VANESSA

Még így másfél hónappal később is alig hiszem el, hogy leérettségiztünk. Hogy december elején, a nyári szünet kezdetével, a kezünkben tarthattuk az érettségi bizonyítványunkat. Hihetetlen, hogy eljutottunk idáig. Ráadásul, két csodás évet tölthettem öt nagyszerű barát társaságában. Nem is tudom, mi lenne velem nélkülük. Valószínűleg nem lennék ennyire boldog, mint amilyen az utóbbi években voltam.

Az ünnepélyes ceremónián az igazgatón kívül még néhány tanárunk is mondott beszédet. Többek között Lady Violet, Mr. Edwards és Mr. Burge is. Mindannyian remek véleménnyel voltak az egész évfolyamról. Sőt Ashtont és engem még ki is emeltek, mint az évfolyam, valamint az iskola legjobb tanulói. Persze Cassie-től most is megkaptam a szokásos szúrós pillantását, de már magasról teszek erre a tökfejre. Ez pedig még jobban dühíti őt.

Mikor az évkönyvünket nézegettem picit meglepődtem, mivel Ashtont és engem neveztek ki a suli legcukibb párosának. Pedig rengeteg más cuki párocska sertepertél az iskolánkban. Plusz, ami még aranyos gesztus volt a készítőktől, hogy „squad goals" címet kapta a baráti körünk. Hah, nem is gondoltam volna, hogy valaha lesz ilyen kis bandám, akikre mások is irigykednek, vagy felnéznek. Így büszkén mutogattam anyuéknak az évkönyvet.

Délután öt felé mentünk közös családi vacsorára, az Irwinekkel. Nagyon klassz estét töltöttünk együtt, rengeteget nevettünk és tényleg jól éreztem magam velük. Anyu és Ann nagy barátnőkké váltak az évek során. Sőt, Ann apuval is jól kijön. Igaz, már a kómám óta jóban vannak, és azóta csak erősödött a két család közti kötelék. Harryre továbbra is úgy tekintek, mintha a kisöcsém lenne. Illetve Harry és az öcsém nagyszerű barátok lettek. Habár, van köztük néhány évnyi korkülönbség, de nagyon jóban vannak. Lauren pedig példaképének tart. Mondjuk, én meg a sminkelési technikája miatt tartom őt annak. Hihetetlen, hogy milyen tehetséges benne.

Aztán egy gyors átöltözés után eljött a várva várt pillanat. Vagyis ezen az estén beléphettünk a végzősök báljába. Mondanom sem kell, csodás estét töltöttem a szerelmem, a barátaim, az osztály- és évfolyamtársaim társaságában. Rengeteget táncoltam Ashtonnal, sőt még a banda többi tagja is felkért. Végig nevettük és buliztuk mondhatni az egész éjszakát. Ráadásul 5sos kis fellépése is fergeteges volt. Azt pedig még jobb érzés volt látni, hogy a tanáraink milyen büszkék erre a négy fiúra.

Aznap még az sem ronthatta el a boldogságom, hogy alig pár hét múlva életem szerelme, és három jó barátom nyolc hónapos turnéra indulnak. Teljes mértékkel támogatom őket ebben. Hisz végre elérkezett a pillanat, hogy megkaphassák azt a figyelmet és áttörő lehetőséget, ami kijár nekik. És remélhetőleg, ez meghozza számukra a hírnevet. Hisz ők az a banda, akiknek igenis megjár ez, mivel marhára tehetségesek. És tudom, képesek arra, hogy rövid időn belül a csúcsra törjenek. Hogy mindenhonnan az ő nevüket harsogják a tinik. Érzem, hogy ez fog történni.

Nagyon örültem, mikor Ashton közölte velem ezt a nagyszerű hírt. Ám néha látszik rajta, hogy picit bántja a dolog. Mintha félne a távolságtól. Fél attól, hogy a távkapcsolat mégsem fog összejönni nekünk, és emiatt elveszít. De fölösleges aggódnia, hisz a szerelmünk erős és mindent kibír. És különben is, először csak három hónapot lesznek távol. És májusban itthon lesznek velünk. Szóval, nem olyan rossz a helyzet.

Én pedig mindvégig biztattam abban, hogy emiatt nem kell rosszul éreznie magát. Hanem igenis élvezze ki a pillanatot, hogy a One Direction elő zenekaraként beutazhatják a világot. Emellett pedig, megmutathatják a nagyérdeműnek a tehetségüket. És persze, azt tehetik, amire már nagyon régóta várnak. Vagyis koncertezhetnek. És ez marha csodás dolog.

„Maby" és „Calyn" páros is nehézségekbe ütközik a turné miatt. Gaby is ugyanúgy örül neki, mint ahogy én is. Ő is nagyon támogatja a srácokat, és szinte be nem áll a szája erről a témáról. Folyamat erről beszél, hogy ez mekkora ugródeszka a srácoknak, és ezzel beindulhat a zenei életük. Tény és való, teljes mértékkel egyetértek ebben. Meg persze folyamat azt mondja, hogy spanoljanak össze a 1D-s srácokkal, és csináljanak jó sok közös fotót meg videót. Részben azért is, hogy eldicsekedhessen, hogy az ő pasija Harry Stylesszal haverkodik.

Viszont Evelyn már nem tűnik ilyen felhőtlenül boldognak. Próbálja azt mutatni, hogy örül ennek. De valójában látszik rajta, nem tetszik neki, hogy a barátja nyolc hónapig távol lesz. Hiába próbáljuk rávezetni arra, hogy először csak három hónapra mennek turnézni. És egy teljes hónapot pedig itthon lesznek. De még ettől sem lett jobb a helyzet. Persze érthető, hisz azért valamilyen szinten necces a dolog, hogy nem lehetünk együtt a szerelmeinkkel. És nemcsak azért, mert ennyi időre mennek el. Hanem mégiscsak Nagy-Britanniáról és USA-ról van szó. Tehát a világ másik felére mennek a srácok. Mindössze csak a Hemmings szülők és egy csomó stábtag, na meg a 1D lesz velük. Ezek ellenére sem lehetünk ennyire önzőek. Igenis azt kell nézni, hogy ez a srácok karrierjéről szól. És ez mindennél fontosabb.

Most pedig itt állunk Sydney repterén. A srácok, a családjaink és a fontosabb barátaink a jól megtömött bőröndök társaságában várjuk a gépet, ami Londonba tart. Hihetetlen ez a helyzet. Néha úgy hiszem, mintha ez az egész csak egy szépséges álom lenne. Olyan képtelenségnek tűnik, hogy egy ausztrál kis bandát felfedezze a híres-neves brit fiúbanda. És ráadásul majd' egy éves turnéra hívják őket. Aztán rá kell jönnöm, hogy ez a valóság, és nemcsak egy merész álom. Hanem igazából megtörténik, melynek ténylegesen a részese is lehetek. Hihetetlen.

Egészen eddig a pillanatig nem gondoltam erre a napra. Vagyis a búcsúzkodásra. Mindig is a világ egyik legnehezebb dolga lesz ez. És sosem lehet elég felkészült rá az ember. Hisz a búcsú mindig szomorú. Hiába tudjuk, hogy nem végleges, hanem csak egy bizonyos ideig tartó kiruccanásról van szó. Mégis nehéz és fájó, valamilyen szinten.

- Hiányozni fogsz, Porcelánbaba. – suttogta a fülembe Michael, miután kiharcolta, hogy had ő köszönjön el tőlem elsőként.

- Uramisten, de rég mondtad már ezt nekem. – kuncogva öleltem át a derekánál fogva.

- Vigyázz helyettem, Gabyra, oké?

- Mindenképp. – megpusziltam az arcát, és picit eltoltam magamtól. – Aztán vedd elő a legpunkosabb és legvagányabb külsőd, mikor a színpadon ropod. – felnevetett. – Mire visszaérsz, azt akarom, hogy az egész világ számára te legyél a legnagyobb és legmenőbb punkja.

- Jaj, ne mondj ilyeneket. Elsírom magam. – mindketten felnevettünk.

- Ennyit a kemény punkságodról. – szólt bele Calum. Mikey grimaszolt rá egyet, majd nevetve engedett el. Egyszerre köszöntünk el egymástól. Majd Calum lépett elém.

- Na, én jövök? – mire csak bólintottam.

- Vigyázz magadra, Cal. – egy szoros ölelésbe húzott magához. – Aztán figyelj oda, nehogy üldözőbe vegyenek a fanok a sármod miatt. – nevetni kezdett.

- Mindenképp odafigyelek, merre is megyek. Igazad van, majd Ashtonra uszítom őket.

- Vagy Luke-ra. – cinkosan suttogtam, amin mindketten felnevettünk.

Miután elengedtem Calumot Luke hátra tett kézzel, türelmesen várt a sorára. Amint Cal ellépett előlem, a szöszke máris körém fonta hosszú karjait. Derekán kulcsoltam össze a kezeim.

- Hát akkor, ég veled, Luke. – nyakába fúrtam a fejem. – Őrülten fog hiányozni a szöszke fejed.

- Nekem is nagyon hiányozni fogsz, répafej. – kuncogott. Más esetben biztosan vetettem volna rá egy gyilkos pillantást, de most csak élveztem a hosszú nagy ölelését.

- Vigyázz magadra, Lukey!

- Te is vigyázz magadra, Nessa. – motyogta a fülembe. Az évek során Luke állt hozzám a legközelebb a 3 fiú közül. Gaby után ő lett még a legjobb barátom. Sokszor egymáshoz fordultunk tanácskérést illetően, vagy ha valami problémánk volt és a többieknek nem mertük elmondani. Luke-nak elmertem mondani, hogy mennyire féltem Ashtonnal a kapcsolatunkat. Hiába mutatom, és hiába éreztetem Ashtonnal azt, hogy ki fogjuk bírni ezt a pár hónapot, valamiért néha elbizonytalanodok emiatt. Nem azért, mert nem bízok Ashtonban, hogy szakítani fog velem, mert találni fog egy szebb lányt. Nem, erről szó sincs! Leginkább a távolság és időeltolódás miatt aggódok. Hogy ha nem fogunk tudni rendszeresen beszélgetni, akkor elhidegülhetünk egymástól. Tudom, ez nem megy ilyen könnyen. Pláne két évnyi együttlét után. Csak azért megfordul ilyesmi az ember fejében.

- Luke, ígérj meg nekem valamit. – csak annyira toltam el, hogy kék szemeibe nézzek.

- Bármit, Ness.

- Helyettem is vigyázz Ashre, oké?

- Mindenképp rajta tartom a szemem. – szélesen vigyorogott rám, én pedig hálásan megpusziltam az arcát. Aztán állát a nyakamba fúrva szorított magához.

Még pár percig ölelkezve ácsorogtunk, miközben mindketten elmorzsoltunk néhány könnycseppet, cukiságokat suttogva egymás fülébe. Miszerint, biztos vagyok benne, hogy mire legközelebb látjuk egymást addigra Luke már ki fog férfiasodni, és minden lány utána fog epekedni. Ezen csak jót röhögött. Végül egy hosszú puszit nyomott az arcomra.

Miután ténylegesen elköszöntem Luke-tól, Ashton lépett elém egy fájdalmas mosollyal az arcán. Amitől nekem egyből gombóc nőtt a torkomban. Hát tényleg ennyi lenne?

Mielőtt bármit is mondhatott volna, nyakába fontam a karjaimat és úgy húztam le egy hosszú és szenvedélyes csókra. Szorosan fonta körém a karjait, és úgy szorított magához, mint aki soha el nem akarna engedni.

Hamarosan egy apró csókkal zárta le a csókot, majd csak annyira húzódott el, hogy szemeimbe fúrja az övéit.

- Már most rettenetesen hiányzol, Babe. – íriszei most zöldebbnek hatottak a szokottnál. – Ha... ha szeretnéd, lefújhatjuk a dolgot, és itt maradhatok veled. Még van rá lehetős...

- Eszedbe ne jusson! – mordultam rá. – Bármennyire is nehéz most elengednünk egymást, később azt fogod megbánni, hogy nem ültél fel erre a gépre. – mély levegőt vettem, hogy elfojtsam a sírást. – Nem akarom, hogy elszalaszd az egyetlen nagy lehetőséget. Lehet, hogy később nem adódik meg ilyen. Tudod, a karma egy rohadék. Szóval, ne merj nekem itt maradni, mert én magam foglak fellökdösni arra a gépre. Értve? – próbáltam komolynak hatni, de a végére elnevettem magam, ahogy Ashton is.

- Elmondhatatlanul szeretlek, Nessa. – bökte ki és újból megcsókolt. – Pont ezt csodálom benned, hogy ilyen önzetlen tudsz lenni. – szorosan ölelt magához, és egy picit még meg is emelt. – Meg fogok őrülni nélküled, ugye tudod? – csak bólintottam, mert a sírás már erőteljesen kaparászta a torkom.

- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyen fog menni a távkapcsolat. – könnyeimtől homályosan láttam Ashton gyönyörű arcát.

- Tudom, babe, de ne aggódj. Majd mindent megteszünk, hogy napi szinten tudjunk beszélni. Rendben? Ha nem más, akkor csak üzenetekben. De... de én mindent meg fogok tenni, hogy írjak neked. Oké? – rám mosolygott, de szemei szomorkásan és könnyektől csillogtak. Megint csak bólintottam. – Nem hagyhatjuk, hogy kihunyjon szerelmünk lángja.

- Sosem fogom feladni a szerelmünket. Ashton, te vagy a mindenem. Életem szerelme. – hangom elcsukott mondatom végére, amint arcomon legördültek a könnyeim. – Bárhol is legyél, ne feledd, hogy én még mindig szeretlek.

- Képtelen lennék elfeledni. Teljes szívemből szeretlek, Ness, ezt te is vésd a csinos kis fejedbe. – mosolyogva törölte le a könnyeim. Ha lehet még közelebb vont magához és hosszasan csókolt meg. A csókba mindketten belevittük egymás iránti, őszinte érzéseinket. Csókjai beszédesebbek voltak, mint a szavai.

Nem tudom, meddig ölelkeztünk szótlanul, mire a hangosbemondóra kaptuk fel a fejünket. Bemondták, hogy Ashtonék gépére öt perc múlva lehet beszállni. Így most már tényleg nincs visszaút.

- Mennem kell, babe. – szemei csak úgy ragyogtak a szerelemtől, ami széles mosolygásra késztetett.

- Ígérd meg, hogy vigyázni fogsz magadra! És azt is, hogy egy pillanatra sem fordul meg a fejedben, hogy hiba volt elutaznod. Oké?

- Megígérem, Nessa. – megcirógatta a hátam.

- Egy percig se kételkedj a sajátod és a srácok tehetségében. Igenis, hogy megérdemlitek a figyelmet, mert mindannyian kicseszett tehetségesek vagytok. – hevesen bólogatott. – És még valamit ígérj meg.

- Bármit, Ness.

- Ígérd meg, hogy nem fogsz elfelejteni.

- Sosem foglak elfelejteni, Ness. Képtelen lennék rá. Ahogy arra meg végképp, hogy a távolság miatt lemondjak a szerelmünkről. Teljes szívemből szeretlek Nessa, senki és semmi nem tud megállítani abban, hogy ne szeresselek. – most én bólogattam, miközben a könnyeimmel küszködtem. És a legszebb az az egészben, hogy Ashton is ugyanezt tette. Láttam rajta, hogy próbál erős maradni. Holott legbelül tudom, hogy nagy erőfeszítésbe kerül visszafojtania a sírást.

- Szeretlek, Ashton. Jegyezd meg jól, senki tőlem el nem vehet. – felpipiskedtem hozzá és ajkaira nyomtam egy hosszú csókot. Majd homlokomat az övéhez nyomtam. Lehunytam a szemem, hogy jobban átérezzem ezt a pillanatot, amit három hónapon át nem fogok átélni.

- Ashton, mennünk kell. – szólalt meg Luke. Hangján hallottam, hogy őt is mindjárt elkapja a sírás. Egyszerre suttogtuk egymásnak még egy „szeretlek"-et. Vagyis az utolsót. Alig akartuk elengedni egymás kezét. De muszáj, mert ha most nem, akkor sosem fogjuk tudni.

Mind a négyen és a Hemmings szülők elindultak becsekkolni. Az ajtóban állva, Ashton még egyszer hátra pillantott, majd mosolyogva intett egyet. Én pedig egy csókot fújtam neki a levegőben.

Miután eltűntek a kis folyosón, akkor fogtam csak fel, hogy tényleg itt hagyott. A sírás most tört ki belőlem igazán. Gaby szoros ölelésbe húzott magához. Aranyos dolgokat suttogott a fülembe. Tudom, hogy ő is ugyanúgy szenved, ahogy én. De mint mindig, így most is bebizonyosodott, hogy ő igazán kemény csaj.

.........

- Nem Anya, már csak egy doboz van! – kiáltottam le az emeletről. Két nap telt el, mióta a srácok elutaztak Londonba. Majd' egy napos volt az utazásuk, de már megérte, hisz mégiscsak Londonban vannak a híres-neves fiúbandával. Ashton elmesélte, hogy milyen volt az első nap a One Direction srácokkal. Már kijelenthetem, hogy mind a kilencen összehaverkodtak egymással. Nagyon jól kijönnek a srácok, nemcsak emberileg, de a zenében is nagyon egy síkon vannak. És ez a legjobb dolog. Mégiscsak jobb olyan emberekkel együtt dolgozni, akikkel jól kijössz.

Most pedig Gaby és én hagyjuk el Sydneyt, hogy Brisbane-be költözhessünk az egyetem miatt. Őszintén? Már rettenetesen várom. Őrülten be vagyok zsongva, mind a suli, mind pedig az új emberek miatt. Na és persze, igazi kihívás lesz totál önállóan élni. Csak mi ketten, se szülők, se tesók. Jézusom. Nagyon fura lesz az biztos. De majd' kiugrok a bőrömből, annyira várom már.

Felvettem az utolsó doboz holmimat, az ajtóból visszanéztem a szobámra. Vetettem rá egy utolsó hosszú pillantást. A szívem szakad meg, hogy itt kell hagynom azt a szeretett szobát, amiben tizennyolc évet töltöttem. Milliónyi emlékem kötődik hozzá. Jó és rossz egyaránt. De mindig örömmel tölt el, ha rá gondolok.

- Hiányozni fogsz. – suttogtam, mintha csak egy embertől köszönnék el. Majd sarkon fordulva lecaplattam a lépcsőkön.

- Na, ez az utolsó? – kérdezte Gaby, aki végig segített a pakolászásban. Akárcsak tegnap én neki.

- Ühüm. – vigyorogva bólintottam.

- Hát akkor... Uccu neki. – nevetett. Gaby kocsijának csomagtartójába tettem a dobozom. Mondjuk, alig férünk el benne, így még a tetejére is pakoltunk néhány holmit.

- Akkor minden meg van, lányok? – mögénk lépve kérdezte anyu.

- Igen, Anyu. – bólintottam.

- Biztos, hogy nem akartok repülővel menni? Sokkal rövidebb lenne az út, és...

- Tudom, Anya. De akkor meg nem lenne kocsink, szóval. – vigyorogtam rá. – Bérelni meg nem akarunk.

- Értem én, de...

- Ne aggódj, Lynette néni. Minden rendben lesz. Fél úton majd betérünk valami kis szállóba. Aztán másnap majd cserélünk, és Nessa fogja levezetni a maradék utat.

- Jól van lányok. Csak nagyon vigyázzatok magatokra, jó? – Anyun tisztán érződött az aggódás.

- Majd vigyázunk, ne aggódj. – megcirógattam anyu karját. Apa és az öcsém is kijött a házból. Gaby szüleitől már elköszöntünk, így már csak az enyémtől kell.

- Tényleg belevágtok ebbe a hosszú útba? – kérdezte apa is, mikor megállt a járda szélén.

- Nanáhogy. – nevettem. – Tudom-tudom, marha messze van, meg minden. De... - barátnőmre néztem, aki csak bólogatott. – Nem akarunk kocsit bérelni. Így is elég, hogy azt a lakást kell fenn tartanunk. Szóval. – megvontam a vállam.

- Meg így oda furikázunk, ahova akarunk. – kuncogott Gaby.

- Jó-jó, de tényleg nagyon vigyázzatok. És feltétlenül szálljatok meg valahol az éjszaka. – parancsolt ránk apa.

- Jól van, Apu. Majd odafigyelünk. – mosolyogtam rá. Aztán jött a könnyes és ölelkezős búcsú. Mondjuk annyival könnyebb, hogy ugyanúgy Ausztráliában maradunk, csak pár száz kilométerre odébb. Ez nem annyira vészes, mint a srácok és köztünk levő távolság.

....

Miután végre felcipeltük az összes dobozt és holmit a brisbane-i lakásunkba, első dolgom volt ledőlni a kanapéra. Még jó hogy bebútorozott lakást bérlünk.

- Édes jó istenem... - nyöszörögtem, ahogy az ágyon nyújtózkodtam. Még a szemeimet is lehunytam. Aztán Gaby kuncogását hallottam meg. – Ne nevess, te is ugyanezt csináltad tegnap este. Csakhogy akkor még csak nem is kellett pakolnunk. – ahogy ígértük anyuéknak, este tényleg betértünk egy szállóba pihenni. Így ma én vezettem le a maradék 5 órát.

- A lényeg, hogy már csak ki kell pakolnunk. Az meg nem lesz nehezebb, mint ideérni.

- De előbb együnk valamit. Éhen haloooook. – nyújtottam el a szavam.

- Akkor, fedezzük fel a várost. – vigyorogva húzott fel barátnőm a kanapéról.

A városban kerestünk egy kisebb falatozót, ahol nagyjából egy órát ücsörögtünk. Közben mindenféléről beszéltünk. Főként az egyetemről, ami alig négy nap múlva kezdődik. Rettenetesen izgatott vagyok, milyen új emberekkel fogunk megismerkedni. Illetve, mennyire tudunk majd beilleszkedni. Bár egy picit előre félek a tárgyaktól, mivel itt már sokkal részletesebben kell elmélyedni a művészetbe és a zenei háttérbe. Ami kicsit aggaszt, hogy néhány órám nem lesz közös Gabyval, mivel ő továbbra is a színészet felé húz. Leginkább a musicalek felé. Hát majd meglátom, mennyire tudom átvészelni nélküle.

Aztán a srácokra terelődött a szó. Gaby nagyon rá van pörögve a dologra. Mindenhol próbál róluk szóló cikkeket, videókat keresgélni. Aminek nagyon örülök, hogy már kezdik őket megkedvelni, pedig még csak két koncerten vannak túl. A következő ma este lesz. Kíváncsi vagyok, miként fognak reagálni rájuk. Néhány rádió és a hozzá tartozó weboldalak is jó véleménnyel vannak a 5sosról, ami nagyszerű hír. Nyilván nem könnyű dolog a 1D elő zenekarának lenni, mivel biztosan összehasonlítják a két bandát. Pedig nem ugyanolyan a stílusok. De ez nyilván így lesz egy darabig, mivel még ki kell forrnia a srácok stílusának.

A lényeg az, hogy a srácoknak nagy esélyük van a hírnévre. Biztos vagyok benne, hogy egyre több és több rajongó fog hozzájuk csapódni. Mert kegyetlenül tehetségesek.

Az elmúlt pár napban Ashtonnal nem sokat tudtunk beszélni. Nemcsak az időeltolódás miatt, hanem a sok gyakorlásuk miatt is. Gőzerővel hajtanak, hogy minél jobbak legyenek. Ami persze tényleg érthető, hisz ez az első turnéjuk. Még meg kell tanulniuk milyen is élesben végigvinni egy bő fél órás kis műsort.

Elmondhatatlanul büszke vagyok rájuk, hogy elérték mindazt, amiről évek óta álmodoznak. Nagyon szorítok nekik, hogy tényleg minden úgy alakuljon, ahogy terveztük. Remélhetőleg tényleg megkapják ezzel a nekik járó figyelmet. Mert valljuk be őszintén, kicseszett tehetségesek mind a négyen. Úgyhogy tényleg kijár nekik a siker és hírnév.

Miután visszaértünk a délutáni kiruccanásról, elkezdtünk kipakolászni a dobozainkból. Pakolás közben sokat ökörködtünk és énekeltünk is. Hiába érzem jól magam, attól még belül szenvedek. Őrülten hiányzik Ashton. És talán az a hangyányi szerencse, hogy eljöttünk Sydneyből. Így egy totál ismeretlen helyen mégsem tudok mindenféle emléket összekötni Ashtonnal. Viszont, nem tudom mennyire volt jó ötlet, de lenyúltam az egyik pulcsiját. Így ha még jobban hiányolnám őt, akkor csak belebújok, hogy közelebb érezzem magam hozzá.

Amint végeztünk a pakolással, gyorsan lezuhanyoztam, és azonnal belebújtam Ashton pulóverébe. A combom közepéig ért, illetve az ujjai is vagy fél karnyival voltak hosszabbak a karjaimnál, de máris jobban érzem magam tőle. Olyan, mintha Ashton folyamatosan ölelgetne. Ráadásul az illata is jól beleivódott a fekete anyagba.

- Hiányzik, mi? – ült le mellém a kanapéra Gaby. Szótlanul bólintottam. – Ezzel nem vagy egyedül. – átkarolta a vállam és összedugtuk a fejünket.

- Szerinted, mi is annyira hiányzunk nekik, mint ők nekünk?

- Halál biztos vagyok benne, Ness. – megpuszilta a fejem. – Tudom, hogy Ashton halálosan szerelmes beléd. Úgyhogy ne aggódj, nem fog elfelejteni ebben a három hónapban.

- Ahogy Mikey sem téged. – összemosolyogtunk.

- Nehéz az élet, ha a világ legnagyobb punk-rock banda tagjaival jár az ember. – mindketten hangosan felnevettünk ezen. – De ne csüggedjünk, holnap már beszélhetünk velük.

- Végre. Belegebedek, hogy ennyit kell várnom erre. – bólintott.

- De addig is, nézzük meg, hogy van-e valami újdonság. – elővette a laptopját, hogy átböngéssze a netet, van-e már új videó az utóbbi koncertről. Ashton tegnap elmondta, hogy holnapután lesz egy interjújuk, mondhatni az első komolyabb. Annyira jó látni rajta, hogy fel van pörögve ezektől az eseményektől. Látszik rajta, hogy tényleg boldoggá teszi a zenélés. És ez a legfontosabb dolog.

Nekem pedig muszáj lesz nemcsak a szerelmem hiányára összpontosítani, hanem a tanulmányaimra. Elvégre azért jöttem az egyik legjobb művészeti egyetemre, hogy kitanulhassam a zenélés fortélyait. És nagyon nem kéne elpazarolnom az időmet és a tudásom. Úgyhogy, keményen kell tanulnom és megdolgoznom azért, hogy egy valamire való énekes váljon belőlem. Csakis azért, hogy én is azt csinálhassam egész életemben, ami igazán boldoggá tesz. Vagyis, énekelni.

-----------------------------------------------------------

Halla!!

Igen, jól látjátok, tényleg új résszel jelentkezem!! Yaayy

Egy éve, hogy mély álomba szenderült ez a sztorim. Lövésem sincs, h mi okozta az írói válságot ebbe. Ráadásul, h ennyi időn át. Jeeez...

Egy évvel később már komolyan én lepődtem meg, h egyik este neki álltam írni.

Viszont abban már marhára biztos vagyok, h nem lennék képes még egy fejezetet összekaparni az epilóguson kívül. So valszeg az epilógusra hagyok mindent és max az lesz hosszabb (or i dunno).

A lényeg, h már nagyon CÉLEGYENESBEN vagyunk. És végre sikerül lezárnom ezt a történetet. Jeeeeez... el se hiszem, h végre révbe érek eggyel.

God i'm so exciteeeedd, h mi lesz a véleményetek, meg hogyan fogtok reagálni erre. (Feltéve, ha emlékszik egyáltalán még vki erre lmao)

Love y'all

-Niki