvéreim vigyáztak rám mint mindig.A nap így zajlott:(bocsánat kicsit részletesre sikerült)

6-kor felkeltem mint mindig ki mentem anyámnak köszönni és megkérdezni hogy hozzak-e másik kávét a reggeli cigi mellé.persze természetesen azt mondta hogy nem kell mert még mindenki alszik és nem tudom egyedül megcsinálni.

Szerettem a reggeli énjét olyankor olyan volt mintha szeretne pedig biztos hogy csak összekever valakivel az álmából.

nos miután elkönyveltem magamban hogy nincs sok időm hátra még anya a régi énje lesz addig megnéztem hogy nem keltettem-e fel valakit azzal hogy huzatot okoztam (tudni illik rólam a mai napig nem szeretek másokat felkelteni mert volt szerencsém megismerkedni családom haragjával mikor még nem tudtam halkan menni..azóta még ott se recsegett alattam a padló ahol kellet volna neki úgy jártam mint a szellem.).mivel még mindenki aludt vissza mentem az ágyamhoz és a plafont bámulva hallgattam egyenletes szuszogásukat testvéreimnek.

7:30 tájékán megölt az unalom már ezért miután már azt is megszámoltam nagy nehezen hogy hány levegőt vett testvérem egy perc alatt és mennyi a pulzusa,elmentem a játékaimhoz és elkezdtem a szokásos játékot. leültem a földre és eljátszottam egy szál fonállal fél óra múlva meguntam és elmentem a Wc-be dudorászni megint eltelt az a bizonyos fél óra és össze adtam hogy ha a szokásos kelésem után két játékot meguntam akkor már csak egy valamit kell csinálnom és kelthetem a többieket....ez a módszer volt az én órám én így számoltam az időt hisz én csak 5 és fél évesen mentem oviba addig mindent otthon tanultam írni olvasni számolni varrni mind otthon magamtól tanultam meg...egyedül.

Nos eltelt az idő felkelt már mindenki viszont anyám bejelentette hogy el kell menni-e (persze a szokásos helyre"világgá"/tönkre)(persze ehhez is van párbeszéd)

-elmegyek vigyázattok Jessy-re

-oké-egyszerre ezzel én is megszólaltam-hova mész?

-tönkre

-az hol van?

-mesze?

-merre?mennyi idő még haza jössz?

-arra-elmutat egy teljesen mindegy irányba-és nem sok idő egy óra kb

-minek mész?

-csak egy zsák csipás macskáért?

-de miért?(na igen én tiszta Ábel voltam még Ábel előtt is hisz így tanul az ember mindennek tudja a miértjét és ez a tudás).

-csak 

-és miért csak?

-fejezd be

-miért?

-mert most már elég lesz-ordított-hagyj öltözni

-Gondolatom:lehet hogy valami pénzügyes dolga van vagy megy az okmány irodába jobb ha hagyom a dolgot úgy se mondja el majd megtudom más forrásból).

-gyere ki hagyd-súgta Dávid a fülembe.majd ki húzott a szobából miközben hangosan megkérdezte tőlem nem vagyok-e éhes csak hogy anya ne fogjon gyanút hogy Dávid tőle húzott el.

Kaptam reggelit addig anyám is elment....persze azonnal elkezdtem kutatni az információk után hogy merre is mehetett volna...sajnos nem tudták testvéreim se és én se találtam semmit se a cuccai között ami elárulta volna hogy hova ment,szóval feladtam és vissza tértem napi rutinomhoz.

Éppen a tévét néztem hogy lefoglaljam magam mikor testvérem dani be állt a tévé elé.

-Daaannni állj félre légysziiii~-mondtam neki röhögve hisz tudtam hogy csak szórakozik velem mint mindig és azt is tudtam hogy mi mindig így szoktunk játszani.

-nem

-légy szíves hagyj tévézni-mondtam neki még mindig belül röhögve persze ezt kívül elrejtettem

-nem leszek szíííííves

-hagyj békén-gondolatom:miért mindig ilyenkor játszani amikor én mást csinálok miért mindig nekem kell mindent feláldoznom ha törődni van kedve velem akkor jön csak ide amikor én megyek oda hozzá akkor elküld most nem fogom feláldozni az én időmet én is ember vagyok nekem is van annyi jogom hogy elküldjem legalább most megtudja majd milyen érzés.

-nincs hagymás kémény-mondta tetetett félre hallással vigyorogva

-nem azt mondtam...azt mondtam hagyj békén tévézni akarok.-mondtam hangosabban

-nincs hagymás kémény

-Dáviiiiid-szóltam kiáltva testvéremnek

-iggennn-mondta hasonlóan tán a szobájából

-szólj Danira hogy hagyjon.-mondtam neki problémámat majd lépéseket hallottam.

-Dani hagyd már most tévézik hagy tévézzen

-de hát csak játszok vele

-ne tedd most tévézik gyere inkább ki.

-nem bezzeg amikor én játszok akkor ő jön oda akkor most én is játszok vele.

-de nem akarja hogy játssz vele.

és ekkor jöttem rá elkövettem életem legnagyobb hibáját elkergettem azt a testvéremet mellőlem akire mindig is számíthattam aki tényleg szeretett.....bánom hogy megtettem viszont erre csak akkor jöttem rá amikor már késő volt még mielőtt észre vettem volna....olyat tettem amit nem lehetett vissza fordítani a testvéreim össze vesztek és én....Dávidot választottam....helyette...ezzel őt megbántva ezek után soha többet nem jött oda hozzám hogy játsszon velem és akárhányszor beszéltem vele csak tő mondatokat kaptam persze még ezek után is segített nekem verseket tanulni és levenni a tányért hogy tudjak enni de az már nem olyan volt hiányzott az hogy oda jöjjön hozzám kötekedjen....ezt elrontottam és már nem tudtam helyre hozni egy ártatlan szót szóltam és már nem tudtam vissza vonni már nem tudtam semmisé tenni megbántottam azt akit soha sem akartam azt akit az életemnél is jobban szerettem... 

Dani kimet Dávid mellett a szobámból de én is utána mentem éppen dobta volna hozzám anya pénztárcáját amikor Dávid beállt elém és megvédett.

-nyafogós mindenért csak rísz....elkényeztetett-mondta nekem Dani én már sírtam

-hagyd békén foglalkozz mással-védett Dávid

Innentől kezdve semmire nem emlékszem csak arra hogy csak hajnalban tudtam álomba sírni magam...de ez senkinek fel se tűnt...ez volt az első bűn melyet elkövettem...mai napig bánom és ez az egyik ok melyért úgy gondlom hogy jobb lett volna ha meg sem születek ez a dolog ami mindennél jobban bánt mert ez a bűn a mai napig végig kísér rémálmaimban ez volt a kezdet ahonnan tudtam elbasztam a boldogságom ez volt az a kezdet ahonnan minden megváltozott bennem a viselkedésemben és a sorsomban is emiatt a hiba miatt már csak szenvedés várt rám.És ez mind csak egy szó miatt HAGYJ BÉKÉN ez volt az a szó ami miatt annyiszor megakartam volna halni....a bűntudat miatt mert innen kezdődött minden.

nos elnézést szeretnék kérni de pont a testvéremről kellet írnom ami nekem nagyon nehéz mert már csak a neve hallatára is romokban vagyok és átsírom az éjszakákat de remélem azért áttudtam adni azt amiért ennyire fáj minden.....egyenlőre még zavaros lesz ez az egész "story" de idővel megfogjátok érteni az apró célzásokat is (remélem)...viszont lenne egy kérésem ha befejeztem a "storyt" akkor kérjek írjátok meg hogy szerintetek miattam lett-e ilyen az életem hogy mindent én rontottam-e el mert ez az egyik ok amiért elkezdtem ezt a könyvet ha a végén úgy gondoljátok én voltam a hibás akkor megpróbálok felelni a tetteimért ha nem akkor viszont segítsetek kérlek hogy ne okoljam többet magam mert egyszerűen már nem tudok egyedül megküzdeni a bűntudattal ami azt akarja hogy véget vessek az életemnek.köszönöm hogy elolvastátok és igyekszem befejezni...bocsánat a fogalmazás és helyesírási hibákért.