Dean lüktető fejjel ébredt, a szemei is fájtak. Felült az ágyon, ekkor érezte meg a kaja szagot. Így hát neki indult, hogy felkutassa öccsét, akit meg is talált a konyhában. Megtorpant az ajtóban, összefonva karjait állt ott és figyelte a sürgölődő testvérét, aki láthatóan nem teljesen boldogult.

- Mi ez? - kérdezte végül.

- Öö... Dean, csak gondoltam készítek reggelit - kapta tekintetét testvérére Sam, majd azonnal vissza a sercegő ételre. Dean összevonta szemöldökeit gyanakvóan, majd sóhajtott.

- Figyelj Sam... nem kell velem ilyennek lenned... csak mert bőgtem, mint egy hisztis kis picsa - zöld szemeit a konyha padló csempéire vezette az elmúlt időszakra gondolva. Néha el sem tudta hinni, hogy ilyen gyenge és, hogy mindenen elsírja magát, ez előtt nem volt ilyen, még akkor sem mikor Cas a semmiben volt. De végül is ez mégis csak más volt, hisz akkor nem ő ölte meg.

Sam megállt egy pillanatra, befejezett mindent, lekapcsolta a gázt és egy tányérra rakta a reggelit majd testvérére nézett komolyan.

- Komolyan Dean? Egy, én a testvéred vagyok és úgy érzem ennyit én is tehetek érted. Kettő, nem vagy kis picsa, ha sírsz azért, akit elvesztettél. Már túl régóta játsszuk ezt a nem mondok neked el semmit a kibaszottul halálos lelki fájdalmaimról! Most leteszed a segged arra a székre, betolod az odaégetett rántottám és elmondasz mindent, aztán megyünk és megoldunk egy ügyet! - Sam a végére már felemelte a hangját. Dean mögé sétált, akiben bent akadt a szó és az asztal felé tolta. Igazság szerint Sam maga sem tudta, hogy mi az igazi oka erre. Persze egy része valóban gondoskodás volt, de a másik? Bűntudat, sajnálat, a kíváncsiság?

AKKOR

- Dean, most mi van? Teljesen más vagy, mi van veled? - faggatott még mindig drága öcsikém, nem elég, hogy így is ki voltam még neki is kell szítania a tüzet?

- Figyelj Sam fáradt vagyok a lelkiző baromságaidhoz! Szóval, ha nem bánod én aludni megyek - rivalltam rá Samre és el is indultam, azok a mocskos vámpírok így is kifárasztottak, de csak rontott a helyzeten.

- Mi van Cassel? - tette fel hangosan a kérdést Sam. Megtorpantam, nagyot nyeltem, Sam nem hülye gyerek, de azért itt többről volt szó, mint, amit ő gondolt ezzel a dologgal kapcsolatban.

- Mi lenne, a szárnyas seggfej lelépett! Mert szerelmes az ő rohadt mennyecskéjébe - vágtam hozzá a szavakat és amilyen gyorsan csak tudtam leléptem, magamra zártam a szobaajtót és az ágyamra ültem, az arcom a tenyerembe temettem és csak megpróbáltam elnémítani az agyam szüntelen kattogását. Egy hatalmas vihar tombolt bennem és ki miatt? Castiel miatt. Nem akartam arra gondolni, amit mondott, nem akartam felidézni őszinte, kék szemeit, ahogy kétségbeesetten próbálja csillapítani azt, amit irántam érez, a szívét halkítani. Egyikünk sem akarta ezt, ez csak megtörtént és kész. De én nem akartam ezt elfogadni, nem akartam elhinni és ezért teljesen be voltam szarva.

MOST

Ugyan az történt mindig. Sam és Dean elkapták a rossz démont és megmentették a segítségre szorulókat, hogy aztán visszatérhessenek egy koszos motelszobába és kialudják magukat, már amennyire persze tudták. Ez most is így zajlott, Dean leült a lépcsőre mely a bejárati ajtóval szemben kapott helyet odakinn és a lassan, a házak takarásában pihenni térő Napot figyelte. Nem tudta mire gondoljon, nem tudta mit higgyen, miben reménykedjen és, hogy kihez imádkozzon. Mély levegőt vett, bármit megtett volna, hogy visszahozza Castielt.

- Cas... kérlek mondd el, küldj egy jelet! Mit tegyek? - kérlelte csendesen Dean. Körbenézett, de sehol semmi, nincs nyoma az angyalnak. A férfi csalódottan fújta ki a levegőt, talán megőrült és csak az agya játssza vele ezt a hülye játékot.

- Nem kell ezt tenned - suttogta valaki mellőle, Dean oldalra kapta a fejét és Castiel ott ült mellette, kék szemeivel békésebben figyelte az eget, arca még véres volt és saras, de már nem sírt.

- Cas... de muszáj... kérlek csak mondd el mit tegyek - Dean legszívesebben magához ölelte volna az angyalt és nem eresztette volna, de tudta, hogy itt valami nem stimmel és ez nem ilyen egyszerű, pedig most el nem tudta mondeni mennyire akarta. Castiel mélyet sóhajtott.

- Jane Charter.... mondj el neki mindent - mondta az angyal és Deanre nézett majd ismét semmivé lett. Dean fáradt zöld szemeit nem vitte el onnan, ahol előbb ült, talán csak arra várt, hogy ismét meg jelenjen és azt mondja, ez csak egy hülye álom. De nem így volt.

Jane Charter.

Helló mindenkinek! :) Először is köszönöm a voteokat és a hozzászólásokat, nagyon sokat jelent. Remélem ez a rész is tetszett, nem sokára pedig ígérem beindulnak az események és igyekszem minnél előbb hozni a részeket.