Úgy fájnak nélküled a nappalok,
ti gondolatok, ne zajongjatok!
Mintha megérintene most az élet,
körülötted minden más lett.
Álmodtad az érzést, mi benned ég,
pedig érzed az erő éltető cseppjét.
Görcsösen mozdul minden érzelem,
árnyékod küszöbén már rég átléptem.
Vágyam volt otthonra lelni a mindenségben,
halk szavakban, mozdulatlan csendben.
Sóhajom most az őszi széllel égig száll,
fodros felhők között bús táncot jár.
Mosolygok, miközben könnyeim hullanak,
az én fényeim csendben kialusznak...