Dean türelmetlenül, dörömbölt az ajtón, egyedül jött. Sam nem is tudott a tervéről, de nem bírt nyugodtan egy helyben ülni egy percig sem. Az ajtó végre nyílt és egy alacsony, kissé telt alkatú nő állt előtte, barna hajjal. Érdeklődve fürkészte a vadászt, nem teljesen értette mit keres itt.

- Jane? Jane Charter? - tette fel a kérdést a férfi türelmetlenül, mire a nő félre állt az ajtóból így utat engedett neki.

- Ezt igennek vesze... - jegyezte meg Dean és besétált.

- Mit keresel itt Winchester? - mutatott az egyik székre, ami egy fekete asztalhoz volt tolva, Dean helyet is foglalt. A házban a vörös és a barna színek domináltak, ami illett is a nőhöz.

- Igazából... azt hiszem, a segítségedet akarom kérni - húzta el száját a zöldszemű, nem volt benne biztos, mit is keres.

- És miben? – a nő kissé döbbent ábrázattal ült le az idősebb Winchester elé, nem miden nap tévedt be ide egy vadász, ha igen az sem ilyen békésen üldögélt.

- Castiel... - kezdett bele, most nem volt kitérő mindent el kellett mesélni, bármibe is került meg akarta találni az angyalt. Mikor befejezte a beszámolót, megint feltépett egy sebet, így elnémulva meredt a nőre. Válaszra várt feszülten. Jane sokáig nem válaszolt, igaz, hogy jósnőként dolgozott, de ő sem tudhatott mindent.

- Dean azt hiszem nem tudom hol van, ezek után sem... de - a nő egy pillanatra elhallgatott, egy lámpa villogni kezdett, majd kialudt a szobában, mindketten odakapták a tekintetük.

- Castiel? Itt vagy? - tette fel határozottan a kérdést Jane, mire a fény újra erősödni kezdett, Dean értetlenül nézett hol a nőre, hol a körtére. Hirtelen éles sípolás töltött be mindent és Jane a földre esett, mikor az elviselhetetlen hang megszűnt. Dean a nőhöz sietett, de nem volt semmi baja Jane Charternek, csak az orra vére indult meg.

- Segítek - ültette fel az elég meglepett arcú nőt Dean.

- Dean... már tudom - suttogta és elmosolyodott, a vadász pedig nem bírta visszatartani a megkönnyebbült sóhaját.

- De van egy kis gond ezzel a dologgal - jegyezte meg összevont szemöldökökkel Jane és a férfi zöld szemeibe nézett, talán kereste annak a jelét, hogy megondolta magátq.

- Mi lenne az? - sürgette Dean a jóst.

- Dean... Castiel nem teljesen egy létező helyen ragadt... ő a halál és az élet között van, ott ahol még képes a lelke apró része egy kis biztonságos helyet találni, ahol nem felejtik... Castiel a te múltad és jövőd közt van, benned él Dean. Az emlékeid róla... ez élteti - ezeket a szavakat már teljesen lágyan mondta ki, mintha még saját maga is meghatódott volna. De hisz gyönyörű is volt. Dean ajkai elnyíltak a csodálkozástól és az értetlenségtől, egy darabig gondolkodott.

- És én, hogy jutok oda? - eszmélt fel, amint felfogta milyen lehetetlen is ez a hely.

- Az az igazság, hogy ez nem túl egyszerű... de nem lehetetlen. Ez a dolog jelenleg úgy fest, hogy csak akkor találkozhatna a lelketek, ha a te időd is eljön és a haláloddal bele kerülsz a saját, kiszabott jövődbe... így... -

- Meg kell halnom - fejezte be Dean a mondatot, de semmi nem járt közben a gondolatai közt. Nem is akart gondolni semmire, ami megállíthatná. Jane bólintott és mikor elmosolyodott egy kis fájdalom is felvillant abban a gesztusban.

- De nem akárhogy Dean... ha egyikőtök legalább vissza akar térni, át kell vernünk a halált - a nő szemei komollyá váltak. A vadász felsegítette a jósnőt és már tudta, hogy bármibe is kerüljön ezt meg fogja tenni.

- Biztos vagy benne vadász? - döntötte oldalra a fejét és kérdőn mérte fel a férfit.

- Még sosem voltam valamiben ilyen biztos. Megteszem, amit kell, de akkor számítok rád - bólintott biztosan a Wichester fivér.

_ Csak kell egy kis idő az előkészítésre - jegyezte meg Jane

XxX

 Odakinn már sötét uralkodott és minden lehűlt. Tél járt ott, hideg tél. Lassan hullani kezdett a hó. Puha pelyhek érintkeztek a talajjal, csak a szerencsésebbek maradtak életben, de ez mindig így volt. Az ég tele volt felhőkkel és a házak sziluettje így még kísértetiesebb mégis meghitt látványt nyújtott. Az első havazás, hosszú évek óta, de valakinek talán az utolsó is lehetett ez. Dean némán sétált az utcán, a fekete aszfaltot pedig lábai előtt hintette a hó, akár a porcukor. Egy pillanatra megállt, megállt és a nagy vadász, most csak az apró, gyenge pelyheket figyelte. Nemsokára karácsony, egy apró mosoly jelent meg ajka sarkában. Talán a világ nagy ünnepére, már otthon lehet. Hogy hol volt Deannek jelenleg az otthon? Hát Cas mellett, csak látni akarta. Az egyik pehely fekete kabátjára hullott és a férfi arcról eltűnt a mosoly, majd ismét tovább indult a sötétben. Castiel most nem lehet itt, hogy lássa ezt a csodálatos dolgot.

A telefonja megcsörrent, mire Dean előkapta. Ismeretlen szám, fogadta a hívást.

- Dean ha megteszed... három dolog lesz, amit teljesítened kell és akármi is lesz az meg kell tenned - a hang recsegett és szakadozott, de Dean pontosan tudta ki az.

- Cas... - suttogta, majd ismét néma lett.

- Vigyázz - a vonal megszakadt, Dean mereven nézett maga elé, már semmi kérdés nem benne volt, csak a tettet kellett végre hajtani.

A vadász, kopogás nélkül rontott be a lakásba egyenesen a konyhába, ahol is egy nyugodt nővel találta szemben magát. Jane, már tudta Deannek mik a tervei, már akkor mikor Castiel beszélt hozzá maradék, bezárt erejével, már akkor látta mi az idősebb Winchester igaz sorsa. Mindennel tisztában volt és nem próbálta megakadályozni, látta az egész életét ennek a férfinak, Castiel szerető emlékein keresztül. Csak tudta.

- Most kezdjük! - jelentette ki sürgetően Dean. Jane Charter csak lágyan elmosolyodott.

Ez már a csillagokba, az égboltozaton is bele volt vésve, az egész kezdetén. A kristályos születéstől, a hamvas halálig és ez volt a sors, amit az emberek nem mindig értettek meg, de tisztában voltak vele, hogy létezett. Hisz az élet már csak ilyen. Gyönyörűen fénylő, akár Dean angyalának tiszta íriszei.

Helló mindenkinek! :) Sajnálom, hogy rég volt rész, de majd igyekszem gyakrabban kitenni a dolgokat, de mostanában elfoglalt leszek szóval előre is bocsánat, ha többet kések. Örülök, hogy vagytok és támogatjátok a sztorit, sok szeretetem nektek. <3