Hi or hey!
Egy kis karácsonyi meglepetésként jelentkezem az új fejezettel. Remélem, tetszeni fog, és nem nagyon sülök fel vele! :)
Boldogságos Karácsonyt kívánok nektek, my sweethearts!
XX

VANESSA

  Reggel álmodozva keltem fel. Még mindig az előző este hatása alatt vagyok. Folyton a csókokon és az öleléseken pörög az agyam. Na, meg persze Ashton irtó cuki mosolyán és zöld szemein. Ajh, el se hiszem, hogy ez mind velem történt meg.
  Vigyorogva álltam a szekrényem elé, némi ruha után kutakodva. Egy sima világos, picit szakadt farmert és egy „univerzum" mintás pólót, illetve farmerkabátot vettem fel. Lábaimat egy narancssárga Conversbe bújtattam. Dúdolva ültem le a fésülködőasztalomhoz. Tekintetem megállapodott a boldogságtól majd kicsattanó arcomon. Az egyre csak szélesedő mosolyom levakarhatatlannak hatott. Nem csoda, hisz Ashtonnal közelebb kerültünk egymáshoz. Még mindig felfoghatatlan ez az egész.
  Megfésültem a derekamat verdeső hajam. Egy laza fonatba rendeztem, és baloldalra húztam az egészet. Smink gyanánt halványan kihúztam a szemeimet, és szempillaspirált dobtam fel az amúgy is hosszú pilláimra. Ennyi elég is!
Épp egy angyalszárnyakat formázó gyűrűt húztam fel az ujjamra, mikor tudatosult bennem, hogy ma délután lesz az előadás. Biztosan fel vagyunk készülve rá? Kissé elkapott a pánik. Uramisten! Előadás után pedig Ashtonnal randizom! Megszédültem, így megkapaszkodtam az asztal szélében. Muszáj ennyi sokkhatásnak érnie így kora reggel? Komolyan már előre félek ettől a naptól! Mély levegőt vettem, hogy nyugtassam magam.
Miután sikerült összeszednem magam, és a pánikot ismételten jókedv vette át, elindultam az ajtó felé. Amint kinyitottam az ajtót, öcsém zöldeskék szemeivel találtam szembe magam.
- Ah, jézusom! Aaron a frászt hozod rám. És minek állsz őrt a szobám előtt?
- Csak kíváncsi voltam, hogy van az én nővérkém eme szép, napsütéses reggelen. – sunyi mosolyt villantott.
- Mit érdekel az téged? – behúztam magam mögött az ajtót. Megvonta a vállát.
- Nem ma van az előadásotok? – kíváncsiskodva nézett.
- De, igen. Miért?
- Nem is izgulsz miatta?
- Még szép, hogy izgulok. De asszem még tartogatom az igazi pánikot, hisz csak délután lesz.
- Ühüm... - szinte úgy leste a szavaimat, mintha bármikor elszólhatnám magam Ashről. Elindultam a lépcső felé, persze megint az utamba állt.
- Mi van Öcsi, mit szeretnél? – unottan néztem rá.
- Mit fogtok énekelni, Ashtonnal? – borsódzni kezdett a bőröm Ash neve hallatán.
- Dream, az Imagine Dragonstól.
- Komolyan? Hűh, az klassz lehet. Szívesen megnéznélek titeket. – vigyorgott.
- Örülök, hogy ennyire érdeklődsz. – ismét elindultam, ő pedig loholt utánam, majd elém vágott. – Oké, mit akarsz? – széles vigyora lassan halványulni kezdett. Majd komollyá vált az arca.
- Merre voltál este?
- Gab...
- Mondtam, hogy engem nem etetsz be ezzel a szöveggel. Szóval?
- Aaron, komolyan vele tanultam. – összevonta szemöldökét. – Mégis, mire gondolsz, hol voltam?
- Mondjuk a duett társadnál? – elkerekedett a szemem.
- Én nem...
- Vanessa, ha nem nála voltál, akkor miért vörösödtél el?
- Ez csak pirosító, nagyokos!
- Szóval, Ashtonnál voltál? – még a szavam is elakadt.
- Természetesen, nem. Oké? – picit sértődött fejet vágott. Még neki áll feljebb! Hihetetlen ez a kölök. – Honnan jött ez egyáltalán?
- Nem is tudom? – ártatlan fejet vágott. – Rád kell csak nézni. Majd kicsattansz a boldogságtól.
- Csak örülök, hogy péntek van. Ennyi az egész.
- Ühüm, gondolom mennyire. – most ő nézett rám unottan. – Nyugodtan bevallhatod, hogy vele töltötted az estét. Én ezt már randinak nevezném.
- Mi van? – kicsit hangosabban jött ki. – Csak az előadásra készültünk fel!
- És bumm! – összecsapta tenyereit. – Pontosan, erre a reakcióra vártam! – ismét sunyin vigyorgott. Baszki Nessa! Sikerült elszólnod magad. – Az is megfelel egy randinak.
- Aaron, nem randiztunk, csak próbáltunk a mai...
- Ismét szuggerálni akarsz? – szavamba vágott. – Megint csak nem fog összejönni. Láttam, amit láttam, Nővérkém!
- Mi? Mégis mit láttál?
- Áh, igazad van, semmit. Csak halványan tudtam kivenni, ahogy cukin ölelkezve, smárolsz Ashtonnal. – lehunytam a szemem, hogy összeszedjem a gondolataim. Ezt nem hiszem el!
- Aaron, rosszul láttad. Beismerem, tényleg nála voltam, de csakis énekeltünk. Semmi egyéb nem történt. És igen, hazakísért. De nem csókolt meg, szimplán megölelt. Ennyi az egész.
- Háh, még hogy rosszul láttam? – meglepve nézett. – Vanessa, nem vagyok vak! Ráadásul, totál kivehető volt, ahogy smároltok. Örülj neki, hogy anyuék nem látták! Bár nem lennék meglepve, ha nem így lenne. Erre nem is gondoltatok? Áh, abban a pillanatban nem hiszem, hogy a sűrű, rózsaszín cukorszirupon át, láttatok bármit is. Nem igaz? – hadarta egy szuszra.
- Öcsi, ugye nem fogsz beárulni?
- Tehát beismered? – sóhajtva néztem le.
- Tudok mást tenni?
- Nem igazán! Szemtanúja voltam a búcsúcsókotoknak. – vigyorgott.
- Ugye tudod, hogy ezt még visszakapod?
- Semmivel sem tudsz megfogni! – nevetett.
- Azt még meglátjuk! – grimaszoltam. – Oké, megtudtad, amit akartál. Most már mehetek? Ne légy szívtelen, úgyhogy engedj utamra.
- Csak tessék, borulj nyugodtan duett partnered karjaiba. – tovább nevetett.
- Te kis... - felhúztam az orrom, aztán ott hagytam.
- Minden esetre, irtó cuki, mennyire le kell hajolnia hozzád. – fuldokolt a nevetéstől. Egy pillanatra megtorpantam, aztán letrappoltam a lépcsőn. Hát ezt rendesen elszúrtuk! Basszus, nem is figyeltem, hogy bárki megláthat minket. Ajh, ekkora égést!

Gondolataimba merülve léptem a konyhába, ahol anyuék kávézgattak.
- Szia, Kincsem! – köszöntek rám.
- Jó reggelt! – egy mosolyt erőltettem a képemre. – Van még kávé?
- Persze, jó nagy adagot főztünk. – mosolygott rám apa.
- Mi a baj? Picit gondterheltnek tűnsz. – anya megcirógatta az arcom.
- Csak a délutáni előadás az oka. Nem igaz, Nessa? – mellém lépett öcsém. Most komolyan ezzel fogsz szívatni?
- Igen, kicsit stresszelek miatta.
- Ó, ez természetes. – megértően bólintott anyu.
- Talán úgy érzed, hogy nem vagytok eléggé felkészülve? – nézett rám apa.
- Igazából...
- Szerintem, Ashton kitűnő munkát végzett. – vihogott fel öcsém. Gyilkos pillantást vetettem rá.
- Tényleg, melyik is ez az Ashton-kölök? – érdeklődött apa.
- Öh... Ő az új diák a sulinkban.
- Ő az, aki dobol, igaz? – felcsillant anyu szeme.
- Igen. Nemrég belépett egy bandába, dobosnak.
- A suli zenekarába, vagy garázs-bandáról van szó?
- Miféle bandába? – záporoztak felém a villámkérdések.
- Biztosan mondtam már korábban, hogy az alattam levő osztályban, van egy punk-rock banda. 5 Seconds Of Summer névvel...
- Ja, igen! Az a három rosszfiú, igaz? – jött rá anya.
- Igen, ők azok. – forgattam a szemeim. – Szóval, bevették Asht dobosnak.
- Tehát ez amolyan garázs-banda?
- Igen, apu, ez olyan garázs-banda.
- Te biztosan láttad már őket játszani, igaz? – öcsém rám nézett a müzlis tálja fölött.
- Ami azt illeti, igen. Egyik óra előtt előadtak el számot.
- És milyenek?
- Nagyszerűek. Eddig is klasszak voltak a srácok. De Ashtonnal kiegészült a banda. Szóval...
- Most már engem is kíváncsivá tettél, hogy ezek a kis suttyók, mire képesek. – vigyorgott apu.
- Szerintem, Nessa be tud szervezni nekünk egy VIP koncertet. Nem igaz? – Öcsi, érzem én, hogy ezzel megint sarokba akarsz szorítani! De most résen leszek.
- Tényleg? – fordult meg anya a konyhapultnál.
- Mivel duett-kapcsolatban van a dobossal, így szerintem simán menne a dolog.
- Nem fogom kedvedre ugráltatni őket. – mordultam rá.
- A többi srácot ismered egyáltalán? – méregetett apa. Tegnap sikerült megismernem őket. Szóval...
- Nagyjából, igen. De ez nem jelenti azt, hogy...
- Persze, Kincsem, apád szerintem érti, hogy a srácok nem szívesen ugranának minden füttyszóra. – magyarázta anya.
- Hja, biztosan annyira elfoglaltak lehetnek. – grimaszolt öcsém. – Próbálás közben csak meg lehet őket lesni. Nyilván tudod, hol van a „telephelyük".
- És ha tudom, akkor mi van? – csattantam fel, mire apa meglepve nézett rám. – Nem fogok csapatostul odacsődíteni mindenkit. Én se örülnék neki, ha próba közben megzavarnának.
- Ebben biztos vagyok. – ismét sunyin vigyorgott. Hogy te ma milyen kis görény vagy?
- Nekem mennem kell, késésben vagyok! – felpattantam. – Ma később jövök az előadás miatt. – néztem anyáékra, aztán kiviharzottam a házból. Mégis mire megy ki a játék, Aaron? Mit akar tőlem? És tényleg le akar buktatni anyuék előtt? Hát ezt nem hiszem el.

A suliba érve még mindig fortyogtam dühömben. Öcsi most nagyon kihúzta ezzel a gyufát. Majd még elbeszélgetek vele. Megcsípem a fülét, az egyszer biztos.
- Halihóó! – vidáman köszönt rám barátnőm. Egy kis időbe telt, mire rájöttem, hogy mi a fura rajta. Nem öltözött full feketébe. Hanem rikító citromsárga, Pikachu-s pulcsiban feszengett. A kapucniján még fülecskék is voltak.
- Szia!
- Várj, mi ez az arc? – aggódva kezdett méregetni.
- Áh, semmi. Csak az öcsém felidegesített. – megrántottam a vállam.
- Már megint mit művelt az a csibész?
- Tudod, tegnap lebuktam előtte, mert Ashton illatom volt.
- Igen? – csavargatni kezdte a copfját.
- És azóta ezzel nyaggat. Mármint... - mély levegőt vettem. – Ehhez ismerned kell az egész sztorit.
- Hűha, itt komoly dolgokról lesz szó, úgy érzem. – kíváncsian szegezte rám türkizkék szemeit. A szembe levő lépcsőkhöz sétáltam, és leültem az egyik fokra. Átkaroltam a felhúzott térdeimet. – Na, mesélj már! – izgatottan telepedett mellém.
- Nem is tudom, hol kezdjem. – szórakozottan babráltam a szakadt nadrágom egyik rojtjával. – Találkoztam a tesóival, és az anyukájával is. Furcsamódon, mindhárman nagyon kedvesen fogadtak. Az öccse, Harry, irtó cuki kis kölyök. – mosolyogva néztem fel barátnőmre. – Azt mondta, máris tetszem neki.
- O-ó. Úgy néz ki, az Irwin fivéreknek nagyon bejössz. – nevetett. Még nem is tudod, mennyire.
- Igazad lehet. – sietve elhadartam neki, néhány dolgot a próbáról. Többek között azt is, hogy milyen véleménnyel vagyok a három lükéről. Látszott rajta, hogy örül ennek, hisz ő kezdettől fogva szimpatizált velük. A mondandómból még azt sem felejtettem ki, hogy beszélgetés közben Ash elém állt. – Aztán azt vettem észre, hogy alig pár centinyire van tőlem. Végül, finoman megcsókolt. – automatikusan széles mosoly terült szét arcomon.
- Várj! Mondd még egyszer. Asszem nem hallottam tisztán. – alig bírta visszatartani a nevetését.
- Nagyon is jól hallottad. Megcsókolt Ashton Irwin.
- Uramisten, ez nagyszerű! Nessa, el se hiszem! – átölelt, és dülöngélni kezdett velem.
- Ezzel nem vagy egyedül. – vigyorogtam rá. Már csak a gondolatától is pillangók kezdtek szálldosni a gyomromban.
- És, hogy csókol a drága dobosunk?
- Nagyszerűen. – éreztem, hogy az arcomba szökik a vér.
- Máris gondoltam. – vigyorgott. – Azért, remélem, van nálad kápé. – nevetett tovább.
- De gonosz vagy! – majd fötörni kezdtem a tárcámban.
- Csak poéngyilkos. – kacsintott. Grimaszolva nyomtam a kezébe a húszast.
- Most boldog vagy?
- De még mennyire. Köszönteem! – nevetett. – Helló szépségem! – megsimogatta a bankjegyet. Én meg csak ráztam a fejem. – Na, de mesélj még! Részleteket követelek!
- A csók csak a kezdet volt. – kacéran rezegtette szempilláit. – Nem kell rögtön rosszra gondolni. – nevettem. – Nem, erről szó sincs, drágám. Annyi az egész, hogy randira hívott. Méghozzá, a mai előadás után...
- Ez most komoly? Háh, úgy látszik rátértetek a helyes útra. Mégis, hova mentek?
- Azt még nem árulta el. Jaj, Gaby, olyan kicseszettül izgatott vagyok!
- Ez csak természetes. – vigyorogva paskolta meg a farmer alól kivillanó térdem. – Remélhetőleg, azért hamarosan tájékoztat, hogy mik a tervei.
- Valószínű. De ajh, azt se tudom, mit gondoljak. Mármint, kettőnkről, erről az egészről. Tudod, mikor hazakísért, út közben párszor még egymásra tapadtunk. Meg kéz a kézben, vagy egymást átkarolva haladtunk. És nem is tudom. Teljesen úgy éreztem, mintha már hetek, vagy hónapok óta ismerném. És ugyanennyi idő óta együtt lennénk. Annyira fura.
- Szóval, nem tiszta, hogy most jártok vagy sem, igaz? – szégyenlősen bólintottam.
- Nem igazán.
- Hát, drágám, arra lesz az egész estéd, hogy ezt kiderítsétek. – vigyorgott rám.
- Basszus, szét vet az ideg. Nem elég, hogy ma délután előadás, de még itt van a randi is. És, ahh...
- Csak nyugi. Mindkettőn remekelni fogsz. – kacsintott.
- Remélem.
- Biztosíthatlak, a randin hamar megtaláljátok a közös hangot. Pláne, ha már smároltatok is. – felnevetett.
- Jajhát! – nevetve meglöktem. – Visszatérve, a hazakísérős sztorira. A házunk előtt álltunk, mikor elbúcsúzott, ismét megcsókolt, és... És ma reggel kiderült, hogy öcsém szemtanúja volt ennek az egésznek.
- Nyugtass meg, hogy csak hülyéskedsz, ugye?
- Bár tehetném. Látta, hogy egy hosszú csókot váltottunk. Szóval, ha akarnám, se tudnám letagadni, hogy nem történt semmi. És most élvezi, hogy sarokba szoríthat ezzel. Reggeli közben is folyton Ashtonnal szívatott. Csak akkor talán sikerült valamennyit hárítanom a támadásából. De még elkapom a grabancát. – ezen felnevetett.
- Nem lehet könnyű egy ilyen akaratos gyerekkel.
- Nem is az. Csak abban reménykedek, hogy nem árul be anyuéknak. Ha mégis, akkor megfojtom.
- Nem hiszem, hogy ennyire szívtelen lenne.

ASHTON

Egészen ebédszünetig nem találkoztam a srácokkal. Ahogy Vanessával sem. Szegény, biztosan azt hiszi, hogy kerülöm. Pedig ez egyáltalán nem igaz. Csak betámadtak a tanárok, hogy döntöttem-e már a suli zenekarába való belépésemről. Igazat megvallva, nem. És nem is tudok dűlőre jutni vele. Nagyszerű érzés, hogy már az első hónapban így bombáznak a felkérésekkel. De...
- Helló, Öregem! – mellém ült Lucas.
- Hey! – mosolyogtam rá.
- Mi jár a fejedben? – összevonta szemöldökét.
- Csak a tanárok marhaságán agyalok. – kíváncsian nézett. – Egyfolytában azt akarják, hogy lépjek be a suli zenekarába.
- Pff... Mit mondtál nekik?
- Még gondolkodom rajta. – mintha csalódottság tükröződött volna kék szemeiben.
- Azt tudják, hogy van már egy bandád?
- Persze. A kettő nem zárja ki egymást. Főleg úgy, hogy még csak nem is hasonló műfajban mozognak
- Értem én... - az asztalra könyökölt, és a tálcáján levő üveget kezdte fixírozni.
- Luke, nehogy azt hidd, hogy a sulis mizéria fontosabb nekem, mint a mi bandánk. – felkapta a fejét.
- Így gondolod?
- Természetesen. Miért, mit hittél?
- Nem tudom... - esetlenül nézett rám.
- A világ legnagyobb hülyéje lennék, ha lemondanék erről a bandáról. – vigyorogva szorongattam meg a tarkóját, mire ő is vigyorogni kezdett. – Többiek? – körbe néztem Mike-ék után kutakodva.
- Megint találtak valami jó csajt, akire csorgatják a nyálukat. – nevetett.
- Milyen „meglepő"? – vigyorogtam rá. Megrezzent a telefonom. Luke kíváncsian nézett rá, aztán rám. Megnéztem, ahogy vártam, Nessától érkezett válasz. Előző óra végén írtam neki, hogy majd valamelyik szünetben szeretnék vele találkozni. „Ebédszünetben összefuthatnánk, akár. (:" Vigyorogva olvastam a válaszát.
- Jut eszembe. – közelebb dőlt Luke. – Mi történt tegnap, vigyori? – halványan hallottam, hogy hozzám beszél. – Ashton?
- Hm? – ránéztem, amint elküldtem egy emojit.
- Na, ki vele, mi történt?
- Semmi különös. – akaratlanul is vigyorogni kezdtem.
- Aha, láttam, hogy felcsillant a szemed az üzenet láttán. Szóval? – kíváncsian méregetett.
- Ne nézz már így! – vigyorogva néztem az újból megrezzenő telefonomra.
- Na, tessék! Erről beszélek. Csak ülsz itt, és nagyban vigyorogsz. – közben megnéztem az üzenetet. Azt írja, hogy nem sokára ideér. Visszaírtam, hogy várni fogom. – Észre sem veszed, hogy jártatom a szám, igaz?
- Bocs. – letettem a mobilt, és ránéztem a szőkére.
- És azt mondod, nem történt semmi? – elnevettem magam a nézésén. – Öregem, nyilván rástartoltál. Főleg, ha a garázsba invitáltad be, a kis vöröst. Így volt, igaz?
- Valóban ott próbáltunk.
- Mit is? – fel-le mozgatta szemöldökét.
- A balladát.
- Háh, ilyen költői vagy, hogy balladának nevezed? – megint elnyomtam egy nevetést. – Na, bökd már ki! Mi volt? Megcsókoltad, esetleg tovább is jutottatok? Tényleg, elhívtad randizni? – ez teljesen be van zsongva.
- Jézusom, Hemmo, elég lesz. – nevettem rajta.
- De bökd már ki! – mély levegőt vettem, hogy átgondoljam mit is mondjak el neki. Türelmetlenül dobolt a térdein. – Úgy is tudom, hogy...
- Tényleg közelebb kerültünk egymáshoz. – felcsillant a szeme.
- Csakugyan? – csücsörített, mire bólintottam. – Mármint, ez azt jelenti, hogy...
- Igen, megcsókoltam Nessát. – széles mosoly terült szét az arcán.
- Öregem, tudtam én, hogy nem ijedtél be tőle teljesen. – vigyorogva a vállamba bokszolt. –Gondolom, most még jobban beléd zúgott, mi?
- Mondhatni... - a számba haraptam. – Mellesleg, randira hívtam.
- Elmondhatatlanul büszke vagyok rád, Ashy. – nevetve szorongatta a vállam.
- Na, minek örülünk ennyire? – léptek az asztalhoz a többiek.
- A mi Ashtonunk, randira hívta Vanessát.
- Hogy mit csináltál? – Michael izgatottan telepedett le velem szembe.
- Randira hívtam. Méghozzá ma estére.
- Ejha! – szájtátva ült le Calum is.
- A legjobbat nem is mondtuk. Tegnap nagyon elemében volt. Mert meg is csókolta. – magyarázta Luke.
- Belehúztál ám, Apafej! – füttyentett Mike.
- Részleteket követelek! – előrehajolt Cal. – Tényleg olyan puhák az ajkai, mint amilyennek látszik?
- I-igen, az. – összevontam a szemöldököm.
- Milyen volt a csók mélysége? – kidugta a nyelvét Calum.
- Csak „sima" csók volt. Nem kell rögtön ajtóstul rontani a házba, Calum.
- Baszki, lehet, hogy ezzel rontod el az esélyeid, Hood. – nevetett fel a punk.
- Mondasz valamit. – elgondolkodva nézett maga elé. – Miért, azt ne mondd, hogy a csajok nem szeretik, ha vadabbul csókolják meg őket?
- Lehet, hogy túl követelőzőnek érzik, elsőre. – magyarázta Luke. Én is így gondolom.
- Áh, kiszámíthatatlanok. – legyintett Cal. – Meddig mentetek el? – rám szegezte sötét szemeit.
- Nem vittem szobára, ha erre gondolsz.
- Komolyan? Össz-vissz, beérted egy csókkal?
- Nem mondtam, hogy többször nem tapadtunk egymásra. De...
- Hohó, mik ki nem derülnek itt? – meglepve pislogott Mike. Zöld szemeit ismételten fekete szemceruzával emelte ki. Kimondottan jól áll neki.
- Háát... - vigyorogva túrtam a hajamba.
- És hova viszed vacsizni? – érdeklődött Lucas.
- Még nem döntöttem el. Pontosabban anyuékkal nem beszéltem meg. Arra gondoltam, hogy hozzánk hívnám. Ismételten. És én főzhetnék neki. – Cliffo hangosan felnevetett. – Most mi van?
- Komolyan, ott bénáznál neki?
- Michael, tévedésbe esel. Tudok főzni, méghozzá kegyetlen jól. – lerohant a vigyor a képéről.
- Tényleg?
- Ehhe. Nem lennék ennyire biztos a dolgomban, ha nem tudnék főzni. – féloldalas mosolyra húztam a szám.
- Baszod, Porcelánbaba megütötte veled a főnyereményt.
- Azt majd meglátjuk, ő hogy gondolja.
- Hm, tudtam én, hogy azért titkon forralsz valamit, Irwin. – motyogta Calum.
- Mármint?
- Hozzátok hívtad el, megint. Esetleg körbe is vezeted a házban? Majd finoman beinvitálod a szobádba. És leénekled a ruháit? – mondata végére már vihogott.
- Inkább ledobolom róla, hogy pontosítsak. – Luke és Mike felnevettek. – Calum, komolyan nem tudnád megállni, hogy ne fektess meg egy lányt, rögtön az első randin? – elhúzta a száját, majd hevesen megrázta a fejét.
- Nem igazán.
- Pff... - értetlenül megráztam a fejem. – Pedig lassíthatnál a tempón.
- Na, ő olyat nem tud. – Luke szinte fuldokolt a nevetéstől.
- Mindegy, mit csinál Cal a csajaival. Most az a lényeg, te mit műveltél még Vanessával? – tágra nyílt szemekkel nézett rám Michael.
- Hazakísértem...
- A hős szerelmes. – felnevetett.
- És út közben történt valami? Legalább sokat smaciztatok? Mondd, hogy nem hagytad ki, legalább ezt! – szinte könyörgött Calum.
- Megnyugtatlak, csókból nem volt hiány...
- Kit látnak szemeim? – a távolba meredő Luke megfogta a karom. Követtem a tekintetét. Nessa... Ma is, kegyetlenül gyönyörű. Színes pólója még jobban kiemeli élénk vörös haját, és fehér bőrét. Magához ölelte a farmerkabátját, és látszólag engem keresett. Találkozott a tekintetünk. Széles vigyor jelent meg arcomon. Nagy zöld szemei felragyogtak. Ajkait bájos mosolyra húzta. Aztán kecsesen intett nekem. Ajkamba haraptam.
- Heh, ezek fülig szerelmesek. – Mike motyogása zökkentett ki az álmodozásból.
- Menj csak utadra, Rómeó! – vigyorgott Calum. Elszakítottam a tekintetem Vanessáról, és a barátaimra néztem.
- Komolyan, menj már! – utasított Lucas.
- Rögtön jövök! – rájuk vigyorogtam, és feltápászkodtam.
- Aztán nem bénázni! – kacsintott rám Mike. Nevetve jöttem el tőlük.
- Szia, Vanessa! – köszöntem rá, mikor megálltam előtte.
- Szia, Ashton! – halvány pír szökött az arcába. Közelebb léptem hozzá, és nyakára csúsztattam a kezem. Az érintésemre mély levegőt szippantott be. Lehajoltam hozzá, és finoman megcsókoltam.
- Áh, hel... Hupszi! Már itt sem vagyok! – szemem sarkából láttam a rikító sárga pulcsis Gabyt elhaladni mellettünk. Vanessa édesen felnevetett.
- Mindig a legrosszabbkor jön. – felnézett rám.
- Ahogy a barátok többsége szokott. – vigyorogtam rá. – Hol is tartottunk? – léptem egyet előre.
- Öh, nem is tudom... - pislogott párat. – Valami ilyesmi rémlik. – nyakam köré fonta kezeit, és pipiskedve megcsókolt. Átkaroltam a derekát, hogy közelebb vonjam magamhoz.
A háttérben meghallottam a bandám hangos nevetését, és füttyögését. Belemosolyogtam a csókba, majd elhajoltam tőle. Mosolyogva fürkészte az arcom.
- Azt hiszem, ez nekünk szólt. – ajkaiba harapva lesett át a vállam fölött. – Nahát, Gaby csatlakozott a srácokhoz. – meglepettség tükröződött rajta. Félig hátrafordultam. Mind a négyen vigyorogva mutatták fel hüvelykujjaikat. Illetve Calum szívecskét formált kezeiből. Nevetve fordultam vissza Nessához.
- Látom, Gaby is vehető a hülyeségre.
- Nem is kicsit. – nyakamról a mellkasomra csúsztatta egyik kezét. – Miről szerettél volna beszélni?
- Rólunk.
- Ó... - meglepve nézett. – Oké, én is tisztázni akartam valamit, szóval...
- Előbb mondd te.
- Őszintén? Nem igazán tudom hova tenni az érzéseimet. – pólóm nyakával kezdett babrálni.
- Hogy érted? – összevontam a szemöldököm.
- Ne gondolj rosszra, mert... - elhallgatott.
- Ness... - álla alá nyúltam, és megemeltem a fejét. – Mondd ki nyugodtan. – egy darabig csak némán bámult.
- Tudod, Ashton... ajh, azt se tudom, mit mondjak. – zavartan nevetett fel.
- Talán, túl gyorsan haladunk? – hátára csúsztattam a kezem.
- Nem csak erről van szó. Hanem... - sóhajtott. – Igazából, csak én fújom fel a dolgot. – pólómra nézett. – Ó, Amerika kapitány? – megsimogatta a pajzsmintát. – Én is kedvelem a Marvel filmeket.
- Nagyszerű. De, ne tereld a témát, Vanessa. – megcirógattam az arcát. Ekkor rám emelte tekintetét. – Szóval? Miért is fújod fel a dolgokat?
- Ehh... - megvonta a vállát.
- Nessa, mondd el nyugodtan. – füle mögé tűrtem a kósza tincseit.
- Oké... - látszott rajta, hogy erőt vesz magán. – Tudod, az a helyzet, hogy nagyszerűen érzem magam veled, Ash. Nagyon is. Tegnap, mikor hazakísértél, szinte úgy éreztem, mintha már jó pár hónapja ismernélek, és ugyanennyi ideje járnánk is. – arcába szökött a vér.
- Én is így érzem. – számba harapva néztem zöld szemeibe.
- Komolyan?
- Hát persze. – rámosolyogtam, mire kezdett oldódni benne a feszültség. – Szóval, ez volt a probléma?
- Azt hiszem, igen. Vagyis nem tudom eldönteni, hányadán állunk. – két oldalt közrefogtam a nyakát. – Mármint, hogy mi ketten... - elakadt a szava, mikor közelebb hajoltam hozzá. – Most... - gyengéden megcsókoltam, amivel beléfojtottam a szót. Szorosan magához ölelt. Mellkasomon éreztem a szívverését.
Kis idő elteltével, megszakította a csókot. Szaporán vette a levegőt. Arca kipirult, és szégyenlősen lesütötte szemeit.
- Ez megfelelt válasznak? – kíváncsian fürkésztem az arcát.
- Tökéletesen. – halvány mosolyra húzta ajkait.
- Reméltem is. – átöleltem, ő pedig a nyakamba fúrta a fejét. – Akkor, mindent tisztáztunk? – néztem rá, miután hátrébb húzódtam, anélkül, hogy elengedtük volna egymást.
- Azt hiszem, igen.
- Remek. – finoman megnyomtam a nóziját, mire szélesen vigyorogni kezdett. – Tudod, mire gondoltam?
- Öh, nem? – összevonta a szemöldökét.
- Arra, hogy az előadáson akár gitározhatnék is.
- Mi? Komolyan?
- Szerintem, az is feldobná valamennyit.
- Nagyon klassz lenne, Ash. – mosolygott. – Egy zseni vagy.
- Köszi, de ez a legkevesebb. – rámosolyogtam. – Csatlakozunk a többiekhez? – mosolyogva bólintott. Átkaroltam a vállát, és így indultunk az asztalunk felé.
- Már azt hittük, szobára mentek. – nevetett fel Cal, mikor megálltunk az asztalnál.
- Heh, ne mindig magadból indulj ki, Hood. – vigyorogtam rá, mire elhúzta a száját. Nessa mögé léptem, és hátulról átkaroltam. Mosolyogva hajtotta mellkasomra a fejét.
- Egyelek meg titeket, annyira arik vagytok! – nevetett Gaby.
- Köfi. – vigyorogva dülöngélni kezdtünk.
- Tényleg cuki a kis párosunk. – nézett ránk Mikey. – De baszki, azért nem lehet szó nélkül elmenni az életnagyságú Pikachu mellett sem. – Gabrielle-re nézett és egy kaján mosoly jelent meg a képén. – Pika-pika. – utánozta a mesefigura hangját.
- Eddig, azt hittem, csak sötét ruháid vannak. – meglepve néztem rá.
- Nem tudtam ellenállni neki, annyira cuksi volt. – felnevetett.
- Imádja a Pokémont. – súgta Nessa.
- Ahogy a pasid és Cliffo is. – tette hozzá Lucas.
- Tényleg? – csodálkozva nézett fel rám Ness.
- Ühüm, minden reggel képes voltam felkelni ötkor, hogy suliba indulás előtt nézhessem.
- Ugye csak viccelsz, Ash?
- Nem igazán. – felnevettem.
- Ejha, te tényleg fanatikus vagy. – vigyorogva megpuszilta az arcom.
- Mikor is lesz az előadás? – nagy szemekkel nézett ránk Luke.
- Kettőkor. – egyszerre válaszoltuk, amin a többiek felnevettek.
- Ezt nevezem összhangnak. – elismerően bólintott a szöszke.
- Ez csak a véletlen műve lehetett. – mosolygott Vanessa.
- Nem hiszem én azt. – rázta meg a fejét Calum.
- Ahogy gondolod, Cal. – vigyorgott rá Vanessa. Egy picit előrébb lépett, hogy az asztalra dobja a kabátját. Ismét mögé léptem, és megpusziltam a vállát. Mosolyogva vonta maga köré a kezeim.
- Tudtok még ennél is jobban cukiskodni? – hitetlenkedve bámult a kisfőnök.
- Irigy vagy, mi Hemmo? – kérdezte Mike.
- Ami azt illeti... - piercingjét kezdte harapdálni.
- Akarod, hogy megöleljelek? – vigyorogtam rá.
- Ha a barátnődtől is megkapom az engedélyt. – felnevetett.
- Jézusom! – a nevetéstől rázkódott Vanessa válla. – Ez most komoly?
- Basszus, én azt hittem, Nessától kell egy ölelés, nem pedig Ashtől. – meglepődve magyarázta Gaby.
- Sosem tudhatod, mik zajlanak a banda négy falai közt. – kacsintott rá Mikey.
- Nessa, szerintem kezdj el aggódni. – vihogott „Pikachu".
- Na, azért nem olyan durva a helyzet. – kuncogni kezdtem.
- Azt majd meglátjuk, egy pár hónap múlva, Irwin. – csücsörített Calum, mire mindenki felnevetett.

VANESSA

Csengetés után szétváltak útjaink a bandától. Illetve Ash velem tartott. Kéz a kézben haladtunk a termünk felé. Elmondhatatlan boldogság járta át a lelkem. El se hiszem, hogy egy ilyen nagyszerű és irtó helyes sráccal az oldalamon sétálok a suli folyosóján.
Kivasalt haja megint belelógott a szemeibe. Amitől folyton jött a késztetés, hogy beletúrjak a hajába. A szemüvege is elmaradhatatlan volt. Szája szélében egy halvány mosoly jelent meg. Így kirajzolódtak a kis gödröcskék a pofiján. Ajh, annyira helyes!
- Mi az? – vigyorogva nézett le rám.
- Csak gyönyörködök benned. – bukkant ki belőlem, amin kuncogni kezdett. Szembe fordult velem.
- Inkább én gyönyörködhetnék benned. – megcirógatta az arcom, majd egy futó csókot nyomott a számra.
- Hízelgő. – beszívtam a szám. Átkaroltam a nyakát, hogy egy csók erejéig lejjebb húzzam magamhoz. Derekamra csúsztatta kezeit, és szorosan magához vont.
- Khm, fiatalok. Inkább fáradjanak be az órámra! Erre később is lesz bőven idejük. – szólt ránk Lady Violet. Szégyenlősen engedtem el Asht. Bakker, úgy érzem, ezzel egy újabb pletykalavinát indítottunk el a tanáriban.
Ashton mosolyogva fogta meg a kezem, és maga után húzott a terembe. Megint egymás mellé ültünk le. Ránéztem, vigyora egyre jobban szélesedett.
- Ekkora égést. – suttogtam.
- Ugyan már, Ness. – ujjait az enyémek közé fűzte. Kezem teljesen elveszett az övében. Ragyogó szemeiben tükröződött, hogy legszívesebben megcsókolna.
- Nos, emberkék! – szólalt meg a tanárnő. Megrezzentem a rekedtes hang hallatán. – Újabb hét telt el, ami egy újabb előadást hozott magával. Bízom benne, hogy az összes csapat megfelelően felkészült. És remélhetőleg senki sem fecsérelte másra az idejét, a kemény próbákon kívül. – szigorú tekintete hosszabb ideig elidőzött rajtunk. Ezt most tényleg nekünk szánta? Összenéztünk Ashel. Ő is csak meglepett képet vágott. Majd megvonta a vállát.
Aztán megint ismertette a múltkor elhangzott új „szabályokat". Vagyis, hogy lesznek kiesők is. Rendkívül örülök neki, mit ne mondjak. Gyűlölködve néztem Cassie szőke fejére. Szerencsére háttal ül nekem, így nem kell a beképzelt pofáját néznem.
Óra közben feltettek a tanárnőnek pár kérdést, hogy tisztázzák az immár versennyé avanzsált előadás feltételeit. A tanárnő most is azt bizonygatta, hogy sokkal jobb és izgalmasabb így ez az egész hűhó. Mivel így egy „visszajelzést" kapunk a képességeinkről. És ez arra sarkall minket, hogy a maximumot hozzuk ki magunkból. Biztos volt benne, hogy ha nem ilyen feltételei lennének a versenynek, akkor senki sem vette volna komolyan. Tudván, hogy minden fellépő megkapja a legjobb jegyet. Teljesítménytől függetlenül.
Miközben magyarázott egyre jobban érzékelhető lett a Lady szavaiban, hogy lenéz minket, és alacsonyabb rendűnek titulál néhány embert. Cöhh... azért ennyire nem kéne kinyilvánítania az érzelmeit. Nem lehet mindenki ultratökéletes, mint Cassie. Undorodom az ilyen lényektől.
Az agymosás után egy másik újításra vezetett rá minket. Miszerint, nem nézik jó szemmel, ha a párosok között nem érzik a kémiát. Muszáj éreztetni, hogy összhangban vannak a fellépők. Tán a múltkor volt erre példa, vagy mi? Szerintem eleve ez az alapja az egész csapatmunkának, nem? Ha nincs meg a kellő összhang, bukta az egész ügy. Ezt még az amatőrök is tudják. Jézusom.
Ezután egy újabb dolog következett. Muszáj valami „műsort" bevinni az előadásokba. Tehát nem lehet olyan, hogy csak kiállunk, és elénekeljük a dalt.
- Elnézést, Lady Violet, hogy félbeszakítom! – tettem fel a kezem. Sok szempár szegeződött rám.
- Igen, Miss O'Connell? – pillantott rám.
- Elmagyarázná, hogy ez mégis mit takar?
- Hm, nagyon egyszerű, Vanessa. – előrébb sétált, hosszú zöldes szoknyája a padlót súrolta. – Tehát, a zsűri nem nézi jó szemmel, ha csak nemes egyszerűséggel, egy szál mikrofonnal a kezükben állnak a színpadra.
- Mi számít minimum feltételnek?
- Minimum, játék a fényekkel. – az osztály perverzebb tagjai kuncogni kezdtek. – Maximum pedig egy nagyszerű koreográfia, vagy egy mutatós történet, ami kapcsolódik az adott dalhoz.
- Értem. Viszont én úgy gondolom, hogy itt a hangé a főszerep, nem holmi balettozásnak. – Cassie-re pillantottam. Utalva a múltkori táncmutatványukra. – Szerintem, anélkül is lehet tökéletes egy előadás, hogy különféle „mutatós" dolgokat belecsempésznénk. Ha valakinek meg van az a hangszintje, amitől az ember karján feláll a szőr, és a hideg is kiráz tőle. Természetesen jó értelemben, akkor pedig totál felesleges ilyen extrákkal megspékelni. Tán a Lady nem így látja? – Ashton csodálattal bámult. Néhányan egyetértően bólogattak, és motyogtak valamit. Cassie és a tanárnő álla a padlót verdeste.
- Mégis mit képzelsz magadról, hogy ilyen hangnemben beszélsz a tanárnővel? – pattant fel Cassie.
- És te kinek hiszed magad, hogy irányítani akarod a tanárokat? – vágtam vissza.
- Elég legyen! Mind a ketten most fejezzék be, vagy mehetnek az igazgatóhoz! – mogorván nézett ránk. Cassie visszaült a helyére, én pedig próbáltam elfojtani a dühöm. Ezt látva, Ashton megfogta a kezem, és megszorította azt. – Ami a maga szemléleteit illeti, Vanessa, részben egyet kell értenem vele. Valóban a hangé a főszerep. De tudja, ahhoz, hogy teljes legyen az összhatás, kell egy plusz. Legyen szó táncról, vagy akár egy kezdeti színészi játékról. Nem elég csupán kiállni és énekelni.
- De miért nem? – értetlenül nézett rám a Lady.
- Látom, nem érti. – sóhajtott. – Mit gondol, egy befutott énekesnőnek elég, ha kiáll a közönség elé, semmi extrák nélkül énekelni? Teszem azt, egy koncert keretein belül?
- Nyilván nem elég. Valószínű kellenek hozzá vokalisták is. Meg háttértáncosok...
- Ott a pont! – szakított félbe. – Maga is belátja, hogy egyedül mit sem ér az egész, nem igaz?
- Jó, de itt nem ez a fontos.
- Hogy nem-e? Drága Vanessa, az nem jutott eszébe, hogy ezzel akarjuk magukat felkészíteni, a későbbi színpadi fellépéseikre? – most konkrétan sík hülyének nézett?
- Képzelje, eszembe jutott. Csak gondoltam, mindenkinek egyforma esélyekkel kellene indulnia. Ha csak a hangot nézik, és nem a különféle ugri-bugrit. Arról meg nem is beszélve, hiába tanul be valaki különleges koreográfiát, ha a hangja fele annyit sem ér. – megint Cassie-re néztem. – Még mindig csak azt tudom mondani, a hangon kéne lennie a hangsúlynak, nem pedig az extrákon.
- Ness, vegyél vissza. – eléggé felülkerekedett rajtam a dühöm. Ashton pedig próbált csitítgatni. Eddig sikertelenül.
- Rendben van, Miss O'Connell. Tehát, azt feltételezi, ha valakinek nincs meg a kellő „sokkoló" hangja, akkor csak is azért táncol hozzá, hogy azzal fedje el a hibákat?
- Néhány esetben, igen.
- Értem. Ez azt jelenti, hogy maguktól nem fogunk látni másféle produkciót a sima, egyszerű éneklésen kívül?
- Nem feltétlenül, Lady Violet. – szólalt meg helyettem Ash.
- Nyilván azért folyamodnak az egyszerűbb dolgokhoz, mert Vanessa túlságosan béna a tánchoz, vagy egyéb máshoz. – csettintett Cassie.
- Hogy mit mondtál? – morogva felpattantam, és megindultam felé. Pontosabban megindultam volna, ha Ashton hátulról nem fog le. Riadtan csúszott hátrébb Cassie.
- Nessa... Babe, nyugodj le! – suttogta a fülembe, és átkarolta a hasam. – Ne csináld a fesztivált. Nem érdemes. Hallod? – egy ideig vergődtem a karjaiban, majd nyugtató hangjára lehiggadtam. Mindenki megrökönyödve bámult minket.
- Mr. Irwin, javaslom, vigye ki levegőzni a csapattársát. – Ash motyogott valamit, és megindult velem.
- Gyere, Ness! – szorosan a sarkamban, tolt kifelé a teremből. Miután kellő távolságra kerültünk az ajtótól, szembe fordult velem. Közvetlenül előttem állt meg. – Mégis mi a fene ütött beléd, Vanessa? – nagy szemekkel fürkészte az arcom. – Tudom, hogy rühelled a csajt, ahogy én is. De vissza kéne fognod magad.
- Hogy én fogjam vissza magam? Ashton... – szinte már visítottam.
- Shhh... - számra tapasztotta két ujját. – Babe, nem kelhetsz ki így magadból, kedvedre. – levette ujjait a számról.
- De Ashton, neki szabad sértegetnie?
- Neki sem lenne szabad. De ő nem a barátnőm! – szinte sokként ért. Egyből kitisztult a fejem, és csak meglepve néztem rá.
- Hogy mondtad? – elnevette magát.
- Most komolyan fenn akadtál ezen?
- Igen, Ashton, fenn akadtam rajta. A barátnődnek neveztél.
- Miért, nem az vagy? – most ő csodálkozott.
- Öh... - torkomon akadt a szó. – De, az vagyok. Csak... – furcsa volt hallani.
- Vanessa, akkor meg mi a probléma? – mosolyogva nézett. Tágra nyílt pupilláitól sötétebbnek hatottak szemei.
- Semmi, csak olyan. – mély levegőt vettem. – Nem is tu... - számra tapasztotta ajkait, amivel belém fojtotta a szót. A dühöm teljesen elillant, mikor szorosan hozzám nyomta a mellkasát. Átkarolta a hátam, hogy még közelebb vonjon magához. Szinte a szívverésünk is egy ritmusra járt. Tarkójánál beletúrtam a hajába. A térdeim remegni kezdtek. Csók közben párszor, szenvedélyesen megharapta az ajkam. Menten elájulok...
- Remélem, ez kellően meggyőző volt, hogy a barátnőmnek tekintelek? – szólalt meg vigyorogva, miután megszakította a csókot. Alig tértem magamhoz, annyira elragadott a csók heve.
- Igen... kellően éreztetted velem. – rámosolyogtam, és hozzá bújtam.
- Szerintem, vissza kéne mennünk. – finoman cirógatta a hátam.
- De nem akarok.
- Tudom, Ness. De muszáj. – csak annyira tolt el magától, hogy a szemeimbe tudjon nézni. – Megnyugodtál, azért?
- Azt hiszem. Legalábbis egy időre elfeledtetted velem. – megpusziltam a mellkasát, amin kuncogni kezdett. Kézen fogva mentünk vissza a terembe.
- Áh, már azt hittem, elvesztek. – nézett ránk a tanárnő.
- Időre volt szükségem, hogy lehiggadjak. – magyaráztam a Ladynek.
- Érthető. – egy darabig még minket vizslatott, aztán a tábla felé fordult. Közelebb húztam a padom Ashéhez. Így könnyedén a bal karjára fűztem a kezeimet. Mosolyogva nyomott egy puszit a fejemre.
A táblára vándorolt a tekintetem. Banyeg, alig voltunk kinn vagy öt percet, és máris telefirkálta a táblát?
- Vanessa, ezt jobb, ha lejegyzeteli. A maga kedvéért írtam fel.
- Nagyon megtisztelő, tanárnő! – próbáltam nem eltúlozni a szarkazmust. Elnyomtam egy bájvigyort, majd beleolvastam a szövegbe. Leírta, hogy miért kellenek extrák a fellépésekbe. Ashre néztem, hogy nyugtassam magam. Nyilván látta rajtam, hogy megint kezd elborulni az agyam, mivel a combomra csúsztatta a kezét.
- Ne húzd fel magad, Ness! – alig hallhatóan suttogta. – Csak nézz a szemembe. – elmélyedtem zöldes barna íriszeibe. Mélyeket lélegeztem. Beszívtam erős és bódító illatát, melynek hatására tényleg lenyugodtam.
Még mielőtt beszólhatott volna a tanárnő, elkezdtem jegyzetelni. Jobb kezemmel Ashton karjába kapaszkodtam.
Mire eljött a csengetés ideje, addigra lefirkantottam az egész szöveget. Majd egyszer jobban átrágom magam rajta, hogy milyen is egy „tökéletes előadás". Összeszedelőzködtünk, és az ajtó felé igyekeztünk.
- Miss O'Connell és Mr. Irwin, válthatnánk pár szót? – állított meg a tanárnő.
- Természetesen Lady. – válaszolt Ash. Megvárta míg, mindenki kiszállingózik a teremből.
- Maguk mióta alkotnak egy párt? – ez még jobban sokkolt, mint mikor Ash a barátnőjének nevezett. Meg se tudtam szólalni.
- E hét óta. – válaszolt helyettem.
- Jó tudni. De remélhetőleg, egymásba bonyolódás mellett, azért volt idejük felkészülni is. Ugye?
- Hát persze, tanárnő. – vettem át a szót, halvány mosoly jelent meg szája sarkában.
- Vanessa, magából ez a románc, vagy éppenséggel eme fiatalember váltja ki ezeket az indulatokat? – újabb sokk. Még egy ilyen, és szívinfarktust kapok.
- Ehhez semmi köze Ashtonnak. Erről csakis Cassie tehet, senki más. – most a tanárnő vágott meglepett fejet.
- Csakugyan?
- Nem akarok róla beszélni, ha nem bánja? – csak némán bámult minket.
- Jól van, elmehetnek. Az előadásra, azért szedje össze magát, Miss O'Connell. – bólintottam, aztán kézen ragadtam Ashtont, és az ajtó felé húztam.
- Viszlát, Tanárnő! – köszöntünk el. A folyosóra lépve a falnak dőltem. A táskámat engedtem, hogy kiessen a kezemből. Fejemet neki vetettem a falnak, és lehunytam a szemem.
- Ness... - suttogta. Szorosan elém állt. Magamon éreztem a leheletét. Édes csókot nyomott az arcomra. Két oldalt közrefogtam a nyakát, és hosszasan megcsókoltam. Fejemhez közel támasztotta meg magát. Így hozzám préselődött a mellkasa. Egyik kezem a hátára vándorolt, a másikkal átkaroltam a nyakát. Egyre szenvedélyesebben csókoltam. Belemosolygott a csókba. – Héj, fogd vissza magad. – szélesen rám vigyorgott, miután elhúzódott tőlem.
- Bocs, csak szükségem volt, hogy elterelődjön a figyelmem.
- Ebben segíthetek. – nyakamra csúsztatta a kezét, és mélyen szemeimbe fúrta övéit. Aztán egy futó csókot nyomott a számra. – Jobban vagy?
- Valamennyivel. – aranyosan mosolygott, majd megpuszilta a homlokom. Magamhoz öleltem. Elnyomott egy halk kuncogást.
- Ajh, ne már! – felmordult.
- Mi az? – elhúzta a száját, hátranyúlt a farzsebéhez, és elővette a mobilját.
- Valószínű, hiányzom a srácoknak. – mosolygott.
- Megesik. – fel-le cirógattam az oldalát. – Mit írnak?
- Luke-nak hiányzom. – mosolygott. – Az előadóteremnél várnak ránk.
- Mi? Már annyi az idő?
- Úgy néz ki. – felém mutatta a telefonját. Kettő lesz tíz perc múlva.
- Hát akkor nyomás! – felkaptam a táskám, és megfogtam a kezét.

A nagy teremhez érve, valóban ott vártak ránk a bandatagok, illetve Gaby is.
- Hellóka! – vigyorgott barátném.
- Merre turbékoltatok, drágáim? – nézett ránk Lucas.
- Két emelettel feljebb. – kacsintott rá Ashton.
- Héj, most veszem észre, hogy egymásnak öltöztetek. – méregetett minket Calum. Mi? A farmerjeinken állapodott meg a szemem. Mindkettőnkön szakadt farmer volt. Annyi, hogy neki csak a térdeinél, míg nekem a combomnál is. Jé, ezt eddig én se vettem észre.
- Nahát, micsoda véletlen. – nevetni kezdtem.
- Véletlenek nincsenek, Vanessa. – vigyorgott rám Mikey.
- Úgy gondolod?
- Miért szerinted véletlen, hogy pont egymáshoz osztottak be titeket?
- Ami azt illeti, igen. Véletlenül belefutottam Ashbe a folyosón.
- Fú, komolyan? – felváltva nézett ránk.
- Ühüm, mindketten késésben voltunk, és Ness a nagy kapkodásban nekem futott.
- Azt hittem, hogy ilyen találkozások csak a filmekben vannak. – felnevetett a szőke.
- Gondolom, már akkor egymásba zúgtatok. – folytatta Calum. Éreztem, hogy kezdek elpirulni.
- Öh, Ashton, szerintem mennünk kéne. – zavartan mosolyogtam.
- Le sem tagadhatod, Nessa. – vigyorgott Cal. Megfogtam Ashton kezét, léptem egyet előre.
- Megint be fogtok szökni? – kérdezte Ash.
- Naná! – vigyorgott a punk. – Semmi pénzért nem hagynám ki a kedvenc párosunk duettjét. – nevetett. Ash megrázta a fejét.
- Ja, Ashy, majd elfelejtettem! – szólt Luke és egy gitártokot nyújtott át neki.
- Ó, köszi, Luke. – vigyorogva vette el.

Miután otthagytuk a barátainkat, bevonultunk a fellépőknek elkülönített szobába. Izgatottan gyülekeztek a csapatok. Amint körbenéztem, rajtam is kezdett eluralkodni a versennyel járó pánik. Mélyeket lélegeztem, hátha megnyugszom tőle.
- Oké, azt hiszem, kezdek parázni. – fújtam ki a levegőt.
- Ugyan már, Ness. – bájosan mosolygott, miközben megcirógatta az arcom. – Menni fog. – szemei zölden csillogtak.
- Ha te mondod, még el is hiszem. – az arcomhoz nyomtam a kezét. Megcsókoltam a tenyerét, mely egy göndör kacajt csalt ki belőle. Ezután átölelt. Mellkasára hajtottam a fejem. Furcsa. Egy hete szinte alig mertem megérinteni akár a kezét is. Most pedig szerelmesen bújunk egymáshoz. Nem fura?
- Áh, úgy látom minden versenyző megérkezett már. – a mesés pillanatot Mrs. Hughes szakította meg. – Ismételten kapnak egy sorszámot. Akiket szólítok, azok fáradjanak ide, kérem. – most sokkal ijesztőbb ez az egész, hogy ténylegesen élesbe megy a kiesők miatt. Nagyon nem tartom fairnek, hogy ilyeneket alkalmaznak. Miért kell? Oké, értem én, hogy nem lehet mindenki nyertes. De ez azért elég durva. Ráadásul nem csak az előadással lehet probléma, hanem magával a dallal. Egy alapjáraton rossz anyagból nem lehet jót kihozni. Bárhogyan is törekszik rá az ember. Hihetetlen.
Arra eszméltem, hogy Ashton szólongat.
- Nessa, mi jövünk. – fejével a tanárnő felé bökött. Most a tízes számot kaptuk meg. Azt hiszem, elég hamar fogunk sorra kerülni.
Miután mindenki megkapta a számát, hamarosan elkezdődött a műsor. Nem igazán figyeltem a csapatok sorrendjét. Azzal voltam elfoglalva, hogy ne ájuljak el itt helyben.
- És mi van, ha elfelejtem a szövegem? – izgatottan néztem fel Ashtonra.
- Vanessa, ne butáskodj. – hátamra csúsztatta a kezét. – Biztos vagyok benne, hogy nem fogsz leblokkolni. Legalábbis annyira nem, mint a múltkori próbán. – édesen felnevetett.
- Háh, most arra célzol, mikor a látványodtól sokkot kaptam? – tehát, tényleg észrevette.
- Pontosan. – vigyorgott. Szemei melegséget árasztottak.
- Nagyon nem volt vicces. – szemeimet résnyire húztam össze, amitől még jobban rátört a nevetés. Annyira imádom ezt a göndör kacaját. Olyan kis aranyos. Egy szőrös kis gizmó jut róla eszembe.
- Jól van, na. – átkarolta a vállaimat és magához vont. – A lényeg, hogy koncentrálj a dalra. És ne foglalkozz a nagy tömeggel. – fejemre támasztotta az állát. – Szúrj ki magadnak egy pontot, amit végig bámulhatsz.
- Akkor csak is téged foglak bámulni. – motyogtam a nyakába.
- Nem rossz ötlet. De lehet, hogy még jobban zavarba jössz.
- Most, hogy így mondod? Akkor majd Gabyt fogom bámulni. Ühüm, az jó lesz. – megint vigyorgott. – Tényleg, sikerült valami fényt lebeszélned?
- El is felejtettem mondani. Ma délelőtt megbeszéltem az egyik fény technikussal, és elvileg meg tudja csinálni, amire kértem.
- Ashton ez nagyszerű! – szemeibe néztem. – Annyira drága vagy! – vigyorogva megcsókoltam.
- A siker érdekében mindent, Ness. – összevigyorogtunk.

ASHTON

Meghallottam, hogy mi következünk. Vanessán látszott, hogy még inkább rátört a pánik.
- Kész vagy? – néztem rá, és közben kibújtattam a gitárt a tokjából. Lucasszal megbeszéltük, hogy az előadásra lenyúlnám a fekete-fehér gitárját.
- Azt hiszem. – bólintott.
- Mély levegő. – megsimogattam az arcát. – Csak nyugi, Ness, menni fog. – széles mosolyt villantottam rá.
- Oké, vágjunk bele. – léptem egyet, mire megragadta a kezem. – Várj még! – kíváncsian néztem rá, majd egy csók erejéig birtokba vette a szám.
- Ó, ez amolyan szerencsehozó csók volt?
- Mondhatjuk így is. – rötyögött.
- Ilyet majd a későbbi fellépések előtt is kérnék. – rákacsintottam, amitől nevetni kezdett.
Mikor kiléptünk a színpadra meglepődve konstatáltam, hogy most többen vannak, mint előző héten. Egyből kiszúrtam a bandám. Mikey nagyban csápolt, míg a másik kettő csak vihogott. Gaby Pikachus pulcsija csak úgy virított a félhomályban. Nahát, nem furcsa, hogy mindig Cliffo közelében van? Hm...
A színpad közepén két szék volt egymás mellé helyezve, ahogy kértük. Vanessa a balomon foglalt helyet. A teremben hatalmas csend uralkodott. Mindenki arra várt, hogy elkezdjük. Összenéztünk Nessával. Zöld szemeiben izgatottság tükröződött. Nyugtatásképp halványan rámosolyogtam. Picit bólintott, jelezvén, hogy kezdhetjük.
Pengetni kezdtem a húrokat. Majd énekkel is bekapcsolódtam. A bandám reakciójára figyeltem. Mindhárman csodálkozva néztek össze. Luke szólalt meg elsőként. Szájáról le tudtam olvasni a szavait. „Imagine Dragons?". Calum vigyorogva bólintott.
A refrénhez érve, Vanessa látszólag ráhangolódott a dalra. Tehát, nem fog leblokkolni. Megfogta az állványt, és csodálatos hangját szabadjára engedte. Hátamon végigfutott a hideg. Ahogy elnézem a tömeget, sokakból ugyanezt a hatást váltotta ki. Páran elismerően bólintottak, vagy látszólag is élvezték az előadást. Vigyorogva pengettem tovább.
Az utolsó refrénbe én is bekapcsolódtam. Figyeltem a zsűri reakcióját. Mr. Burge teljességgel élvezte. Vigyorgott, és nagyokat bólogatott közben. A Lady érzelemmentes fejet vágott. Semmit nem lehetett kiolvasni szemeiből. Edwards pedig azt figyelte, hogyan gitározom. Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán figyelt az énekre.
A dal végén tapsvihar támadt fel a nézők soraiban. A bandám füttyögött és éljenzett. Jézusom!
- Ezt nevezem! – lépett mellénk Hughes tanárnő. Majd megkért, hogy lépjünk előrébb. Az oldalamon úgy igazítottam a gitárt, hogy Nessa mellém tudjon állni. A vállára tettem a kezem. – Nos, halljuk, mit mond a zsűri?
- Ashton, te minden hangszerhez értesz? – nézett rám Edwards.
- Azért nem mindhez. – vigyorogtam.
- Oké, a dob és gitár meg van. Min játszol még?
- Zongorán és szaxofonon.
- Ejha, amint látom, a sokoldalúság híve vagy. – elismerően bólintott. – Legközelebb majd zongorázol is?
- Az attól függ. – elnyomtam egy újabb vigyort.
- Viszont, tényleg nagyszerűen gitározol. – önelégülten vigyorogtam.
- Köszönöm.
- Ami meg Vanessát illeti. – vette át a szót Burge. – Minden egyes alkalommal elcsodálkozom a hangodon. – meglepetten vonta fel szemöldökét Ness. – Első hallásra egy törékeny angyali hangot hallunk. Aztán kiderül, hogy tud keményebb is lenni ez a hang.
- Ahogy a múltkor is említettem, – szólt közbe Lady Violet. – nem engedi szabadjára a hangját. Úgymond, visszafogja magát. Mitől fél, Vanessa?
- Félni? – kérdezett vissza.
- Nyilván ez lehet a gikszer. Miért nem játszik a hangjával? Szépnek szép. Ez kétségtelen. De nem érzem „igazinak". – csalódottan pislogott, és segítségkérőn rám nézett. Mintha azt remélné, hogy én megtudom védeni a tanárnőtől érkező kritikáktól. Megszorítottam a vállát.
- Miért, mit vár el tőlem? – csípősen nézett a tanárnőre.
- Adja át magát az érzésnek, a zenének. Biztos vagyok benne, hogy menne, ha jobban odafigyelne. És nem hagyná, hogy apró dolgok megzavarják. – egyenesen rám nézett. Vagyis én zavarom meg. Remek. A számba haraptam.
- Épp ezt csinálom, Tanárnő.
- Akkor ajánlom, hogy több beleéléssel csinálja. – Vanessa beszívta a száját. Nyilván megint kezdett begurulni. Megsimogattam a hátát.
Ezt követően pontozták az előadásunk. Közben Burge is hozzátette, hogy remekül gitározom. Valamint azt is, hogy tetszik a hangom. A Lady szerint, én ténylegesen átadom magam a dalnak. Vanessával ellentétben. Ezt biztosan azért csinálja, hogy felhúzza Nessát.
Miután visszatértünk a váróba, láttam Nessán, hogy elszontyolodott. Letámasztottam a gitárt, és elé léptem.
- Mi a baj, Édesem? – megsimogatta a karjait.
- Nem értem, hogy miért cseszeget egész nap? – esetlenül nézett rám.
- Jaj, Ness, biztos vagyok benne, hogy nem ez a célja.
- Akkor mi? – szemei könnyesen csillogtak.
- Nyilván a sikered elérése érdekében mondja. Arra akar sarkallni, hogy kihozd magadból a maximumot.
- De hát, azt csinálom.
- Úgy tűnik, nem egészen.
- Mi?
- Vanessa, nem tudhatod, hogy ez szakmailag hogyan hangzik. Mármint, tény és való, hogy nagyszerű énekesnő vagy már most. Lady Violet tanácsokat ad neked. Érted?
- Ajh, mondja meg nyíltan, hogy mikre kéne figyelnem, és ne burkoltan vágja a fejemhez.
- Most is azt tette.
- Tényleg? Én nem vettem a lapot.
- Figyelj, - megfogtam a vállait. – egyet kell vele értenem. Sokszor én is érzem, hogy nem engeded ki a hangod. Mintha attól félnél, hogy esetleg nem tetszik az embereknek. Vagy, hogy hamis, vagy... nem is tudom. Szerintem, mindannyian érezzük rajtad, hogy több van benned. Többet tudnál kihozni magadból, mint amit megmutatsz a világnak.
- Úgy gondolod?
- Ühüm. Legközelebb ezen lesz a hangsúly. Addig-addig piszkállak, míg ténylegesen ki nem engeded a hangod. – rámosolyogtam, amitől felderült az arca. – Na, gyere ide! – magamhoz öleltem. – Minden esetre, szerintem most is nagyszerű voltál. – suttogtam, miközben a hátát simogattam.
- Nem is tudom, mi lenne velem nélküled? Vagy, ha nem te lennél a csapattársam? – motyogta a mellkasomba.
- Valószínű akkor is remekelnél. Nyilván eddig is jól teljesítettel, ha már ennyire népszerű vagy a tanárok körében. – megpusziltam a fejét. Picit eltolta magát, és szemeimbe fúrta az övéit. Pipiskedett, és hosszasan megcsókolt.
- Ejha, ezt nevezem csapatmunkának! – hallottam meg Wren hangját, majd Cassie vihogását.
- Tán irigyek vagytok? – unottan néztem rájuk.
- Hm... - Cassie alaposan végigmért. – Nem is rossz. – ajkába harapott. Ekkor Mrs. Hughes őket szólította a színpadra. Még szerencse. – Gyere, Wren. Szólít a kötelesség! – kacér mosolyt villantott rám. Majd lenéző pillantást vetett Vanessára.
- Sírba visz ez a cafka. – dühösen nézte a Musacholic párost. – Láttad, hogy nézett rád? Mint aki menten felfal! – szemei szikrát szórtak.
- Jaj, Ness. Ne is törődj velük. – megsimogattam az arcát.

Az eredményhirdetés előtt csatlakozott hozzánk Evelyn és a kis csapata. Ők is túl vannak már a fellépésen.
- Sziasztok! – aranyosan köszönt ránk.
- Helló! – rájuk villantottam egy mosolyt. Erre a két szőke lány nevetve összesúgott. Nyilván én vagyok a téma.
- Szióka! – vigyorgott Vanessa.
- Öh, nem igazán találkoztunk még. – lépett előrébb a göndör szőke. – Stephanie vagyok.
- Azt hiszem, van pár közös óránk.
- Igen, és is így tudom. – vigyorgott. – Ő pedig Allison. – mutatott a másik szőkére.
- Hali! – vigyorogva intett.
- Szia. – neki is elnyomtam egy bájvigyort.
- Mi járatban csajok? – nézett körbe rajtuk Ness.
- Áh, a múltkor beígértem a bandatársadnak azt a videót. És még mindig nem küldtem át. – magyarázta nekem Evelyn.
- Akkor itt az ideje, hogy átpasszold. – előkotortam a mobilom.
- Oké. – Evelyn is előkapta a telefonját.
- Nessa, veled mi a helyzet? Olyan rég beszéltünk már. – kezdte Stephanie és beletúrt dús hajába.
- Hát, mit mondhatnék? – babrálni kezdett a fonatával.
- Szerintem lenne mit mondanod. Nem igaz, csajok? – állával felém bökött, aztán elnevette magát.
- Most rám céloztál? – vigyorogni kezdtem.
- Pontosabban kettőtökre. – folytatta Allison.
- Szóval? – kíváncsian felvonta szemöldökét Stephanie.
- Öh... – szégyenlősen rám nézett Ness.
- Ti ketten? – puhatolózott Kristen.
- Ne is tagadjátok! – nevetett Evelyn.
- Igen, együtt vagyunk. – átkaroltam Nessa derekát.
- Juj, annyira örülünk! – visította Kristen.
- Gratula. – mondták a többiek.
- Hát, köszi, csajok. – mosolygott rájuk barátnőm. Majd Stephanie megölelte.
- Nagyon cuki a pasid! – suttogása ellenére tökéletesen értettem. Vigyorogva néztem a telefonomra.
- Át is jött. Köszi, Evelyn. Biztosan örülni fog neki Calum. – rámosolyogtam.
- Hát behalok, irtó cuki. – nevetett Allison.
- Na, csajok, elég legyen, mert elolvadok. – mindannyian felnevettek.
A beszélgetést Mrs. Hughes hangja zavarta meg. Mindenkit kihívtak a színpadra. Mikor megálltunk a színpad szélén, Nessa belém karolt.
- Mint azt tudják, megváltoztak a szabályok. Tehát az első öt helyezettet fogom kihirdetni és persze a leggyengébb csapatot.
A nézők soraiban ismét nagy lett a csend. Ahogy a színpadon is.
Utolsókként végezte, vagyis a kiesők, az a csapat, akik múltkor rózsaszín egyenruhában voltak.
Ezt követően az öt első helyezettet sorolta fel Hughes tanárnő. Ismételten hátulról haladt előre. Nagyjából most is ugyanazok kerültek előre. Egy pici eltérés azért van. Most ötödik helyen végezte a Pieces Of Masters. Negyedik lett a 4Elements, vagyis Evelynék csapata. Harmadik a DreamGirl.
- Második helyezett pedig... - kis szünet. – Az angyalhangú és a rock sztár kombinációjaként létrejött, Safety Pin. Vanessa teljesen ledöbbent. Vigyorogva öleltem át.
Első helyen persze megint Cassiék állnak. Ezután megint visszamentünk a váróba, hogy kisorsolják a következő forduló dalait.
Vanessával megbeszéltük, hogy most megint én húzzak. De megegyeztünk, hogy a jövő hetit ő fogja.
Mikor mi kerültünk sorra, egy zöldes borítékkal tértem vissza.
- Szóval, rock dal? – néztem rá.
- Ühüm. Nyisd ki, mert nem bírok vele várni. – vigyorgott. Mögé álltam, és úgy tartottam a borítékot, hogy mindketten láthassuk a tartalmát. I hate everything about you dalt húztam, a Three Days Grace bandától. – Ash, tényleg hihetetlen, hogy milyen jó megérzéseid vannak. – vigyorgott.
- Úgy néz ki, tényleg jól ráérzek a dalválasztásra. – rákacsintottam.
Miután felvettem a gitárt elindultunk a kijárat felé. A terem előtt a barátaink vártak ránk.
- Na, megjöttek az álmodozóink. – vigyorgott Michael.
- Másodikak lettetek, szép teljesítmény. – ölelte át Gaby Nessát.
- Alig hiszem el.
- Calum, meg van a videó.
- Komolyan? – felcsillant a szeme. – Basszus, neked persze egyből átdobta a csaj. Míg engem még csak meg se közelít. – mérgelődött.
- Szerintem csak beijedt tőled, Calum. Ha érted, mire gondolok. – felnevetett Luke.
- Ez is lehet egy indok. – csücsörített.
- Köszi, Luke a gitárt. – átnyújtottam neki.
- Nincs mit, Öregem. – vigyorogva dobta a hátára.
- És most, merre? – nézett ránk Gaby.
- Hát... - kezdtük egyszerre Vanessával.
- Baszki, - picit meglökött a punk. – most mentek randira, nem igaz?
- De-de.
- Hajaj! – felnevetett a szőke.
- Vanessa, olyan hat felé jó lesz?
- Hát persze. – mosolygott. – És merre megyünk?
- Azt még nem árulhatom el. De valami park félében találkozhatnánk. Hm?
- Öh, tudok is egyet. Itt van nem messze a sulitól. Szerintem csodás.
- Rendben, akkor ott találkozunk. És onnan megyünk tovább, oké?
- Ühüm. – megcirógatta a karom. A többiekre néztem, akik lesték minden szavunk.
- Ne bámuljatok már ennyire. – felnevettem, majd ők is.

Miután elbúcsúztunk a lányoktól együtt indultunk hazafelé.
- Szóval, hova is mentek? – kezdte Luke.
- Ha beválik a tervem, akkor hozzánk.
- Na, ki ront ajtóstul a házba? – nézett rám Calum.
- Cal, hozzánk megyünk, nem hozzá. És az nem ugyanaz.
- Ühüm. Azért részletesen számolj be. – vigyorgott.
- Jézusom, neked folyton csak azon jár az eszed?
- Igen, Ash, neki tényleg csak azon jár az esze. Semmi máson. – felnevetett Michael.
- Srácok, mit szólnátok, ha holnap összeülnénk egy picit? – nézett körbe Luke.
- Én benne vagyok. – vágtam rá.
- Feltéve, ha addig kikeveredik a kis vörös az ágyadból. – vihogott a filippínó.
- Hood, ez fájt, elég rendesen. – meglöktem, ő meg csak röhögött tovább.
- Mire gondolsz Hemmo? – zsebre vágta kezeit a kékhajú.
- Kéne valami új szám, amit feldolgozhatunk. Immár Ashtonnal. De már egy ideje erről nyavalygok. – valóban említette párszor. – Még nincs konkrét ötletem. De ha összeülünk, nyilván lesz pár szám, amit bedobhatunk a közösbe.
- Egyetértek. – bólogatott Cal.

- Haló, hazaértem! – kiáltottam, miután beléptem az ajtón.
- Szia, Ashton! – rohant elém Harry.
- Szia, nagyfiú! – felkaptam az ölembe. – Mi a helyzet? – összeborzoltam a haját, amin vigyorogni kezdett.
- Anya és Lauren épp rólatok beszélnek.
- Rólunk? – értetlenül néztem rá.
- Ühüm. – bólogatott. – A vörös néniről és rólad. – szinte leesett az állam.
- És miről?
- Ashton, te vagy az? – kiáltott anya a nappaliból.
- Én hát. – szóltam vissza. A nappaliba lépve letettem Harryt. – Sziasztok! – köszöntem rájuk.
- Szia, bátyu. – vigyorgott húgom.
- Ah, jó, hogy mind itthon vagytok. Szeretnék veletek beszélni.
- Jó, mert mi is. – mosolygott rám anya.
- Oké. Kezdjétek. – leültem a kanapéra.
- Mi a helyzet ezzel a kislánnyal?
- Eh... pont róla lenne szó.
- Csakugyan? – felvonta szemöldökét anya.
- Hűha, Ashton, csak neem? – vigyorgott Lauren.
- Tegnap, mikor itt volt próbálni. Khm...
- Igen? – sürgetett anya.
- Szóval, elhívtam randizni. Méghozzá ma estére.
- Nem mondod komolyan? – összecsapta tenyereit Lauren.
- De, teljesen komolyan mondom. – anyára néztem, halvány mosoly jelent meg szája sarkában.
- Ez nagyszerű, fiam. Vanessa egy irtó aranyos lány. Röpke idő alatt megkedveli az ember.
- Nem csoda, hogy te is ennyire oda vagy érte. – rötyögött húgom.
- Jaj, Lauren, ne viccelődj már. – hozzávágtam egy díszpárnát. Tovább folytatta a nevetést.
- És hova viszed?
- Ez a neheze. Arra gondoltam, hogy elhívnám ide. És összedobnék kettőnkre egy vacsit.
- Komolyan, megcsillogtatnád a főzőtudásod? – pislogott Lauren.
- Miért ne? – megvontam a vállam.
- Tehát, lefoglalnád ma estére a házat?
- Persze, csak ha lehet. Nem...
- Ashton! – leállított anya. – Ma felhívott a mamátok, hogy szeretné már látni az unokáit. Szóval, ma már el is mehetnénk. És akkor szabadon lehet ez a randitok helyszíne.
- Komolyan? – Laurenre néztem.
- Ühüm.
- Ez... nagyszerű! – nem jutok szóhoz.
- De aztán nem felgyújtani a házat!
- Igyekszem. – anyára vigyorogtam.