VANESSA

   Énekkar után szóhoz sem jutottam. Össze-vissza hebegtem-habogtam, nem tudtam hol vagyok. Azt sem tudom, hogyan és miként lett vége az órának. Csak arra emlékszem, ahogy Ashton vigyorogva átkarol. Mmosolygós zöld szemeivel - amit én eddig barnának hittem - az arcomat fürkészte.
   - Vanessa, figyelsz rám? - finoman a vállamra tette kezét Gaby, és ezzel ki is szakított az álmodozásból.
  - Ó, ne haragudj, mit is mondtál? - zavartan pislogtam.
  - Csak azt, hogy nincs kedved elmenni, enni egy sütit, vagy fagyit?
  - Jól hangzik. - megköszörültem a torkom.
  - Megmerjem kérdezni, hogy mi történt az órán? Vagy inkább... - elhallgatott, és elém állt. - Nessa? Mi a fene van veled? Olyan vagy, mint aki szellemet látott!
  - Á, ne is foglalkozz velem! - legyintettem. - Minden oké. Csak lehet, hogy leesett a vércukrom. - idegesen felnevettem. - Hol az a fagyi? - érdeklődve néztem rá. Összevonta a szemöldökét, aztán megrántotta a vállát, és elindultunk a fagyizó felé.
    Fagyizás közben is Ashton körül kattogott az agyam. Csak én érzem ilyen furának a dolgot, vagy tényleg "vibrál" köztünk a levegő? Áh, csak rémeket látok. Mire hazaértem, picit sikerült kiverni a fejemből Ashont. Főleg, mikor beléptem a házunk ajtaján. Mindhárman - a szüleim és a tizenöt éves öcsém - a nappaliban ücsörögtek.
  - Na, milyen volt az első nap? - mosolygott rám anya.
  - Nagyon klassz. - válaszoltam kurtán. - Mr. Edwards idén sem lett kedvesebb.
  - Eddig nem ő volt a kedvenc tanárod? - nézett rám értetlenül apa.
  - Nem mondom azt, hogy utálom. Csak olyan fura stílusa van. - megrántottam a vállam. - Amúgy ma kihívott énekelni.
  - Ez nagyszerű. - tapsikolt anya. - És mit énekeltél?
  - Bon Jovit. Lényegében, csak tesztelni akartak a srácokat, hogy mennyit fejlődtek a nyáron. - ferdítettem el az igazságot. Nem tudom, hogy el kéne-e mondanom, hogy új tanuló érkezett a sulinkba. Igazából már csak az öcsém jelenléte miatt se mondom el. Mert rögtön azt mondja, ha egy srácról beszélek, hogy belezúgtam. Erre meg most nem vagyok vevő. - De nagyon jó érzés volt, hogy engem választott ki énekesnek.
  - Miért pont egy csajt? Miért nem egy pasit kért fel? - nézett fel mobiljáról öcsém.
  - Mittudomén? - tártam szét karjaimat, és megindultam a lépcső felé.
  - Hohó, nem vacsizol velünk? Mindjárt kész.
  - Nemrég fagyiztunk Gabyval. - elhúztam a szám. Anya csak bólintott, én pedig felsiettem a szobámba.

    Következő reggel szinte futottam a suli folyosóján, hisz már vagy tíz perce elkezdődött az első óra. Nem is figyeltem, hogy merre megyek, csakis azzal voltam elfoglalva, mielőbb érjek a teremhez. A nagy rohanásban az egyik lépcsőfordulóban nekiütköztem valaminek. Pontosabban valakinek. Már épp belé akartam kötni, mikor egy ismerős zöldes szempárral találtam szembe magam. Ashton. Elég szerencsétlen helyzet volt ez. Gyakorlatilag Ashton tartott talpon mindkettőnket. Akkora hévvel rontottam neki, hogy az egyensúlyomból teljesen kilibbentem. Egyik keze a hátamat támasztotta meg, a másikat a derekamon nyugtatta, miközben a mellkasa az enyémhez feszült.
   - Ashton... öh... Ne haragudj. Én... - akadozva elmerültem a tekintetében, ahogy ő is az enyémben. Alsó ajkába harapott. Aztán egyik kósza tincsemet a fülem mögé tűrte. Hiába, az ütközés még a szoros copfba kötött hajamat is megviselte.
   - Jaj, Vanessa, semmi baj. - aranyosan rám mosolygott. - Megesik ez, ha késésben van az ember. - felnevetett. Aztán visszaállított normál helyzetbe.
   - Nagyon röstellem. Jobban is figyelhettem volna. – idegesen igazgattam a ruhám.
   - Én is ugyanúgy hibás vagyok. Nem kéne ilyenkor a folyosón kódorognom. - a mosoly szinte levakarhatatlan volt cuki pofijáról. - Csak még nem igazán ismertem ki magam az épületben...
  - Nem találod a termed? - felcsillant a szemem. - Esetleg... szívesen körbe mutatnálak, de... Milyen órád is van? - Jézusom Nessa, nyugodj már le! Totál fel vagy pörögve! Gratulálok az össze-vissza hablatyolásodnak. Most tuti, hogy hülyének néz!
   - Valami énekhangképző akármi. - felnevetett.
   - Komolyan? - leesett az állam. - Ami azt illeti. Én is oda tartok.
   - Akár mehetnénk együtt is. – kezdtük egyszerre. Egymásra nevettünk.
   - Szóval, miért vagy késésben? – kérdezte, mikor normál tempóban elindultunk.
   - Kinyomtam az ébresztőm. – meglengettem a mobilom, ami végig a kezemben volt.
   - Ez az átka, hogy ki tudod nyomni. – vigyorgott.
   - Ha nem lehetne, valószínűleg kihajítanám az ablakon át. – felnevetett, azzal a cuki göndör kacajával.
   - Ez is egy megoldás.
   - És te, tényleg csak eltévedtél? – lopva fixíroztam az arcát. Ez a szemüveg igazán jól kiemeli a szemeit. Na, és a göndör világosbarna haja... nagyon cuki vele.
   - Mondhatni. – megállt egy pillanatra. – Jó, tényleg eltévedtem.
   - Nem is kételkedésből mondtam. – sóhajtottam. – Megérkeztünk. Annyit kell tudni, hogy kicsit szeszélyes a tanárnő és angol nemes hölgy. Lady Violetnek kell szólítani. – csodálkozva felvonta szemöldökét. – Nem viccelek. – vigyorogtam. – Akkor bemehetünk? – bólintott. Bekopogtattam. Istenem, csak ne kezdjen el szívatni a késés miatt. – Jó reggelt! Elnézést a késésért Lady Violet. – léptem be elsőként. Csodálkozva felvonta a szemöldökét a kissé ráncosodó tanárnő. Régimódi lila ruhája most is csodásan állt rajta. Aztán érdeklődve kezdte méregetni mögöttem belépő Ashtont.
   - Magának, Miss O'Connell nem nézem el, de a fiatalembernek igen. – épp szólásra nyitottam volna a szám, mikor egyetlen kézmozdulattal belém fojtotta a szót. – Kihez van szerencsém? – megemelte a szoknyáját, és elénk tipegett.
  - Ashton Irwin vagyok.
  - Maga az új tanuló?
  - Igen, Hölgyem.
  - Van magában valami. – egyre jobban fixírozta. - Valami az aurájában. Még sokra viheti. – elismerően bólintott. – Most pedig üljenek le, ha már megtisztelnek, hogy az óra közepén beállítanak.
  - Nem Vanessa tehet róla. Én tévedtem el, ő csak segített ide találni. – ledöbbenve néztem Ashtonra és a tanárnőre. Jézusom, ebből mi lesz?
  - Ó, tehát Mr. Irwin azt akarja mondani, hogy Miss O'Connell volt az idegenvezetője? – halk kuncogást hallottam a sarokban.
 - Így is mondhatjuk. – rezzenéstelen arccal nézett Ashton a tanárnő fagyos szemeibe.
 - Ahogy mondtam, magának elnézem, Mr. Irwin. – intett, hogy üljünk le. Miközben az üres padokhoz mentünk, páran megbámultak minket. Mondjuk Ashtont jobban. Hallottam, ahogy két lány azt vitatja, mennyire cuki már. Egyet kell értenem velük, mert irtó cukker. Főleg ezzel a szemüveggel. – Hol is tartottam? – nézett körbe, az U alakban berendezett teremben.
  - Ott, hogy milyen feladatot fog kiosztani. – magyarázta Francis.
  - Valóban! – csettintett egyet. – Így legalább maguk ketten – ránk mutatott. – is értesülnek a verseny tudnivalóiról. - milyen versenyről beszél? - Mindenkinek egy duettben kell helytállnia. A nyertes páros képe és neve kikerül a „Dicsőség falára", és emellett egy mikrofon alakú díjban is részesülnek. Öt fordulós lesz a verseny. – szorgosan jegyzeteltem a mondatait. - Minden héten más-más stílusú dalt kell előadni. Első fordulón szerelmes dalt, másodikon egy szép és szívhez szóló balladát szeretnék hallani. - hadarta. - Harmadik héten egy zúzós rock dalt, negyedik héten valami jó kis popszámot. És az utolsó héten, ami egyben a döntő is lesz, teljesen magukra bízom a dalválasztást. Mindenki érti a feladatot? – bólintottunk. – Ezekre természetesen jegyeket is kapnak. De! – felemelte a kezét. – Hogy ne legyen olyan könnyű a helyzet. Minden egyes párosra kiosztjuk a dalokat. Mindig az aznapi forduló után tudják meg a következő feladatot. Emellett pedig egy három fős zsűrit kell meggyőzni a tehetségükről. Mr. Edwards, Mr. Burge és jómagam leszünk a zsűritagok. Pontozni fogjuk a produkciókat. Most pedig alkossuk meg a párokat. – hevesen kezdett dobogni a szívem. Oké, de miként osztanak be minket? A tanárnő máris elkezdte a beosztást. Ahogy elnézem, találomra választ párokat. Hol két lányt, hol két srácot, hol vegyesen. Vannak ahol négyen is kerültek egy csapatba. Meg kell hagyni, elég húzós mérkőzés lesz. Hirtelen elém keveredett a tanárnő. – Vanessa és Ashton! – kezdte színpadiasan. - Ha már maguk ilyen szépen egymásra találtak, akár dolgozhatnának együtt is.
   - Komolyan? – ledöbbenve pislogtam.
   - Tán van valami kifogása Mr. Irwin ellen?
   - Nem, dehogyis.
   - Ha van is, most meg kell szoknia őt. – kifogásom, Ashton ellen? A túlzott cukiság annak számít? – Szerintem, nagyon is jó a kémia. – sunyi mosoly jelent meg a szája sarkában. Aztán sarkon fordult. – Rendben van. Mindenki érti a feladatot?
  - Egy kérdésem lenne! – szólalt fel Francis. – Mikor tudjuk meg az első feladatot?
  - Most rögtön. – az asztalához lépett, és felvett egy színes borítékokkal teli kosarat. – Minden csapatból kérek egy tagot, hogy húzza ki a feladatot.
  - Ezt nem mondja komolyan? – suttogtam. Ashton csak vigyorgott rajtam. Rá se merek nézni. Túlságosan zavarban vagyok ahhoz. Inkább azt figyeltem, ahogy a többiek reagálnak a kihúzott dalra. Többsége örült neki, de volt, aki egy szörnyülködő fejet vágott rá. Lassan mi kerültünk sorra. – Öh, menjek én húzni? – reméltem, hogy a pánik és zavartság nem érződik a hangomon.
  - Mehetek én, ha gondolod. – bájosan rám mosolygott.
  - Megköszönném. – viszonoztam a mosolyát. Bólintott, és a tanárnőhöz sétált. Figyeltem a határozott lépteit. Mielőtt húzott volna, fekete hosszú ujjú pulcsiját feltűrte a könyökéig. Aztán hosszú ujjait belevetette a kosár mélyére. Izgatottan figyeltem mozdulatait. Egy sötétkék borítékot választott. És anélkül közelített felém, hogy megnézte volna mit is rejt az.
  - Ez biztosan jó lesz. – mosolyogva nyújtotta felém.
  - Miből gondolod? – néztem fel rá.
  - Megérzés. Na, bontsd ki. – elvettem színes kis tasakot. Szabályosan letaglózott a tartalma. Pink ft. Nate Ruess, Just give me a reason dala. Uramisten, ez gyerekjáték lesz!
  - Ashton, ez nagyszerű! – örömömben alig tudtam megállni, hogy a nyakába vessem magam. Felpattantam, és úgy álltam mellé, hogy más ne láthassa a címet. – Mit szólsz? – néztem rá. Ekkor tűnt fel, hogy túlságosan közel álltam hozzá. Mivel zöld szemeiben jól ki tudtam venni a barnás foltokat. Igazán különlegessé tette a szemszínét.
  - Tényleg jól választottam. – rám emelte a tekintetét. Azt hiszem, ismét ugyanaz az érzés kerített hatalmába, mint az ütközésnél. A gyomromban ezernyi pillangó kezdett el cikázni.
  - Öh, mikor tudnánk először próbálni? – arrébb léptem tőle.
  - Amikor neked jó. – beszívta ajkait.
  - Mondjuk olyan öt körül, itt a suli stúdiójában? Mindig nyitva áll a művészlelkek előtt. – vigyorogtam rá.
  - Nekem tökéletes.
  - Oké, akkor ezt lebeszéltük. – zavartan rámosolyogtam.

   Ebédszünetben sikerült összeszednem Gabrielle-t is. Vigyorogva közelített felém, a szakadt farmerjében, amihez fekete pólót és farmermellényt vett fel. Mondanom se kell, ennek is a szegélye szakadt volt. Hát igen, ilyen egy átlagos rocker tinilány.
  - Szia, Nessa! - megölelt. - Ma már jobb állapotban vagy?
  - Asszem, sikerült kihevernem a tegnapi fáradalmakat.
  - És szabad tudnom, hogy mi történt?
  - Sokkot kaptam Edwardstól, mert engem hívott ki énekelni. Ennyi az egész. - lényegében igaz is volt. Csupán a fő okot nem említettem meg.
  - Oké, ha te mondod. - megrántotta a vállát, aztán a távolba meredt. Már nagyon is jól tudtam, hogy kit néz ilyenkor. Állandóan Cliffordot bámulja.
  - Ha nem bámulnád ennyire feltűnően, még talán nem is lenne gond belőle.
  - Miért, ezzel mi a gond?
  - Igaz, így is felhívhatod magadra a figyelmét.
  - Nessa, ne izélj már! – körbeforgatta szemeit.
  - Miért nem beszélsz vele?
  - Mégis miről? – a térdére csapott.
  - Pff... a zenéről? A bandájukról. Róla. Ezek kezdetnek jó kis témák lehetnének. – megvontam a vállam, és kanalaztam egyet a joghurtomból.
  - Ja, könnyű ezt mondani. Te le tudnál állni ilyen lazán dumálni azzal, aki tetszik?
  - Nem hinném.
  - Na, ugye. Tényleg, mi a helyzet az új fiúval? – épp a számban volt a kanál, majdnem keresztben nyeltem le azt is.
  - Ashtonra célzol?
  - Ki másra?
  - Lady Violet mellém osztotta be egy duett versenynél.
  - Micsoda? – most én leptem meg annyira, hogy leesett az álla is.
  - Lesz egy verseny, ahol pároknak kell küzdeniük egy díjért. Öt fordulós lesz. Ők szabják meg, hogy mit énekeljünk, és milyen stílusú legyen. Elég húzós, az már biztos.
  - És téged egyből Ashtonhoz osztott be?
  - Aha.
  - Azt már tudjuk, hogy jól dobol. Na, de milyen a hangja?
  - A beszédhangja nagyon kellemes és aranyos. Nyilván ilyen lehet éneklés közben is.
  - Nem véletlenül vette fel ezt az órát.
  - Ahogy mondod. – magamon éreztem valakinek a tekintetét. Hátra pillantottam, és megláttam Ashtont, ahogy Starbucksos kávét iszogat, James társaságában. Intettem neki. Ő pedig széles mosolyt villantott rám.
  - Hm... Meg kell hagyni. Tényleg cuki. Szerintem az sem véletlen, hogy titeket egy csapatba osztottak.
  - Mire célzol?
  - Jól mutattok együtt. – felnevetett. – Mikor is lesz az első próba? Gondolom, próbáltok nem?
  - Ma ötre beszéltem le, itt a suliban.
  - Fú, meghallgatnám.
  - Eljöhetnél. Legalább nem lennék egyedül.
  - Az nem nevezhető randinak.
  - Ki beszél itt randiról? – felhúztam az orrom, Gaby meg visított a nevetéstől.

ASHTON

   Kis útbaigazítással megtaláltam azt a stúdiót, amiről Vanessa beszélt. Kezdtem kissé ideges lenni ettől az egész próba dologtól. Pár perccel múlt öt, mikor feltűnt Vanessa vörös copfja.
  - Szia! – köszöntem rá.
  - Szia, Ashton! – bájosan mosolygott. – Látom, ide találtál. Ez már haladás. – vigyorogva tette le a táskáját. – Öh, mivel kezdjünk? Hangoljunk be? Vagy...? – megnyalta telt ajkát.
  - Ha nem dobolok, általában gitárral szoktam ráhangolódni a zenére.
  - Az jó ötlet. Én előtte bemelegítem a hangszálaimat. – a nyakához kapott. – Nem nagyon csak... pont annyira, hogy ne „fulladjak le" az első mondatnál. – nevetett. De édes a nevetése.
  - Pedig, az Always előtt nem volt alkalmad bemelegíteni, és mégsem fulladtál le az első mondatnál.
  - Úgy látszik, vannak különleges pillanatok, mikor ez nélkül is megy a dolog. – mosolygott. – Gyere, bemutatom a suli egyik stúdióját.
  - Több is van? – meglepve néztem rá.
  - Igen, ez az egyik legjobb és legnagyobb. – elindult a hangkeverő pulthoz. – Néha jó ezekkel szórakozgatni. De én valamiért nem rajongok, ha eltorzítják vagy „jobbá" teszik a hangot. Ha valakinek nincs jó hangja a valóságban, akkor nehogy már géppel tegyék szebbé. Nem?
  - Teljesen igazad van. – mellé léptem. – Kit akarnak átverni vele?
  - Ugye? Ezzel nemcsak saját magát csapja be, de még a közönséget is. Hisz a koncerteken nem a várt hangot fogják kapni.
  - Feltéve, ha nem fog playbackelni. Akkor meg tök mindegy.
  - Juj, ez a másik, amitől falra mászok. Ha már énekléssel akar foglalkozni, akkor miért nem énekel a koncerteken is?
  - Mert csak a hírnév és a pénz a lényeg.
  - Hát, én nem tudnám így „eladni" magam, hogy a gép úgy is megoldja helyettem. Ez akkora szemétség. – elhúzta a száját. Aztán elindult a mikrofon állványok felé. Séta közben a copfja picit himbálózott. – Szóval, Just give me a reason? Nagyon szerencsés kezed van, ha egy ilyen klassz dalba sikerült belenyúlnod. – válla fölött lesett vissza rám.
  - Épp ezért ajánlottam fel, hogy megyek én.
  - Ahogy magamat ismerem, tuti valami kegyetlen rosszat húztam volna ki. – felnevetett, aztán szótlanul méregetett egy darabig. – Öh, nem lenne bunkóság, ha előbb „tesztelném" a hangod? – félve ejtette ki szavait.
  - Miért lenne? – felléptem a magasított színpadra. – Új vagyok még, természetes, hogy nem ismersz. – kiszúrtam a falra akasztott gitárokat. – Azok ott mire vannak? – mutattam rájuk.
  - Lehet őket használni, ha erre vagy kíváncsi. – beszívta ajkát. – No, azt már tudom, hogy dobolásban verhetetlen vagy. – levettem egy akusztikus gitárt, miközben magyarázott. – Tényleg nagyon tehetséges vagy benne. Ennyi idősen meg pláne. - törökülésben leültem vele szembe a padlóra, miközben elgondolkodó arcot vágott.
  - 18 leszek júliusban. – elpirult. – Látszik, hogy elbizonytalanodtál a koromat illetően.
  - Nem volt szándékos. – idegesen a haját igazgatta. Aranyos, ahogy a kósza tincsei kiszabadultak a copfból. – Mit fogsz énekelni?
  - Mondd meg te. Ha már én is rád sóztam az Always-t. – vigyorogtam rá.
  - Oké. Bon Joviból indulva, szereted a rock zenét. Igaz? – bólintottam. Farzsebébe dugta az egyik kezét. Másik kezét a szája elé tette, és megint agyalni kezdett. – Hm, mit szólnál... mondjuk... nem tudom, hogy mennyire ismerős a Teenage Dirtbag? – felvontam a szemöldököm. – De más is lehet, ha ez nem...
  - Nagyszerű választás. – kacsintottam. Megpörgettem a gitárt, aztán elkezdtem pengetni. A zongorától elhúzta a kis forgó széket, és ráült. Aztán, hatalmasra táguló zöld szemekkel figyelt.

VANESSA

   Elképedve bámultam, ahogy játszott a gitáron. A hangja pedig? Elképesztő! Kész meglepetés ez a srác. Dobolásban verhetetlen, ahogy gitározásban is. Ehhez még párosul egy cuki, de energetikus hang. És milyen sok hangszíne van? Banyeg, elképesztő, hogy mennyire tud játszani a hangjával. Lenyűgöző, hogy mennyi mindenben tehetséges.
  Mire a dal végére ért, szabályosan tátva maradt a szám. Szóhoz se jutottam.
  - Na, mit mondasz? – vigyorogva kérdezte.
  - Ashton, ez elképesztő. Nem mondtad, hogy ennyire jó hangod van. Basszus.
  - Örülök, hogy tetszik. – vigyorogva beletúrt a hajába.
  - Fú, hát... - zavartan pislogtam. – És amit azzal a sima gitárral művelsz. Jesszusom. Tényleg egy belevaló zenész vagy.
  - Igyekszem az lenni.
  - Te már az vagy. Ezen már nincs mit fokozni.
  - Ó, dehogy nincs, Vanessa.
  - Oké, nem kell itt szerénykedni. Nagyon is jó vagy benne. Szóval. – megrántottam a vállam. – Akár rá is térhetnénk a feladatra.
  - Nem akarsz behangolni?
  - Majd belejövök.
  - Esetleg kísérjem gitárral?
  - Jó lenne. – rámosolyogtam, aztán közelebb gurultam hozzá. – Kezdhetjük?
  - Tőlem aztán. – kézbe vette a gitárt, és felvette a dal ritmusát. Én pedig, megköszörültem a torkom, és vettem pár mélyebb levegőt, majd elkezdtem énekelni.
  - Right from the start, You were a thief, You stole my heart... - éneklés közben mindig teljesen felszabadulok. Minden más megszűnik, csakis a zenére, a ritmusra és a szövegre koncentrálok. Most még az sem zavart nagyon, hogy ez a cuki srác ül alig egy karnyújtásnyira előttem.
  Mikor ő is bekapcsolódott az énekkel, megint meglepett a nagyszerű hangja. De legalább ez sem zökkentett ki az ütemből. Mindketten nagyon beleéltük magunkat az éneklésbe. Néha még a szememet is lehunytam, hogy szebben jöjjön ki a hang.

   A dal végéhez közeledve, szépen fokozatosan vittem le a hangsúlyt. Aztán Ashton arcán egy aranyos mosoly jelent meg.
  - Wow, ez nagyszerű volt! – finoman megkocogtatta a gitárt.
  - Hú, tényleg király volt. – még a végén egy jó kis csapattá válunk. Segítettem felkászálódni a padlóról. – Egy kis pihi után folytatjuk?
  - Persze. Reméltem is, hogy nem csak egyszer énekeljük el. – szemei lázasan csillogtak.
  - Én is bíztam benne. – zavaromban a cipőmet kezdtem tanulmányozni.
  - Mit szólnál, ha mikrofonnal is kipróbálnánk?
  - Benne vagyok! – vigyorogva vágtam rá. – De előbb igyunk valamit. – felpattantam, és a táskámból kihalásztam két üveget, amit még belepett a dér. Még idefelé jövet vettem két üdítőt, gondoltam örülni fog neki. – Kóla vagy erdei gyümölcs? – lóbáltam meg a palackokat. Meglepve támasztotta le a gitárt.
  - Ó, milyen előrelátó vagy.
  - Hát, énekeseknél ez már alap. – közelebb lépett és a kólát vette ki a kezemből. Egy pillanatra összeértek az ujjaink. Nagyot dobbant a szívem. Jézusom, Nessa, megint többet gondolsz bele, mint ami van. – Nem szívleled a gyümölcsöt? – kérdeztem, miután visszanyertem az „eszem".
  - Ezt a fajtát nem igazán. – mosolygott. Látszólag, őt is „meghatotta" az előbbi.
  - Öh... - mélyet sóhajtottam. – Tényleg spontán jött a költözés?
  - Nagyjából. Túlságosan későn hallottam erről a suliról. Előbb kellett volna eljönnöm. Csak hát, így hozta a sors.
  - Hát, még két éved vissza van. – mivel alapból 5 éves ez a gimi. – Szóval, még időben vagy. – az üveg címkéjével kezdtem babrálni. – A tehetségeddel meg totál helyben vagy.
  - Örülök, hogy ennyire jónak találsz. – nem is hinnéd, mennyire.
  - Hidd el, nem csak én talállak jónak. Legalábbis a múlt órákon ez jött le.
  - És te mindig is erről a pályáról álmodoztál?
  - Fogjuk rá. Már kiskoromtól fogva imádom a zenét. Egy időben balerina akartam lenni, de hamar letettem erről, mikor megláttam, hogy milyen lesz tőle a lábfej. Aztán táncos is szerettem volna lenni. De végül erről is letettem. És inkább maradtam az éneklés mellett. Plusz azért a színészet is érdekel valamennyire.
  - Esetleg musicalek?
  - Az se lenne rossz. Sőt. Felvettem pár órát, már tavaly is. És nagyon klassz volt. Ha téged is érdekel, szerintem megérne egy próbát. Legalább az élmény miatt.
  - Ha megmondod, melyikre mész, szívesen bejárnék. – csodálkozva néztem rá. Ezzel azt akarja mondani, hogy miattam járna be? Ó, te jó ég.
  - Persze, szívesen megmondom.

  Miután egyeztettük az órákat és termeket, ismét neki álltunk elpróbálni a nekünk szánt dalt. Ekkor eszembe jutott, hogy telómon meg van a zene. Összekötöttük a telómat az egyik számítógéppel, és egy program segítségével elhalkítottuk az éneket. Csak az aláfestő zene vált hallhatóvá. Mindketten beálltunk egy-egy mikrofon mögé. Ismételten felvettem a ritmust, és neki kezdtem az éneklésnek.
   A próba során rengetegszer elnevettem magam vagy le kellett állnunk, mert már annyira röhögtem, hogy a térdemet csapkodva, levegő után kapkodva görnyedtem össze. Ugyanis Ash tett róla, hogy megnevettessen. Folyton elváltoztatta a hangját, hol mély, hol pedig magasan énekelt és közben hülye arcokat vágott. Egyfolytában csak a hülyéskedésen járt az esze. Aztán átragasztottam rám is ezt a hülyéskedést. És szinte már kiparodizáltuk Pink dalát. De nagyon jól szórakoztunk.